2019. november 29., péntek

Minden csoda

Minden csoda három napig tart! A helyi lakókból álló facebook csoportban az újonnan megválasztott ellenzéki képviselő feltette azt a kérdést, hogy a lakosoknak milyen fejlesztési ötleteik lennének a 2020-as évre. Sokan írtak sokfélét és a képviselő úr próbált is rá diplomatikus választ adni. Az én ötleteimre (vízelvezetés, biciklis infrastruktúra és járdák) azt válaszolta, hogy egy év alatt ezt lehetetlen megvalósítani, ez a 2024-ig tervezett, távolabbi cél. Mire be mertem írni, hogy el kellene kezdeni, mert sosem lesz kész. Erre a 'képviselő úr' láthatóan megsértődött és azt válaszolta, hogy ha én olyan ügyes vagyok, akkor menjek az önkormányzathoz dolgozni, biztosan egy hónap alatt képes lennék mindezeket végigvinni. Erre persze azt válaszoltam, hogy köszönöm nem, évek óta van rendes állásom, illetve legközelebb, ha megkérdezik az emberek véleményét, írják azért oda, hogy milyen kérdéseket lehet feltenni anélkül, hogy meg ne sértődnének! Úgy gondolom, hogy a képviselő legfontosabb tulajdonsága az alázat és az, hogy nem csak szóban, de tettekben is a választóiért dolgozik. Sajnos meglátszik ezeken az embereken, hogy sosem kellett alázatosnak lenni, a nagy szavak ugyanúgy elfogytak a választások után, ahogy az előző kurzus esetében. Majd meglátjuk, hogy az új seprő hogyan seper, de nálam ez az ember leszerepelt. Még jó, hogy legalább nem szavaztam rá..

Nincsenek megjegyzések: