2019. szeptember 2., hétfő

Varázslók

Mivel a kedvenccé lett norvég sorozatom következő részére válni kell, így gyorsan rákattantam egy következő sorozatra, amiből már biztosan van három évad, szóval lesz még néznivaló, ha addig meg nem unom. Harry Potter óta a varázslós dolgok újra a reneszánszukat élik. Ezeket a stílusjegyeket meg lehet figyelni ezen a filmen is, nem hiába a címe is az, hogy Varázslók. A történet egy furcsa egyvelege a HP-féle varázsvilágnak és a Narnia krónikáinak, felnőttváltozatban. Azaz a készítők nem fukarkodtak a művérrel, az erőszakos jelenetekkel és a szerelem ábrázolásával sem, noha egyik irányban sem estek jelentős túlzásokba. Azzal együtt hangsúlyozottan nem gyerekeknek való. Ha az ember el tud vonatkoztatni a nagy elődöktől, akkor egész kellemesen nézhető, izgalmas sorozatot kaphat. Egyelőre még nem sikerült elvennie a kedvem, szóval jó..

Nincsenek megjegyzések: