2019. január 22., kedd

Cetli

Szintet lépett a családban a kommunikáció. Ahogy bementem a vécébe a minap, a vécétetőn egy cetli fogadott az alábbi szöveggel: 'Melyikőtök volt? Gusztustalan!' Szó mi szó, a nagy fehér porcelánisten össze volt csokizva és nekem aznapra sziklaszilárd alibim volt, így jelentősen behatárolódott az elkövetők köre. A bűnös szó nélkül bevonult és csokoládétlanította a fajanszot, de a cédula ott maradt. Én meg megláttam a benne rejlő lehetőségeket. Például fel lehet használni bármire idehaza, ki lehet tenni az autóra, de még a konyhaasztalra is. Határ a csillagos ég! Azon gondolkodom, hogy a következő tüncire akár molinót is csináltathatnék belőle..

2019. január 18., péntek

Szemüveg

Kaptam egy remek tanácsot. Ha valamit rosszul látok, szemüveget kell cserélni! Ha borús a kedvem, hopp egy másik szemüveg. Ha esik, egy napos üveget kell venni, ha azt látom, hogy a dolgok rosszabbak, mint annak előtte,  a jobban teljesít okulárét kell felhelyezni. Ha a pénztárcámba néznék, akkor a telit mutatót kell felvenni, ha éhes vagyok, akkor azt, ami azt mutatja, hogy gömbölyű a hasam és fényes. Egy hátrányát ugyan érzem a dolognak, lassan egy gurulós kisszekrényt kell magam után húznom az üvegekkel, illetve könnyű megélhetést tudok biztosítani egy optikusnak. De ha csak ezen múlik, akkor szemüveget a bírónak is! Sőt, szemüveget mindenkinek..

2019. január 15., kedd

Haladás

Ez az ami nagyon megy! Na nem a focicsapat - bár nem tudom, hogy van-e valami ilyen névvel, vagy ezt is elmosta a rendszerváltás - szóval nem a Haladásnak megy - honnan is tudom? Mert nincsenek tele az újságok azzal, hogy megverte a Liverpoolt vagy legázolta a Juventust. Persze itt mondhatnám a Vasat vagy a Fradit is, mert miért ne rúghatnék bele a teljes NB1 mezőnyébe, ha megtehetem? Szóval nem nekik megy, hanem nekem. És mi az amire ennyire büszke vagyok? Hát a tanulásra! Bejárva a klóra, ugyanis nem tűnik el nyomtalanul az a majdnem egy liter tea, amit munka közben magamba töltök, nehogy a veséim kiszáradjanak a nagy koncentrálásban. Szóval a kló világítását megcsinálták automatára, mert a sok kihívással küzdő nem volt képes maga után lekapcsolni a villanyt és ott maradt éjszakákra égve. Ezt lassan több hónapja próbálom megszokni, de még mindig fel- és lekapcsolom a dísznek otthagyott kapcsolót. Ma vettem észre, hogy félútról sikerült visszarántanom a kezem azzal, hogy na milyen dolog ez itt már! Ezzel, ha ez foci lett volna, már feljutottam volna a német másodosztályba. Már csak évek és eljutok addig, hogy úgy rongyolok be a reterátba, hogy magamhoz szorítom a kezem és nem kapkodok összevissza, mint egy légykapó a tehenészetben. Káprázatos siker kapujában állok! Ez biztosan a haladás!

Hús

Hús, azaz egy másik halott állat teste. Ízlésesen becsomagolva, tálcára téve, a tálca alatt nedvszívó anyag, hogy a nedvek ne tegyék gusztustalanná az egészet. Manapság így kapható a legtöbb élelmiszerbolt hűtőpultjában. Egy egy kiadósabb ételmérgezés után mindig megfogadom azt, hogy kerülni fogom a tálcás húskészítmények vásárlását és csak olyan helyen veszem meg a tetemet, ahol van tőkehús és előttem teszik bele egy zacskóba az egészet, így akár meg is szagolhatom, hogy nincs-e átható dögszaga már akkor, amikor kivinném az üzletből. A tálcás húskészítmények egyetlen és szinte behozhatatlan hátránya az, hogy az ember nem győződhet meg arról, hogy a termék friss. Persze itt minden friss, mert ez egy ilyen üzlet, hiszen egy ideális világban a vevő megveszi a hűtőből kivett húst, illetve, ha nem veszi meg, akkor visszaviszi a hűtőbe és nem teszi ki a zoknik közé a ruhaosztályon. Persze az eladók is, ha meglátják a zoknik között a ki tudja mennyi idő óta ott pálló nagy darab fehérjét, amiben esetleg a mikroorganizmusok épp az ín tövében menetelnek általános választást követelve, szóval ezt a húst egy ideális helyen ki szokták dobni, nem pedig visszateszik a húspultba azzal, úgyis nagy a veszteség, kicsi a káló, szóval ha valaki megveszi és nem mászik, akkor legfeljebb odaadja a kutyának és nem hozza vissza. Úgysem hozza vissza tízből tíz és akkor az már kész nyereség. Szóval az ember sosem tudhatja, hogy mit vesz, ha kőolajból szőtt polimerháló szigeteli el a terméktől. Főleg, ha ezt nem is főzi meg rögtön, hanem nagy bölcsen elteszi a fagyasztóba, majd alkalomadtán paradicsomos húsgombócot készít, sokáig abálván a húst a lében, hogy az a bacilus, ami ezt kibírja, az megérdemli azt hogy éljen. De mivel a nagy felfedezők korában élünk, a mikrobiológiának is vannak kataklizmái is és túlélői is, így ha az ember nem olyan helyen vásárol, ahol előtte darálják le a húst és teszik bele egy zacskóba, akkor másnap, harmadnap, negyednap tapasztalhat egy olyan típusú émelygést, és rosszullétet amit most én is. 

2019. január 9., szerda

Három

Kezemet folyamatosan a világ ütőerén tartva úgy ítélem meg, hogy a világ megint kész nagyszerű szentenciáim befogadására, így itt a mai, azaz az idei első megállapításom, amit a közlekedés ihletett. Az, hogy leesett tíz centi hó, sokakat megoldhatatlan dilemma elé állított. Na nem a nagy ellátórendszereket vagy szolgáltatókat értem ezalatt, hiszen ők továbbra sem tudják elfogadni azt, hogy télen eshet hó is, hanem az úton közlekedőket, akiket néha azzal a fennkölt szóval szoktak illetni, hogy autóstársak. Ami azért sem teljesen igaz, mert társat maga választ az ember, rokonokat viszont a sors jelöli ki, így a megfogalmazás szerencsésebb lenne autóstestvérként vagy autós nagybácsi nagy- nagynénjének a húga vagy a húga sógorának a harmad unokatestvére. Szóval valami ilyesmi. De hogy szavamat egyéb szavakba ne öltsem és kerüljem a fölösleges szószaporítást, a mai mondanivalóm velejébe csapok. Szóval a megállapításom szerint három főbb típusa van a közlekedőknek, abban az esetben, ha a közlekedési viszonyok nem épp optimálisak. Az elsők azok, akik nem vesznek tudomást a megváltozott viszonyokról és továbbra is úgy közlekednének, mintha mi sem történt volna. A következő típus az, akik túlaggodalmaskodják a dolgot, azaz ott is gyök kettővel mennek, ahol amúgy óvatosan, körültekintéssel, de lehetne haladni. A harmadik típus az, aki észleli hogy van nehezítés, de megoldja. Ahol kell lassabban megy, óvatosabban fékes, nagyobb követési távolságot tart. A legveszélyesebb csoport mindhárom közül természetesen az, aki túlaggódja a dolgot. Ugyanis, ha valaki annyira fél, az minek ül kocsiba ilyenkor? Tömegközlekedéssel is pont úgy el lehet késni és még parkolóhelyet sem kell keresni. Ez a csoport az, aki halálra tudja idegesíteni a másik két csoportot és határátlépésre sarkallni a normális klubban vezetőket. A második legveszélyesebb persze a versenyzők csoportja, elsősorban magukra, de könnyen átüthetik a fizika határait és akkor sajnos másokra is. Aki fel tudja fogni, hogy tél van és csúszik, ezt belekombinálja a vezetésébe az persze többnyire biztonságban van, hisz ez is csak egy olyan helyzet, amit meg lehet és meg is kell oldani. Mindig tudtam, hogy a csoport tagjaként mi vagyunk az áldozatok.