2018. július 25., szerda

Napi hír

Olvasom a 444-en, hogy aszondja: 'A valaha talált legnagyobb dinoszaurusz-lábfejként azonosítottak kutatók egy évtizedekkel ezelőtt felfedezett leletet, amelyről azt is megállapították, hogy a Jurassic Parkból is jól ismert növényevő Brachiosaurus, a Földön valaha járt legnagyobb állatok egyikének közeli rokonától származik..' Beindult erre az agyam, hogy milyen feledékeny állat lehetett, hogy csak úgy otthagyta valahol a lábát és nem is vette észre. Ezért gondolatban az alábbival egészíteném ki a hírt: Szerkesztőségünket később értesítették arról, hogy telexen érkezett egy üzenet, amelyben megköszönték, hogy meglett a láb, a tulajdonosa most vette észre, hogy eltűnt és szeretné visszakapni. A tudósok igazolva látták a kérést és már postára is adták a hiányzó testrészt, mert aki ma telexet használ adatátvitelre az egészen biztosan dinoszaurusz.

2018. július 24., kedd

Munkába

Azon ritka alkalmak egyike, amikor nem egyedül jöttem munkába. Persze, ha úgy vesszük, sosem vagyunk egyedül, hiszen a testünk rendkívül sok organizmusnak teremt munkahelyet és sokan folyamodnak nap mint nap állásért és sokaknak adják is ki az útjukat végérvényesen. Szóval egy állandóan nyüzsgő, élettel teli munkahelyet cipelünk nap mint nap a melóba és vissza. Vagy ha úgy vesszük, az cipel minket - de innentől kezdve az egész túl filozófiai lett és fenének van kedve filozofálgatni akkor, amikor ráadásul még az ebédemet is otthon hagytam, így mindenképpen koplalónapom lesz. Tehát itt van a munkatárs, azaz a társ a munkába járásra speciális esete. Alapvetően egyedül érkezem és úgy is távozom, de ma reggel egy darázs ült a motorháztetőn. Már akkor ott volt, amikor a nejt vittem a vonathoz. Az eszembe jutott, hogy milyen furcsa is lehet neki, hogy a saját dimenziójába bele nem férő dolgok merőben befolyásolják az életét - régebben nem volt jellemző, hogy a fa, vagy az istálló amin ült, odébb szökkenjen pár kilométert, így amikor leszállt pihenni, majd rövid idő múlva újra felemelkedett, nagyjából ugyanott volt, ahol régebben. Gondolom, ha ezt elmondaná a többi darázsnak, csak néznek rá bután és azt kérdezgetnék, hogy melyik virágból szívott be és abból ők is fognak kérni! Mert ki hitte volna el azt, hogy leszállok valahová, hirtelen nagy szél, de kapaszkodom mint az eszetlen és tök ismeretlen helyen térek magamhoz? Teleportálás vagy mi az ördög, esetleg egy féreglyuk? Nem hiszem, hogy meg tudnám neki magyarázni, hogy prózaibb oka van a dolognak. Eszembe jutott az is, hogy amikor emberekkel esnek meg érthetetlen és megmagyarázhatatlan dolgok, akkor vajon az is ilyesmi lehet? Dimenziónkon kívüli, de amúgy az adott dimenzióban tök hétköznapi dolgok történnek, csak mi képtelenek vagyunk látni? Amikor beálltam a parkolóba, még mindig a motorháztetőn ült. Azért szóltam neki, hogy délután Vácra megyünk - csak a miheztartás végett..

2018. július 20., péntek

Nekrológ

Az ember míg él, nekrológot ír. Mígnem aztán egyszer róla írnak talán egyszer. Ez az élet rendje, bár annak aki él, ezt igen nehéz elfogadni, de nem tehetünk mást. Mindig vannak, akik hosszú útra indulnak és már csak gondolni tudunk rájuk ahelyett, hogy beszélhetnénk velük. Ilyenkor késő bánat arra gondolni, hogy többet kellett volna törődnünk egymással, hisz eddig megtehettük volna és ezután az önvádon kívül nem tehetünk mást. Egy közeli ember távozott. A környék legjobb szomszédja díj egyik örökös tulajdonosa, feleség, családanya, nincs már köztünk többet! Sokat gondolunk rád, emléked megőrizzük olyannak, amilyen voltál! Barátunk maradsz mindörökre! Isten veled!

2018. július 4., szerda

Könyvajánló - Artemis

Andy Weir nagyszerű könyvét ajánlom most. Az írót ismerhetjük korábbi, szintén zseniális művéből, a Marsi címmel írott könyvből, amiből egy, szokás szerint fantáziaromboló amerikai film is született, Matt Daemon főszereplésével. Az író meghonosította a reális sci-fi irodalmi műfajt, illetve, ha nem ő honosította volna meg, akkor ezt zseniálisan műveli. Az írásai a jelenlegi technológiával is elképzelhetőek, nincsen bennük semmi olyasmi, ami a tudományos fantasztikum eszköztárába tartozna, hacsak nem az, hogy egy elképzelt jövőben játszódik, egy technikailag nagyjából hasonlóan fejlett korban, így nem kell megbirkózni a valószerűtlen részletek és technológiák elképzelésével. Az Artemis című könyv egy holdkolónián történő élettel foglalkozó mű, ahol a főszereplő, aki nem elég, hogy okos, de szegény arab hegesztő lánygyermekeként keveredik bele a nagyok hatalmi játszmáiba azzal a céllal, hogy valahogy megtalálja a szerencséjét és kitörhessen végre a jelenlegi életformájából. Hogy sikerül-e ez neki, illetve ha igen, akkor milyen árat fizet mindezért? Kiderülhet mindenki számára, aki kézbe veszi és elolvassa ezt a remek könyvet. Ha elkezdi olvasni, letenni elég nehéz lesz! Mindenképpen ajánlom! Andy Weir neve felkerült azon szerzők listájára nálam, akik könyveit látatlanban, a fülszöveg olvasása nélkül is hajlandó lennék megvenni...

2018. július 2., hétfő

Múzeumok éjszakája 6. - Mátyás templom

A nagy, Múzeumok éjszakája saga utolsó felvonásaként a budai Mátyás templomba látogattunk. Sikerült megcsípni ott egy regisztrációt, minek keretében nem elég, hogy beengedtek, de idegenvezetést is tartottak a számunkra. Így nagyjából éjféltájban felsorakoztunk a templom előtt. A megközelítés simán ment, bár nem volt egyértelmű, hogy mi hol áll meg, illetve merre megy, de ezt az anomáliát már korábbi írásaimban kifejtettem. (Kocsival átálltunk a Dologház utcából a Mechwart ligethez, amit a nép nemes egyszerűséggel Lekvár ligetnek szokott hívni, reményeink szerint azért, hogy ott felszálljunk a megfelelő múzeumi járatra, ami a vár felé megy. Persze itt sem ment a vár felé, ezen a vonalon csak a várból jött járat. Több megállóban eltöltött perc után inkább elsétáltunk a Moszkva térre, ahol ki kellett sakkozni, hogy honnan indul a várba tartó járat. Ebben a sofőrök sem voltak hajlandóak segíteni, ugyanis úgy otthagytak mint szent Pál az oláhokat - minden szó nélkül.) Végre meglett a hely, és leszállva a templom előtt, beállhattunk a téren átkígyózó sorba. A nej közben elment szervezkedni, hogy mit és hol, mert semmi nem volt tiszta, csak az, hogy itt áll a hatalmas sor és kész. Nagyjából mi voltunk a háromszáz-ötvenhetedikek. Mikor is jött egy srác, hogy akik regisztráltak, azok álljanak félre, mert addig jól beengedik a tömeget a templomba, míg mi megvárjuk az idegenvezetőket és a többi még hiányzó regisztráltat. Mire mindenki előkerült, két csoportra oszlottunk és a templom átellenben lévő sarkainál kezdve szakszerű idegenvezetést kaptunk. Bár ha úgy veszem, nem sok teteje volt a regisztrációnak, hiszen nem voltunk elkerítve senkitől, az állt oda hozzánk aki éppen akart. A fontos információk elhangzása után volt egy kevés szabad nézelődés, közben orgonazene szólt, majd hazafelé vettük az irányt. A várbusz szépen elszállított a Lekvár térre, ahol felmartuk az autót és szépen hazamentünk. Nagyjából hajnali három felé kerültünk ágyba. Az idei Múzeumok éjszakája meglehetősen tartalmasra sikeredett..