2018. június 25., hétfő

Múzeumok éjszakája 1.

Idén először vettem részt a meghirdetett eseményen. Beautóztunk a fővárosba, majd a megnézni kívánt első helyszín közelében támasztottuk le az autót és onnan a mindenfelé járó, múzeumi buszjáratokat vettük igénybe a közlekedéshez. Sok helyre előzetes regisztráció kellett, ami persze hamar betelt, így az izgalmas helyekre esély sem volt bejutni - illetve érdemes volt regisztráció hiányában is odamenni, ugyanis voltak akik nem jöttek el és mégis hozzá lehetett jutni az adott helyen a programhoz. Amit megnéztünk idén: Fiumei úti sírkert, Rendőrmúzeum, Törley pincészet, Földalatti múzeum, Mátyás templom. A belépőül szolgáló karszalag jó volt a múzeumi járatokra, amik jobbára a kiállítások környékén álltak meg. A Bkv igyekezett megszervezni a járatok indulását, minden végállomásnál forgalomirányítók koordinálták a buszok indulását, így nagyjából a beígért követési időkkel nem volt gond. A probléma a megállók megtalálásával volt, abban még fejlődhetne a rendezvény. Abszolút nem volt néha egyértelmű, hogy melyik megállóban lehet felszállni a múzeumi járatra. A legbiztosabb megoldás vagy egy járatirányító megkérdezése, vagy pedig az adott járat kifigyelése volt. A Deák téren pl sok busz állt meg, de mindegyik máshol, így elég bonyolulttá vált az átszállás, de probléma volt azokkal a járatokkal is, amik körjáratként közlekedtek úgy, hogy bizonyos pontokon csak az adott irányban haladtak át. Így például a Törley járat megállt a Kálvin téren is, majd a Vámház körúton is, így az emberek nagy része azt hitte, hogy a körúton halad majd és megállt egy szimpatikusnak tűnő megállóban, ahova a busz sosem érkezett meg, mert mint utóbb kiderült, a Vámház körútra csak visszafelé megy el, azaz a Törley gyárból a Deák tér felé, odafelé nem, mert akkor másfelé megy. Ezt egy kis térképről kellett volna megállapítani, illetve ki lehetett volna sakkozni a leírásból is. Szóval, bár a közlekedés jó volt, a közlekedésszervezés úgyszintén, az utastájékoztatás nem a Bkv erős oldala - de ezt már nagyjából tudja is mindenki, aki igénybe vesz időnként ilyen szolgáltatást Budapesten.

Nincsenek megjegyzések: