2017. november 6., hétfő

Kerékőr

Okos kis találmány, őrzi a kereket az illetéktelenek elől, azaz leszerelhetetlennek bizonyul, ha nincs meg a megfelelő szerszámod hozzá. Azt persze nem tudom, hogy nélküle megszabadítottak volna a kerekeimtől vagy sem, de zárakat és biztonsági dolgokat a remény miatt szerez be az ember, részben nem szeretné az autóját négy téglára állítva találni, részben pedig nem szeretne utólag keserű szemrehányást tenni magának amiatt, hogy nem vett meg egy relatíve olcsó dolgot, a nagy kárral szemben, ami éppen érte. Nekem is van és jól őriz. Tulajdonképp, túl jól is, ugyanis amikor le akartam cserélni a nyári gumit télire, neme egyszerűséggel beletört a szerszám a csavarba. Már máskor is előfordult már, hogy a gumisnak kellett ezt leműteni, de mindkét esetben az autószerelő volt a hibás, akihez előtte elvittem. Ugyanis, amilyen puruttya népek, hajlamosak a kereket légkulccsal meghúzni és a kerékőr az ilyesmit nem szokta bírni. Tulajdonképpen olyan nagyon megtépni sem kell, elég kézzel meghúzni és a profik azt is csinálják. De van, aki ha kalapácsa van, mindent szögnek néz, így nem finomkodnak azzal a szerszámmal, hadd szóljon! Levontam azt hiszem a konzekvenciát a dologból - ami nem jelenti azt, hogy nem veszem meg a következő garnitúra kerékőrt is, ha szükségem lesz rá - hanem azt, hogy mielőtt elviszem szerelőhöz, gondosan vissza fogom cserélni az eredeti kerékcsavarra. Már csak a békesség kedvéért is.

Nincsenek megjegyzések: