2017. április 4., kedd

Repülőorvosnál

Ma volt a napja, így menni kellett, hát mentem is. Létezik kétfajta jogértelmezés, az egyik azt mondja, hogy nem kötelező, a másik pedig a hatóságé, aki viszont szigorúan és kérlelhetetlenül büntet azért, ha nincs. Tulajdonképpen, ha úgy vesszük, minden bűnszövetkezet morcos azért, ha nem fizeted ki a nekik járó védelmi pénzt. Persze a vizsgálat nem fáj és jó is, hogy az ember időnként eljár orvoshoz, ha másképp nem járna el, de ne felejtkezzünk el arról, hogy ez egy kontrollvizsgálatnak felületes, viszont meglehetősen drága módja. Belegondolva, hogy nagyjából ötezer forintért részt vehetek egy hasonló vizsgálaton, ami feljogosít nagyjából három és fél tonna vas terelgetésére 130km/óra sebességgel, amivel akár súlyos, több személy ártalmával járó közlekedési balesetet is okozhatok, a mostani vizsgálat viszont biztosítja nekem a feltételét annak, hogy egy nagyjából húsz kiló tömegű, javarészt levegőből és műanyagból álló szerkezet alá kötözhessem és a legrosszabb esetben szilánkosra törjem magam, illetve talán még azt az ultraszerencsétlent, akire rá találnék esni. Mindezt 9200 forint orvosi és 4000 forint hatósági díjért, persze az arányosság, igazságosság és az átláthatóság jegyében, illetve azért mert - Selmeczi asszony örökbecsű szavaival élve - csak. Ezzel együtt jól elbeszélgettem a doktornővel a genetikáról és olyat tudtam meg, ami megváltoztatta a vércsoport faktorok öröklődésével kapcsolatos eddigi elgondolásaim, így mondanám, hogy majdnem megérte a pénzt. De tényleg csak majdnem..

Nincsenek megjegyzések: