2016. december 13., kedd

Szundi

De nem törpe. Szóval, amióta lejöttem a szerről - ilyenkor télvíz idején mindig abbahagyom
az allergiagyógyszer szedését - csak azért, hogy ne szedjem egész évben ugyanazt, szóval
ez meglátszik az alvókámon is. Alapvetően mindig is szerettem aludni és tudtam is.
Válogatott helyeken nyomott el az álom, és ha autóban utazom és nem vezetek, szinte
azonnal el tudok aludni, mindenféle előjel nélkül, akár egy rövid idő alatt is. Amíg még
busszal jártam dolgozni, remek öt- és tízperces alvásaim voltak Fóttól a Szerencs utcáig,
teljes eszméletvesztés mellett. Ez továbbra is megvan, ugyanakkor így, viszonylag tisztán
és szteroidoktól mentesen viszont állandóan felébredek mindenféle hülye kis zajra az
éjszaka közepén és nehezen megy a visszaalvás. Ilyenkor minden bajom van, itt vakarom, ott
viszket. Szerencsére a hülye gondolatokkal sikerült már leszámolnom korábban, most
teljesen éber, ámde üres tudattal fekszem csendben és vakaródzom. Szóval se így nem jó, se
úgy. Hiába, a tisztaságért is meg kell szenvedni..

Nincsenek megjegyzések: