2016. november 28., hétfő

Rómeó és Júlia

Ma egy kicsit másképpen, nem a tragikus sorsú szerelmesek életére és halálára kihegyezve,
hisz az unalomig ismert és amúgy sincs itt az ideje a tragédiának. Vannak dolgok ugyanis,
amin már csak röhögni lehetne, avagy sírni, egyéni habitustól függően. Tegyük át a
történetet tehát abba a korba, amikor az ifjú Rómeó még a csattogós lepkét tologathatta,
de a Capulet és Montague család már akkor is kitartóan utálhatta egymást, így a
tragédiának lesz ideje és tere kiteljesedni és én is el tudom mesélni ezt a történetet.
Tegyük fel, a két család valaha egy volt, és él egy olyan rokon, aki rokona
mindkettejüknek és mindkét családdal külön-külön beszélőviszonyban van. Shakespeare
stáblistájára pusztán csak azért nem került fel, mert megjött az első ügyvédi felszólítás
és a Mester nem akarta tovább kuszálni a szálakat és nem akart bíróságra se járni ilyen
pimpfli hülyeség miatt. Azt hihetné az ember, hogy ez az illető (Nevezzük most a
könnyebbség kedvéért Zé-nek.) el tud lavírozni a családok haragjának árjában és mivel nem
sok vizet zavar, tulajdonképp mindenki akár szeretheti is, hisz mindenkivel jóban van.
Hihetné ezt a közönséges ember, de a műértők tudják ám, hogy mi zajlik ott délen,
csodaszép éjen, ahol édes édent.. szóval ott a messzi Veronában. A sok olajbogyó el tudja
ám venni az emberek eszét, főleg ha nem csak eszik! Szóval ahelyett, hogy Z általános
közmegbecsülésnek örvendene, hisz gyakorlatilag mindenkivel beszélőviszonyban van a
kétfelé szakadt városban, tulajdonképpen mindenki utálja! De miért is? A helyzet egyszerű,
az utálat oka az, hogy mindegyik család nehezményezi azt, hogy bár az rendben van, hogy Zé
velük beszél, de a másikat nem gyűlöli olyan intenzíven, mint ők! Pedig, mint rokonnak
kutya kötelessége lenne, pusztán vérségi alapon csatlakozni egy olyan vendettához, amit
igazából senki sem ért és megbeszélni sem volt hajlandó, viszont remek lehetőséget ad egy
generációkon áthúzódó mocskolódáshoz! Az ember esze ne álljon meg ezen a ponton!
Szerencsére Verona messze van, azok az idők is elmúltak már és nálunk az olajbogyó sem
terem meg, ugye?

2016. november 25., péntek

Ünnep

Van egy olyan homályos sejtésem, hogy az ünnepséget, amiről a megjelent vendégeknek csak
az marad meg a tudatában, hogy a séf nem jött ki eléjük üdvözölni őket, mert a konyhában
főzte épp az ebédet, nem lehet a szakács hibájaként felróni. Ott a vendégekkel is van
valami baj..

2016. november 24., csütörtök

Napi bölcsesség

Az élet egy nagy szartorta. De az egyik felén van némi porcukor is.

2016. november 22., kedd

Az orr

Edmond Rostand után szabadon. Ahogy az író megírta a történetet, a szó egy bizonyos ember orráról szól, aki mindenféle kalandba keveredett és a vég sietve száguldott a drámai befejezés felé és persze semminek nem lett jó vége. Igazából csak analógiaként akartan a dolgot felhozni, de közben jöttem arra rá, hogy tulajdonképpen tök rossz az egész, de addigra belekeveredtem, mint majom a házicérnába. Szóval valami jó példát akartam volna találni arra, hogy ha valaki elmond nekünk valamit és arról mi véleményt formálunk, azzal a véleménnyel - amit persze az illető vázolt fel a tények egyoldalú bemutatásával - jól meg lehet sérteni magát az illetőt, mert a saját szájából elmondva a dolog másképp hat, mintha ugyanezt mástól hallaná. Szóval így belegondolva mégiscsak jó ez a Cyrano-s hasonlat, de nem abban az értelemben, ahogy elsődlegesen a műben szerepel, hanem úgy, hogy ha más állapítja meg azt, hogy az orr nagy, az vért kíván, annak ellenére, hogy tényleg. Ezt ugyanis a vak is látja..

2016. november 18., péntek

A tudás hatalom!

Az információ meg aranyat ér! Ennek a jegyében beszereztem egy tájékoztató táblát, amit rögtön ki is ragasztottam az ajtóm belső oldalára, hogy meglehessen az emberek nyugalma. A tábla, ami most már elégséges információt szolgáltat, hozzájárul az általános nyugalmi szint emeléséhez, ugyanis arról tájékoztat, hogy ez egy Velociraptor mentes munkahely és legalább 6800 nap telt el a legutóbbi incidens óta. A szám tőlem való, kis ráhagyással ez az ezen a munkahelyen töltött napjaim számával egyezik meg, plusz/mínusz néhány nap.  Mert mióta itt dolgozom, bizton állíthatom, hogy itt nem volt óriásgyík támadás, persze az is nyilvánvaló, hogy azelőtt, mielőtt nem jártam ide, még bőven lehetett ilyesmi. Fót nem volt mindig nyugodt hely, egykor itt hullámzott a Pannon tenger, amiben rejtélyes lények suhantak a titokzatos mélységek felé.  A tudás, hatalom! Jó dolog hatalmasnak lenni!


2016. november 17., csütörtök

Furcsa család

A család egy olyan közösség, amibe az ember bele szokott csöppenni és nem válogathatja meg a tagjait. Nyilván vannak furcsa rokoni kapcsolatok máshol is, de annyiban büszkék lehetünk a miénkre, hogy tudomásom szerint nem ölte meg senki a másikat, vagy ha mégis, azt nem direkt módon, erőszakkal tette, hanem hosszú és kitartó fáradozással. Szóval a családom furcsa, ha úgy egyben szemlélem az egészet. Némely részei nem beszélnek más részekkel, némelyeknek fontosabb volt valami piszlicsáré, pimfli hülyeségen összeveszni a másikkal, hogy aztán generációkon átívelő haragot tarthasson fenn - így legalább nem kell annyi karácsonyi üdvözlőlapot venni és csak a bélyegeken jelentékeny összegeket spórolhattak meg. Mások csendben beszélnek ki, de vannak akik másokat mószerolnak. A szülők például kényes téma, állandó magyarázkodásokat okoz a családon belül, főleg, ha vannak, akik nem restek kavarni a vállalhatatlant. De ott van például anyám. Tegnap rendesen kiakadtam rajta, ilyenkor veszítem el teljesen a csüggedésem, hiszen idős korára mindenkit sikeresen elmart maga mellől, rajtam kívül senki sem látogatja, én pedig a viselkedése ellenére próbálom őt folyamatosan és mindenben segíteni. Ezt persze úgy hálálja meg, hogy a szememre hányja azt, hogy merek olyan emberekkel jóba lenni, akiket ő már korábban elmart magától és miután végigbeszéltük az estét a nagyszülőkről és a forradalomról, búcsúzóul még egyszer jól belém rúg. Nehogy elfelejthessem már, hogy kivel is van dolgom..

2016. november 15., kedd

Csillagok háborúja

Az ünnepi készülődés sztárjai a Csillagok háborúja figurák. De valami furcsa, be nem határolható ok miatt a jók nem annyira népszerűek mint a rosszak. Darth Vader és a rohamosztagosok örök sláger, kaphatóak életnagyságúban, de kis műanyagfiguraként, télapónak öltöztetve és minden más bizarrnál bizarrabb megjelenésben. Ami önmagában is eléggé perverz. Ha eltekintünk attól, hogy csak egy kitalált figura, egy mesehős, akkor nyugodtan lehetne párhuzamot vonni őrült történelmi szereplők és őközötte. Kapásból, saját kénye kedvére pusztított el bolygókat, az Alderant teljesen, de a következő is igen esélyes volt erre. Egyetlen intézkedésével emberek milliárdjait pusztította el, ezzel jócskán felülmúlva a valaha élt diktátorok teljesítményét. Szóval igazi emberiségellenes, megamészáros volt, mindezt ideológiai alapon persze. Most pedig meg lehet kapni műanyag fénykarddal mikulássapkában. Eszembe jutott, hogy vajon a kis bajszos osztrák akvarellfestő mikor jelenik meg a boltok karácsonyi kínálatában? Mert gondolom járna hozzá wermacht katona is, vagy ss keretlegény is. Úgy tűnik, hogy ez a világ megérett a pusztulásra..


2016. november 11., péntek

Szegény ember

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény ember. Nem volt tehetős - ezért is volt szegény. Bár minden viszonylagos, voltak nála rosszabb helyzetben is, de jobban is. Neki nem tellett arra, hogy járja a világot, szép tájakra jusson el, de vágyott rá nagyon. Mindig mondta is, hogy ha majd nyugdíjas lesz, felkerekedik és végiglátogatja ezeket a vidékeket mind! De az élet közbeszólt és a szegény ember nem élte meg a nyugdíját, még jóval a tisztes nap előtt feldobta a pacskert. Így hiába beszélt korábban a meseszép tájakról és arról, hogy mennyire vágyik a látásukra, mindez csak álom maradt. Egy halott ember álma. Mert hát a szegény ember nem csak szegény volt, hanem naiv is. Vagy hülye. Kinek hogy tetszik..