2016. július 29., péntek

Édes élet

Kezdetben volt a cukor, ami megédesítette az életünket. Aztán persze jött a kor és az ebből következő, szinte megjósolható hajlam a zsírpárnák gyűjtésére, így logikusnak tűnt és tűnik azóta is a felesleges cukorbevitel csökkentése. Az ember próbálkozik mindenfélével, a teámat négy kockacukor helyett már csak hárommal iszom és a reggeli kávémat is cukortalanul fogyasztom el. A szabadságom alatt kilengtem, hisz mire másra való a pihenés? Ilyenkor olyat csinálunk, amit a dolgos hétköznapokban nem, így a reggeli kávémat megédesítettem és úgy tűnt, hogy ezzel a napomat is sikerült. Ahogy nem vagyok igazi borissza, úgy kávénáci sem, bevallom töredelmesen, nekem ízlik a kávé cukorral, sújtson rám a civilizált kávéfogyasztók társadalmának a megvetése!  Így logikus lépésnek tűnt valamiféle cukorpótlék beszerzése. Tegnap szétnéztem a kapható műcukrok széles piacán és vannak egyértelműen ipari eredetű cukrok és növényiek. Ha az első csoportot automatikusan elvetjük, akkor marad a második, de ott olyan vad árakkal találkoztam, hogy alig 30 deka álcukorért majdnem ezer forintot kérnének! Persze nem tőlem, hiszen ez pont tízszer annyiba kerülne így, mint a hagyományos répacukor, ami enyhe pofátlanság. Sőt! Nem is annyira enyhe. Mivel legalább annyira vagyok sváb, mint amennyire próbáltam volna ezt a cukormentes bizniszt bevezetni, így most vagy továbbra is keserűen iszom a kávém reggelente, vagy hagyom a fenébe ezt az egészségüzletet és beleteszem a kávéba azt az egy kockacukrot. Mert ami jár, az mégiscsak jár..

2016. július 28., csütörtök

Gulag szigetcsoport

A Gulag története után, még a szabadságom alatt belekezdtem Szolzsenyicin talán a leghíresebb művébe, amiben személyes élményeiből is merítve mutatja be a Gulag táborok létrejöttét, céljait és a mindennapi éltet, művében a Gulag szigetcsoportban. Nem mondom, hogy könnyű, nyáresti olvasmány lenne, hisz én is több mint egy hétig olvastam és volt, hogy le is kellett tennem. Igazi drámai alkotás, sokkal hihetetlenebb, mint mondjuk egy Alien trilógia, hiszen ennek minden szava igaz. Ennyi mérhetetlen emberi kín és szenvedés, ugyanakkor a másik oldalon legalább ugyanennyi gonoszság, önzés és számítás foglal helyet. Egész egyszerűen nem tudok már ugyanazzal a szemmel nézni az oroszokra, mint annak előtte. Ismerőseim közül volt, aki megjárta az orosz poklot a málenkij robot keretében és haza is jött onnan. Most látom csak, hogy mekkora hős volt ő, a mindennapok hőse. Azt hiszem Szolzsenyicint kötelező olvasmánnyá kellene tenni (legalábbis a könyv egyes részleteit), bár ez biztosan nem használna a mostani oroszbarát külpolitikánknak..

2016. július 27., szerda

Hülyeségeim

Szegény Esterházy Péterrel kapcsolatban jutott az eszembe, hogy talán az utolsó műve volt a Hasnyálmirigynapló volt, aztán persze meg is halt rákban. Nem mintha párhuzamot akarnék vonni magam és a híres író között, csak elgondolkodtató, hogy ha a saját hülyeségemről írnék könyvet, vajon az is ölne meg engem? Könnyen előfordulhat persze, bár némely esetek vitathatóak.  Mindenesetre nem biztos, hogy jó gondolat sértegetni a sorsot még akkor sem, ha momentán nem igazán hiszek benne..

2016. július 26., kedd

Autóverseny

Néha éri az embert olyan 'szerencse' hogy jegyet sem kell vennie, máris autóverseny közepébe csöppenhet, vagy épp abban érezheti magát. Csak kapkodja a fejét, jönnek balról, majd jobbról és látszólag sem a fizika, sem pedig a közlekedés törvényei nem különösebben érdeklik a vezetőket. Persze amíg jól mennek a dolgok, addig kit bánt egy kis hangzavar vagy a kipörgő gumik sivítása? De rossz belegondolni abba, hogy egy váratlan közlekedési szituációban, például egy, a gyalogátkelőn ragadó gyalogos esetén hova lesz a fene nagy tudomány?


2016. július 8., péntek

Gondolatok

Gondolathiány állapotában leledzem már hetek óta. A gondolataim eddig nyugodtan kavarogtak és bőségesen került napvilágra belőlük, de az utóbbi időben inkább csak kavarognak, de nem tör egyik sem a felszínre. Szolzsenyicint olvasok és ez úgy tűnik, hogy nincs túl jó hatással az agyalásomra. Már ami azon kívül van, hogy vajon az ő szenvedése rám milyen hatással lett volna? ó kérdés, de igazából nem szeretnék választ kapni rá..

2016. július 4., hétfő

Lángoskrízis!

Fusson, ki merre lát! Épp örvendeztem volna azért, mert a kedvenc lángosozóm ebben az évben is kinyitott - mivel egy strandon van, így mindig kétséges a dolog, hogy kinyit-e vagy sem - hiszen itt képesek voltak ehető lángos előállítására. Valljuk be, az ember hihetné azt, hogy kellene lennie valami összefüggésnek aközött, hogy az emberek lángosozót üzemeltetnek és aközött hogy ehető-e valójában a lángos. Szóval valami elvi összefüggés akár lehetne is, de gyakorlatilag viszont nem, vagy ez statisztikailag elhanyagolható. Eddig nem volt igazán nyár, így forgalom sem, de ahogy nyarabb lett, úgy jött elő a helyből az a fajta kereskedelmi mentalitás, amit annak idején a Zimmer Feri c. nagybecsű filmalkotásból, illetve saját tapasztalatból volt módunk ismerni. A tejfölös sajtos lángos már csak a nevében az ami, igaz, a parasztkrumplilevesben sincsen paraszt, ha csak a kiszolgálás módjában nem találjuk meg ezt. A legutóbbi alkalommal sikerült látnom egy tejfölös sajtost, amitől elment a kedvem, de a sima lángossal se jártam jobban. Csodálkoztam, hogy a kitett asztalokon miért van annyi félig megevett lángos - de lehet valami köze ahhoz, amit én kaptam elvitelre. A fokhagymás üveget is rejtik már, nem pacsmagolhatom meg úgy, ahogy szeretném, hanem kérésre, kérdésre tesznek rá valamennyit, de a legnagyobb baj az volt, hogy sületlen volt, határozottan nyers középpel. A gyomorfájás bele volt kódolva az ebédbe - na oda sem megyek többet.

2016. július 1., péntek

Ambivalens gondolat

Érdekes, furcsán ambivalens gondolataim támadtak egy könyv körül. A könyvet a volt főnököm írta (Nem mellesleg az egyiket még dedikálta nekem akkor, amikor még beszélő viszonyban voltunk.) és a maga nemében zseniális. Szóval nagyon tetszenek az írásai és a gondolkodása, szóval ha nem ismerném őt emberileg is, akkor még szimpátiát is éreznék iránta. Viszont ismerem és ez erős negatív érzéseket kelt bennem. Emberileg - elmondhatom - hogy viszolygok tőle, úgy vagyok mint az a bizonyos varjú a rohadt tökkel. Nem is tudom, hogy felmerülhet-e valakiben ilyesmi, hogy olvasom a könyveit és nagyon tetszenek, mindamellett, hogy tudom, hogy nem szeretem őt! De az élet tele van megmagyarázhatatlan furcsasággal és ez is csak egy a sok dolog közül.