2015. december 3., csütörtök

Könyvajánló - A marsi

Mostanság a legjobb könyv, amit olvastam volt, Andy Weir - A marsi című könyve volt. A mű a reális sci-fi irodalom terméke, nincsenek benne lézerkarddal bohóckodó bácsik, csak egy rutinküldetésnek induló marsi expedíció története, ami egy csapásra túlélési erőpróbává változik. Hősünk, aki szerencséjére biológus-mérnők végzettséggel rendelkezik, számos fordulat után kerül el a végkifejletig, de közben jó néhány kalandot él meg, amik az olvasó eszével mérve - jelen esetben az enyémmel - valóságos helyzetnek tűnnek. Tulajdonképpen minden fejezet benne lehetne akár a mostani hírekben is, csak onnan tudhatjuk azt, hogy ez mégis fantazmagória, hogy a cselekmény egy olyan bolygón játszódik, ahol eddig emberi élet még nem fordult elő. Sokáig gondolkodtam, hogy érdemes-e megnézni az erről készült filmet is, hisz a könyvet nagyon élveztem, de bizonytalan vagyok, mert az ajánló szerint a rendezőnek itt sem volt elég az, amit az író megírt, neki hozzá kellett nyúlnia a történethez is, szóval a filmért nem kezeskedem. Annál is inkább, mert mindent olyan szépen elképzeltem magamban, a film ezt meg jól lerombolná. Szóval bárkinek ajánlom a művet, aki szereti az olyan sci-fit, amiben sok a sci és kevés a fi..

Nincsenek megjegyzések: