2015. december 30., szerda

A kapcsoló

Gyerekkorom igazán hasznos fejlesztését üzemeltem be nem is olyan rég és azóta is élvezem az áldását. Akkor is a szükség hívta életre, hogy egy helyről tudjak kapcsolni több berendezést, főleg úgy, hogy az az egy hely az íróasztalom, ahol amúgy is sokat ülök. Tulajdonképpen azon csodálkozom, hogy az ilyesmi kereskedelmi forgalomban nem kapható, mert amúgy roppant praktikusnak találom.


A forma erősen retro, a doboz egy kommunikációs egységből került kialakításra. Annak idején rengeteg hasonló dologhoz tudtunk hozzájutni, amit cégek odaadtak a lelkes amatőrpalántáknak, hátha tudnak vele mit kezdeni. Jelen esetben tudtak. A berendezés központilag kapcsolható ki és be, a sárga nyomógombokkal. Egy relé válik öntartóvá és ez biztosítja az áramutat, ez az öntartó állapot bontható le, így központilag lehet mindent egyszerre lekapcsolni. Az egységek külön-külön is kapcsolhatóak a kapcsolósorral. Az üzemállapotot glimm lámpa jelzi és az áramút el van látva egy olvadóbiztosítékkal is, pusztán a biztonság kedvéért. A kapcsolók elosztókat kapcsolnak, tehát bármit bele lehet dugni, így nem lehet gond abból, hogy valami bekapcsolva marad, sőt a sok manapság használatos standby állapotú készüléktől is el lehet venni az áramot, ha befejeztük azt, amiért az asztalhoz ültünk. A boltban jelenleg is lehet kapni kapcsolható hosszabbítókat, de olyat nem, amit egy központi helyről lehet kapcsolni, tehát a dolog a maga nemében egyedi és hiánypótló! Ráadásul az enyém..
 

2015. december 29., kedd

A nógrádi vár!

Azaz, csak várt, mert ott voltunk és meglátogattuk, szóval még mindig vár, de már mást. Igaz, gyerekként többször voltunk itt, lévén ez egy könnyen megközelíthető hely, hisz a Vörös nyíl megállóhelyétől nem sok sétára található a várhegy púpja, amin a vár teteme lelhető fel. Állítólag egy villámcsapás hatására oxidálódó lőpor intézte el - legalább ezt a várunkat nem kellett az osztrákoknak felrobbantani, ezt megtette helyettük a természet. Persze az osztrákok a saját váraikkal jóval elnézőbbek voltak, nyilván sejtettek valamit a későbbi marketingértékről.


Bástya (elvtárs)


Kapu



Vár állott, most kőhalom..


Vörös nyíl suhan tova..


A táj


Várudvar


A vár könnyen végigjárható, a kilátással és a kötelező képekkel együtt se több fél óránál az egész, szóval egész napos programnak karcsú kicsit, de el lehet menni enni egy jót Nőtincsre és ott a horgásztó is, ami körüljárható, ha addig ki nem szárad. Mert jó úton van afelé..

2015. december 28., hétfő

Szent Flórián fogadó, Nőtincs

Nem tudom kinek jutna eszébe csak úgy Nőtincs? Sokan azt sem tudhatják, hogy hol van. Régebben úgy beszéltünk róla, hogy az már Svájc, hisz fent van a nagy hegyeken túl - már ha a látóhatár szélén lévő Naszály értelmezhető nagy hegyként. Van némi távoli családi kötődés a falu után, de ez mára a feledés homályába fúlt. Annyira egészen biztos, hogy magamtól sosem jutott volna eszembe Nőtincsen ebédelni csak úgy. Hibáztam volna! Szerencsére meg lettünk hívva egy születésnapi ebédre, amit a nőtincsi Szent Flórián fogadóban költöttünk el. A faluból nem láttunk sokat - az év legködösebb napjait éljük - de a központban található a hangulatos és szerencsére kellően meleg étterem. Se a külcsínre, se a belbecsre nem lehet panasz, elkülönített rész van az unatkozó kis bestiák fölös energiáinak levezetésére. A személyzet kedves, a mellékhelyiségek tiszták és kellően felszereltek. Az étel finom volt és házias, a pincérekkel mindent meg lehetett beszélni, kapható volt saját készítésű limonádé is, a sokféle egyéb ital között. A húslevesük cérnametélttel megállná a helyét bármelyikünk asztalán vasárnapi ebédként, igazi házias ízeket varázsolt elénk. A ház specialitását, a homlajti borzas csirkemellet mindenkinek meg kellene kóstolnia egyszer, főleg azoknak, akik lángosfüggők, mint jómagam. Szóval, aki képes eltalálni magától Vácig, annak megérheti a kb 20 kilométeres kitérő észak felé, feltehetőleg nem fog csalódni, ajánlhatom.

2015. december 26., szombat

Hülye álom

Az éjszaka azt álmodtam, hogy újra suliba járok és szakismeret órán olyan dolgozatot kellett írnunk, hogy hogyan éreznénk magunkat 102 éves korunkban. Rengeteg helyesírási hibával írtam és állandóan javítani kellett, ráadásul csak az jutott eszembe csak, hogy úgy ébrednék, hogy mindenem fáj. Erre persze az jutott rögtön az eszembe, hogy ezzel az erővel akár most is lehetnék százkét éves, hiszen pont erre szoktam ébredni nap mint nap. Szar ügy..

2015. december 24., csütörtök

Jelek

Karácsony ide vagy oda, jelek mindig voltak és lesznek is, nekünk meg tudni kell helyesen értelmezni ezeket. Annak idején az indiánok is felkeresték az öreg bölcset, megtudni, hogy milyen tél lesz, hogy kell-e még fát vágniuk - készülendő a hidegre. A bölcs azt mondta, hogy hideg tél lesz, erre az indiánok a tervezetthez képest egy héttel tovább vágták a fát. Egy hét múlva követ ment a bölcshöz megtudni, hogy mik a kilátások a telet illetően, mire ő azt mondta, hogy igen hideg tél lesz - mire az indiánok újra nekifogtak egy hetes favágókalandhoz, majd újra küldték a követet a bölcshöz. A bölcs azt mondta, hogy nagyon durva hideg tél lesz, mire újra egy hét favágás volt a válasz. Az indiánok már baromira unták a favágást ezért újra kérdezték a bölcset, de azzal a kitétellel, hogy azt is mondja meg, hogy honnan tudja ezt? A bölcs mondta, hogy sosem látott tél közeleg, mert az indiánok az erdőben már hetek óta vágják a fát! Na szóval ilyen egy jel! Innen tudom azt is, hogy közeleg a világvége! A gyerek, teljesen magától kiporszívózott a szobájában! Sőt, én is ki fogok..

2015. december 22., kedd

Fészbúk

Amióta beácsoltam a fát és teljes pompájában, azaz nem krumplihálóba csavarva és a falhoz döntve áll a sarokban, a macskák majd megvesznek érte. Már mindkettő látta, a kicsi többször is és nagyon érdekli őket a téma. Mi emberek el sem tudjuk képzelni milyen lehet egy szagokból álló világ, szagokból, amik jelentenek is valamit. Számunkra ez a fa csak egy fa, ha nagyon erőltetem magam talán azt is érzem, hogy fenyőillata van, de nekik egészen mást jelent. Olyan lehet - próbálom elképzelni vagy valami analógiát találni rá a mi világunkból, mint egy frissen installált facebook kliens. Az ember él benne a saját kis világában, ami ajtótól ajtóig tart és akkor hirtelen belerobban az egészbe a világ. Ott van valami szokatlan, valami szokatlan szagnyomokkal, hisz ebbe a facebook fiókba postolhatott egy nyúlcsalád, sünék is jártak ott és rókáék nyúlékat keresték, de elkerülték egymást. Lehettek ott más macskák is - de akkor hol lehetnek vajon most? Csupa nagy kérdés, amire válasz nem jön, csak azok az izgalmas új szagok. Látszik, hogy ők már megkapták az ajándékukat.

Kiflikarika

Nosztalgikus gondolataim támadtak pár kiflikarikától. Eszembe jutott a gyerekkorom reggelije, amikor is a nagyanyámmal elmentünk kora reggel a boltba és vettünk kiflit. Akkor még mintha 10 fillér lett volna egy zsemle és 20 fillér egy kifli vagy talán pont fordítva? Erre már nem emlékszem. Most 45 forint egy kifli, tehát egy mai kifli árából 450 egykori kiflit tudtunk volna venni. Elég lett volna egy egész nyárra. Amikor hazaértünk, a nagyanyám tejet forralt és aki szerette, megkaphatta a tej bőrét a kávéjába. A kávé cikóriából készült és előre lett főzve egy hétre egy jó nagy edényben, ami a konyhaszekrényben lakott. A bögrébe került a kávéból, cukorból és a forralt tejből. A kiflit karikára vágtuk és elsüllyesztettük a jó meleg kávéba, majd kiskanállal ettük ki a tocsogós kiflit a bögréből. Volt, hogy szinte a teljes kávét felszívta a beletett kifli, alig maradt valami a bögre alján, amit ki lehetett inni. Persze számos tennivaló várt, így sietni kellett. A nap már vígan sütött, mi fiatalok voltunk, a kifli meg 20 fillér. Talán igaz sem volt.

2015. december 21., hétfő

Eszembe jutott

Eszembe jutott, hogy alkalmatlanok vagyunk a közlekedésre. Azaz arra, hogy közösen mérjük fel az, hogy tudnánk egy nagy élő egészként funkcionálni a közutakon, úgy ahogy a jobb kéz tudja azt, hogy mit csinál a bal. Néztem, hogy valaki rá akart csatlakozni az útra, volt gyorsítósáv, sőt ki is akarták őt engedni. Persze az illető nem gyorsított egy cseppet sem, nem akarta felvenni a forgalom ritmusát, így előbb utóbb el is fogyott a sávja. Végül az, aki annyira be akarta őt engedni maga elé, kénytelen volt megállni, mert a csatlakozni szándékozó kifutott volna a répaföldre, mint lábasból a tej. Persze így sikerült felhajtania az útra, de a főút forgalma leállt miatta. Ezután teljesen természetes, hogy meg sem köszönte, pedig mennyivel egyszerűbb lett volna minden, ha gyorsít és felvéve a ritmust, csak simán sávot vált. Túlságosan is egyszerű..

2015. december 17., csütörtök

3100!

Ezt azért írtam, mert a postjaim száma 3100 lett, illetve már eggyel több is, pont ezáltal! Őrület! Furcsa, hogy bár megtalál a google kereső, de ez nem vonz tömegeket az oldalamra, szóval a világhír felé vezető lépcső alján állok továbbra is. Hiába (nem hiába!) a közízlés és a személyes vágyaim köszönő viszonyban sincsenek egymással. Mondjuk nem is baj.

Késő

Azt hiszem vannak olyan emberek, akik képtelenek időben odaérni valahova. Ez úgy tűnik genetikailag kódolt dolog lehet, egyszer talán a genomkutatás eljut arra a pontra, hogy azonosítani tudják ezt a szekvenciát és talán módosítani is. Ezek az emberek ugyanis képtelenek arra, hogy értelmezzék az idő fogalmát. Az ember azt hihetné, hogy egyszer el lehet késni, talán még másodszor is, de a lelkiismeretes egyed ilyenkor átértékeli a tevékenységfolyamát és módosít rajta. Korábban kel, hamarabb indul vagy bármi, amit a késés okának tart. De ez nem segít a notórius időcsúszóknak. Ha fél órával előbb felkel, akkor is ugyanúgy legalább hét percet késik, mert az időt szétkeni mint más a pirítóson a vajat. Szóval nekem - aki igyekszik pontos lenni, az egész egy gigantikus nagy szenvedés. Persze mindenkinek kell lennie saját keresztjének, nekem az, hogy pont egy ilyen gyereket nevelek..

A trampli

Önkritikai rovatom következik. Tudom, hogy a fénykép egy pillanat műve, sokszor az adott mozdulatsor egy szeletét merevíti ki az örökkévalóságnak, egy olyan jelenetet rögzítve, amit az életben sosem veszünk észre, mert egy pislantás alatt már le is maradtunk róla. De a kép az más, mert ebben az elkapott pillanatban láthatjuk meg magunkat az igazi valónkban. Ezért tolul fel az agyamban szüntelen a kérdés, hogyan lehet az, hogy legtöbb felvételen szakadt, kövér és öreg tramplinak nézek ki? Vajon az életben is ilyen vagyok? Egy öregedő, pocakos csöves? Vagy tényleg ezek csak elkapott múló pillanatok? Még szerencse, hogy a képek egy részén az illetékesen nem jelöltek meg, mert a föld alá tudnék bújni szégyenemben. Azt hiszem a véletleneknek is van egy egészséges határa..

2015. december 16., szerda

Nyilván

Nyilván egy olyan országban, ahol nem cél az, hogy egy aneszteziológus hazai kórházban dolgozzon, azaz nem csak felneveljük az orvosokat, hanem a munkakörükben alkalmazzuk is őket - szóval egy ilyen helyen az sem lehet elsődleges cél, hogy más státuszokra megfelelők kerülhessenek. Sok esetben az is túlzó vágy, hogy egyáltalán fel legyenek töltve azok a bizonyos munkakörök - így nyugodtan lehet kompromisszumokat kötni. Például fel lehet venni olyan postást állományba, aki vagy analfabéta, vagy diszlexiás vagy figyelemzavaros vagy a fene se tudja. Régen, az átkosban, egy területnek évekig vagy évtizedekig ugyanaz volt a levélkihordója, fejből ismerte az egész területet és az emberek is ismerték őt. Mára már olyan nagy lett a fluktuáció, hogy alig lehet ismerni a postást, mert mire megismernénk, addigra már más van helyette. Az arc, az ember nem is fontos, az a postás, akinél a táska van vagy aki a leveleket hozza. A postás már nem is postás, csak egy kézbesítő, azaz ő aki kézbesít. Úgy darabra. Mert ma is olyan levelet találtam a postaládában, ami nem is nekem volt címezve. Nagyon nem. Tehát kaptam magam és elvégeztem azt a munkát is, amit a postásnak kellett volna. De mivel én sem kérhetem meg őt, hogy ugorjon be helyettem a céghez, én sem szeretnék sokat kézbesítőset játszani a jövőben. Tehát üdvözölném azt a megoldást, hogy eztán legyen felvételi követelmény ebben a munkakörben az ellenőrzött olvasni tudás is..

2015. december 15., kedd

Macskanap

Ma macskás napom van. Jutott eszembe az, hogy nincs is felemelőbb érzés annál, amikor az ember még meleg macskahányást takaríthat a nappaliban. Persze a macska úgy időzítette a dolgot, hogy mindez azután történjen, miután neki és nekem is van mit hánynunk, mert természetesen miután belakott, megvárta, hogy én is egyek. Aztán várt egy kicsit - hatásszünet - majd kipakolta az egészet a kőre. Persze nem egy helyre, hanem a virágtartó alá - tolatva. Annyi könnyebbséget adott, hogy nem a szőnyegre tette - mert már olyan is volt. Amúgy valamelyik nap meg is jegyeztem, hogy régen hányt már. Mert ugye szegénynek havonta van szőrproblémája és ez így jön ki nála. A vacsorájával együtt. Szerencse, hogy nekem nincs szőrproblémám, mert így sikerült benntartani a cuccot. Persze még neki állt feljebb, amikor fogtam és kitettem az udvarra.

Okos macska

Azt látom a neten, hogy minden macskatulajdonos szerint az ő macskája a legokosabb a világon. Nyilván tévednek, mert az én macskáim a legtehetségesebbek, csak a szerénységük tiltja a nyilvános szereplésüket, csak odahaza villogtatják a zsenijüket. Az ajtót például mindketten ki tudják nyitni, szóval ez nem igazán nagy teljesítmény - olyat mutasson valaki, hogy a macska nemcsak kinyitja az ajtót és kimegy, hanem maga után be is csukja! Na ugye! Amúgy meg a macskánk ha ki akar menni, nem szórakozik az ajtóval (Mire való a cselédség?) hanem elmegy, megkeres és szól, hogy ki akar menni, a többit mi intézzük. Ezen kívül köbgyököt von a lábujjain és nem mellesleg világuralomra tör. Utóbbiban nem tudom megakadályozni, csak arra vigyázok, hogy jó viszonyba maradjunk egymással. Ez egyelőre a legtöbb amit tehetek a túlélés érdekében.


2015. december 14., hétfő

Átutalás

A csecsemőnek minden vicc új rovatom következik. Szembesültünk azzal, hogy drága a külföldre pénzutalás. Ha az ember apróbb összeget akar küldeni, akkor is van alapdíja, ami gyakran magasabb, mint a küldeni szánt pénz. Szóval nem igazán éri meg. Ezért találták ki például a Paypalt, ami nagyon jó, de gyakran nem lehet fizetni vele, így kénytelen az ember más után nézni. Most találtunk egy remek szolgáltatást, ami leegyszerűsíti a pénzátutalást külföldre. Transferwise a neve és azt tudja, hogy gyakorlatilag mindenki csak a saját országában utal, belföldi átutalási költségeket fizetve. Ha valaki mondjuk Angliába küldene pénzt, akkor keresnek hozzá egy olyan utalást, aki Angliából utalná haza a fizetését és a magyarországi befizetésből utalnak át a magyarországi számlaszámra, az angliairól meg Angliába, ezzel el tudják kerülni az országokon kívüli pénzmozgást és az átutalás elég nagy költségét, gombokért cserébe. Kipróbáltuk és úgy tűnik, működik. Mindenkinek, saját felelősségére, ajánlhatom..

Benzinár

Az eddig is megszokott volt, hogy különböző benzinkutakon különféle benzinárral találkoztam, bár ennek jogosságáról nem vagyok őszintén meggyőződve. Tudom, hogy lehetőség van rá, de nem tudom mennyire etikus az, hogy ugyanaz a termék, ugyanabban a boltban pusztán azért kerül csak többe, mert az egyik bolt az autópálya mellett van. Persze lehet azt mondani, hogy akinek telik az autópálya használatra, annak teljen a drágább üzemanyagra is, de én ezt akkor sem tartom jó ötletnek. Annál is inkább, mert jártam környező országba, ahol egészen más gyakorlat tűnt fel. Ők ugyanazért a termékért ugyanazt az árat kérik, főleg, ha minden más paramétere hasonló, tehát semmi hozzáadott érték nem módosítja az árat. Valahogy a gyakorlatból azt sejtetem, hogy a lokáció alapú árképzés után jön majd a pofa alapú. Ha valakinek nem tetszik a képe, vagy az autója, akkor más árat fizet - szóval akkor inkább kerüljön mindenkinek ugyanaz ugyanannyiba! Bár a pálmát az M2 benzinkútja viszi - eddig legalábbis. Ugyanis, ha Pestről jössz, egy forinttal drágább a benzin, mintha Vácról jönnél. Ilyet eddig még sehol nem láttam - két egymással szemben lévő kút esetén, de úgy látszik, még mindig nem láttam eleget az életben.

2015. december 12., szombat

Szobában

Szomorú, hogy mennyire beszorít a szobába az időjárás. Nosztalgiával gondolok a nyarakra, amikor késő estik ki lehetett menni a kertbe kapirgálni egy kicsit, de ebbe a nyúlós, nyálkás időbe ki a fenének van kedve bárhova is kimozdulni? Egyetlen jó hely a lakás, de ez kellően behatárolja a lehetőségeimet és a kedvemet az újra egy pudvás retek szintjére zülleszti le.

2015. december 11., péntek

Köd

Az előbb voltam kint fáért és köd van. Tudom, hogy a köd az pára, egy meteorológiai jelenség, de ez azért már túlmegy ezen. Ez most olyan, mint a sárkány lehelete, amit Merlin hívott elő Uther király kérésére. Ha nagyon figyelnék, hallhatnám a lova nyerítését. Beleborzongok a gondolatba is, így bejöttem inkább a fűtött lakásba. Merlin, Uther és a lihegős sárkány odakint maradt a hidegben. Legalábbis remélem.

Vok

Azaz a nyelvi igénytelenség csimborasszója az, amikor már ötbetűs szavakat kezdünk el rövidíteni. Na jó, ha már rövidítési kényszer dúl a lelkünkben, megértem ha hosszú szavakat akarunk - illetve éppen, hogy nem akarunk állandóan teljes terjedelmében leírni. Különben is a vok az egy konyhai edényféle. Amúgy meg épp mostanság hallottam egy remek magyarázatot attól, hogy mi a különbség a vok és a vagyok között. Az agy. Ez annyira jelzésértékű, hogy további magyarázatot nem is fűznék hozzá.

2015. december 10., csütörtök

Telefon

Azért vannak meglepő dolgok a telefonommal kapcsolatban. Mondjuk az is furcsa, hogy azt mondja, hogy van 700 mega szabad hely szerinte, majd fel akar tenni egy 60 megás programfrissítést, majd közli, hogy nem áll rendelkezésre elegendő tárhely. Szóval ez egy kicsit érthetetlen, hogy a letöltött frissítés méreténél tízszer akkora szabad hely van elméletileg, az mégis kevés. Persze, ha törlök le valamit, akkor rögtön jó lesz minden, de nem lehet állandóan mindent letörölni. Ráadásul a rendszerprogramok frissítéseit is elteszi, amik csökkentik a helyet valahogy. Pedig azt hihetné az ember, hogy az új verzióval felül fogja írni a régit, de bármikor le lehet őket törölni, visszaállítva a gyári állapotot. Ugyanakkor, mivel nincs root jogom a telefonon, így egy csomó haszontalan szemét van ott, amik le sem törölhetőek és a frissítéseik ugyanúgy foglalják a drága helyet. Most azt találtam ki, hogy a nem kellő programok automatikus értesítéseit kikapcsolom, így nem jelzi a frissítést és nem is fog frissülni. Ez nyilvánvaló biztonsági kockázat, amit némileg csökkent az, hogy sosem fogom ezeket a programokat elindítani. Ezekből a már feltett frissítéseket és az egyéb adatokat is mind kitörlöm, ha már a programot törölni nem lehet. Komolyan gondolkodom a rootoláson, aminek ez az előnye meglehetne, hogy legalább a szeméttől meg lehetne szabadulni, ha már ennyire nincsen hely semmire. Pedig látszólag meg van. Feloldhatatlan ellentétnek látszik.

Benzinár

Eszembe jutott, ahogy befelé autóztam, hogy említettek valamiféle borzasztó áresést a kutakon, ami akár meg is felezheti a jelenlegi árat. A furcsa az, hogy ebből persze nem látszik semmi - na jó, valami történt, hisz négy forintot mozdult lefelé a nyál ára, de tartok attól, hogy ezt hamar ki fogja kompenzálni a forint jelenleg is tartó gyengülése, úgyhogy az olcsó benzin csak Európa más országaira lehet csak igaz. Ami azért is érdekes dolog, mert a benzin tartós áresése rontja el a normális inflációszámítást, hiába látjuk az egyre dráguló egyéb dolgokat, ha beleveszünk a kosárba nagy áresést elszenvedő dolgokat, akkor az jön ki, hogy alacsony az infláció, csak aki mondjuk nem benzinen él, az esetleg ezt nem érzi annyira.

Gyíkok!

Douglas Adams valamelyik útikalauz könyvében olvastam egy történetet amit Ford Prefect mesél el egy gyíkvilágról, ahol szintén élnek emberek, de a világ politikai vezetői gyíkok. A világ természetesen demokratikus, a gyíkok szavazás útján kerülnek hatalomba, sőt, alapvetően az emberek juttatják őket hatalomhoz. Még természetesebb, hogy a gyíkok jól elnyomják az embereket, gátlástalanul kizsákmányolva őket. Ennek ellenére az emberek szívesen szavaznak a gyíkokra. Felmerült a kérdés Arthur Dentben, hogy ha így van, az emberek miért nem lázadnak fel és miért nem kergetik el az elnyomóikat? Nos azért, mert attól tartanak, hogy ezáltal egy még rosszabb gyík kerülhetne hatalomba! Vicces, nem? Gyíkvilág, emberekkel, ahol azért hagyják magukat elnyomni az emberek, mert félnek a változástól és attól, hogy csak rosszabb lesz minden! Aztán persze megnéztem a tegnap frissen közölt pártpreferencia adatokat az újságban és lehervadt az arcomról a mosoly. Mégsem olyan vicces a dolog! Tulajdonképpen sírni tudnék rajta inkább..

2015. december 9., szerda

Rendben van

Ahogy nézem, minden rendben van a takarításom körül. Semmi okom nem lehet panaszra, már ami a saját otthoni takarításba beleölt munkámat illeti, ha egy olyan helyen, ahol még fizetnek is a takarításért belefér az, hogy ne porszívózzanak minden nap. Ha úgy vesszük, azért sikerül mindig elhelyezni bizonyos nyomokat, amiből arra lehet következtetni, hogy voltak bent valami elképzeléssel a szobában, hisz a szemetet mindig kiviszik és az íróasztalom is rendszeresen összetúrják. Azaz, minden nap újra a helyére kell raknom a billentyűt, az egeret és az egérpadot is, de más nyomát nem látom a tisztítási tevékenységnek. Valamelyik nap a héten, felfedeztem, hogy be lettem poloskázva. Nagyon nem szeretem az ilyesmit! Előbb csak finoman elpöcköltem, de ő szigorúan tekintett a hivatására és visszamászott. Akkor jelzésértékű módon befújtam tisztítóhabbal, de ebből sem értett. A végén huszárosan rövidre zártam a dolgot és a tyúkszemére hágtam a szőnyegen, véget vetve a lehallgatási botránynak. Most néztem, hogy mindig ott van a szőnyegen, ahol ezt az árnyékvilágot elhagyta..

Az út

De nem Cormac McCarthy által interpretált módon. (Nem mellesleg elég nyomasztó poszt-apokaliptikus könyv volt, sokáig a hatása alatt voltam.) Bár, ha úgy vesszük, remek tanulmányt lehetne írni ebből is és abból is, hogy mi is a megoldás. A magyarság kiútkeresési vágya, illetve az, hogy mögötted megy be, de előtted jön ki a forgóajtón, sokszor akadályozza meg azt, hogy valamennyire eljuthassunk egyről kettőre. Amíg mindenki szabálytisztelő, addig az egy-két ügyeskedő jól boldogul, vígan lavírozhat a tisztességesek között, kihasználva a rendelkezésre álló lehetőségeket. De mi van akkor, ha a társadalom fele jól akar járni a másik kárára? Akkor következik be az az állapot, aminek iskolapéldáját nap mint nap látom az M2 út gödi felhajtójánál, ahol egy rövid szakaszon kétsávossá válik az út. Ugyanis ahogy két sáv nyílik, az élelmesek erőre rohannak és próbálna a sor elején visszafurakodni, megállítva az egész forgalmat, szinte hosszú percekre. A cipzár el nem működik, mert a visszatérők mind ugyanarra a helyre akarnak visszatérni, a visszaengedők meg közelebb húzódnak egymáshoz, mert tragikus, ha valaki előttünk ér be a pesti dugóba pont egy autónyival. Ezt tökéletes patthelyzetnek hívják. A megoldás persze az szokott lenni, hogy valaki, többnyire egy teherautóval, kihúzódik sávközépre és megakadályozza azt, hogy a belső sávban előre menjenek az élelmesek. Így megszűnik a furakodás és hirtelen újra elindul az egész sor. A megoldást valahogy érdemese lenne adaptálni a közéletbe, hátha abból is lehetne végre valami. 

2015. december 8., kedd

Rájöttem

Tegnap, midőn a fogorvosra vártam, mert sikerült alaposan túltervezni az időt, a Mamutban üldögéltem és egy protokollról szóló könyvet olvastam. Az olvasás ugyan lekötött, de azért volt alkalmam figyelni azt, ahogy a mellettem lévő pacsulistand kerítőnője dolgozott. Kezében tollat és jegyzetelésre alkalmas eszcájgot szorongatott, de ezeket csak alibinek tartotta maga elé. Nőket próbált meg becserkészni, hogy 'ingyenes' makeupot ajánljon fel nekik. A legtöbben persze elhajtották, de azért ha az ember hosszabban figyelte, rájöhetett, hogy igazi profi volt. Áldozatát alaposan választotta ki. Fiatalok nem is jöttek szóba, mindenképpen legalább középkorú vagy idősebb nőkre utazott, akik már biztosan festik magukat, a kismamákat gyerekkel kihagyta, mert amúgy sem valószínű, hogy nyugodtan el lehetne nekik adni bármit is, ha közben a gyerek üvölt vagy randalírozik a közelben. Ugyanúgy, aki telefonált, az is mentesült a vegzálás alól (Aki el akarná kerülni az ilyesmit, az innentől tudhatja, hogy mi a módszere!) Épp elkezdtem sajnálni, mert elég lélekölő dolog lehet valamit ilyen hatékonysággal kínálni, hisz rengetegen hajtották el, pedig mestere volt a szakmájának, ha ezt lehet szakmának nevezni. A metakommunikáció teljes tárházát bevetette a cél érdekében, a célszemély elé állt, hogy ne tudja folytatni az útját, megtörve a lendületét, kizökkentve őt a gondolataiból. Aztán tovább figyelve kiderült az is, hogy mindenkivel kedves, mindenkinek mosolygott, kedvesen beszélt mindenkihez. Aztán persze rájöttem, hogy valószínűleg azt csinálhatja, amit szeret. Ismerek másokat is, meglepően sok embert, aki képes fél napokat eltölteni hasonló helyen, miközben beledobál valamit a valahova, kihúzza és újra beledobja. Nem töri le az, hogy nem sikeres, sőt talán ez jobban meg is nyugtatja, mintha állandóan dolgoznia kéne, de azért néha persze sikerrel is jár. Az akkor dupla öröm. Ismerve a célja működését, tovább lehet finomítani az eljárást, lehet más felszerelést választani, bármit. A hölgy ugyanis azt csinálja amit sokan szeretnek. Horgászik.

2015. december 7., hétfő

Adni jó

Míg az ember gyermek, megszokhatja, hogy ünnepségek során mindig ő kerül a középpontba, ő kapja az ajándékokat. Ez jól is van így, hisz ő a szemünk fénye és akinek van utóda, szintén hasonló problémákkal szembesül, mert ki ne akarna jobbat és jobbat annak a büdös kölöknek, ha nem a saját szülei? Ugyanakkor a szülők is voltak egyszer gyerekek - bár a saját szüleim talán sohasem, hisz mindig úgy ismertem őket, hogy jelentős korkülönbség volt közöttünk, de én emlékszem arra, hogy voltam gyerek - szóval én kivétel lehetek. Amikor az embernek kölke születik, végképp megszűnik gyermeknek lenni, hisz akkor már van saját gyereke, akit kényeztetni lehet. Kicsit fájdalmas a váltás, legalábbis lélekben, hogy a család figyelme már nem ránk irányul, hanem előbb a nálunk tartott kosárra, majd a kiskocsira, végül a 'ja, te is itt vagy?' megállapításra korlátozódik. Ugyanakkor a gyermeki lény nem tud kiveszni belőlünk - legalábbis bennem biztosan él. Bár mostanság az villanyoz fel, hogy a kölök örül-e annak amit kap vagy egész egyszerűen tudomásul veszi a dolgot, hisz ami jár, az jár. Tegnap egész úton azon gondolkodtam, hogyan is mondom majd meg a kölöknek, hogy az ember, noha a szüleitől kapja gyerekként az ajándékokat, de időnként ők is örülnének valami apróságnak. Nem a nagyság a lényeg vagy az érték, elég lenne valami apróság, hogy tudjam, hogy én is fontos vagyok neki. Legalább annyira, hogy az eszébe jutok. Mert adni jó, a bennünk lévő gyermek szeretne kapni is, hogy újra érezhessük az érzést..

2015. december 4., péntek

Péntek este

Ahogy Wowbagger, a végtelenül meghosszabbított érezte, hogy nincs rendben valami a vasárnap estékkel, ugyanúgy én is valami zavart érzek az erőben a pénteket illetően. Ahogy minden napnak van valami hangulata, így ennek is. Szinte a naptárt se kellene ismernem ahhoz, hogy pusztán csak az érzés alapján kitaláljam, hogy milyen nap is van valójában. Furcsa, hogy ez nem valami felszabadult érzés, hiszen az emberből a hét utolsó munkanapjának illene ezt kiváltania, ez olyan minden mindegy érzésnek tűnik. Mégis itt vagyok ezzel a mindent elnyomó és nem egyértelműen pozitív csengésű dologgal! Rémes! Ennél már tényleg csak a vasárnap délután az, ami rosszabb..

Cukor

Ezt mondta a Men in Black című filmben is a rovar, aki szert tett egy vadonatúj Edgár öltönyre. Nekem is gyakran az eszembe jut, mind a film, mind a cukor. Igyekszem minimalizálni a cukorbevitelem, eddig a benti kávémat ittam cukor nélkül, mostanra az otthoniból is kispóroltam az édesítőt, sőt, hogy a hatást fokozzam, a teám is kevesebb cukorral iszom. Nem mondom, hogy jobb így az íze, mert hazudnék, de tény és való, hogy ha sokáig iszom, biztosan meg fogom szokni. Így viszont elmondhatom, hogy a finomított kristálycukor bevitelt le fogom tudni szorítani. Igaz, hogy a honi cukoripar így is romokban van és az ilyen viselkedés nem támasztja fel ezt a tevékenységet, de talán egészségesebbé tesz.

2015. december 3., csütörtök

Könyvajánló - A marsi

Mostanság a legjobb könyv, amit olvastam volt, Andy Weir - A marsi című könyve volt. A mű a reális sci-fi irodalom terméke, nincsenek benne lézerkarddal bohóckodó bácsik, csak egy rutinküldetésnek induló marsi expedíció története, ami egy csapásra túlélési erőpróbává változik. Hősünk, aki szerencséjére biológus-mérnők végzettséggel rendelkezik, számos fordulat után kerül el a végkifejletig, de közben jó néhány kalandot él meg, amik az olvasó eszével mérve - jelen esetben az enyémmel - valóságos helyzetnek tűnnek. Tulajdonképpen minden fejezet benne lehetne akár a mostani hírekben is, csak onnan tudhatjuk azt, hogy ez mégis fantazmagória, hogy a cselekmény egy olyan bolygón játszódik, ahol eddig emberi élet még nem fordult elő. Sokáig gondolkodtam, hogy érdemes-e megnézni az erről készült filmet is, hisz a könyvet nagyon élveztem, de bizonytalan vagyok, mert az ajánló szerint a rendezőnek itt sem volt elég az, amit az író megírt, neki hozzá kellett nyúlnia a történethez is, szóval a filmért nem kezeskedem. Annál is inkább, mert mindent olyan szépen elképzeltem magamban, a film ezt meg jól lerombolná. Szóval bárkinek ajánlom a művet, aki szereti az olyan sci-fit, amiben sok a sci és kevés a fi..

2015. december 2., szerda

Miért?

Nem igazán értem, hogy miért jó egy leletben olyan referenciaértéket megadni, aminél ha az ember saját mért értékei nagyobbak, akkor kitöri őt a hidegfrász, közben meg szóban elmondják neked, hogy ez az érték nem is magas, akinél baj van annál több százszoros vagy ezerszeres az eltérés és úgyis a tendencia számít, az meg egy mérésből megállapíthatatlan.

Macskának lenni

Ha a következő életemben macska lennék, saját magamnál szeretnék lenni! Némi logikai ellentmondás kiérezhető a dologból, de annyi biztos, hogy némi kezdeti kellemetlenségtől eltekintve a macskáinknak arany élete lehetne nálunk. Ha ők nem gondolnák azt, hogy a macskalétet feltétlenül ki kell tágítaniuk a céltalan heverészés mindenféle helyeken -ből valami akciófilm csatajeleneteivel. Persze nem tudom miben mesterkednek akkor, amikor nem látjuk őket, hogy a világot épp megmentik vagy elpusztításában mesterkednek, csak az eredményeit láthatjuk, ami karmolásokban és harapásokban manifesztálódik, amik közvetlenül konvertálódnak át vaskos állatorvosi számlákra. A macska egy ilyen affér után már maga mászik bele a hordozóba, sőt nem lennék meglepve ha telefonon bejelentkezne az állatorvoshoz. Kezd olyan gyanúm ébredni, hogy talán az állatorvos is benne van a buliban és a macskák százalékot kapnak..

2015. december 1., kedd

6500

Nagyjából ennyi napom van a nyugdíjig. Ezt egy kalkulátor számolta ki nekem, bár 65 éves korhatárral számolt, ami lehet, hogy addigra 70 lesz vagy 80 esetleg 90, hogy véletlenül se élje meg senki. Belegondolva a 6500 nap elég sok, de ahogy manapság repülnek a napok, úgy hamar el fog jönni. Gondolom ezt a 6500 napot felfoghatom egyfajta tartaléknak is, hogy ennyi idő kell ahhoz, hogy végképp elmenjen a kedvem a nyugdíjtól, mert az emberek többsége amíg várja, addig biztosan nem mehet el, amikor meg tehernek érzi, na akkor teszik ki. Lehetőleg kényszerrel, mert annak mégis más az íze és az optikája. Mert milyen jó valakinek azt mondani, hogy ki vagy rúgva, de cserébe elmehetsz nyugdíjba. Bár ha úgy vesszük, mindegy, mert abban a kérdésben dönthetünk majd, hogy melyik híd alatt fogunk aludni..

El sem hiszem!

Tegnap beautóztam a nagyfaluba és épp megállapítottam, hogy az M3 bevezetőn az építkezés soha a büdös életben nem lesz kész, a projekt olyan, mint magos Déva vára, amikor is leesett, hogy bezzeg és de! Úgy tűnik, hogy megunták a megállás nélküli és erőltetett ütemben történő semmittevést vagy valaki végre beáldozta a feleségét, hisz már Kőmíves Kelemen is megmondta, hogy asszony kell a házba! Szóval a befelé vezető oldalon az építkezés nyomait felszámolták. Igaz, kissé magyarosra sikeredett az egész, mert a táblák egy része kint maradt, ugyanígy nem távolították el maradéktalanul az ideiglenesen kihelyezett sárga öntapadós felezővonalat sem, de azért biztos ami biztos, a forgalmat ráengedték az útra. (Hogy mikor gondolják majd beszedni a maradék táblákat vagy felvakarni a megtévesztő jelzéseket, nem tudom, de hazafelé láthattam, hogy a másik oldal sokkal rosszabbul áll. Látszólag már mintha készen lennének, de a terelések jó része még áll. Nem tudom, hogy mi lehet a késlekedés oka, talán ott is nőre várnak?