2015. szeptember 25., péntek

Kicsit furcsa

Furcsa érzés úgy szervezni valamit, hogy erre a rendezvényre lehetőség szerint minél többen el tudjanak jönni, ugyanakkor pedig én biztosan tudom azt, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint hiányozni szeretnék onnan. Persze, szervezni szeretek, de ez a dolog sem olyan egyszerű, mint ahogy a nyulat kapálják. Ambivalens érzelmek viaskodnak bennem, de azt hiszem túl sok ígéretet tettem már a dologgal kapcsolatban, már egy csomó embert hitegettem azzal, hogy nem fogok eljönni, így nyugodtan eljöhet. Persze lehet, hogy hiúság lenne azt gondolni vagy inkább nagyképűség, ha azt mondom, hogy vannak akik miattam nem jöttek el valahova, de a jelenlegi állásból az következik. Ha egy állat négylábú, sörénye van, farka és nyerít, akkor feltételezhető az, hogy az illető egy ló. Szóval nem tévedek nagyot a dologgal. Persze lehet egy idegen nyelven beszélő szamár is, de ennyi még bőven belefér..

Nincsenek megjegyzések: