2015. szeptember 30., szerda

Szeretem

Szeretem, ha arra hivatkoznak a felhasználók, hogy a változatlan kód a múltkor még máshogy működött, most meg úgy ahogy. Azaz a mostani alkalommal azt mondja, hogy túl hosszú a sor és nem hagyja a műveletet, eddig meg állítólag hagyta, sőt az illető mindig is így csinálta. Csak most hirtelen eszébe jutott a programnak az, hogy ez a sor hosszú és hibát ír. Eddig meg csak ült hosszú, méla lesben és félrenézett. Ésszerűen hangzik..

Elektronikus ügyintézés

Kaptam egy levelet a minap, hogy az ügyfélkapu hozzáférésem jelszava lejár, és változtassam meg. Azt ugyan elfelejtettem már, hogy mire is jó nekem ez az egész, de ha már van, akkor nehogy elveszítsem, így uccu neki, kaptam magam és nekiálltam. Jelszót módosítani egyszerű, de kell hozzá tudni a régit. Meg kell adni a belépési nevet is, ami nem ugyanaz, mint az e-mail cím, amin kiértesítettek, de a levélből, amit küldtek, könnyen félreérti az ember. Szerencsére megvolt minden adat, beírtam. Meg kellett adni a lejáratot is, itt beállítottam egy kellően hosszú időt, majd elküldtem. Na ekkor derült ki az, hogy nem lehet bármekkora lejárati időt beállítani, maximum 2 évet. Így nem igazán tudom mire jó az egész, de vagy kiírhatták volna előre, vagy a kiválasztó appletben nem kéne hagyni, hogy az ember bármekkora dátumot beállíthasson. Futtattak velem egy plusz kört, és még jól bele is verték az orrom abba, hogy milyen hülye is vagyok. Amúgy tényleg nem tudom mi értelme lenne mondjuk 5 napra beállítani egy lejáratot. Amúgy ha ott voltam, próbáltam megtudni, hogy milyen remek dolgokra lehet használni ezt az e-ügyintézést. Nos, röviden összefoglalva - semmire. Egy jogász bizonyára sorozatos orgazmust kapna a látottaktól, de a különféle jogszabályok felsorolásától nem igazán láttam az erdőt, azaz máig sem világos az, hogy mire is jó az egész? Próbáltam különböző állami szervekhez belépni, hogy megtudjak valamit például a betegéletutamról ebben az évben, mert homályosan emlékszem arra, hogy a múltban igen érdekes vizsgálatokat láttam itt elszámolva a nevemen, de nem sikerült hozzájutnom a kívánt eredményhez, mert timeout lett a vége a nagy várakozásnak. Ugyan írta, hogy sokáig fog tartani, de nem gondoltam, hogy ez a végtelent jelenti a gyakorlatban. Próbáltam még bejutni a nyugdíjbiztosítóhoz, jártam vagy négyféle oldalon, de nem igazán tudtam meg például azt, hogy hol lehetne egyeztetni azt, hogy mit tud a hivatal arról, hogy hol és mennyit dolgoztam és mit tudok én. Mindenhol plusz TAJ-számos azonosítás volt, ami azért furcsa, mert ügyfélkapuval mentem be a rendszerbe. Ezek szerint ha ügyfélkapuval megyek az oldalra, bárki adatait meg tudom nézni, ha ismerem a TAJ-számát? Ha meg nem, akkor mi értelme van az egésznek? Ha azonosítás után megyek az oldalra, akkor miért kéri el a számom, ha nem tudja mivel összevetni? Ha meg tudja, akkor miért kéri be tőlem megint? Szóval itt ez a remek rendszer, valakik ezért jó sok pénzt tehettek zsebre és tesznek is majd a jövőben is, elmondhatjuk, hogy van ilyenünk is, de hogy ezt ki használja önszántából? Ehelyett talán még a sorállás is jobb..

2015. szeptember 29., kedd

Ősz

Jut eszembe, itt van újra az ősz! (Kacsa Karolin birsalma sajtot főz!) Nem tudom kinek mi szép az őszben, de nekem ritka kellemetlen évszak. Ennél utálatosabb már csak a tél lehet, az állandó nyirkosságával, a fák kopaszságával és a millió nyavalyával ami ilyenkor kínozza az embert. Mindenhol az ősz szemete keveredik a tél mocskával. Már előre borzongok tőle!

Raspberry Pi

Eddig jobbára díszként funkcionált, miközben roppant büszke voltam magamra, hogy elsők között juthattam hozzá egy ilyen kultikus eszközhöz, amit aztán nem arra használtam, amire szerettem volna, hisz az eredetileg tervezett célra tulajdonképpen használhatatlan. Persze nyilván nem, de ha az ember grafikát szeretne, akkor sebességet is társítana hozzá. Régebben ráértünk várni a dolgok betöltődésére, de felgyorsult világban élünk. Az utóbbi idők Arduino-s játszódásaim során jöttem arra rá, hogy egy másik használható vagy használhatóbb eszköz is rejtőzik a fiókban az Arduino kitten kívül, így újra elővettem a málnát. Mint utóbb kiderült, kell hozzá egy szintillesztő áramkör, de mivel az megjött, nekiláthattam a beszerelésnek és az első próbának. Feltett szándékom volt a python nyelv párhuzamos elsajátítása, de hamar rájöttem arra, hogy minél több ismeretlen van egy egyenletben, annál nehezebb azt megoldani. Azaz, ha azt szeretném kipróbálni, hogy valami egy új környezetben működik-e, akkor ne olyasmivel tegyem, amihez lövésem sincs. Így maradt a C és az i2c buszos eszköz. Szerencsére ezt az utat előttem már kitaposták, így találtam is hozzá eszköz, amivel végre elindult a dolog, (persze a kötelező hibakeresős körök után - miután kiderült, hogy minden megfelelően működik, ha a drótokat egymáshoz kötöm, nem pedig egymás mellé!) Most hirtelen lett az Arduino mellé Málnapc is, így ugyanazt kétféle eszközön is próbálhatom, sőt ezeket össze is tudom majd kötni egymással és a végén még pythonul is meg fogok tanulni!


Más azt mondaná erre, hogy 'a kupi', én inkább integrált fejlesztőkörnyezetnek mondanám, ahol négyféle architektúra van összeintegrálva. A PC, az Arduino, a Raspberry Pi és a valóságos kupi. De ahogy a mondás tartja, a zseni a káoszban is kiismeri magát, rendre csak a hülyéknek van szükségük.


Vezetés

Ritkán fordul elő velem, de előfordul, hogy elkezdek írni egy bejegyzést, de az eredeti témából valami egészen más lesz, mint amit szerettem volna, mert az átvezetés önálló témaként kel életre és nem oda vezet, ahova szánnám. Így ez a vezetés is. Az jutott eszembe nem is olyan rég, mondhatni a közelmúltban, hogy itt van ez a kölök. Pár éve még a lépéseket tanulta úgy, hogy a kezünket fogta és bizonytalan, rogyadozó lábbal nyargalt körbe a szobában, el- elesve, most meg autót vezetni tanul. Visszagondolva a két dolog között eltelt időre, az a sok év egész egyszerűen füstbe ment, visszagondolva, mintha az egyik pillanatban még ez lett volna, a másikban meg az. Hiába, az idő relatív, a gyerekek meg nőnek! Észre sem vesszük és mi leszünk azok, akik lábainál kis unokák rohangálnak, miközben nem is olyan rég még mi rohantunk hatalmasnak tűnő oszloplábak erdejében..

Vezet

Vezetni mindenki tud! Legrosszabb esetben mondjuk áramot biztosan, hisz a testünk önmagában is az elektromos áram keltője és felhasználója is egyben. Mindent ez irányít, illetve valami ehhez hasonló hatás, szóval a vezetés alapkövetelmény. Ahogy lassan az autóvezetés is az. Felgyorsult világunkban szinte már kihagyhatatlan, akár az iskolai oktatás része is lehetne az, hogy a gyerekeink kezébe ezt a képességet is odaadjuk. Talán felelősségteljesebben közlekedhetnénk akkor, ha mindenkinek, számot kellene adnia a közlekedési ismeretekből. Ahogy Amerikában ez egy felnőtté válási rítus lett, idehaza csak a jobb módúbbak engedhetik meg maguknak ezt és koránt sem ennyire triviális a dolog. Nem mintha ettől kevesebb lenne a baleset, vagy a nagy óceánon túl jobban közlekednének az emberek. Ott a jogosítványukkal igazolják magukat és az iskolában tanulják a vezetést, idehaza az embereken joga van hülyének lenni egy ilyen fontos dologból, illetve az iskolarendszer sem ad használható tudást. Vezetni tudni vagy nem? Én az előbbire szavaznék..

2015. szeptember 26., szombat

Politikai kérdés

Egy jellemző helyzetből jutott eszembe az alábbi kérdés. Ha egy adott ország, ahol a lakosság fejében állandóan a fagylalt jár valamilyen formában és ez a hideg édesség határozza meg az életük nagyobb részét, egy magát nagy formátumúnak tartott politikus - nevezzük mondjuk Bélának - aki beszédeibe minduntalan beleszövi ezt a csemegét, illetve állandóan emlegeti, hogy vaníliát, málnát és sok, sok szedret! Szóval, lépten-nyomon ezt hajtogatja, így meglehetősen népszerű is a saját táborában. A kérdés az, hogy ezt azt jelenti, hogy az emberek inkább Béla pártján vannak vagy csak szeretik a fagylaltot?

2015. szeptember 25., péntek

Létezés

Érdekes dolog ez a létezés. Mármint annak a megállapítása, hogy tényleg élünk. Noha minden jel erre mutat, például a fájdalom, ami akkor jelentkezik, ha az ember elrúgja a nagy lábujját valamiben - ez eléggé valószerűnek tűnik. Ha meg arra gondolok, hogy emberek egyszerűen átnéznek rajtam, vagy egész egyszerűen a feléjük küldött jelekre, írásokra a fülük botját sem mozgatják. Szóval jelentheti ez a létezés, nem létezés dilemmáját? Vagy csupán eltérő észlelési dimenziókat?

Kicsit furcsa

Furcsa érzés úgy szervezni valamit, hogy erre a rendezvényre lehetőség szerint minél többen el tudjanak jönni, ugyanakkor pedig én biztosan tudom azt, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint hiányozni szeretnék onnan. Persze, szervezni szeretek, de ez a dolog sem olyan egyszerű, mint ahogy a nyulat kapálják. Ambivalens érzelmek viaskodnak bennem, de azt hiszem túl sok ígéretet tettem már a dologgal kapcsolatban, már egy csomó embert hitegettem azzal, hogy nem fogok eljönni, így nyugodtan eljöhet. Persze lehet, hogy hiúság lenne azt gondolni vagy inkább nagyképűség, ha azt mondom, hogy vannak akik miattam nem jöttek el valahova, de a jelenlegi állásból az következik. Ha egy állat négylábú, sörénye van, farka és nyerít, akkor feltételezhető az, hogy az illető egy ló. Szóval nem tévedek nagyot a dologgal. Persze lehet egy idegen nyelven beszélő szamár is, de ennyi még bőven belefér..

Dió

Olvasom az egyik FB csoportban, hogy óvakodjunk a terménytolvajoktól, mert 'divat' lett a dolog, egyre többen járják a határt és visznek minden termést, amit elérnek. A nagynéném szólt, hogy hétvégén menjünk el a földünkre diót szedni - persze, ha addigra marad valami a termésből. Abból a termésből, ami a korábbi évekhez képest bővebb, viszont tudjuk, hogy más is szemet vetett a gyümölcsre, mert előzékenyen odakészítette a fához a dió leverésére szolgáló hosszú rudat. Apámék ezt igyekeztek eldugni, de nem gondolom, hogy annyira pótolhatatlan lenne egy ilyen bot. Szóval várakozással teli kíváncsisággal állok az elé a kérdés elé, amire választ csak vasárnap kaphatok, hogy egyes emberek voltak-e olyan szívesek ellopni a diónkat, vagy lusták voltak? Ebben az esetben, remélem, máshonnan lesznek kénytelenek megszerezni a bejglire valót. Esetleg el is mehetnének dolgozni valahova.

2015. szeptember 24., csütörtök

Örök törvények

A természet nagy törvényei ősidők óta változatlan. A newtoni törvények, az impulzusmegmaradás törvénye, Kirchhoff három törvénye, a laboránsok törvénye vagy akár a gravitáció, bármit fel lehet sorolni, mind működik még hétvégén is, sőt, külön vasárnap is, hiába hozna  erről külön rendelkezést a KDNP. Egész egyszerűen nem kaphat felmentést ezek alól senki sem. Az előbb például kerestem valamit a jegyzeteimben, amik elég tekintélyes nagyságúra híztak az évek folyamán és amit kerestem az tényleg az utolsó füzetben volt. Ahogy a törvény ezt kimondja. Hiába fordítod meg a keresést, akkor is az utolsóban lesz, ami persze azt jelenti, hogy ki akartál tolni a természettel, de ő észrevette és korrigált. Persze, hiszen ha jó szándékkal közelítesz, akkor az elsőben lett volna, amivel borulhatott volna a szabály. De ebből látszik, mennyire végtelenül bölcs a természet, rólunk emberekről például sosem feltételezne jót. Milyen igaza van!

2015. szeptember 23., szerda

A gaz csábító!

Most, hogy valaki szépen elrontotta a reggeli örömködésem tárgyát, így arra gondoltam, hogy mivel a téma a lábaim elé vetette magát, nem állok ellent a kísértésnek. Legalábbis ebben a kísértésnek. Mert ugye amúgy bárminek ellent tudok állni, kivéve azt. Mármint a kísértést. De így súlyoznom kell, már ami az ellenállást illeti. Néztem a büfé étlapját és a holnapi napra frankfurti levest és császármorzsát jelez. A büféételek jellemzően jellegtelenek, az utóbbi időben ez az egyetlen valamiféle kilengés a rosszul kinéző és ehetetlen ételektől a csábító, ámde valószínűleg ugyanolyan ehetetlen ételek irányába. Amúgy a menza frankfurti leves egy konyhaművészeti talány, mert annak ellenére, hogy megjelenésében nagyon bizarr, mégis ehető. Odahaza például sosem sikerült ennyire rosszul kinézőre főzni, ami azért nem furcsa, hiszen ami jól néz ki, attól valahol el is várja az ember, hogy az íze is meglehetős legyen. Így ha az ízvilág rendben van, az nem is olyan nagy csoda, ellentétben a közétkeztetésben felbukkanó levesekkel. Ugyanígy van ez a császármorzsa esetében is. Arról nem is szólva, hogy az elegáns helyeken kapható császármorzsa sem felel meg az én morzsadefiníciómnak, mert az egyben, egy serpenyő alakúra megsütött egy centi vastag tészta, amit egy tányéron nyolcfelé tépnek és bármilyen gusztusosan tálalják is, ettől még nem lesz morzsa. A morzsa ne csak a nevében legyen az (már ha nem a pulikutyáról van szó!) hanem nézzen úgy is ki! Azaz a lepény nem morzsa, a lepény az lepény, legfeljebb több darabban van! Úgyhogy összeszorítom a fogam és ellenállok a smarnivágynak, legfeljebb holnap fogom a fogam szívni, hogy ebből mégis rendelni kellett volna..

Nem semmi..

Itt és most, megismételhetetlen módon, csak folyvást és folyvást! Ma megnéztem az oldal forgalomszámlálóját és tökéletesen nullán áll, azaz ma még senkinek nem jutottam az eszébe. Ez alapesetben, ha olyan lennék, hogy ez érdekelne - nyilván rosszul is esne, de így különös titkokat rejtő dolognak tűnik. A legtöbb napi látogatót nem tudom, hogy regnálásom 9 éve alatt mennyi lehetett, de a lehető legkevesebbet ma biztosan elértem. Ha a maximumra nem hajthatok - ezt kizárja a célom és az eszközeim, a minimum beállítása örömmel tölt el, hisz végre elértem valamit. A kormányzati propaganda erősödése után végre tudhatjuk azt is, hogy a csökkenés az negatív növekedés és ebben csak a növekedés számít semmi más. Elérni a szinte elérhetetlent, azt, amit ebben az irányban túlszárnyalni lehetetlen, az az igazi eredmény! Csinálni valamit, amibe energiát fektetsz, aztán még sincs semmi eredménye - ez tökéletesen ellentmond a Newtoni törvényeknek! Igazából ez a semmi a nem semmi!!

Könyvtár

Bő anyagot szolgáltat számomra a Püspöki palota meglátogatása. Ezen a látogatáson meglehetett nézni a püspök életterét is, lévén ez egy lakott és működő intézmény. Belegondolva furcsa lehet ilyen környezetben élni, de biztosan meg lehet szokni. A legnagyobb hatást mégis a könyvtár tette rám. Voltam már más egyházi jellegű könyvtárban is, például a pannonhalmi apátság könyvtárában is (amit persze ezzel nem lehet összehasonlítani, főleg méretben) de ez volt az első, igazi élőnek érzett könyvgyűjtemény. Igazából nem is volt igazi könyvtár, csak egy szoba könyvespolcokkal, de először éreztem azt, hogy itt tudnék időt tölteni, le tudnék valamit venni a polcról olvasni, sőt ismerősként fedeztem fel olyan könyveket is, amit én is olvashattam. Pannonhalmával ellentétben, ahol a könyvek elérhető része el van kerítve, mint a menekültek Röszkénél, a másik felével nemigen tudnék mit kezdeni, lévén többségük vagy nagyon elvont vagy nagyon latinul vagy más idegen nyelven íródott..

2015. szeptember 22., kedd

Gyerekek

A gyerek áldás! Azt hiszem nem is tudnám elképzelni a mostani létem gyerek nélkül, még akkor is, ha ez megoldandó problémákat generál a családban. De! Azt hiszem a bennem élő antiszociális állat képét erősítem fel azzal, ha újra és újra kifejtem, hogy mennyire zavar más gyereke, illetve az, ahogy mások hozzáállnak a gyerektartás és kezelés kérdéséhez. Mint említettem volt, a hétvégén adtunk a kultúrának és püspöki palotát látogattunk. Nem csak mi, rengetegen! Voltak családok is, bár azt hiszem Jézus is átértékelte magában az engedjétek hozzám a kisdedeket! kijelentését. Vagy arról nem szól a történet, hogy nem sokkal ezután mondhatta azt is, hogy jó, elég volt, most már vigyétek őket innen! Szóval, sokan voltunk, hatalmas lüktető és stresszes tömeg, a többség azért jött, mert meg szeretett volna megtudni valamit. Voltak családok, akik viszont nem - mondhatnám, hogy biztos odakint esett, de nem, szép idő volt. Remek lett volna ezt egy játszótéren tölteni, a többi kis briganti között, de nem - hisz a hülye szülők valami miatt úgy gondolták, hogy a kis kétéves majd élvezni fogja ezt. Hát nem! Tudományos kutatások bizonyítják, hogy az ember nem emlékszik a hároméves kora előtt történt dolgokra, így minimum még egyszer el kell hozni a kölköt, ha azt akarják, hogy maradjon benne valami a látogatásból. Mindenesetre kár, hogy ott voltak, mert valamelyik folyamatosan üvöltött vagy randalírozott. Egy szülőt stabilan lekötött, mindenki szenvedett, hallani nem lehetett semmit, csak a kölköt, aki torka szakadtából üvöltött. Sötét gondolatok ébredtek bennem. Mennyivel jobb lett volna, ha az egy szülő a játszótéren van a gyerekkel és a többiek meg nyugodtan hallgathatják az idegenvezetést. Mert nagy tajparasztok így is vannak, de ha az ember megmondja nekik, hogy fogják be vagy menjenek ki, akkor vagy befogják, vagy kimennek, de ezt egy kisgyerekkel elérni teljességgel lehetetlen. Mondjuk beengedni is kár őket, de úgy látszik erre a szülőknek is rá kellene jönniük maguktól..

2015. szeptember 21., hétfő

Palotatúra

Vasárnap az évente egyszer megrendezésre kerülő Püspöki palota látogatáson vettünk részt, Vácott. Meglepő, hogy vannak olyan helyek a szülővárosomban, amit lassan fél évszázad után sem láttam még egyszer sem, így ideje volt, hogy sort keríthessek rá. Ilyen volt a Püspöki palota is. Alapvetően nehéz ide bejutni, hisz rendeltetésszerűen használják, azaz a váci püspök lakja, aki most el volt tűnve, így nem találkozhattunk vele. Persze, ha az én lakásom néznék meg tömegek évente egyszer, akkor én is azt hiszem, hogy eltűnnék valahova. Mondjuk Pókaszepetkre vagy Pornóapátiba, esetleg Taktaharkányba. Voltak alapvető szervezésbeli problémák a dolog körül - például az, hogy nagyon sokan voltunk. Elvileg regisztrálni kellett volna, gyakorlatilag ezt nem ellenőrizte senki, tehát nem kellett regisztrálni. A terek nem borzasztó sok ember mozgatására lettek tervezve, mi meg borzasztó sokan voltunk, így az idegenvezetés csak puszta ábránd volt. Megnézhettük még a pincét is, ami elég elborzasztó állapotban van, ahogy az egykoron szép kert is halvány mása önmagának. Ahogy elmondták, annak idején négy jelentősebb püspök építette fel Vácot olyannak, amilyenre a jelenlegi formájában büszkék lehetünk. A mostani meg a saját lakását nem tudja renováltatni, pedig a pincével együtt óriási idegenforgalmi és kulturális potenciál rejlik benne. Ez nem tudom kinek a hibája, de valahol eléggé szomorú..

2015. szeptember 17., csütörtök

Na!

Utána számoltam azért ennek a háromezernek. Na nem azért mondom, hogy saját vállamat veregessem, de kilenc év alatt a háromezer írás az azt jelenti hogy majdnem minden napra jut egy a postok közül, azaz, ha valaki úgy gondolná, hogy mostantól kezdve naponta elolvas egyet, akkor ez több mint 8 évig tartana neki. Persze ez csak elmélet, mert az irodalmi mérgezés a második, harmadik év végén biztosan végezne vele. Arról nem is szólva, hogy közben nyilvánvalóan írnám tovább a blogot, ami olyan Akhilleusz és a teknősbéka helyzetet teremtene, szóval esélytelen, hogy bárki is hozzájuthasson a teljes tudáshoz vagy bölcsességhez, amit ezekre a lapokra rejtettem el. Persze jó kérdés, hogy miért is akarna valaki ilyet tenni, hiszen mindenkinek megvan a saját baja is..

3K

Azaz átléptem a háromezret, épp egy posttal ezelőtt. A furcsa az volt, hogy 2960 körül szinte teljesíthetetlennek látszó feladatnak tűnt a dolog, de aztán észre sem vettem és itt álltam a kapuban. Ha szigorú akarnék lenni magamhoz, mondhatnám, hogy nem mindegyik írás teljes értékű post, hisz vannak olyanok is, amik épp csak egy mondatnyival többek a semminél, de akkor is, ezt éreztem akkor, semmi mennyiségi kényszer nem volt bennem, csak azért írtam, mert írni akartam. 2006-08-20-óta, azaz több mint 9 éve kezdtem és még biztosan folytatni fogom, míg lesz hozzá kedvem. A többit meg majd úgyis meglátjuk.

Hőmérő

Teljesen rá vagyok gyógyulva az Arduino-s játékra! Jó, hogy mindenféle dolgot meg lehet találni az interneten, így gyakorlatilag nulla agyi munkával meg lehet építeni egy adott áramkört. Tegnap a Dallas egyvezetékes hőmérőjét próbáltam ki. Intelligens kis cucc, úgy néz ki mint egy bc-182 tranzisztor és tulajdonképpen egy sokoldalú hőmérő, ami képes egy adatvezetéken hőmérsékletet szolgáltatni. Van benne kiolvasható sorozatszám, így több eszköz is felfűzhető ugyanarra a buszra, ezen kívül képes parazita táp üzemmódban is dolgozni, ilyenkor a tápfeszültséget az adatlábra kapcsoljuk és tényleg 2 vezeték kell csak a kommunikációhoz. Tegnap összebűvöltem az I2C buszos kijelzővel az egészet, így a mért érték az lcd-n jelent meg a soros monitor helyett. De ezzel együtt, hogy ilyen könnyen szereztem sikerélményeket magamnak, valahogy a mélység érdekel igazán. Szóval el kell kezdenem a függvénykönyvtárakat boncolgatni, mert a kommunikáció mikéntje sokkal jobban izgat.

Csihi-puhi

Fusson, ki merre lát, politika jön! Nem bírom megállni a dolgot és feltennék egy, tegnap óta bennem bujkáló költői kérdést azoknak az ismerőseimnek, akik szerint a gaz ellen, képzett zsoldosaival épp ránk támad a végeken és amit teszünk ott, igazolható és maximálisan helyes. Szóval értem én a nagy honvédő háborút, a tatár hordákat és azt is, hogy becsuktuk a nagykaput és azt is, hogy aki szépen kopog, azt beengedjük és később lökjük ki a várfalon át, amikor épp nem látja senki. De annak mi értelme, hogy kinyitjuk a kaput, hagyjuk, hogy a nép azt higgye, hogy megjött a jobbik eszünk és amikor benyomul a látszólag nyitott kapun, akkor körbevesszük őket és mindenkit, válogatás nélkül agyba-főbe verünk és újra kidobjuk őket? Mire jó ez az egész így?

2015. szeptember 16., szerda

Lábak

Úgy tűnik, hogy ma meg vagyok táltosodva írásilag. Lehet az is, hogy még hármat kell írnom ahhoz, hogy meglegyen a háromezer, ami tudat alatt villanyoz fel úgy, hogy kinyomjam magamból ezeket a morzsákat, hogy minél előbb teljesíthessem az elém kitűzött célt. Ami furcsa - reggel még azon gondolkodtam, hogy mi a fenét is írhatnék, most meg nem tudok leállni a szómenéssel. Most például a lábam van soron. Egész pontosan a bokám, ami mostanság újult erővel fáj. Azt hittem, hogy a rendszeres biciklizés javítani fog rajta, de nem teszi, sőt az íróasztalnál üldögélés, a cég leghidegebb fala előtt még rá is tesz egy lapáttal. Persze én vagyok a hülye, mert rendre elfelejtem, hogy van egy korcs lábam és amikor felállok és fordulok egy huszárosat, rögtön az eszembe jut. Persze későn és épp a láb jelzésére jut eszembe, de felettébb kellemetlen. Ráadásul nem is tudom mit csinálhatnék vele. Orvoshoz esélytelen elmenni, mert az életemben nem valószínű, hogy kapnék időpontot, hisz lassan elmúltam már ötven is. Mit csináljak egy nyugdíjközeli időponttal? Addig akár le is száradhat és magától leesik..

Edit

Valamiért eszembe villant az, hogy 'Úristen, hiszen ma van Edit nap!!!' Ami azért meglepő, mert tudomásom szerint egy kezemen meg tudom számolni, hogy milyen Edit nevű ismerőseim vannak. Mondjuk a legtöbb említésre sem méltó és - ha ez jelentene bármit is - nem valószínű, hogy viszonzásra lelnék valami hasonló alkalomból. Mondjuk én nem is ezért szoktam csinálni. Szóval szöget ütött a fejembe a nap Editsége, de nem jutottam előrébb a dologban. Megnéztem a címtáramat is, de ott csak olyan Editet találtam, akit inkább elfelejteni szeretnék, lévén semmi pozitív emlékem nincsen vele kapcsolatban. Viszont komolyan megfordult a fejemben, hogy írni kéne egy Editel nevű cégnek, de aztán lebeszéltem magam, pedig a gesztus önmagában biztosan szép lett volna és talán értékelhető is. Megyek és iszom inkább egy kávét.

Üzenet

Üzenet a fanyalgóknak és a kritikusoknak, akik a szálka keresésével vannak elfoglalva a szememben, hogy ennyire könnyen még sosem sikerült választani a büfében. Régebben mindig volt a hezitálás a döntéskényszer és a lelki ráhatás, amit a különféle szénhidráttartalmú anyagok látványa indított meg a hűtőben. Az egyik szebb volt mint a másik, a harmadik olcsóbb volt, de a negyedik meg nagyobb, sokkal tovább tartott volna a délutáni kávé mellett elmajszolni, szóval előnyök és pozitív tulajdonságok mindenütt. De ennek vége, egyszerűsödött a választás, semmi töprengés, semmi bizonytalanság. Nem kell többet fejben számolni, nem kell kalóriatáblázat - jegyzem meg, ez csupán elméleti - de nem kell nézni melyiket ettem már és melyik íze vár még felfedezésre. Minden sokkal egyszerűbb, a választás szinte fekete-fehérre degradálódott le. Könnyű - ugyanis a büfében nincs semmi, illetve tulajdonképpen csak semmi van. Ropogós, frissen sült semmi, gazdagon borítva tejszínhabbal, sok gyümölccsel és puha krémekkel, melyet egy újabb lap semmi zár le. Többes öröm, ugyanis nem elég, hogy a pénzem megmarad, de el sem fogok hízni. A semmi ugyanis teljesen diétás. Ja, és gluténmentes is..

Meglepő

Amíg az ember nem visel valami fájót magán, addig fel sem tűnik az, hogy bizonyos részeit hányszor üti csak úgy oda valamihez, vagy érinti hozzá, csúsztatja ez azon. Most, hogy a szemölcsöm kezelését az eddigi, hagyományos népi gyógyászatról az ipari mérgek irányába toltam el, a kezemen lévő dudor az eddigi passzív viselkedés helyett aktív visszajelzéseket ad. Mondjuk olyanokat, hogy odaverem valahova, vagy megpróbálom valamivel letépni a helyéről, akkor fáj - meglehetősen.  Mivel ezt eddig sem csináltam másképp, gondolom, hogy ez a kezek használatának normális módja, de amíg nincs rajta semmi extra érzékelést kiváltó eszköz, ez fel sem tűnik. Most viszont kaptam rá egy újabb érzékszervet, ami meglehetősen kellemetlen érzeteket kelt, így vigyáznom kellene rá, de elég nehezen megy ez mifelénk, faluhelyen. A leragasztás jó megoldás lenne, ha a ragasztók nem adnák fel hamarabb, mint a magyar futballválogatott egy albán harmadosztályú focimeccset. Figyelnem kéne tehát, de nehezen megy. Gondolom pont addigra sikerülne, mire meggyógyul..

2015. szeptember 15., kedd

Arduino játékom

Íme az új játékom:

A képen látszik az Arduino fejlesztő eszköz, az amibe a kék kábel be van dugva és a csupalyuk fejlesztőpanel (breadboard) amibe jelenleg 3 i2c buszbővítő van bedugva. A két önálló ic, illetve a tesco gazdaságos kijelzőmeghajtó, amin gyakorlatilag ugyanaz az ic van, mind a dip tokos-ok, de azok árából egy halom kész panelt lehet kapni. Jelenleg csak ledeket villogtatnak, de már tervezem az ésszerűbb felhasználását is. Egy locsolásvezérlőt lenne jó csinálni, ami nem hagyja kiszáradni az eperültetvényt azzal, hogy vezérli a csepegtető öntözést.

Reklamáció

Tudom, hogy semmi köze a dologhoz, de már másodszor fordul elő az, hogy a reklamációt követő nap kapom meg azt a csomagot amit megreklamáltam és már nagyon vártam. Ilyenkor persze arra gondolok, hogy ha ennyin múlott csupán az egész, reklamálhattam volna korábban is..

2015. szeptember 14., hétfő

Pofon

Azt mondják, hogy ha megpofoznak, oda kell fordítani a másik orcánkat is. Hát izé! A magam részéről nem szívesen pofoztatom magam szénné, főleg nem hülyeségek miatt. Ha kapok egy taslit az egyik oldalról, behúzom fülem, farkam és nem kínálgatom az ép felet arra, hogy behúzzanak egyet. Legalábbis úgy hiszem, hogy ez normális viselkedés lehet. A pofozkodó meg nem igazán értem, hogy miért csodálkozik? Néha meglepően furcsák tudnak lenni az emberek..

2015. szeptember 12., szombat

Mondjuk..

Mondjuk el tudnám képzelni, hogy egy ideális világban (nem ebben, hanem tényleg egy ideálisban!) a hátulról jövő biciklis a keskeny bicikliúton jelezze azt, hogy előzni akar. Nem mintha lenne ilyen kötelezettség előírva a kreszben, de magamról tudom, hogy jól esne. Próbálom mindig tudni azt, hogy mi zajlik a környezetemben, de még így is meg tudnak lepni időnként. Az ember hajlamos elengedni magát és megenged némi kilengéseket, főleg, ha látni is szeretne - van egy ilyen fixa ideám, hogy időnként kipislantok előre, főképp, ha nem én vagyok a vezető a sorban és volt már, hogy majdnem összeakadtam az engem előzővel. Esetleg, ha az autók előznek amikor úton haladunk, tarthatnának a nullánál egy kicsit nagyobb oldaltávolságot, mert néha ijesztő látni és tapasztalni azt, hogy úgy fognak elsodorni, hogy a legjobb esetben észre sem vesznek, rosszabban, hogy észrevesznek, de már csak miután hazaértek, hogy valami ott fityeg a hátsó lökhárítóba akadva..

Arduino újra

Hálás téma, ha már nem repülhetek éppen, akkor ez a játékom maradt. Kiderült, hogy a Raspberry Pi-m is rendelkezik könnyen hozzáférhető i2c busszal és ráadásul azt lehet Pythonban is programozni. Éppen valami értelmes feladatot  akartam keresni, amin keresztül megtanulhatom a nyelvet és erre ölembe hull a lehetőség, hogy mindazok a cuccok, amiket az Arduinóhoz vettem, használhatóak a Pi-hez is, egy aprócska szintillesztő segítségével. Némi üröm az örömben ez az illesztés, de szükséges, mert a Pi a 3.3V-os logikát használja az Arduino meg az 5V-osat, így csak elbeszélnének egymás mellett. Viszont végre van mire használni a Pi-t, mert csak megvettem, de rájöttem, hogy amire vettem arra nem jó, viszont így jó lesz mindenféle egyéb, izgalmas dologra. Például össze lehet i2c buszon kötni őket az Arduinóval és rendezhetnek egymás között egy traccspartit is, amit mindkét oldalról én programozhatok le, részben C-ben, amit szeretek és részben Pythonban, amit meg ezen keresztül meg szeretnék tanulni. Az élet csupa öröm így..

Arduino buszok

Jobb mint a hetes buszcsalád, mert eddig mindig jött. Felbuzdulva az i2c busznál szerzett kedvező tapasztalataimnál, vettem 2db lcd meghajtó i2c-s modult. Furcsa mód a kettő szinte olcsóbb volt, mint egy idehaza kapható, normál dip tokos ic, és ezen a modulon az ic-ken kívül van még egy halom más is. Noha nem fogok vele lcd kijelzőt meghajtani, de bőven alkalmas arra, amire szánom, ráadásul panelra van szerelve, csatlakozóval ellátva és még egy működésjelző led is van rajta. Sőt, miután kipróbáltam, még működik is. Ejha!

Gyerekzsivaj

Sokat finomodott az írásom, még gondolati formában, míg papírra sikerült vetnem azóta, hogy megszületett egy tegnapi 'kaland' után. Ez a kaland nem is igazából kaland, csak épp az Ikeában vártam a nejt, hogy kigyönyörködje magát. Mit lehet csinálni az Ikeában az unatkozáson kívül? - Hát enni! Eszembe jutott egy régebbi történet, amikor is egy vendéglős megunta azt hogy a vendéglőjében állandóan olyan hangok hallatszottak, mint amikor épp valakit ölnek és egy merész húzással kitiltotta a 7 év alatti gyerekeket a helyről. Persze azonnal bojkott alakult a közösségi médiában, ekéző cikkek jelentek meg mindenütt, viszont az éttermének a forgalma érezhető mértékben fellendült. Szóval igény lenne rá, hisz mindenkiben ott rejtőzik az antiszociális állat - arra, hogy nyugodtan, esetleg a halk zenét hallgatva vagy saját gondolataiba merülve végigegyen egy vacsorát úgy, hogy valaki szeme fénye vagy a jövőnk záloga nem ordít a másik ülésben torkaszakadtából. Tudom, hogy az Ikea családbarát hely, szóval kialakítottak mindenféle gyerekjátszóhelyet, meg a közelben asztalokat is a szülők számára, ahol űzött vadként megehetik az ebédjüket, félszemmel lesve a kis bestiát, hogy éppen milyen rossz megvalósításában mesterkedik. De miért nem lehet egy olyan helyet is létrehozni, ahol ezek az antiszociális állatok - mint pl én is, nyugodtan ehetnek? Miért kell minden második kanálnál valaki artikulátlan üvöltését hallgatnom, esetleg mások önkifejezésének illetve saját akaratának kifejlődését és az annak elfojtására tett parttalan kísérleteket hallgatnom? Nincsenek világmegváltó terveim, csak szeretnék egy vacsorát csendben végigenni..

2015. szeptember 11., péntek

Közlekedési fejetlenség

A falunk határában épp gázvezetéket fektetnek ezért forgalomkorlátozást vezettek be, útszűkülettel. Ez eddig még nem nagy szám, ebben semmi rendkívüli nincs. A bicikliút keresztezése miatt ki volt téve egy 60 km/órás korlátozás, azt gondosan letakarták, hogy az mostantól nem érdekes. Ez sem igazán nagy hír. De azt kihagyták a számításból, hogy lejjebb, a temetőnél van egy lakott terület vége tábla ugyanezen az úton, tehát a cél, amit gondoltak a sebességkorlátozó tábla letakarásával és ami a gyakorlatban megvalósult, nem fedi egymást. Ugyanis az eredeti felállás szerint a lakott terület vége táblától 90 a legnagyobb sebesség, így a 60-as tábla letakarásával nem a várt 50-es korlátozást állították vissza, hanem megemelték a sebességhatárt 90-re. Gondoltam szólok ott valamelyik észlénynek, de még dúlnak a belső harcaim. Miért kellene szólnom, ha ezek felnőtt emberek, mindenki tanult már KRESZ-t és vélhetően valamiféle terv alapján dolgoznak? De mindenesetre ritkán lehet látni olyan építkezést, ahol nem csökkentik a sebességet, hanem emelik..

2015. szeptember 9., szerda

Szemölcs

Azaz valami apró kinövés rajtam aminek szerintem nem kéne ott lennie. Ha tehát azt gondolom, hogy igazam van, akkor a legjobb módja az eltávolításnak az, ha az ember megvizsgáltatja és leveteti ezt az apró izét. Ezért tartjuk a bőrgyógyász és ilyesmi miatt (is) fizetjük a tébét. Persze, ha az embernek épp olyanja van, hogy ha már fizet, ezeket a nem halálos dolgokat megpróbálja az állami egészségüggyel rendbe tetetni, ha már a fontosabb és életbe vágóbb dolgokért úgyis fizetni kell és magánpraxisba járni. Szóval itt az izé rajtam és a bőrgyógyászatra november közepére adtak időpontot, akkor sem volt más időpontra, csak délelőttre. Ez a budapesti ellátórendszer, nem a taktaharkányi, pókaszepetki vagy pornóapáti. Ez a főváros, egy frekventált kerülete! Sajnos kevés az orvos, erre a részére jut másfél orvosnyi belőle. Ez egyes emberek szerint a létező világok legjobbika és ez jól is van így. Cserébe vannak stadionjaink, ahova nyilván ugyanígy nem jutnék be, legfeljebb vénaszkennelés után és csak a nézőtérre. Ha netalán az a beteg gondolatom támadna, hogy rugdalnék párat a kapura - na azt felejtsem is el azonnal. Tanácsot azért kaptam az előjegyzéskor - menjek el a háziorvoshoz, hátha ő felismeri és akkor kezelhetem magam otthon! (A kórház meg beperelné a fickót, aki megműtötte magát! Ez egy vicc.) Szerencse, hogy nincs semmi bajom, ezért tudok várni. Vagy legalábbis nem tudok róla, hogy lenne..

2015. szeptember 8., kedd

Elemcsere

Jut eszembe a hajdan, amikor még az órákat kellett rendszeresen elemcserére vinni az óráshoz. Aztán egyszer a számológépem is odavittem, de láttam, hogy mit csinál vele, úgyhogy aztán én cseréltem az elemet, mert az érzékeny lelkem nem bírta a műanyaggal történő kegyetlenkedés látványát. Mindez úgy jutott eszembe, hogy tegnap elemet kellett cseréltetnem az autóban. Az egyik pillanatról a másikra megmakacsolta magát. Már a nyáron is voltak előjelei, hiába töltögettem rendszeresen vízzel a megadott jelig, ez nem hatotta meg. Ahogy bejött ez a hideg téli idő, rögtön bedobta a durcát, hogy mostantól nem hajlandó semmi interakcióra és nyugdíjba megy. Szégyenszemre nem tudtam megmondani, hogy mikor tettem be a kocsiba, pedig minden hülyeséget felírok - ez annak idején valahogy kimaradt. Fontos dolgok vesznek el és csak utólag tudom meg ezeket. Gyalázat!

2015. szeptember 7., hétfő

Búvár Hencser

Nagy Lajos képtelen természetrajzának ikonikus terménye (vagy terméke?) a madár, ami hatalmas tanulási képességről tett tanúbizonyságot. Tizensok év kellett hozzá neki, hogy elsajátítson egy mozdulatsort, amit akkor kezdett el alkalmazni, amikor az adott kényszerítő körülmény már rég nem is létezett. Ez jutott eszembe ma, igaz pont fordított előjellel. Miért van az, hogy valaki éveken át végez egy munkát, majd x év múlva egész egyszerűen elfelejti azt, hogy ezt eddig ő csinálja és ilyenkor a munka itt csapódik le nálam? Bizonyos vezérszavak azonnal kiváltják mindenkiből azt az érzést, hogy ezzel valaki másnak kell foglalkoznia, ezt lehetetlen, hogy én csináltam volna eddig. Ilyenkor oda kell menni és meg kell világosítani az alkonyba fordult elmét, hogy márpedig de, ezt a dolgot éveken keresztül te csináltad! Biztos? Biztos! Ja, tényleg. Ilyenkor aztán évekig megint minden rendben van.

2015. szeptember 6., vasárnap

Következetesen

Végre megjött az i2c portbővítő és lett is annyi idő, amíg kipróbálhattam. Az a jó benne, hogy két vezetéken kommunikál a gép az eszközökkel, amit tetszőlegesen bonyolultak lehetnek, így nem foglalnak a gépből túl sok portot, viszont egyszerűen kezelhetők. Az arduinoban szerencsére alapból benne van az i2c kezelés, meg vannak példák is, szóval nem izgultam. Gyorsan összedrótoztam az áramkört, ami persze nem akart működni. Előbb áramköri, majd szoftveres debugolásba kezdtem, ami nem hozott eredményt. A 8574-es adatlapját kinyomtattam, így nem lehetett szó rossz bekötésről. Próbáltam a 7 és 8 bites címzést is, de egyikre sem válaszolt. Végül kínomban egy tartományt szkenneltem le cím szerint de úgy sem volt meg. Aztán valami oknál fogva kibővítettem a keresett tartományt - egyszer élünk felkiáltással és úgy már meg lett! Persze akkor azt kezdtem keresni, hogy miért lett az, ami - ahelyett, hogy ott lenne, ahol kiszámoltam. Persze meglett az ok. Az agyam valószínűen következetes módon kizárta a katalóguslap másik felét a tudatomból, pedig az a 8574A-ról szólt, ahol a címszámítás máshogy volt mint a sima társánál. Persze nekem is az A-s típus volt, de nem az ő adatlapját néztem, hanem a simáét, így minden jó helyen volt és legközelebb, ha jó adatlapot fogok nézni, minden elsőre működni fog. Hurrá!

2015. szeptember 4., péntek

Ciki

Legutóbbi vendéglőlátogatásom nem telt felhőtlenül, az örömbe üröm is vegyült, mert akarva akaratlanul tanúja voltam egy beszélgetésnek, ami az asztalszomszédnál zajlott. Egy alapvetően jól szituált társaság volt, angol nyelven beszélő ismerősökkel. Semmi rendkívüli nem történt addig, amíg ki nem hozták a rendelést. Az egyik férfi steaket kért. A kihozott tányért látva azonnal reklamálni kezdett, előbb csak a társaságnak viccelődve, mely szerint is a konyhán megették a húsnak legalább a felét, aztán hívta a pincért is és neki is szemrehányást tett. Ilyet én még nem is igazán hallottam, amikor valaki kétségbe vonja a felszolgált étel ár/érték arányát és azzal érvel, hogy a Kiskakas vendéglőben persze háromszor ekkora a hús háromezerért és hogy ő nem fogja ezt megenni ötezerért. Az egész társalgás is meglehetősen megalázó volt, a pincérek ugyan mindent megtettek, egyre nagyobb rangú felszolgálók érkeztek a férfi megnyugtatására, de végül  mivel a kerület országgyűlési képviselőjét nem tudták előkeríteni, így a férfi hajthatatlan maradt. Miközben a felszolgálók végig udvariasak voltak, az ember folyamatosan tegezte őket, például így: Nem gondolod, hogy én ezt itt meg fogom enni? Amúgy nyilvánvalóan meg is kérdezhette volna azt még rendelés előtt, hogy itt mekkora az adag, ha nem volt feltüntetve az étlapon (nem lennék meglepve, ha rajta lett volna) ez az információ. Én éreztem magam rosszul attól a fajta lekezeléstől, amit az ember a személyzettel érzékeltetett és ők nem borultak ki, nem használták a helyet bőven borító kardok egyikét sem, rendeltetésszerűen. Ezért minden tiszteletem az övék és ezúton állapítom meg azt, hogy pincérnek sem lennék alkalmas..

2015. szeptember 2., szerda

Tortuga vendéglő

Azaz együnk jót valamelyik periférián. Persze ezt lehet úgy is, hogy előveszek egy nyomtatót és azon eszem meg a szendvicseimet, de el is mehetek valami külvárosi vendéglőbe, ahol meglepő módon, minőségi koszt vár. Ilyen kellemes csalódás volt az egy korábbi posztban megénekelt Nagy Levin étterem Csepelen és vele srévizavé átellenben Pesterzsébeten, a mostani látogatás célpontja a Tortuga étterem. Erzsébet főutcáján található, jellegzetes portálú épület. Előtte nem túl jellemző a parkolóhely, de a környező utcákban meg lehet állni. Az ültetést nem bízzák a véletlenre, mint elegáns helyeken, a személyzet kísér a helyünkre. A hely kicsit túltolta a kalózipart, legalábbis képi megjelenítésben és valamiért mindenütt teknősök mászkálnak. Talán a hely nevéből következően. Az asztalok része is teknősmedencékre van telepítve, alul a félhomályban, kétes tisztaságú vízben különféle méretű és korú ékszerteknősök grasszálnak. Elsőre jó ötletnek tűnt, de épp emiatt (szerintem) kényelmetlenek ezek a padok. (Asztalnál kell ülni!) Én például folyamatosan előre akartam csúszni és könnyen a teknősök martaléka lehettem volna, ha nem húzom minduntalan vissza magam. A hely klimatizált, így legalább meleg nem volt, még ha a hatás kedvéért félhomály uralkodott déli tizenkét órakor is. Ahogy az ember elvárhatja a minőségibb helyeken, voltak házi limonádék különféle ízben, ez mindenképpen jó pont. Az adagok hatalmasak és ízletesek voltak, bár az árszint egy kicsit felette van a megszokottnak, egy főétel 2500 forintnál kezdődik, de ízletes és meglehetősen nagy. A sárgabarackleves zseniális, az italokat kupákból szolgálják fel, amik viseletesek néhol kissé. A pincérünk memóriája határtalan volt, a rengeteg rendelt dolgot mind a fejében tartotta és kedves is volt mindamellett. A mellékhelyiségek nem mellékes módon normálisak voltak, negatívum viszont, hogy nem lehet kártyával fizetni. Mindenképpen látogatásra érdemes hely - egy heti koplalás után.

2015. szeptember 1., kedd

Arduino

A legújabb játékom. Újra felfedeztem magamnak az elektronikát, szinte teljesen magamtól. Segítségemre volt ez a kis eszköz, ami lehetőséget ad, a rég elfelejtett tudás felszínre emelésére úgy, hogy közben a programozást sem kell a sutba dobnom. Mára amúgy is teljesen megváltozott az elektronika, hiszen az egykori céláramkörök helyett inkább univerzális eszközöket használunk és legfeljebb írunk rá valami programot, ami a megfelelő módon kezeli az adott dolgot. Maga az arduino eszköz is egy ilyen, sokoldalúan programozható eszköz, analóg és digitális portokkal, amit tetszőlegesen lehet ki- és bemenetként beállítani, illetve például próbapanellel mindenféle kis áramkörkezdeményt kipróbálgatni. Legutóbb egy 74LS154-es demultiplexert próbálgattam órákon keresztül, mígnem megállapíthattam, hogy valóban úgy működik, ahogy le van írva. Kezeltem már hétszegmenses kijelzőt, de vettem egy 16 szegmensest is, a következő cél a kijelző beüzemelése. Remek feladat, a demultiplexert D tárolóval akartam kombinálni, már egészen beleéltem magam, míg rá nem jöttem, hogy zsákutca. Most shiftregiszterrel gondolkodom, de az is lehet, hogy i2c buszon keresztül fogom inkább meghajtani. Vegyen mindenki arduinót (Arduino Uno R3, az interneten szinte fillérekért elérhető!) és fedezze fel a játék örömét!