Lángos

Ha lángos, akkor nyár és vízpart. Tudom, hogy árulnak máshol is lángost, de valahogy ez a szó nekem a vízzel, a stranddal gyógyult össze. Máshol meg sem enném, a lángos az igazi strandkaja. Ehhez mérten voltam meglepve attól, hogy a szokásos lángosos idén nem nyitott ki. Megszokhattuk, hogy a szezon első napján nyit és augusztus végéig biztosan nyitva is marad. Kiszolgálás kétfelől, az utcáról és a strandon belülről is, a szellőzőn meg dől kifelé az égett olaj füstje, mintha egy vasútfotós számára megfelelő nagy dízelgép járna odabent. Na ez most nem volt. Sajnáltam, mert a környéken ez volt az első és utolsó olyan árus akinek a portékáját érdemes volt nem csak megvenni, de meg is enni és ez is bezárni látszott. Pedig azok a szépen sült tészták, kerek és kemény, vannak benne ress vékony részek, amik pattogva ropognak, ugyanakkor kellemesen átsült, sehol sem nyers. Mindez 450 forintért, tejföllel és sajttal, ráadásul magam fokhagymázhattam meg a pulton lévő befőttesüvegben ázó ecsettel. Aztán a szezon utolsó hónapjában megtörtént a csoda, kinyitott a bódé, de valami nem volt a régi. Az eddigi lángos szó elé felkerült a kézműves szó, ami rendszerint az eladhatatlant igyekszik szebbé polírozni. Az ár 490 forintra változott, ezért egy vastag, sületlen tésztát kapunk, ami inkább sárga mint őzbarna, nincsenek benne vékony ropogós részek, amit annyira szeretek, a tésztája eltömít és fullasztó. Szóval borzalmas. A tejföl, míg hazavittük túróvá alakult, ha tovább várunk, akkor kimászik a sajt alól és menedékjogot kér. A sajt gumiszerűen megolvadt és műanyagfilmet képezett, ezzel hiúsítva meg a tejföl önállósodási törekvéseit. Szóval egy szóval összefoglalva - borzalmas. Viszont így el lehet mondani, hogy a környék egyetlen jó lángososa is a múlté, az összes zavaró kitüremkedés a középszerűből elsimítva, tök átlagos minden. Átlagosan rossz. Na ide se jövünk többet..