2015. január 23., péntek

Szerű

Megvan az igazi ellenszer a világ összes problémájára! Olyan mint a bölcsek köve és a vele készíthető életelixír - igaz, csak virtuálisan, de képes megszüntetni az adott problémát. Igazából nem szünteti meg a gondot, hanem transzponálja egy nehezen megfogható helyzetbe, így az eredeti helyzet megoldódik, helyette pedig létrejön valami, amivel senkinek nem lesz kedve foglalkozni, így hagyja a fenébe az egészet. Utóbbi meg olyan, mintha meg is oldottuk volna az eredeti felvetést. Mindezt úgy fedeztem fel, hogy a gyerek beteg lett - hosszú idő óta először - és elvittük őt orvoshoz. Most van az influenza szezonja, válogatás nélkül arat a környéken, az iskolákban és a szomszédos országokban. Ott járvány van, nálunk ez nem probléma. Mindez az új módszertan miatt van. Ez a 'szerű'! Kiokosodtam, így már tudom hogyan működik. Ha elmész az orvoshoz azzal, hogy influenzás vagy, akkor az nem jó, ugyanis az influenzát jelenteni kellene és ha sok ilyen megbetegedés van, akkor az már járvány, ami egészen más helyzet. Senkinek nem jó, egy csomó felesleges meló és nem vezet semmire. Ezért az orvos azt mondja, hogy csak akkor tudná kijelenteni, hogy ez influenza, ha kitenyésztenék - persze ezt most nem fogják - így a tüneteid csak influenza-szerű betegségre utalnak, tehát nem kell tenni semmit. Ágynyugalom, forró tea, c vitamin. Vagy megmaradsz, vagy nem - de legalább nem kell foglalkozni vele. A módszer zseniális, vegyük például azt az esetet, hogy vaddisznók rohangálnak a belvárosban. Mostantól kezdve ez nem lehet gond, hiszen ezek csak akkor vaddisznók, ha szakértők megvizsgálják, esetleg kitenyésztik, hogy valóban vaddisznóként szaporodnak és élnek. (Arról nem beszélve, hogy hitelteleníti a felvetést az, hogy a vaddisznók erdőben élnek ez itt meg ugye nem az erdő, hanem a belváros!) Ezt most nem fogják, hiszen a dögök ugyan úgy néznek ki, mintha vaddisznók lennének, de mivel nem állapították meg hivatalosan, hogy ezek vaddisznók, így az állatok csak vadsertés-szerűek, így az is lehet, hogy kóbor kutyák szórakoznak vaddisznójelmezben, tehát gond egy szál se. A kóbor kutyák illetékesei az ebrendészeti telepek, tehát a probléma át van hozzájuk utalva, a városból viszont egy csapásra eltűntek a vaddisznók! De mi van akkor, ha a kutyák se azok aminek látszanak?

2015. január 22., csütörtök

Giliszták

Olvasom a vasárnapi zárva tartás, vagy az útdíj elleni alkudozási kísérleteket és egy meglehetősen morbid történet jut az eszembe. Hallottam valahol hogy élt egyszer egy (elmeroggyant) család, ahol a szülők arra kényszerítették a gyerekeiket, hogy gilisztákat szívjanak fel az orrukon keresztül. Minden munkanap kettőt, ünnepnap, vasárnap elég egyet is.  A gyerekek azért lobbiztak a szüleiknél, hogy a szombat is ünnepnapnak számítson. Eddig a rövid történet, de az eredeti felvetés számára súlyos mondanivalót tartogat. Van egy elmeháborodott, semmivel sem indokolható döntés, ami egyértelműen rossz és értelmetlen. Nem az egészet hajítjuk a kukába, majd az alkotóit utána, hanem ebben az agyhalott rendszerben próbálunk meg engedményeket kicsikarni. Az fel sem merül senkiben, hogy az egész rendszer az, ami kukaérett, az a lényeg, hogy nekünk csak egy gilisztát kelljen felszívni. Az, hogy szívni kell, az már annyira természetes mindenkinek..

2015. január 20., kedd

Milyen már!

Milyen dolog az már, hogy az előbb, amikor a macskás gondolatomat írtam, nem jutott eszembe a macska neve? Lucius neve megvolt, szegény megboldogult Cincike is az eszembe jutott, de az új macska (Pracli) neve egész egyszerűen nem. Cinci mindenféle variációja kavargott az agyamban és ütni tudtam volna magam a hülyeségemért, de akkor sem jutott az eszembe semmi. Aztán öt perc múlva meg magától beugrott, pedig nem is gondoltam semmire. Mint amikor a sötét tó egyszer csak felveti a tetemet. Büdös és puffadt és nem kell már senkinek de itt van. Hát jól kinézek én is!

Megbeszélni

Újra csak macskák. A mai reggeli macskacserkelésem alatt jutott eszembe az, hogy mennyire jó lenne, ha meg lehetne velük beszélni azt, hogy például reggelente maguktól menjenek be a garázsba, vagy ha netalán odakint találnak valami ehetőt, azt ne egyék meg, még ha finomnak is látszik. A garázs annyira nyilvánvaló lenne, mert így is, úgy is be fogom zárni oda, szóval bemehetne magától is, hisz ez a rendes napi program, ahelyett, hogy menekülni kezd. Minden nap egyre rafináltabb módon kell elkapni, hogy be tudjam tenni a helyére. Ha meg nem enne meg mindent, akkor akár lehetne kinti macska is, mert akkor legalább nem tudnák megmérgezni.  Lapáttal agyoncsapáshoz meg igen jó reflexek kellenek, mert ezt a jószágot fotózni kizárólag sportállásban lehet extrém rövid záridővel.

Őrségek (könyvajánló)

Mint már az előzményekben említettem, volt némi idegenkedés bennem az orosz írókkal szemben, pusztán nyelvi alapon is. De ahogy érik az ember, úgy jön meg az esze és újabb következtetésekre juthat. Csak azért, mert régebben esetleg baseball ütőkkel vertek, még lehet jó sport a baseball. (Nem mintha tényleg vertek volna azzal, ahogy a baseball rejtelmeit továbbra sem tudom felfogni. Ismerem a szabályait, de nem tudom megtalálni benne a szórakozást. Igaz az is, hogy pusztán azért, mert én nem élvezem, még nem akarom betiltatni sem.) Szóval a gyerekkori orosz sokk ellenére időnként teszek próbát orosz írókkal és még ott nem tartok, hogy az igazán nagyok bejöjjenek (Bár az Iván Gyeniszovics egy napja tetszett.) de vannak kivételek. Úgyis mint Szergej Lukjanyenkó művei. Mindig voltak olyan szerzők, akik könyvét gondolkodás nélkül megvettem, ha láttam a boltban, most eggyel, Lukjanyenkóval bővítettem a listám. Szóval az őrség hexalógia. Hat kötetből (milyen meglepő!) álló könyvsorozat, ami (javarészt) egy embernek látszó, de speciális képességekkel rendelkező lény (Anton Gorogyeckíj - másféle) kalandjáról szól. Mi hétköznapi emberek nem is sejtjük, hogy világunknak rajtunk kívül számtalan lakója van. A társadalmunk törékeny egyensúlyát őrségek vigyázzák. Az éjszakai őrség felügyeli a sötét erőinek mozgását és vigyáz arra, hogy a setétek ne használjanak ki minket embereket a szükségesnél jobban, a nappali őrség pedig a fény szolgáira vigyáz, hogy a jócselekedeteikkel ne boríthassák fel a jó/rossz arányt. Ebbe a világba vezeti be Lukjanyenkó az olvasót, ahol az ember könnyen rájön arra, hogy a jó sem mindig és egyértelműen cselekszik jót, illetve a setét szolgáinak is vannak emberi oldalaik. Nagyon izgalmas olvasmány, néhol borongós, de mindenképpen emberi. Letehetetlen, bár sajnos hajlamos elfogyni, még akkor is ha hat kötetből áll..

2015. január 19., hétfő

Szentendrei anzix

Szentendrére mentünk. Tudom nem nagy túra, főleg annak aki szinte szemben lakik a hellyel, hisz légvonalban alig pár kilométer a távolság, de kocsival sem jelent túlságosan nagy kihívást legyőzni a városaink között feszülő végtelennek tűnő teret. Szentendre egy jópofa kisváros, aminek egy része kihasználja a főváros közelségét, a hasonszőrű települések mintájára, illetve az idegenforgalomból kíván megélni. Utóbbi, így télidőben nem nagyon megy. Míg nyáron egy gombostűt nem lehet leejteni, hogy az turistára ne esne, az ilyenkori kínálat jóval kevésbé gazdag, mint majd lesz pár hónap múlva. Azért mindenesetre jó érzékkel legomboltak tőlünk jópár százast parkolás címszó alatt, mert természetesen szinte minden napszakban és a legtöbb helyen a helységnévtáblán belül fizetős a parkolás és nem is olcsó. Míg a nej határozott elképzeléssel érkezett, én és a kölök határozottan ugyan, de elsősorban éhesek voltunk. Természetesen a téli szezonban az elérhető vendéglátóhelyek nagy része zárva van, így a megfelelő hely - ahol nem akarnak jelzálogot terhelni a házadra egy tál levesért - megtalálása kihívást jelenthet. Több kevesebb sikerrel, de sikerült ehető ételhez jutnunk, ezért köszönet illeti a MySoup levesbárt, ahol a nagyon finom csirkeleves maradékát ajándékba kaptuk meg, illetve a Hekkes nevű helyet, ahol nem tudom, hogy az egyedüli vendégeknek kijáró figyelem, vagy a normális üzletmenet részeként - de tartalmas gyorsételként hatalmas hamburgert, illetve wrappet ehettünk, konszolidált áron. Biztosan vissza fogok még egyszer menni, a leves ízét azóta is a számban érzem..


Oroszul tudni

Annak idején feltétel nélkül hittem a relativitáselméletben. Abban, hogy az idő múlása nem konstans értékű, hanem, hogy a folyama  sokszor felgyorsul, avagy lelassul. A percek vagy rohannak vagy vánszorognak, sőt van, amikor megállnak, sőt mintha hátrafelé indulnának el. Meg mertem volna esküdni, hogy több volt az idő, amikor az előbb ránéztem az órámra, mint most, amikor újra odapislantok. Furcsa mód ezek az anomáliák rendre oroszórán törtek rám. Szóval nem lehet elmondani azt, hogy különösen élveztem volna a dolgot - a sima túlélésre játszottam. Igaz, az akkori oktatási rendszer mindent meg is tett azért, hogy nehogy véletlenül megtanulja valaki a nyelvet. A könyvek - nem csak az ominózus tantárgy esetén, hanem a többieknél is - szűrve voltak arra, hogy nehogy valami érdekes kerülhessen belé. Ahogy nagyjából azóta is történik ez tankönyvek esetén, ez a dögöljön meg a szomszéd tehene, ez a - ha én szenvedtem, nehogy a gyereknek jobb legyen! - dolog. Nem is tanultam meg soha oroszul, sőt azt sem értettem mire is jó nekem ez az egész - attól függetlenül ugye, hogy kötelező volt. Mozgalmilag túl voltunk képezve, ugyanakkor egy élelmiszerüzletben gondban lettünk volna, főleg, ha még éhesek is vagyunk. Ez a nem túl dicső múlt. Viszont vénségemre rákaptam az orosz sci-fire. Megdöbbentő, hogy a 'vicces' nevek ellenére, mennyi remek, mélyenszántó gondolat került bele ezekbe a könyvekbe! Annak idején, az emberben kialakult egy bizonyos kép az oroszokról, ámde ezt most teljesen megdőlni látszik. Sőt, vénségemre lehet, hogy bánni fogom azt, hogy nem tanultam meg oroszul - csak azért, hogy ilyesmit olvashassak. Persze akkor esélyem sem volt erre,  most bezzeg mennyire jól jöhetne..

2015. január 16., péntek

Newton

Newton zseni volt! Ezt nagyjából mindenki tudja. Az elemi fizikaoktatásban szinte az elsők között előjön az almával esett afférja, ami miatt állítólag felfedezte volna a gravitációt.  Bár ebben Dirk Gently szerint semmi érdekes nincs, hisz a gravitáció a mindennapi életünk része, így szinte bárki rájöhetett volna. Na bumm, Newtonnak volt egy kis szerencséje a dologban, akár volt alma, akár nem. Viszont Newton fedezte fel azt, amit kevesen gondolnak róla - ő találta ki a macskaajtót. Az ajtóra vágott kisebb nyílást, amin a macska kedvére ki- és besétálhatott. Ugyanis Newton macskája rendszeresen megzavarta a tudós fénytani kísérleteit, mert mindig a legizgalmasabb részeknél akart kimenni, vagy kintről bejönni. Newton tehát zseni volt és volt legalább egy macskája is. Még a végén belőlem is lehet valaki..

2015. január 15., csütörtök

Viszketés

Bizonyára van a viszketésnek valami ki nem fejezhető evolúciós előnye ami kiemel viszketésre képtelen többek közül! Legalábbis ezzel áltatom magam, főleg, ha valami különösen viszket rajtam, ami azért sűrűn elő szokott fordulni. Persze viszketés intenzitása fordított arányban van a terület elérhetőségével, így a hátam közepe kiemelkedően ingerlékeny terület. Az ember igénybe vesz mindenféle segédeszközt, de igazán rendesen megvakarni egyikkel sem lehet. Ha viszket, akkor viszket. Régebben azt mondták, hogy nem vakarni kell, hanem mosni. Most azt olvasom, hogy nem kéne annyit mosni. A fene se tudja kiismerni magát a tudományon. Mindenesetre valamelyik CES-en igazán bemutathatnának egy rendesen működő hátvakarógépet a sok haszontalan vacak helyett, ami évente megjelenik. Okosóra, okosszemüveg - piha! Vakarja már meg valami rendesen a hátamat! Rögtön veszek több darabot belőle..

Tanul!

Ez a macska tanul! Ma legalább 10 percig tartott az, míg befogtam és beraktam a helyére. Amint meglátja, hogy beviszem az edényét, túlélő üzemmódra vált és nem lehet megfogni. A másik macskát hagytam meg csalinak, mert őt állandóan piszkálja, gondoltam így könnyebben el tudom kapni, mert az öreg békés lélek. De a kicsi mintha megsejtett volna valamit és tisztes távolságba húzódott vissza és minden mozdulatomra menekülni kezdett. Kínomban a kíváncsiságával győztem le, bementem a kisszobába és tettem vettem. Elsőre megállt az ajtóban és nem jött be - hiába, kaptam én már itt el! De amikor kimentem és újra be, akkor már nem bírt magával és a kíváncsiságával. Mondjuk azt nem hallottam, hogy bejön, csak azt, hogy már bent van és motoz. Egyszerre ugrottunk az ajtóhoz, de én jobb pozícióban voltam, így elkaptam a grabancát. Hiába, a kíváncsiság nyomorba dönthet. Bár még holnap is lesz egy meccsem vele..

2015. január 14., szerda

Népszerűség átka

Előre leszögezném, hogy nem célom a népszerűség, nem is akarok az lenni, amit csinálok öncélú, saját szórakoztatásomra való. De mindazonáltal, hogy akár egy embernél több is olvassa azt amit írok, rögtön felüti fejét a kétkedés vagy a személyeskedés. Vannak sztárok, sokkal nagyobb rajongótáborral, ami ehhez mérten és szükségszerűen arctalan. Egy népszerű ember nyilván nem foglalkozik az arctalan tömeg személyes érzéseivel, megköveteli, de talán nem is érdekli, hogyha van nekik ilyen. Nyilván luxus is lenne ez a részéről. Ugyanakkor akik engem olvasnak, jobbára az ismerőseim. Szegről végről mindenképpen, hiszen valamennyire a gondolataim részesei - tehát nem tehetem meg azt, hogy ne foglalkozzam az érzéseikkel. Azaz azzal, amit rendszeresen meg szoktam kapni, de rendszerint mindig másról és sokszor egyszerre több embertől is - miért írtam pont róla? Ezt igazán nem várta volna tőlem, hogy kibeszélem, hogy megszégyenítem őt az emberek előtt, hogy legféltettebb titkait a nyilvánosság elé tárom! Pedig sosem írok személyekről, csak jelenségekről, sosem egy emberrel van bajom, hanem az adott viselkedéssel és sokszor az, aki magára ismer az írásból, az eszembe sem jutott akkor, amikor az adott gondolatokat a papírra vetettem. Néha egészen más aspektusokban gondolkodom, mint azok, akik ezt feltételezik rólam. Az amerikai filmek végén általában feltüntetik azt a figyelmeztetést, hogy minden szereplő fikció és bárminemű egyezés csak a véletlen műve. Ezt írhatnám én is minden esetben, de a moziban is mire ez megjelenik a vásznon, már mindenki rég kiment a teremből..

2015. január 13., kedd

EKAER dolgok

Most, hogy készíthetem az xml interfészt, úgy érzem magam mint egy klimaxos nő. Időnként megkönnyebbülés majd hirtelen, hőhullámként nehézségek szakadnak a nyakamba. Nem mondom, hogy napról napra ne kerülnék minél közelebb a megoldáshoz, de időnként csak a hegyként előttem lévő problémákat látom. Eddig azt hittem, hogy megúszhatjuk a kockázatos anyagok kezelését, de most kiderült, hogy ez csak bizonyos esetekben van így, sőt tulajdonképpen nekem kell megoldani a számítást - amit azt hittem eddig, hogy más fog megoldani. Úgy érzem magam mint az egypúpú teve, aki kapott egy második púpot.

2015. január 12., hétfő

Nyávogni

Mikor reggel elmegyek dolgozni a macskát kötelességszerűen bezárom a garázsba, amit ő megfelelően utál is és ha teheti próbál meglépni, vagy szívszakasztóan nyávog odabent. Gondolom aztán, ha már leesik neki, hogy nem hallja senki, abbahagyja. A macska se hülye, nem hiszem, hogy átordítaná az egész napot. Ez a macskák sorsa. Felmerült egy olyan opció, hogy mi lenne ha magammal hoznám dolgozni. Végül is egyedül vagyok a szobámban - elférne. Ha nyugodt állat lenne és egész nap csak heverne, megfontolnám a dolgot, de hogy rendszerint csak sportállásban lehet lefotózni, nem gondolom, hogy jó ötlet lenne, mert ha itt elszabadul, akkor kergethetem végig az egész irodaházon. Aztán meg az is eszembe jutott, hogy semmivel sem vagyok különb helyzetben mint a macska. Őt a garázsba zárom be, magam pedig az irodába. Ha beleszámítom, hogy a garázsban még van pár dolog, többek között egy autó is, de ő sokkal kisebb nálam, tehát testméret/szabad tér arányban akkor is sokkal jobban jár mint én, sőt nekem még dolgoznom is kell, ő meg egész nap heverhet. De hát mit tehetnék, ez meg az én sorsom. Most kezdjek el panaszosan nyávogni?

A nap belpolitikai híre

Keresztes Imre főügyész szó szerint azt írta: „A rágalmazás bűncselekménye valótlan, illetve valós tények állításával is elkövethető, így az a kijelentés, hogy valaki »korrupt«, illetve »korrupciós cselekményt követett el«, az állítás valóságtartalmától függetlenül is alkalmas lehet a becsület csorbítására.” (444.hu) 

Ha úgy vesszük, teljesen igaz az amit az ügyészség gondol. Azt az aprócska, ám de el nem hanyagolható dolgot el nem felejtve, hogy az első esetben, ha a tények valótlanok, akkor meg lehet az a becsület, míg ha az állítás valós, nem maradt mit csorbítani..

2015. január 9., péntek

Furcsa!

Furcsa dolgok szúrtak szemet az utóbbi időben. Eddig botor fejjel azt hittem, hogy egy termék előállítása és fizikai legyártása és csak az előállítás legyártás nélkül nem kerülhet ugyanannyiba, de úgy látszik, tévedtem. Ha netalán kapható egy folyóirat papíron az újságárusnál és előfizethető digitálisan is, akkor valamiért a digitális kiadásnak olcsóbbnak illene lennie. Ugyanígy, ha egy zeneszám letölthető valahonnan, vagy megvehető cédén, akkor a cédés kiadás drágább, vagy ha papíron kérjük a könyvet, akkor az többe kerülne, mintha ebook formában töltenénk le valahonnan. Lehet, hogy a világon ez amúgy így működne, de idehaza ez egyáltalán nem szükségszerű. Itt a digitális kiadvány pont annyiba kerül, mintha elcaplatnánk az újságoshoz, a könyvesboltba, kihozná a postás reggelente, vagy a fene tudja hogy kerülne hozzánk a dolog. Szóval a nyomdai költség, a papír ára, a sok tintafoltos nyomdász, a könyvkötő, a gépek, a villanyszámlák, a targoncás és a sofőrök bére ez mind nem jelenik meg a termék árában - tehát kvázi ingyen van. Viszont, ha egy nagy üzem megteheti azt, hogy jótékonyságból dolgozzon és ne kérjen a munkájáért pénzt, akkor teszem azt, ha én szeretnék egy példányt valamelyik korszakalkotó művemből kinyomtatni, miért kerülne ez horror árba? Na jó, tulajdonképpen tudom, csak úgy eszembe jutott a dolog..

Könyvesblog

Ritka alkalom, munkaidőben könyvet olvasok. Igazából nem is könyv, inkább csak olyan füzetféle. A címe: EKAER Management Service és bár a cím nem erre utal, mégis magyar nyelven van. Mert ugye miért ne adjunk angol címet egy magyar nyelvű dolognak, ugyanis ettől hátha komolyabbnak látszik. Amúgy meg szar könyv. Baromi unalmas és lehangoló. Pénzt nem adnék érte. Szerencsére le lehet tölteni. (De minek?)

2015. január 8., csütörtök

Cipők

Ma reggel kérdezte az asszony, rámutatva a félcipőmre az előszobában, hogy ezt hordod? Mondtam, hogy míg ennyire hideg van, inkább bakancsot viselek, de majd ha jön az enyhülés, fogom azt is. De a mondat végét szinte már meg sem várta már is szaladt és ásta el a cipőm egy távoli szekrény mélyére, mert ott ahol volt, természetesen útban volt. Az előszobánk amúgy úgy néz ki mint Imelda Marcos gardróbszobája - kicsiben. A földet körben női cipők fedik, lépni sem lehet tőlük. Amikor megkérdeztem, hogy miért az én cipőm van útban, amikor van egy félcipőm és egy bakancsom, szemben a rengeteg formájú és alakú különféle női topánnal, illetve miért nem lehet az én cipőm is ott, ahol kéz alatt lenne, azt mondta, hogy rendnek kell lennie! Amikor megkérdeztem, hogy akkor miért van mindenhol az ő cipője, azt válaszolta, hisz azokat mind hordja! Pedig én tudom, hogy ez lehetetlen. Feltűnt volna, ha egy nagy pókkal élnék egy háztartásban..

2015. január 7., szerda

Egyre nehezebb!

Vannak különböző problémák. Egyes dolgok egyre könnyebbek lesznek - ezek nem is igazán jelentenek gondot, hisz az idő előrehaladtával maguktól múlnak, de vannak olyanok is, amik folyamatosan válnak egyre nehezebbé. Ilyen reggeli gondom a macska átverése. Nem mondom, hogy egyszerű, mert tanul a nyavalyás és egyre rafináltabban igyekszik meglógni. A dolog onnan indult, hogy a macskáink nem túl hosszú életűek nálunk. Mire megszeretjük őket, valaki mindig kinyírja a szerencsétleneket. Van, hogy csak eltűnnek és többet nem jelentkeznek, de volt akit megmérgeztek, a legutóbbi és eleddig legkedvesebb macskánkat a fejére mért ütés ölhette meg. Nem kellemes elveszíteni egy barátot ezért úgy döntöttünk, hogy az eddigi kinti-benti állattartással szemben kizárólag benti macskát nevelünk. A személyes szabadság korlátozásával próbálunk hatni az élettartamára. Önző dolog tudom, de mi már csak ilyen önzők vagyunk. Ehhez az szükséges, hogy a macskát, ha elmegyünk valahová otthonról, a garázsba zárjuk. Amit ő megfelelően utál is, de gondolom jobban utálná, ha megmérgeznék, vagy agyoncsapnák - de nyilván ebbe nem gondol bele és el sem lehet neki magyarázni, mert alapvetően oktalan állat. Viszont mint említettem volt, nagyon rafkós. Kifigyelte, hogy mikor távozom és előtte milyen rituálékat végzek - többek között például az alomtálcáját berakom a garázsba - ilyenkor elbújik. Az addig kedvesen alvó állat, elkezd rohangálni a lakásban, hogy ne tudjam megfogni. Régebben be lehetett csapni a játékával, egy ideje az alomtálcát se közvetlenül az elindulás előtt teszem be a garázsba, de már erre is figyel. Egyetlen szerencsém az, hogy mint minden macska, nagyon kíváncsi. Ha bemegyek valahova és zajt csapok odabent, amit ő nem lát, akkor utánam jön és megnézi mit csinálok. Ezzel a módszerrel ma el tudtam kapni a kisszobában, de kíváncsi vagyok, hogy meddig fog működni a módszer. Mondja valaki, hogy a macskák nem észlények..

2015. január 6., kedd

Mindig

Mindig ez a megfelelési kényszer jut az eszembe, illetve az ebből eredő dolgok. Az utólagos magyarázkodás bizonyos események vagy írások miatt. Sokszor sokkal egyszerűbb valamit úgy leírni, ahogy az eszembe jut, mint végiggondolni minden egyes rezdülését, hogy ki lehet az, aki erre rezonál és pozitív vagy negatív érzéseket ébreszt-e benne a papírra vetett dolog? Nem mintha más elkezdene moralizálni ilyesmin, illetve nagyon nem látok bele ebbe, de azért kíváncsi lennék, hogy vajon nagy írók rokonsága, felesége, nőismerősei, akárkije hogy viszonyult a regényben leírt dolgokhoz, alakokhoz? Vajon nem kaptak állandó szemrehányást azért, hogy bizonyos regénybéli szereplők túl hamar haltak, vagy zajosan éltek, esetleg bizonyos tulajdonságait az illető magában ismerte fel? Azt hiszem erre lennék én kíváncsi egy műelemzés során. De ilyesmiről a legritkább esetben fog beszélni az irodalomtanár..

2015. január 5., hétfő

Német precizitás

Csak úgy az eszembe jutott. Németországban autókázva hamar kiderült, hogy a rejtélyes, kis táblákon található számok a következő és az azt következő kereszteződések számai. Ugyanis a germánok semmit sem bíznak a véletlenre. Minden egyes útkereszteződést beszámoztak és a számokat az út mellett táblákon fel is tüntetik. Sőt, vagy éppen pont ezért, a számok megvannak az autósatlaszokban is, tehát az ember mindig tudhatja, hogy mi lesz a következő kihajtó és mi következik azután. Tehát elég megjegyeznem, hogy az 1586-os kihajtónál kell letérnem, idejében, egy kereszteződéssel hamarabb értesülni fogok róla, hogy az én kihajtóm jön, kezdhetem meresztgetni a szemem. Mindez onnan jutott eszembe, hogy bevezették ezt az elb.szott megyematricás rendszert, ami az ára miatt akár jó is lehetne, ha az utakat annak idején előrelátóan a megyehatárokhoz igazítják. A marhák semmiféle jövőbelátói képességgel nem rendelkeztek amikor kitűzték azokat, így előfordul az a helyzet, hogy utak csak úgy átcsalinkáznak egyik megyéből a másikba. Ami önmagában még mindig nem lenne baj, ha a matricát nem mindig az adott megyére kellene megvenni. De persze oda kell, viszont csak a matricás megyehatár van feltüntetve, az nem, hogy melyik matrica szükséges épp a behajtáshoz. Pedig nyilván nem lenne bonyolult kiírni, hogy Matrica: Pest megye. Ebből is látszik, hogy mennyire nem vagyunk mi németek, sőt, soha nem is leszünk azok..

2015. január 3., szombat

Tüntetés

Egy tüntetés margójára. Az utóbbi időben rendszeresen eljárok a tüntetésekre. Egy képviseleti demokráciában az egyedüli lehetőség arra, hogy az ember a választási ciklusban kimutathassa a hatalom gyakorlóival szembeni nemtetszését az, ha ilyen eseményeket látogat. Arról nem is szólva, hogy próbáljon meg péntek este az Andrássy út közepén sétálni akkor, ha nincs ilyen rendezvény. Szóval van egy ilyenfajta olvasata is, ezáltal bejárhatóak azok a helyszínek, ahol amúgy csak autóval hajthatnánk keresztül. Nem beszélve arról, hogy jóérzés eggyé válni a tömeggel, főleg ha az békés és az ereje csak zajkeltésre korlátozódik, nem pedig arra, hogy tankot kössön el, illetve autókat borogasson vagy gyújtson fel. A mostani rendezvény volt eddig a legprofibb, mind kivitelében, mind pedig a felszólalók mondanivalóját illetően, mégis ez kapta a legsavanyúbb kritikákat az igazi politikusoktól. Lehet, hogy pont ezért?






Gyülekezés az Opera előtt.

2015. január 2., péntek

2015. január 1., csütörtök

Útdíj

Nem gondolom állandóan olyan témákról írni, amikről már minden bőrt lehúztak más forrásokban. Ráadásul úgy, hogy ma megfizettem azt ami a sátáné, azaz vettem egy Pest megyei matricát, mert sikerült elsőre találni egy olyan váci benzinkutat, hol lehet ezt kapni. Ez lehetett volna akár égi jel is, mert a kutas szerint egész Vácon csak ott lehetett matricát kapni. Na én egyből odataláltam. Remek égi jel az ilyen. Ezért úgy gondoltam, hogy kár is lenne az idei évre bármiféle fogadalmat tenni, ha még meg sem fogadok valamit és máris teljesül. Elsőre. Mert ugye kívánhattam volna lottó ötöst is, meg százéves életkort, de akár földig érő fehér szakállat is. De nem, nekem egy matrica kellett, hogy ne kelljen az árán felül még 30% büntetést fizetnem azért mert valaki volt olyan 'rendes', hogy a saját hibája miatt minket/engem büntet meg. Azt hiszem, mindenképpen buktam valamit..