2014. december 8., hétfő

Kulcs

Van, hogy az ember bele sem gondol a dolgokba, mert minek is gondolkodni, hisz agy nélkül is egész szép karriert lehet befutni. Élő példa rá az a rengeteg zombi, az ötödik kerületben. Nem akarok politikai vonalra futni, szóval ebből elég legyen ennyi. Különben is ez a post nem a más hülyeségéről szól, hanem az enyémről. Jó dolog az önkritika, Cyrano is ezt mondta, (de hozzátett némi belezésre szóló felhívást is.) és ha bölcs mond bölcset, ideje megfogadni. Szóval elkészült végre a kulcs, amivel újra be tudok jelentkezni otthonról, mert az előző lejárt. Tíz évvel ezelőtt készült és olyan régen működött már, hogy senki nem gondolta volna, hogy nem teszi örökké. Persze, amikor generáltuk, szerényen csak tíz évet adtunk neki, nem százat, úgy ha optimistábbak vagyunk, a mi életünkben nem jár le, így legalább ettől a gondtól megmenekültünk volna. Szerencsére sikerült az ügyben a partvonalról szurkolnom, de elkészült végre és én is kaptam belőle egy példányt, ami elhelyeztem a benti gépemen, hogy majd otthonról leszedem és jó lesz. Persze nem lett jó, hisz a probléma onnan indult, hogy nem tudok bejelentkezni. Erre félúton hazafelé a kocsiban jöttem rá - rendben, a kulcs már a benti gépemen, de hogy fogok bejelentkezni érte, ha pont ez kellene a bejelentkezéshez? Nem gond, majd holnap futok vele egy újabb kört, ha már ilyen remekül sikerült megoldani a dolgot..

Nincsenek megjegyzések: