2014. november 6., csütörtök

Kisvadász étterem (Boconád)

A helymeghatározással gondjaim vannak, ugyanis a címben említett étterem se Hevesen nincs, sem igazából Boconádon sem. Valahol középtájon, a két település között félúton. De mivel nem szeretek heveskedni és Boconáddal kapcsolatban kellemes emlékeim vannak, egész pontosan a nevével - méhészmúltam miatt - én boconádinak veszem a helyet, még akkor is, ha netalán tévednék. Amúgy meg bizonyosan a 31-es számú út mellett található, hogy úgy is mondhatnánk, egy jó helyen. A hely otthonos és meleg hangulatot áraszt, Heves másik éttermével az Aranykehellyel szemben, ami egy jégverem. Ráadásul nem tudom elfelejteni nekik a porból készült gyümölcslevest, szóval örök harag. Itt, mármint a Kisvadászban, normális árak mellett korrekt mennyiségű és minőségű ételt ehettünk. Kezdetnek egy tárkonyos malacragulevest ettem erdei gombával. Rendes adag érkezett belőle, igazi menzai levesestányérban. Paprikát automatikusan hoztak melléje, ami nem volt túlságosan erős zöldpaprika címén, így megettem az egészet úgy ahogy volt. Pont a megfelelő mértékben kauterizálta a szájpadlásom, nem véve el tőlem az ízérzékelés képességét. Sajnos ebben az erdőben csak csiperke nő, de ezzel együtt vállalható volt a leves, bármikor ennék belőle szívesen. Másodiknak ördöglángost ettem. A főételek árában nincs benne a köret, bár ehhez az ételhez nem is kellett, ez két emberes tócsniba töltött sertésraguból és zöldsalátából állt. Most is összefut a nyál a számban, ha rá gondolok. Minden a legmegfelelőbb mértékben volt elkészítve, ha urizálni akarnék azt mondanám, hogy az ízek és a textúrák is épp megfelelőek voltak, a tócsni még sajttal is meg volt szórva, szóval minden a legnagyobb rendben volt. Egy somlói galuskával nyomattuk le az egészet, itt kicsit elvette a kedvem a fújós tejszín, azt igazán nem kellett volna - de tudom, hogy kényelmes. Ha egy kicsit maximalizálnák a dolgot és ilyen apróságokra jobban figyelnének, a magam rendszerében maximális pontokat adnék, de így is megérte azt a kis kerülőt.

Nincsenek megjegyzések: