2014. szeptember 3., szerda

Tankönyvek

Úgy tűnik, hogy nem tudok lejönni a témáról, pont mint a drogos a jó anyagról. Néztem az íróasztalok álló hatalmas könyvkupacot, amit a gyerekem hozott haza az egy hónappal ezelőtt körülményesen befizetett csekk ellentételezéseként. Már messziről is nehéznek tűnt, megemelve pedig egyből igazolódott is a sejtés. Eszembe jutott az, hogy a tankönyvkiadó, illetve országunk nagyjai vajon miért ragaszkodnak ehhez a hatalmas könyvhalomhoz, amikor lehetne minden kölöknek venni/vetetni a kedves szülőkkel, vagy efféle, egy e-book olvasót, amire fel lehetne tenni a gyerek összes könyvét elektronikusan, így nem kellene szerencsétlennek cipelnie harminc kilót, vinné a kütyüt és pár füzetet. Ha utóbbi még szükséges. Egyetlen médián lehetne az összes könyv, sőt még az órarendje és egyéb iskolai tudnivalók is. A frissítést meg lehetne oldani az iskola wifijéről, nem kellene ez az egész mizéria a tankönyvekkel, amibe lassan már a határőrséget is be fogják vonni. Persze, hacsak a tankönyvellátó nem akarná direkt égetni magát valamivel - mert ha igen, akkor ki kellene találnia valami frappánsat. Persze tudom, hogy minden onnan indul, hogy szeretett vezetőnk még az sms küldéssel ismerkedik, de ha a Mészáros & Mészáros Kft. venne neki ajándékba egy e-könyv olvasót, akkor lehet, hogy bár évtizedek múlva, de megoldása lehetne a problémának. Addig meg lehet ábrándozni azon, hogy tudnánk mi ezt másképp csinálni, jobban, de igazán tökösek vagyunk, szóval csak azért se!

Nincsenek megjegyzések: