2014. július 31., csütörtök

Macskajaj

Rég írtam a macskáinkról, így gondoltam bepótolom ezt a hiányosságot. Az ember azt hinné, hogy az ivartalanított cicáknak az élete fenékig tejfel, hisz az életük egy sorsdöntő részét, ahol a legtöbb harci sérülést szerezhették, már az esélytelenek nyugalmával szemlélhetik. Így csak fekszenek, pihennek, esznek és újra pihennek - lévén a fajfenntartás gondja baja immáron már másé. Ennek ellenére a macskáink az utóbbi időben elég züllött képet mutatnak. A vörös három lábú lett, a bal hátsót ugyanis magasra emeli és szánalmasan biceg. Nem igazán tudom mi történhetett vele, óvatosan végigtapogatva nem találok se látványos sebet, se törést, se pedig gyulladást, a srác viszont látványosan nem használja. Szerencsétlen látvány, amikor három lábbal ugrik fel a teraszra, vagy hasonló dolgot művel. A másik cicának meg nem működik a farka. Ilyet sem láttam még, nem tudja felemelni, az első pár ízület után ernyedten lóg a szerszám. Utánaolvastunk a dolognak és állítólag nem zavarja a mindennapi életben a farokhiány, arra kell csak vigyázni, hogy nehogy véletlenül odacsukjuk valahová, mert alkalmasint nem tudhat róla, hogy legutóbb hol hagyta. Régebben úgy gondoltam, hogy jó dolog lehet nálunk macskának lenni, de a cicák rajtunk kívüli élete, amit nem ismerünk, meglehetősen strapás lehet. Nem biztos, hogy bevállalnám egy miskárolás ellenében..

2014. július 30., szerda

Lovasi

Kaptam egy könyvet a szülinapomra. Meglepetést szerzett minden értelemben. A címe ennyi volt - Lovasi és a Kispál és a Borz együttes frontemberének életútjáról volt benne szó. A nej vette, mert bár nem tudta, hogy szeretem-e őket, de pont arról a korról szól, amiben mi is felnőttünk. Be kell vallanom férfiasan, hogy az elmúlt időkig semmilyen kapcsolatom nem volt szinte a magyar alternatív zenével. Voltak ugyan számok, amik tetszettek, de erről a területről egész egyszerűen nem vettem tudomást. Aztán egy külföldi út során, ahol utasként voltam jelen egy buszban, a sofőr - nevezzük mondjuk Csülöknek - kedvence volt a műfaj és alapos merítést kaptam belőle, ráadásul le sem csaphattam a csatornaváltó gombra azonnal, így lassan, de biztosan ráéreztem az ízére és azt kell mondanom, máig nem értem, hogy mi az ami ebben annyi időn keresztül nem tetszett. Elkezdtem Kispált is hallgatni és ismerősként üdvözölhettem a könyvben megjelent dalokat, sokat meg azután hallgattam meg, hogy elolvastam az alkotás környéki eseményeket és gondolatokat. A könyv nagyon érdekesen és lebilincselően van megírva - nem tudom, hogy ez kinek az érdeme, de mindenképpen tisztelet ezért neki. A könyv szerzője Lévai Balázs  - a névrokonságért is jár a piros pont. A könyvet elolvasva több dologra jöttem rá. Az egyik az, hogy kár, hogy vége lett és nem tudhatok meg többet Lovasiról, másfelől pedig azt, hogy én is lehetnék akár ő, hisz annyi minden volt közös az életünkben, ahogy a hasonló korú fiúknak és lányoknak akkoriban. Kár, hogy nem tudok se gitározni, se énekelni. De ezért ő a Lovasi és nem én..

2014. július 28., hétfő

Belegondolva..

Belegondolva a helyzetbe, hálát adok Istennek, hogy akkor születtem amikor. Gyerekként nagyon 'kíváncsi' voltam, főleg a kémia nagy zajjal és hőhatással működő dolgai érdekeltek egy darabig és mindent meg is tettem azért, hogy ezek a hatások be is következzenek. Mindent fel akartunk robbantani, persze ennek ellenére működő bombát nem sikerült készítenünk, de voltak sikeres rakétakísérleteink, amit túl is éltünk - ami, ugyanúgy mint a bombakészítés esetleges mellékhatásai - nem rajtunk múltak. Inkább csak baromi nagy szerencsénk volt. Manapság azt mondanák, hogy terrorista, de akkor elnézőbbek voltak az emberek - betudták ezt a gyermeki kíváncsiságnak - igaz kárt sem okoztunk, javarészt csak hanghatások voltak. De sokszor nem sokon múlt csak az, hogy ne legyen komoly sérülés belőle - ezért is próbálom a környezetemben előforduló összes kölköt eltántorítani attól, hogy az szüleik nyomába lépjen..

Szexuális élet

Mondanám, hogy rendben van a szexuális életem, hisz rendszerint érnek mindenféle hatások. Most hétvégén például az áram b.szott meg, ahogy ki akartam húzni az elromlott szivattyút a kútból. Mindig leverte a biztosítékot, valószínű, hogy zárlatos lett. Nyilván nem pont a legjobb életvédelmi példa az, ha az ember mezítláb áll a nedves fűben és próbálja kihúzni a dögöt a kútból. Nem fogtam meg fémet, de a slág végig vizes volt és a víz meg vezeti az áramot - persze, ha csak nem akarjuk. Ha akarnánk, akkor meg kéne sózni, vagy efféle. Baromi hirtelen ért. Nem először ráz már meg áram, de mindig meglep. Épp csak felüvölteni volt időm és azonnal eldobtam mindent ami a kezemben volt. Aztán persze lekapcsoltam a kapcsolót, kihúztam a szivattyút, de még az eszközt is, de akkor már hiába - persze. Teljesen lezsibbadt a bal kezem. Azt hiszem, hogy nem pont ez az élmény az, amit sokat kívánnék magamnak, ha már szexről van szó..

2014. július 11., péntek

Kerítés

Kerítések mindenhol vannak és le is kell őket festeni. Mark Twain remekül megírt regényében is felmerül a dilemma, hogy lehet a megalázó munkát átpozicionálni és előnyt, sőt mi több, érdemet faragni belőle. Ezt a regény főszereplője remekül megoldotta, a környékbeli srácok meg kellett, hogy vesztegessék Tomot, hogy átadja nekik a festés felelősségét. Azt hihetné az ember, hogy ilyesmi is csak egy gyerekregényben, a XIX. században játszódhat le, de kis csavarral ez a mai korban is megtörténhet. Kis csavarral - mondom, de ez a csavar alapvetően megváltoztatná a regényfolyamot. Mondjuk, az adott kerítés már le lenne festve és egy szereplő, miután beszélt Tommal, aki mondta, hogy nincs épp festeni való, de odamehet és pihenhet az árnyékban, ha szeretne. Hősünk inkább bepanaszolná Tomot Polly néninél, kisebb családi perpatvart indítva ezzel el. Az ürügy természetesen a festés lenne, de az olvasók sejthetnék, hogy a mögöttes tartalom a lényeg. A munka csak kifogás, hisz az új szereplő csak egy jót hűsölne a kerítés árnyékában, de közben végig a festést emlegetné, na meg azt is, hogy tulajdonképpen Tom megígérte neki, hogy festhet és milyen disznóság az, hogy nem juthat a munkához éppen most. Az sem érv, hogy Tom ezt sosem ígérte meg, illetve a munka el lett már végezve, hisz nem akkor kell kerítést festeni amikor valakinek éppen festeni való kedve van (Az olvasók persze tudják, hogy nem ez a helyzet!) hanem akkor, amikor már pereg a festék, mállik a vakolat. Persze Polly néni nekiesne Tomnak, pár pillanat alatt nagy purparlé kerekedhetne, mindenki megutálna mindenkit, miközben emberünk nevethetne a markában, majd közölné, hogy akkor ő oda sem megy a helyszínre inkább. De szerencsére Tomnak remek az emlékezőtehetsége és tudja azt, hogy fog még kelleni kerítést festeni máskor is, nem biztos hogy akkor, amikor az árnyékban hűsölni is lehetne. Jól fog jönni a felajánlkozás később is, hisz Tom tudja, hogy a festés akkor is szar meló, ha épp jó a marketingje, aki meg nagyon dolgozni szeretne, azt kár lenne visszafogni ebben. Míg világ a világ, eztán Tom mindig szól majd hősünknek arról, ha festheti a hőn áhított kerítést.  - A megfilmesítés joga még eladó..

2014. július 10., csütörtök

Csalánnal

Időnként szükség van arra, hogy bizonyos kollégák bizonyos dolgait magunk végezzük el. Ez egy cégnél teljesen egyértelmű lehet, bár az, hogy nincs olyan, aki ne lenne helyettesíthető, többnyire csak ábránd. Persze mindig akadnak olyanok, akik szerint ez a helyettesítés evidens és magától értetődik, sőt, a másiktól ez követelmény lehet. Tetszik ez a fajta hozzáállás, főleg, ha elmondják nekem azt, hogy kinek a munkáját kellene tökéletesen átlátnom, főleg, hogy egész évben párhuzamosan dolgozunk egymás mellett úgy, hogy fogalmunk sincs arról, valójában mit is tesz a másik. Ilyenkor bezzeg megkapom azt, hogy lehet, hogy nem tudom megoldani ezt a problémát én magam? Persze szóltam, hogy ha szigorúan vesszük a dolgot, ő sem tudja megoldani a saját problémáit hasonló helyzetben, de a dolog természetesen egészen más akkor, ha velünk kapcsolatban merül fel, vagy akkor, ha mi vonunk felelősségre másokat ezért. Bevallom, nekem is jobban tetszik az utóbbi. Már csak a csalán miatt is..

2014. július 8., kedd

XXI. század

El sem hiszem, hogy megéltem a századfordulót! Nem mintha csak most esett volna le, nagyjából 13 évvel a bizonyos esemény elmúltával, csak épp a múltkor jutott eszembe a dolog, hogy mit is jelent nekem a huszonegyedikben élni. Az előzetes várakozások ellenére nem járunk űrhajóval. Sokaknak az a lehetőség is sok, amit a múlt századi helyváltoztatási technikák adnak a kezükbe, úgyhogy ez akár még jó is így ahogy van. Viszont az információs technológiákat mindenképpen a pozitív oldalra vésném fel. Belegondolva, manapság olyasmit használunk nap mint nap, amit húsz évvel ezelőtt el sem hittem volna, körberöhögtem volna az illetőt, ha elmondja nekem. Most meg vígan autózom a Bakonyban egy olyan autóval (fiatalkori vágyam volt egy kocsi, ami legalább nyolcvannal fel tud menni az érdi dombon!) ami minden tekintetben túlteljesíti ifjúkorom elvárásait, közben az autórádión a bluetooth-os telefonon keresztül, az internetről jövő  rádióadást hallgatom. A kocsit betölti Ludovico Einaudi művészete, a táj gyönyörű. Na, azt hiszem ezt jelenti  a 21. század nekem..

2014. július 7., hétfő

Magvas gondolat

A magvas gondolat akkor jó, ha rövid, de rövidségében is jól összefoglalja a lényeget. Nem kell hozzá hosszabb kifejtés vagy magyarázat, pár rövid szóból mindenki érti a mondanivalót. Itt egy, a magam megfigyeléseiből leszűrt, építő jellegű idea: Az embernek csak akkor jutnak eszébe a régi  barátok, a távoli, sohasem felhívott rokonok vagy elfelejtett ősök, ha előtte egy MLM hálózathoz csatlakozott. Konklúzió: Az MLM tagság előnyös hatással bír a memóriára és a családfakutatásra. Vagy utóbbira nem is annyira, főleg ha az elfelejtett rokonok véleménye mérvadó.

2014. július 4., péntek

Szalvéta technika

Van egy ilyen díszítő kreatív technika, decoupage-nak is mondják. A lényege abból áll, hogy egy mintás szalvétát hogyan lehet úgy összegyógyítani egy bármilyen felülettel, hogy az úgy nézzen ki, mintha a felület része lenne. Mivel szalvétából a nyomdaipar képes egész cifra dolgokat előállítani, így kétségünk se lehet afelől, hogy a dobozka vagy bármi, amire a szalvétát ráintegráljuk, ki fog nézni valahogy. Már ha sikerül a műveletet megvalósítani. Létezik olyan is - erre most jöttem rá, hogy természetes, avagy spontán decoupage. Ez onnan jön, hogy a vendéglátóipari egységek kötelességüknek érzik azt, hogy szalvétával lássanak el. Ez az eszköz arra lenne hivatott, hogy az összedisznózott kezünket vagy képünket emberi interakciókra alkalmas formába hozhassuk evés után. De ezt a tervet nem szokta beváltani, ugyanis vagy az étel alá vagy fölé helyezik, lehetőleg úgy, hogy mire az ember kézbe foghatja a szendvicsét, addigra a szalvéta és az étel elválaszthatatlan egyet képezzen, mintegy rádecoupage-olódjon aljára/tetejére. Rendszerint akkor veszünk szendvicset, amikor nincs nálunk kés, balta, ipari rezgőcsiszoló vagy flex, így marad a lecsipegetés, amivel persze távozik a vásárolt anyag nagy része. Ha szerencsénk van, az is kiderülhet, hogy a szalvétatechnika nem díszítőcéllal volt az ételen, hanem az elemózsia atomjait volt hivatott egyben tartani és ha ezt fáradtságos munkával leműtjük, beindul a programozott széthullás, az atomok fénysebességgel távolodni kezdenek a mélyűr irányába. Igazán kitalálhatnák már az ehető szalvétát, ami az étel része lehetne és nem kéne leszedni. Heston Bluementhalt idéző feladat lenne..

2014. július 3., csütörtök

Amikor a kevesebb, több

Egy kedves ismerőssel voltam kerékpározni. A neve nem fontos, azért nem írom, hogy a nagymamámmal, mert csak kínos magyarázkodás lenne belőle a részemről - leégettél egy világegyetem előtt! - meg hasonlók és kinek hiányzik mindez? Szóval a főszereplő az ismerős és egy váltós bicikli. Az illető folyamatosan panaszkodott, hogy nem halad, pedig hajt, mint a fene, állandóan a sor végén halad és folyamatosan lemarad. Mondjuk ez nem csoda annak ismeretében, hogy a lánc a pedál lánckerekek közül a legkisebben van. Mondom, neki, hogy használja a váltót! A válasz erre az, hogy ma már váltott, tehát ezzel megvolt a napi kvóta. A probléma megoldása az lett, miután meguntam a dolgot, hogy a pedálnál lévő lánckerekek közöl a legnagyobbra váltottam fel a váltójával, majd megmondtam, hogy a bal oldali váltót nem piszkálhatja, csak a jobb oldalival válthat. Innentől kezdve felgyorsultak az események és csodák csodája, de én lettem az, aki folyton lemaradt. Lehet néha a kevesebb is több..

2014. július 2., szerda

Ügyfélszolgálat

Sosem állítottam olyat, hogy egyszerű egy ügyfélszolgálatos élete. Mindenféle hülyék telefonálgatnak, mert baromira ráérnek, miután hazamentek és bekapcsolták a tévét, hogy süttessék az agyukat kifelé. Legalábbis én ezt szeretem csinálni. Egész munkaidő alatt pörgetem a velőt a tokban, ilyenkor aztán jólesik lágyabb éneket hallgatni. Walesi bárt elő! De a bárd akad, nézhetetlen, hallgathatatlan - szóval elő az ügyfélszolgálattal. Annak idején ezt megoldotta Edward a máglyával, nekünk marad a hibabejelentő. Gondoltam, hülyére veszem egy kicsit a figurát - nem is esik nehezemre és jól is érzem magam tőle, de azt hiszem most igazán partnerre találtam. Mondtam az ügyfélszolgálatosnak a panaszom, hogy a hiba azoknál a csatornáknál jelentkezik, amiket nézek. Erre nem megkérdezte, hogy a többinél is tapasztalom? (Schrödinger macskája a gyakorlatban!) Egész jól kibírtam anélkül, hogy visítva felröhögtem volna..

2014. július 1., kedd

Bakonypéterd

Egy szép kis falu a Bakony lábainál Bakonypéterd. Onnan jutott eszembe, hogy átrongyoltunk rajta keresztül, amikor a Balaton partjáról Pannonhalmára igyekeztünk. Tulajdonképpen semmi speciális nincs benne, hisz hasonló a többi ugyanilyen adottságú faluhoz, hacsak a neve nem az. Nem vagyok kutató, aki a nevek eredetével foglalkozik, de ha lennék, nyilván arra gondolnék, hogy a Péteredből keletkezhetett valami rövidüléssel, de informatikusként rögtön az eszembe jutott, hogy a Bakonypéter szolgáltatás kiszolgálódémonát hívnák  Bakonypéterd-nek. Ha persze tartjuk a névkonvenciót - ugye. /etc/init.d/bakonypeterd (start|stop|restart|reload) Én kérek elnézést..