2014. február 4., kedd

Nagy szerencse!

Azt hiszem sikerült a lehetetlen! Jó az ilyesmiről megemlékezni, hiszen a kiemelkedő emberi teljesítmények mindig is megérdemelték, hogy fennmaradjanak az utókornak, ráadásul, ha hatalmas szerencsével is párosulnak, akkor ez külön öröm. Arról nem is szólva, hogy ha velem történik mindez, akkor az a csúcsok csúcsa. Szóval azt hiszem véghezvittem a tökéletesen lehetetlent, ugyanis úgy, hogy az egész napom gyakorlatilag egy cellába zárva töltöm, sikerült elkapnom az influenzát valakitől. A baktérium csak az ajtó rése alatt mászhatott be, mert a szobámat szinte csak a létfunkcióim fenntartása miatt hagyom csak el és ha megyek, akkor csak haza szoktam innen menni, szóval elvben nem érintkezem más vírusgazdákkal. A szerencse meg az lesz a dologban, hogy elvben oltattam magam az a,b,c (fene tudja) törzsek ellen, de úgy látszik sikerült megtalálni azt a ty törzset, ami ellen nem jó a szer, amit kaptam. Ezt a baromi nagy szerencsét! Lottóban is utánozni kellene, mert rám férne. Addig meg, ha a bokatörést sikerült lábon kihordani, most megpróbálkozom ezzel is..

Nincsenek megjegyzések: