2013. december 5., csütörtök

Ködlámpa

Ködlámpa - az autók egyik leghaszontalanabb tartozéka. Legalábbis idehaza. Amúgy nem lenne baj vele, ha arra használnák, amire való, tehát sűrű ködben vagy esőben kapcsolnák fel, illetve ügyelnének arra, hogy konvojban haladva ne használják, ugyanis a hátul jövőt elég rendesen tudja zavarni a retinájába beleégő vörös fényforrás. Ugyanis egyesek, ha meglátnak egy kis párapászmát az út mentén, felkapcsolják az autóban kartávolságra lévő összes kapcsolót, nem törődve a többi közlekedővel. Persze az ideológia is készen van hozzá - így jobban lehet őt látni. Valóban - roppant módon irritáló az, ha valaki kauterizálja a mögötte lévő szemüregeit a hátsó lámpái által. Ködlámpát csak sűrű ködben és akkor szabad használni, ha nem zavarunk vele senkit. Tehát egyedül haladva kifejezetten előnyös, de ha észreveszem, hogy felzárkóztak mögém, akkor illik lekapcsolni. Tudom, hogy a saját első ködlámpáim is baromira zavaróak, mert rám is villognak, ha felkapcsolva felejtem - joggal - a szembejövők. A legtöbb esetben fel sem kapcsolom ezért, ritka az, hogy egyedül haladok a pusztában. Egy alkalom kivétel ez alól, ha például az előttem lévő felkapcsolja a saját zárófényeit a köd miatt. Ilyenkor nem állhatom meg, hogy én ne kapcsoljam fel az első ködfényeket. Tegnap az előttem haladónak tíz másodperc alatt leesett a tantusz, hogy miről is van nagyba szó. Onnantól, kölcsönös megelégedésre csak a hagyományos lámpákkal megvilágítva haladtunk tovább mindketten. Éljenek a gyors felfogású autósok!

Nincsenek megjegyzések: