2013. december 16., hétfő

Karácsonyi vásár (Vörösmarty tér)

A hétvégén volt alkalmam felkeresni a budapesti karácsonyi vásárt és így összehasonlítást tenni a hasonló bécsi rendezvénnyel. Hát és még hátabb! A jelenlegi vásárt ha egy szóval szeretném leírni, a mottó a profitmaximalizálás lenne. Mindent ennek a jegyében képzeltem el és úgy tűnik, hogy a szervezők, rendezők is így gondolkodtak. Minél több ember bezsúfolása minél kisebb helyre. Nem lehetett normálisan odaférni semmihez, az ember beállt valahová és a tömeg sodorgatta kénye és kedve szerint. Mindenütt szemét és kajamaradék. A magyarországi gyakorlatnak megfelelően mindegyik szemetes csordultig telve szeméttel, megerősítve abbéli meggyőződésemben, hogy a magyarok sem alapvetően koszosabbak, mert a legtöbb ember a szemetesbe dobná a szemetet, ezáltal óvva a környezetét, ha a szemeteseket óránként ürítenék. De nem teszik és ez azért estére meglehetősen szembetűnő. Az árak félelmetesek, egész egyszerűen nem magyar pénztárcának valóak. Mintha a kereskedők nem hallottak volna a tisztességes kereskedelmi haszonról vagy az egész éves hasznukat a karácsonyi vásáron szerették volna realizálni. Minden minimum kétszer, de lehet, hogy többször drágább volt a valódi értékénél. Egy deci forralt bor 300, egy kenyérlángos 1000, egy gulyásleves cipóban majdnem 2000 forint volt. A külföldiekre való tekintettel lehetett volna euróban is fizetni, a legpofátlanabb kiírás szerint 1 euro  - 250 forint árfolyammal számolva. Azt hiszem, nem kenyérlángost, hanem euro-t kellett volna vennünk, hiszen állítólag mindent azon az áron kell adni, ami ki van írva. Az évszázad üzletét köthettük volna - vagy megölnek és elásnak a díszkövek alá..
 

Nincsenek megjegyzések: