2013. augusztus 15., csütörtök

Bunkók

Bunkók vagyunk mi magyarok. Persze ez azt jelenti, hogy mivel én is magyarnak vallom magam, automatikusan én is bunkó vagyok, de ez ezzel jár. Nem mondom, hogy büszkének kell lennünk rá - mert nem kell, de tehetnénk ellene. Mindez onnan jutott eszembe, hogy békésen várakoztam a kocsimban egy parkolóban, amikor a mellettem lévő helyre beállt egy fiatalasszony és rám vágta kiszállás közben az autója ajtaját. Nem kicsit, hanem izomból és vehemensen. Meg sem próbálta a látszatát annak fenntartani, hogy vigyázna arra ami nem az övé (igaz a sajátjára sem vigyázott) az autóm meg belemozdult ebbe a tevékenységébe. Amikor szóltam neki - európai hangnemben, elnézést kérve - egész egyszerűen levegőnek tekintett, mintha ott sem lennék. Ekkor jutott eszembe az anyukáján kívül az, hogy ez teljesen általános, nem egyedi eset. Nekünk magyaroknak, minden automatikusan jár. A kiszállás joga egy 50 centis ajtórésen, de az előrejutás joga az autópálya leállósávjában, de az előzés joga is minden esetben, a sietés joga is, hisz mindenki ráérhet, de nekünk fontos dolgunk van. Mi mindig meg tudjuk indokolni magunknak azt, hogy miért furakszunk, miért nem mondunk le más kedvéért valamiről csak úgy, miért akarunk birtokolni, miért követelőzünk, miért vannak jogaink és kötelességeink pedig nem. Nekünk a dolgok járnak, tenni meg nem kell értük semmit. Jár a parkolóhely pont a lakásajtóban, de jár az EU pénze is - a játékszabályokat meg tartsa be más. Mi vagyunk az örökös csalók a játékban, azok akik valaki mögött mennek be a forgóajtón, de előttük jönnek ki. Lehet erre büszkének lenni, hisz valóban beszél rólunk az egész világ. De nagyobb fegyvertény lenne, ha meg tudnánk változni. Persze a gyógyulás azzal szokott kezdődni, hogy elismerjük azt, hogy betegek vagyunk. De sajnos ez a lépés is várat magára egyelőre..


2 megjegyzés:

alterego írta...

Üdítő volt olvasni egy végtében sok bejegyzésedet ( bocs, én vagyok az öregebb, sajnos) véletlenül tévedtem ide, de maradok hosszasabban, gondolom. Kicsit kilépve a női-blogvilágból :-))))
Habár magamat, s téged is kivonnálak a bunkó körből, az olvasottak alapján.

Sparhelt írta...

Örülök, ha tetszik mindaz, amit írok.. :-)