2013. augusztus 30., péntek

Semmibe venni

Nem vagyok abban a helyzetben mint Marvin, egyik kedvenc könyvem egyik szereplője, aki egy matraccal való beszélgetés elkerülésének kedvéért három tizedes pontossággal ki tudta számolni mennyi ideig kell ahhoz válnia, hogy a lény tökéletes semmibe vételét érzékeltethesse vele. Az személyes tragédiája, illetve az olvasók szerencséje, hogy a matrac nem vette a lapot és továbbra is ragaszkodott a társalgáshoz, így az olvasók sem maradtak le egy épületes párbeszédről, ami a világegyetemben először zajlott le egy matrac és egy robot között. Azt hiszem én is elmatracosodtam vagy világ életemben az voltam. Egész egyszerűen érzéketlen vagyok ezekre a dolgokra (és biztosan másokra is) és nem tudom felfogni azt, ha valaki ki akarja fejezni a megvetését irányomban azzal, hogy nem szól hozzám, sőt megerősíti azzal, hogy valószínű, a jövőben sem fog. Bár az ajánlott viselkedés a matracosodás irányába tart, engem mégis inkább az zavar, hogy nem vagyok tisztában a szándékokkal. Ja és nyeccsenni sem tudok, a csullogásról már nem is szólva..

2013. augusztus 29., csütörtök

Sárkányhajó

Az utóbbi időben egyre divatosabb maga a sárkányhajózás mint szabadidős- és versenytevékenység. Állítólag  Qu Yuan legendájához kapcsolódik. Innen ered a hagyomány és Kínában azóta is minden évben - az ötödik holdhónap 5. napján - megtartják a sárkányhajó ünnepet, amely nemcsak vízi versenyt, de hatalmas ünnepséget, színpompás felvonulást is jelent. (forrás: Wikipedia) Ez persze az a blabla, amivel próbálják elfedni az igazságot, ami jóval egyszerűbb és szimplább mint a legendák. Sárkányhajó márpedig az, ahol a hajózószemélyzet legalább fele, (de inkább több) a fajtánk ivarérett nőstényeiből kerül ki. A sárkányhajózás pedig, amikor mi hímek számbeli kisebbségben vagyunk jelen egy ilyen hajón. Én már csak tudom..

Telefon

Már írtam erről a témáról pár gondolatot, hogy a mai világban mennyire teret nyert a telefon, mint a kommunikáció eszköze és a mindennapok leghasznosabbnak érzett része azzal szemben, mikor még az utcában ahol laktunk sem volt vezetékes távbeszélő és mégis felnőttünk valahogy. Tegnap újra eszembe jutott ez, amikor épp moziba mentem a családom után a Westendbe és szinte a bejáratnál tudatosult bennem a felismerés, hogy otthon hagytam a mobilom. Teljesen elesettnek éreztem magam, hiszen a program nagyjából erre az eszközre épült volna, véletlenszerűen egy ekkora helyen megtalálni valakit kész csoda. Eszembe jutott az is, hogy hazamegyek érte - de akkor már nem értem volna vissza, szóval pont szerencsétlen helyen és időben tudatosult bennem a veszteség. Az csak később került elő gondolataim szövevényes útvesztőjéből, hogy húsz évvel ezelőtt ez a gond nem is lett volna gond - nyilván ez nem az a probléma, amit a nagyhatalmaknak egy titkos számítógéptelep sivatagi megépítésével kell orvosolniuk. Nyilván kellett volna B terv, ahogy elég lett volna egy nyilvános telefon az áruház épületén belül. Régebben minden bokorban volt, de mára, mint minden másban, ebben is átestünk a ló másik oldalára. Az egész áruházban nincs egyetlen nyilvános készülék sem, de ha van is, senki nem tud erről semmit, pedig igény talán lenne rá. Persze a Nyugati aluljáróban van, de kevés volt az időm, illetve felmerült bennem a fülkékben alvó hajléktalanok hosszú sorának látványa, úgyhogy arról lemondtam. Különben sem tartom azt jó megoldásnak, hogy ha teszem azt nincs kifli Gödön, akkor menjek át Sződre, mert ott van. Ugyan látszólag jó ötlet, de ettől még nem lesz Gödön kifli. Amúgy meg nagy szerencsém volt, mert megtaláltam a családomat pár logikus dolog átgondolásával. Bár inkább lottószámokat kellene ilyenkor kitalálnom..

2013. augusztus 28., szerda

Nem értem - rémálom

Eheti nem értem rovatomban a saját rémálmaimat próbálom meg kivesézni. Az utóbbi idők rémálmai közé tartozik az, amikor érettségiznem, vagy vizsgáznom kell újra. Azt hittem, hogy ezeket a dolgokat huszonsok éve letudtam már, de valamiért újra az iskolapadba kényszerülök, ugyanazokkal az emberekkel körülvéve, akikkel annak idején annyira jól éreztem magam. Most éppen történelemből kellett érettségiztem és nem tudtam semmit. Hiába lapoztam újra és újra a történelemkönyvet, egész egyszerűen nem ugrott be semmi. Maga a vizsga nem volt bonyolult, a vizsgáztatók rendesek voltak, csak egy könnyűt kérdeztek, de nagyon nem akaródzott kimenni hozzájuk. Átlapoztam a térképeket is, hátha arról beugrik valami, de csak egy tiszta, üres és fehér lap képe lebegett a szemem előtt, semmi tény vagy adat. Rém kellemetlen érzés volt. A fene sem érti az egészet, régen, a valóban ez korántsem volt ekkora stressz nekem, hogy állandóan kísértsen a gondolat. De ezek szerint mégis kell lennie valami oknak..

2013. augusztus 27., kedd

Ébresztőóra

Mindenki ismeri, hisz a többség erre vagy valami hasonlóra ébred. Boldog kevesek azok, akik reggelente annyit horpasztanak amennyit kedvük engedi és az órán kívüli dolgok riasztják fel a szendergésből. A második dolog ami az ébresztőóráról az emberek eszébe jut, az az erőszak. Leütni, összezúzni, megsemmisíteni - holott őt ezért tartják. Pont mint a rendőrség, ő is csak parancsra cselekszik. Sőt, ha úgy vesszük, jót sosem tehet, hisz ha működik, azért mérgelődünk, ha meg nem, akkor meg elkésünk és azért. Szóval meglehetősen hálátlan szerep ébresztőórának lenni. Nem is tudom, hogy kik lelke kerülhet ebbe a státuszba, ha lehet a dolgoknak lelkük egyáltalán. Bár mostanság én is ébresztőórásan érzem magam..

2013. augusztus 26., hétfő

Gólya

A Wikipedia szerint 'a fehér gólya (Ciconia ciconia) a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gólyafélék (Ciconiidae) családjába tartozó faj. A köznyelvben ő a közismert gólya. Népi elnevezései a gilice, cakó (czakó) és az eszterág.' Ez nagyjából eddig is tiszta volt számomra, de az eszterágnál biztosan megakadtam volna. De a gólya aktualitását nem a hagyományos értelemben vett jelentése okozta, hanem a gyermek állapota. Gólya lett a lelkem, ugyanis ahogy az óvodákban is népszerű lett a ballagás, úgy szivárgott be a középiskolák rendjébe a gólyatábor és a gólyák fogalma. Alapvetően jó ötletnek tartom megismerkedni az osztálytársakkal az iskolapadon kívül, amíg még nem árnyékolja be mindennapjaikat az oktatási rendszer, így már ismerősként ülhetnek be a padokba néhány, gyorsan tovatűnő nap után. Hogy repül az idő! Hát még a gólya..

2013. augusztus 16., péntek

Tejpor

Azaz instant tej. Manapság az élelmiszeripar első számú üdvöskéjévé vált szinte. Az ember azt gondolná, hogy a tej már szinte nem is létezik már, a tej a tejpor vizes oldata. Már csak az hiányzik, hogy a teheneket száraz üzemre állítsák át, így egyből a port lehetne lefejteni a tehenekből, nem kellene annyit vesződni a feldolgozással, hisz a tej előbb vagy utóbb úgyis porként végzi. Ahogy ez történt is a kredencben lévő zacskó tartalmával, amit napok óta próbálok behozni, hogy a kávém élvezeti értékét növeljem vele. Eddig mindig csak idebent jutott eszembe a dolog és mindig múlt időben - a fene ott enné meg, hisz megint otthon felejtettem a tejport! Most azonban fordulat állt be az ügyben, hiszen odahaza a zuhany alatt állva is az eszembe villant, ott volt égő öles betűkkel a tudatomba írva a szó, hogy TEJPOR! Nagy reményekkel vártam ezután a folytatást. Persze a kötelező filmszakadás után újra idebenn eszméltem rá arra, hogy mi az amit megint nem hoztam magammal? Legalább elmondhatom azt, hogy újra sínen vagyok, mint József Attila..

Keresztszülő

A keresztény kultúrkörben a keresztszülő feladata az ifjú hitének a megfelelő mederben tartása, ha erről a szülők valamiért megfelejtkeznének. Ebből látszik, hogy az egyház semmit nem bíz a véletlenre. De manapság hagyománnyá vált, sokszor nem vallásosak is jelölnek keresztszülőket erre a posztra. Annak idején automatikusan a nagynénik és nagybácsik voltak esélyesek posztra, így történt az én esetemben is, bár felnőtt fejjel ezt nem tartom jó ötletnek. Minek a pozíciókat halmozni? Aki nagybácsiként/nagynéniként nem foglalkozik a gyerekkel attól miért várnánk el a törődést pusztán csak azért, mert egy újabb címkét akasztunk rá? Annak idején az én keresztszülőim is így lettek kiválasztva és soha nem éreztem a felőlük felém irányuló törődést. Jobban támogatom annak a lehetőségét, hogy a pozíción keresztül nem családtagokat vonjunk be a családba. Remek alkalom, hogy végre magunk válasszunk 'családtagot', ne készen kapjuk őket. Persze ezzel együtt sikerült beleválasztanom - az általam kinézett ember, akit akkor a barátomnak hittem, felénk sem néz és teljesen elhanyagolja az ebbéli szerepét - noha csak arra kértük, hogy néha látogasson meg, találkozzon a gyerekkel, hisz folyamatosan kérdezi mióta kinyílt az értelme, hogy mi van az én keresztapámmal? Hasztalan. A keresztanyában viszont pozitívan csalódtunk, sosem gondoltuk volna, hogy valaki ennyire önzetlen tud lenni. Akkor ez most döntetlen, az állás 1-1. Ugyan ez nem bizonyítja, hogy ez a rendszer jó lenne, de szeretnék hinni benne..

2013. augusztus 15., csütörtök

Bunkók

Bunkók vagyunk mi magyarok. Persze ez azt jelenti, hogy mivel én is magyarnak vallom magam, automatikusan én is bunkó vagyok, de ez ezzel jár. Nem mondom, hogy büszkének kell lennünk rá - mert nem kell, de tehetnénk ellene. Mindez onnan jutott eszembe, hogy békésen várakoztam a kocsimban egy parkolóban, amikor a mellettem lévő helyre beállt egy fiatalasszony és rám vágta kiszállás közben az autója ajtaját. Nem kicsit, hanem izomból és vehemensen. Meg sem próbálta a látszatát annak fenntartani, hogy vigyázna arra ami nem az övé (igaz a sajátjára sem vigyázott) az autóm meg belemozdult ebbe a tevékenységébe. Amikor szóltam neki - európai hangnemben, elnézést kérve - egész egyszerűen levegőnek tekintett, mintha ott sem lennék. Ekkor jutott eszembe az anyukáján kívül az, hogy ez teljesen általános, nem egyedi eset. Nekünk magyaroknak, minden automatikusan jár. A kiszállás joga egy 50 centis ajtórésen, de az előrejutás joga az autópálya leállósávjában, de az előzés joga is minden esetben, a sietés joga is, hisz mindenki ráérhet, de nekünk fontos dolgunk van. Mi mindig meg tudjuk indokolni magunknak azt, hogy miért furakszunk, miért nem mondunk le más kedvéért valamiről csak úgy, miért akarunk birtokolni, miért követelőzünk, miért vannak jogaink és kötelességeink pedig nem. Nekünk a dolgok járnak, tenni meg nem kell értük semmit. Jár a parkolóhely pont a lakásajtóban, de jár az EU pénze is - a játékszabályokat meg tartsa be más. Mi vagyunk az örökös csalók a játékban, azok akik valaki mögött mennek be a forgóajtón, de előttük jönnek ki. Lehet erre büszkének lenni, hisz valóban beszél rólunk az egész világ. De nagyobb fegyvertény lenne, ha meg tudnánk változni. Persze a gyógyulás azzal szokott kezdődni, hogy elismerjük azt, hogy betegek vagyunk. De sajnos ez a lépés is várat magára egyelőre..


2013. augusztus 14., szerda

A túlvilág vége

Olvastam egy cikket, ami arról szól, hogy a meghalni készülő agy túlpörög és ez okozza az összes halálközeli élményt, amiről a visszatértek be tudnak számolni. Már aki - ugye. Kutatók most patkánykísérletekkel igazolták ezt, tucatnyi patkányt küldtek át az örök patkánymezőkre, hogy az agyi folyamataikat tanulmányozhassák. Ezzel együtt most egy világ dőlt össze bennem. Azzal nagyjából megbarátkozóban vagyok, hogy a létezésem értelme a génjeim (amik nem is az enyémek, én is kaptam őket a szüleimtől!) továbbadása, a további tevékenységem csupán színes maszlag, csinos masni a trágyatortán, de az utolsó lehetőség, a fényes ajtó, a lepergő élet és a meghalt rokonok gyűrűje csak ábránd. Vagy minden igaz, de akkor létezik patkánymennyország is?

2013. augusztus 13., kedd

Dinnye

Idén, még nem ettem jó dinnyét! Azt hittem, hogy ez az extrém meleg majd jól megédesíti a kedvenc nyári gyümölcsöm húsát, de ami az asztalunkra került, az mind vacak volt. Mondtam is a nejnek, hogy eddig még csak rossz dinnyét vett, épp itt az ideje annak, hogy én is vegyek végre. Ki is választottam egy minden tekintetben megfelelőt. Kellemes, fülnek kedvező hangon döngött és a keresett cukorforradások is a helyén voltak. Gyanús volt, hogy felvágva nem repedt, és a gyanú be is igazolódott, ez a dinnye is a ganéra termett. Furcsa módon a közepe rosszabb volt, mint a széle, belül teljesen savanyú, szinte még fehér - a diagnózis - éretlen. Idén még nem ettem jó dinnyét - de legalább én is vettem már szart..

2013. augusztus 12., hétfő

Szuperman

Olvastam a facebookon, hogy valakit szuperemberré választottak. Remek hír, hogy ezt a címet is el lehet nyerni manapság - bár nem tudom, hogy milyen következményekkel jár ez az adott cím. Ismerve nagy vonalakban a történetet, repülni biztosan jól kell hozzá tudni, de mivel az eredeti Superman kisiklásra ítélt vonatot is meg tudott menteni azáltal, hogy magával pótolta a hiányzó sínt, úgy gondolom ez is alaptulajdonság lehet. Ha talán nem is egy nagy expresszvonatot, csak egy kis helyi vicinálist. Arról már ne is szóljak, hogy immúnisnak kéne lenni a sérülésekre, illetve gyorsan meg kéne gyógyulni a szerzett sebekből. Már csak az utóbbiért sem lehetnék ilyen elit ember, mert amikor a múltkorjában magamba flexeltem egy kicsit - meglehetősen fájt, és még mindig érzékeny a seb. Nem mintha sokat akarnám vagdalni magam, de azért ez jól jönne. Na meg a repülés. Nem kellene ennyit szenvednem, mint mostanság..

2013. augusztus 9., péntek

Apák napja

Tudom, van apák napja a naptárban is, jelentéktelen, szürke ünnep nekünk apáknak. Annyira jellegtelen, hogy még óvodai ünnepséget sem csapnak rá, nem hívják be a büszke apákat, hogy láthassák a porontyok csetlését botlását, amit az ő tiszteletükre csapnak. Mert apának lenni nem tisztesség, csak egy állapot. Legalábbis a jelenlegi megítélés szerint. Igazából azt sem tudom, hogy mikor tartják és ezzel szerintem nagyon sokan vannak így az országban. Így kénytelen voltam saját ünnepet csinálni magamnak. Az ünnep véget ért és egy hetes önfeledt sátorozást jelentett a fiammal közösen egy szlovéniai kempingben, ahol végig teljes egyetértés volt közöttünk. Angyalok szárnya érintett meg bennünket és azt hiszem szebb apák napját-hetét nem is kívánhatnék magamnak, minden percét élveztem. Közelebb kerültünk egymáshoz és sokat beszélgettünk mindenféle pasis dolgokról. Jövőre azt hiszem folytatjuk, talán hagyomány is lehet belőle..

2013. augusztus 2., péntek

A dolgok neve

Igazolódni látszik a különféle fantasy mesékben előszeretettel használt tézis, mely szerint a dolgokon hatalmat gyakorolhatunk, ha ismerjük az adott dolog titkos nevét. Ha van név, hatalom is van, anélkül meg csak állhatunk ott megfürödve. Ezért a dolgok, tárgyak, emberek jobban teszik, ha titkolják a nevüket, az biztosítja számukra a megszerezhető békét. Erre egy remek bizonyítási kísérlet az, ha felhívunk egy autóalkatrész kereskedőt és próbálunk valami alkatrészt szerezni a kocsinkhoz, amit mi ugyan ismerünk, hisz itt van a képe a szemünk előtt, de nem ismerjük a titkos nevét, így senkinek sincs fogalma arról, hogy mit is akarunk valójában. Ilyenkor jönnek a fondorlatos körülírások, a itt van a végén, az a kis basz, közvetlenül ott, a hátsó kis izé mellett, tudja? - mondjuk mindezt esdeklő hangsúllyal, mintegy reménykedve, hisz kifogytunk a jelzős szerkezetekből. Persze a neten sem találunk semmit, vagy ha igen, abban nem lesz köszönet. Persze nem tudja, mitől is tudhatná, sőt megerősödik benne egy elképzelés, hogy egy kötöznivaló őrülttel beszélget. Próbál ugyan segíteni, de vagy mi látjuk, hogy rossz nyomon jár vagy egyszerűen a segítsége agyi vakfoltra szalad - fogalmunk sincs miről beszél. A fejünkben persze ott lüktet a tárgy képe és egy kérdés égőpiros betűkkel kiírva - Vajon miért alkalmaznak hülyéket eladónak? Bezzeg ha tudjuk, hogy hétpólusú elektromos dugaljat keresünk vonóhoroghoz, sokkal egyszerűbb is az élet. Ja, az van, tessék befáradni. Mennyit tesz a megfelelő név, ugye?

2013. augusztus 1., csütörtök

Előre fizetni

Valahogy a fogyasztói világunk részévé vált és elfogadtuk azt, hogy ha igénybe veszünk egy szolgáltatást, akkor előbb megkapjuk azt és utána fizetünk érte. Ha bemegyek egy pizzázóba és rendelek magamnak egy bármilyen ételt, akkor előbb megkapom azt, utána hozzák a számlát. Ez annyira beidegződött bennem, hogy a nem ilyen helyekre be sem ülök. Mélységesen felháborított egy belvárosi órás, aki, miután bevittem hozzá javításra egy órát, előre kérte a pénzt és előre, anélkül, hogy megnézte volna a szerkezetet, megmondta, hogy mennyit kell érte előre fizetni. Azonnal ki is fordultam az üzletéből. Van viszont olyan, amit nem lehet otthagyni. Ilyen például a tankönyvrendelés. Az eddigi idők gyakorlata szerint, ha az ember gyereke elvitte a pénzt szeptember elején, akkor cserébe megkapta a tanulásához szükséges irodalmat. De ez már a múlt. Az új módi szerint egy hónappal előre ki kell fizetni a könyveket, aztán majd szeptemberben - esetleg - lesznek könyvek is. Nem foghatom meg, nem válogathatok, nem dönthetem el, hogy megveszem máshol, hisz a csomag a kölök nevére jön. Persze ha előre kifizettem. Belegondolok abba, hogy azt a rengeteg pénzt egy cég megforgathatja és csak a kamatokból tisztességes jövedelemre tehet szert, miközben teljesítési kényszere nincs. Ha tehetném, kifordulnék azon az ajtón. De csak a bosszúság marad és a kérdés, hogy minek megváltoztatni egy működő rendszert, ha csak rontani tudhatnak rajta?