2013. július 4., csütörtök

Időparadoxon

Fantasztikus filmekben megszokott klisé az, ha valaki később indul valahova de előbb ér oda, mintsem elindult volna. A megérkezése után persze csinál valamit, amivel esetleg még a saját elindulását is meg tudja akadályozni, a létéről már nem is szólva. A téma rengeteg klasszikust ihletett, és nem is lett volna ennél több, ha meg nem látom a gyerek tábori jelentkezési lapját, ahol teljesen nyíltan hirdetik az időutazást (nem említve az ebből következő kellemetlen hatásokat) A lapon az szerepel, hogy az elindulás 2013 július 7.-én lesz, az érkezés 2010 július 13.-án aktuális. Megállt bennem az ütő! Épp átszenvedtük magunkat a felvételin és a ballagáson, most majd kezdhetjük előröl a dolgot, sőt az is lehet, hogy időhurokba fogunk kerülni emiatt. Lehet, hogy addig kellene lemondani ezt a tábort amíg lehet??

Nincsenek megjegyzések: