2013. április 17., szerda

Felelőtlenség!

Szinte rendszeresen előkerül közösségi oldalakon valaki(k) segélykiáltása ellopott vagy hirtelen elhalálozott számítógépekről, amin egy élet munkája gyűlt össze és a tulajdonost sokkolja az elveszített adatok értéke és beszerezhetetlensége. Általában eső után köpönyeg, ezek az adatok pótolhatatlanok, hiába tudunk esetleg még egyszer eljutni ugyanarra a helyre életünk során, az azért mégsem lesz ugyanaz. Lenin apánk szavait kiforgatva - aki ugye a tanulás fontosságát hangsúlyozta, az adott problémára egyedüli megoldásként a mentést javaslom. Sokszor ez a lépés a kényelem miatt marad el, de többszörösen tudja magát megbosszulni a lustaságunk. Számítógépen semmi olyat nem szabad tárolni, aminek az elvesztésével kár ér bennünket! Figyelembe kell venni, hogy egy dvd ára kb 60 forint és ezért több mint 4GB helyet kapunk. Míg egy gépnek könnyen lába kél, egy megfelelően tárolt (főleg több példányban kiírt) dvd akár évekig is biztosíthatja számunkra azt a tiszta, száraz érzést, hogy értékeink nem veszhetnek el. (A saját módszerem a témában az, hogy a fényképeim a fényképezőgépen, és a számítógépen tárolom. Ha a fényképezőgépről letöltöm a képeket a számítógépre, akkor azonnal felírom ezeket egy újraírható dvd-re, amit külön teszek el. Ha az újraírható dvd-n összejött egy teljes dvd-nyi adag kép, kiírom hagyományos dvd-re, szám szerint 3 darabra. Ez még mindig csak kb. 200 forint. Két dvd nálam marad, az egyiket biztos helyre elteszem, a másikat használom, ha kell kép, a harmadikat egy rokonomhoz viszem, akinél sötét és hűvös helyen őrzöm. Nem mondom, hogy ez a tuti megoldás, de engem megnyugtat.) Szóval a lényeg az, hogy menteni, menteni, menteni. Ha valaki ezt olvasva dönt úgy, hogy tesz valamit a saját adatainak biztonságáért, akkor már megérte papírra vetni a gondolataimat. Ha nem, én sajnos többet nem tehetek..

2 megjegyzés:

Valéria írta...

igazad van..

Sparhelt írta...

Tudod mi jár annak, akinek igaza van? :-) Az emberek csak azután 'költenek' biztonságra, ha egyszer már baj érte őket..