2013. március 12., kedd

265

Azaz majdnem 300. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy annak idején a 300 spártai katona beleírta magát a történelembe, hogy örök dicsőséget szereztek a hazájuknak, igaz ezért hősi halált kellett halniuk. A tegnapi 265 ember szintén beleírta magát az újkori történelembe és azt is remélem, hogy a neveiket sohasem felejthetjük el, akár csak a görög hősökét, csak éppen egészen másért. Nehéz elképzelni, hogy senkinek egy szikrányi kétsége sem volt afelől, hogy helyes az, amit tegnap megcselekedtek. Bár, ha a spártaiak tudtak ennyire egyet akarni, akkor min csodálkozom? Egy gombot sokkal egyszerűbb megnyomni, ráadásul még a délutánt sem rontja el annyira, mint a spártai katonák napját a saját dicsőségük..

Nincsenek megjegyzések: