2013. február 12., kedd

Prófunt

Kenyérblogom újabb állomása következik. A hétvégén megpróbáltam újra kenyeret sütni, (Ami nem teljesen igaz, hiszen gyakorlatilag minden másnap sütök - de most kísérletezem.) azonban az eddigiekkel szemben, most teljesen kihagytam belőle az élesztőt. Tulajdonképp eddig sem sok volt benne, mert az egy kilós tésztában 82 gramm kovász és csak 3 gramm élesztő szerepelt, de úgy tűnik, hogy a kenyérsütésnél is a homeopátia elvei érvényesülnek, ugyanis minél kisebb mennyiséget teszel bele, annál jobban hat. Bár ha így vesszük, akkor a semmi a legkisebb mennyiség, de ezek szerint a kenyér másképp gondolta mindezt. A kovász mennyiségét megnöveltem, az élesztőt kihagytam és a kelesztési időt is növeltem egy kicsit. A tészta ígéretesen kelt, de sütés közben nagyon lapos lett és a belseje teljesen szalonnás. Hősies küzdelemben próbáltuk megenni, de ezzel ölni lehetett volna, úgyhogy hagytam inkább a fenébe. Azt hiszem kisebb mennyiségekkel kell elkezdenem kísérletezni..

Nincsenek megjegyzések: