2013. február 12., kedd

Hatalmi gőg

Felháborító a tegnapi napon az ország legelső terére kitett kicsinyes és ugyanakkor határtalan hatalmi gőgöt sugárzó felirat, ami minden jóérzésű emberben megütközést keltett. A tér, ami az ország  első tere, az összefogás szimbóluma kellene, hogy legyen, egy olyan üzenetet jelenített meg, amitől minden pártnak el kellene határolódni! Emberek jöttek az ország minden részéből gyalog, mert dolgozni szeretnének - egy sokat hangoztatott munka alapú társadalomban, de önhibájukon kívül nem tudnak, mert nincsen hol. Erre minden jóérzésű kormánynak válaszolnia kellene - és nem ebben a formában, hanem az emberek megnyugtatásával, a problémájuk felkarolásával, bárhogy, de nem így. Ez a kormány is reagált, de inkább ne tette volna. Mára kiderült, hogy a gyalázatot épp a kormányzópárt követte el, vezető tisztségviselői a facebookos oldalaikon viccelődtek a dologról és talán a plakátot kitevő vállalkozót is állami pénzből fizették. Az ilyen kormány egy magát demokráciában élőnek mondó helyen magától mondana le sűrű bocsánatkérések közepette, kevésbé demokratikus helyeken a nép haragja söpörné el. Ezzel a tegnapi akcióval bebizonyították, hogy nincsen helyük ebben az országban, morális értelemben halottak..

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Teljesen egyetértek,ép ésszel fel nem foghatom miért vannak mégis e kormány mellett sokan, bár lehetséges hogy ők is fizetve vannak valamilyen módon érte.Remélem hogy jön egy új kormány aki helyrehozza mindezt.Ha egységesen fellépnénk békés eszközökkel talán elérnénk hogy lemondana a kormány.Össze kéne fogni a népet valakinek valahogyan