2013. január 10., csütörtök

Kifliproject

Pékségem következő állomása a kifli elkészítése volt. A kenyereknek annyira örültem, hogy azt gondoltam ez bőven elegendő lesz számunkra (Azóta nem is veszünk kenyeret üzletben, hanem magam készítem azokat 2-3 naponta) de piszkálni kezdte a fantáziám a tejes kifli gondolata és a piszkálódást elhatározás, majd tett követte. A tanfolyamon elhangzott szedési súlyt megnöveltem, így a 60g-os kifli helyett 100g-ra számoltam, mert így emberibb méretű végterméket kaptam. Apró melléghatása a dolognak, hogy a felcsavarási technikát nem tudtam implementálni a nagyobb kiflihez, mert túl kicsi a tenyerem hozzájuk és a kifli egyik vége túllóg, úgyhogy ezt még ki kell kísérleteznem. De az eredmény biztató. Annál is inkább, mert az első sütést nem tudtam lefényképezni, csak a második kört..

Nincsenek megjegyzések: