2012. augusztus 8., szerda

Napi vicc

Egy mostanság történt esetről jutott eszembe az alábbi vicc:
Árvíz van és a vízszint emelkedik. Emberünk (aki bigott hívő) felmenekül a fára, miközben a folyó már elérte a fa közepét. Egy csónak jelenik meg a színen és el akarja vinni. Az emberünk nem megy el a hajóval, mert azt mondja, hogy az ő istene erős, majd az megmenti. A víz közben tovább emelkedik és már majdnem a fa tetejéig ér. Ekkor helikopter érkezik, ami újból fel akarja venni, de ő szintén azzal válaszol, hogy az ő istene erős, majd az megmenti. Az ár elborítja a fát, az ember megfullad. A mennyben Isten színe elé kerül és dühösen próbálja felelősségre vonni az Urat. - Uram, hittem benned és te cserben hagytál engem! - Én? - kérdezi Isten - Hisz küldtem érted csónakot is és egy helikoptert is. Eddig a vicc - a furcsa ebben az, hogy nem is vicc. Ha valaki panaszkodik neked, hogy egy ideje állástalan, azt hiheted, hogy örülni fog a neki küldött állásoknak. De mint kiderül, ezek nem vezetői állások és aki egyszer már volt vezető, az többé nem akar beosztott lenni - ezt meg én érthetném meg, ha tudnám. Eddig azt gondoltam, hogyha munkanélküli lennék, akkor az egy rossz állapot lenne és inkább dolgozni szeretnék, ha lehet - főleg, ha addig is a szakmámban tehetném, de ha tudnék targoncát vezetni, akkor vezetnék azt, a lényeg amúgy is a munka, illetve a lehetőség a fizetésre, a családom eltartására és nem a vezetői ambícióimat szeretném kielégíteni. Ha nem lehetek főnök, akkor ne legyek inkább semmi? Szerencsére nem vagyunk egyformák..

Nincsenek megjegyzések: