2012. július 31., kedd

Donnerwetter

Avagy életem talán eddigi legnagyobb ébren túlélt vihara. Vasárnap délután történt és a nej volt az egyértelmű felbujtó a dologban, mert mindenképpen ragaszkodott ahhoz, hogy nézzük meg a Váci Világi Vigalom záróakkordjait Kismarosról hazafelé, bár már mikor közeledtünk a helyszínhez, már nagyon be volt borulva az ég és villámlott is rendesen. Pár kövér esőcsepp is csattant már a szélvédőn, de ha egyszer egy nő a fejébe vesz valamit, akkor ugye értelmetlen minden ellenállás. Szóval kedélyesem leparkoltam a börtön tövébe - beljebb menni már lehetetlen volt a sok mindenfelé parkoló autótól. Tartós ottlétre rendezkedtem be, de a nej hamar visszaért azzal, hogy itt nincs semmi, menjünk még közelebb. Egyetlen járható lehetőség az volt, hogy lekanyarodtam a komp felé. A fürdő utcája már le volt zárva, de mire elértünk odáig, az eső már rákezdte, az emberek meg rohangáltak mint a mérgezett egér - össze vissza. Ezen a ponton már a nej is lemondott a további nézelődésről és kiadta a parancsot - irány hazafelé. Kikeveredtem a régi Lenin útra, ma a fene sem tudja már, hogy hogy hívják - válsághelyzetben nem szokott eszembe jutni a megfelelő név, de a Földvári térnél már megakadtunk, mert ugyan az időjárás tud fennakadást okozni a közlekedésben, de igazi nagy dugót csak rendőrök tudnak csinálni. Ekkorra már az esőtől semmit sem lehetett látni úgy, hogy az ablaktörlő a legmagasabb fokozaton ment. A kocsi párásodott belülről rendesen, amit csak a klíma tudott leszárítani - pedig nem volt épp meleg odakint. Végre átjutottunk a mesterséges akadályokon, de a természet közbeszólt. A liget fáiról nagy ágak törtek le az orkánban és estek az útra, távolban két hatalmas robbanást is láttunk - először azt hittem villámcsapás volt, de másnap kiderült, hogy a 25kV-os vezetékre esett ág okozott többszörös zárlatot. A kocsisor teljesen megtorpant. Szerencsére be tudtunk kanyarodni az OMV kúthoz, hogy az új 2-es út felé folytathassuk tovább az utunkat, de az előttünk jövők nyulak voltak, így beálltak a kút félteteje alá és nem mozdultak, így lehetetlen volt átjutni a benzinkúton. Pedig ott sem volt jó maradni, mert a szél megkezdte a kút reklámtábláját és nagy vaslemezeket lobogtatott vígan a szél - úgyhogy nem volt kedvem a repülő vas útjába parkolni. Vissza kellett tolatnom az útra, hogy lekanyarodhassak Gödöllő felé. Na az sem volt piskóta, hisz Csörögön ugyanúgy szembesültünk azzal, hogy a fák nem viharállók, sőt egy villanyoszlop is az útra volt borulva és eltépett kábelek hevertek mindenfelé. Óvatosan hajtottam rajta keresztül, reméltem nem ér a karosszériához a vezeték, bár az autó gumipapucsban van, de a fene sem tudja mi történt volna, ha még áram alatti vezetékek a kocsin keresztül záródnak. Mindenesetre a drót csendben volt, nem szikrázott addigra már. Viszonylag gond nélkül sikerült elérni az autóutat, ahol normálisan lehetett haladni -  az úton lévő törmelékeket leszámítva egészem majdnem a gödi Ovit magasságáig, ahol egy böszme fa feküdt az úton keresztbe. Itt egy kis fennakadás volt, de leküzdhető. Ugyanez ismétlődött meg Bócsa és Göd között, de ott volt annyira előzékeny a fa, hogy egy bekötőút felé dőlt, így az útról lehúzódva épp ki lehetett még kerülni. Innen már simán hazaértünk. Odahaza a kár meglepően kevés volt. Virágcserepet borított fel a szél, illetve a hintaágyat dobta át majdnem a szomszédba az orkán - igaz útban volt a kerítés, de majdnem leküzdötte - reparálhatok fakerítést is, de igazán nagy kár szerencsére nem esett. Kár, hogy nem volt a kocsiban kamera, mert igazán félelmetes látvány volt utólag - szerencsére akkor nem értem rá félni..

2012. július 30., hétfő

Szabadság

A szabadság jó dolog. Egy hét nem elég, mert azalatt nehéz elfelejteni az addig beidegződött rutint, a két hét arra jó, hogy az ember ki tudjon zökkenni az addigi kerékvágásból. Most telt le e két hetes szabadságom és most minden porcikámon érzem azt, hogy bele kell még rázódnom a gyakorlatba. Épp kezdtem megszokni a reggel 9-10 órás felkeléseket és a nyugodt reggeliket és a saját otthoni ritmusomat - most meg újra kezdődik a hajtás. Ha nyerek a lottón azt hiszem nyugdíjba fogok menni..

2012. július 26., csütörtök

Chipsadó

A kormányunk bevallottan bevételszerző törekvése, aminek a nevén kívül semmi köze nincs a nép egészségéhez. Mitöbb, utóbbi azt hiszem magasról le van tojva. Ez abból is látszik, mert fix bevételekkel terveznek, holott ha egy energiaital gyártó kiveszi a termékéből a megadóztatni kívánt károsanyagot, akkor ezáltal az üdítő egészségesebb lesz, tehát az adó elérte a célját. Ámde nem Magyarországon. Mivel itt a cél a pénzbehajtás, a szabályokat úgy igazítják, hogy az egészségesebb termék után is be lehessen szedni a sápot, hisz a pénz mindig jól jön. Pusztán azért mert az energiaital valamelyik minisztériumi majom szerint rossz. Persze az íze valóban borzasztó, de nem attól függően kell adóztatni valamit, hogy az illető szereti-e vagy sem, ugyanis ebben az esetben kivethetnének extra adót a hal után is mert azt momentán én nem szeretem. Így is csak akkor ittam energiaitalt, ha hosszú autóútra mentem, de amit most kaptam a boltban az már semmire sem jó. Ugyanúgy botrányos az íze, de nem tart már ébren. Szégyenszemre külföldről kell hoznom azt az évi pár üveget is, amit ilyen helyzetben megiszom, mert amit itt lehet kapni az már lópikulát sem ér..

2012. július 25., szerda

Napi díjazott


A leglélekölőbb napi elfoglaltság kategóriában a nyíllal jelölt horvát úriember kapott idén elismerő oklevelet, Porec városában. Ha netalán arra járok valamikor a közeljövőben és megtalálom, átadom neki..

2012. július 20., péntek

Magic Tools

Egy régen volt programot találtam meg odahaza. A felélesztése nem kevés erőfeszítésembe és áldozatomba került, de megérte. A dolog előzményéhez tartozik az, hogy még az óidőkben játékfejlesztésből (is) éltem és a Sega cég Game Gear termékére portoltuk a Novotrade által írt és méltán nagysikerű Ecco the dolphin c. játékot. Itt a portolás gyakorlatilag az ötlet és a történet egy részének az átvételét jelentette, a kódokat újra kellett írni, a grafikát újra kellett tervezni, semmi sem volt jó az eredeti programból. A Game Gear fejlesztésről annyit kell tudni, hogy bár kaptunk Amerikából pár célhardvert, a nagy részét a cégünk állította elő, ahogy a tervezéshez szükséges programok is a cégünk, jelen esetben az én (és segítségül hívott öcsém) műve. Ez a program volt a grafikusok fő munkaeszköze, ebben születtek a világok. Ez egy dos alapú program volt, lévén akkor még windows csak nyomokban volt jelen - szerencsés kor volt.. 


Ez volt a program főmenüje. Itt kellett kiválasztani a használni kívánt funkciókat. A játékban szereplő világok karakterekből álltak. A karakterek csempékbe voltak szervezve, ezek a csempék alkották a világot. Egy csempében persze többször is fel lehetett/kellett használni egy karaktert, mert azzal is spórolni kellett. A programnak a karaktereket mozgatni és áttölteni is kellett, ez mind idő, és egy játékban abból van a legkevesebb.. 


A képen a karakter és óriáskarakter (csempe) szerkesztő látható. A gép adottságai határozták meg a szerkesztést, a két paletta, a 8x8 bitből álló karakter és a praktikus okokból 8x8 méretű csempe is ezen a lapon állítható össze. 


Az elkészült óriáskarakterekből álltak össze a világok. Egy csempét persze többször is fel lehetett egy világon belül használni, sőt, tulajdonképpen fel is kellett, hisz mindenen spórolni kell! Minél kevesebb erőforrást kell pazarolni, a játék annál gyorsabban fog futni. Ugyanakkor jól is kell kinéznie - ezt az ellentétet ügyeskezű grafikusaink oldották fel.


Nem volt elég az óriáskarakterekből világokat összerakni, meg kellett mondani a programnak azt, hogy a főszereplő delfin hol közlekedhet és hol nem. Mi számít levegőnek, amiben nem tud úszni, viszont vehet magához oxigént, és hol nem tud átmenni, hol pedig sérül. Ezt a műveletet neveztük kizárózásnak, amikor az óriáskarakterben minden egyes karakterről megmondtuk azt, hogy az 'A' mint akadály, ' ' mint víz, 'L' mint levegő illetve 'B' mint ami bánt.


A delfin ügyesen úszik a világában, ahol a kizárók terelgetik, de egy delfin tud még mást is. Szonárképet tud kérni a körülötte lévő világról. A szonárkép, tulajdonképpen egy óriáskarakter képe egy karakterben. Ennek a megalkotására is külön programrész szolgált. A sziklára két szín, a vízre, levegőre és talán a bántó objektumokra is egy különálló szín állt rendelkezésre. A delfin szonárját a játékban is én programoztam.


A programban egyéb funkcionalitások szerepeltek, amiről már fogalmam sincs. Mivel megvan a forrás, tulajdonképpen meg tudnám nézni mi milyen célra lett tervezve, de bár Game Gear-om már van, a fejlesztéshez kellő célhardverből nincs egy darab sem, így nem tudom kipróbálni egy általam tervezett világ fel vagy letöltését az eszközre.


A képekből vagy karakterekből a rajzolófunkcióban egy képet is össze lehetett állítani és talán ez segíthetett az óriáskarakterek összeállításánál is. A program fejlesztése javarészt a dolgozó grafikusok ötletei és igényei szerint készült, így lehet, hogy ezt egy a projecten dolgozó művész jobban fel tudná idézni mint én..


A végzett munkát projectekbe szerveztük, egy projectfájl tartalmazta az adott világ karaktereit, az óriáskaraktereket és a belőlük felépített világokat is. Ezeket a projecteket ebben a menüben lehetett kezelni.

2012. július 19., csütörtök

Egy vödör rák

A rák érdekes állat. Nem csak azért mert tíz lába van, hiszen én sokszor a kettővel sem bírok el, és azért sem, mert ollókat visel magán, mint egy divatos főúri szabó vagy éppen ollókezű Eward és azért sem mert visszafelé közlekedik előre. Tulajdonképpen nem is arról a rákról van szó, hanem a rákról mint horoszkópi jegyről. Ha hinnék az ebből következő jóslatokban (illetve ez is viszonylagos, mert az ember a jót hajlamosabb elhinni, mint a rosszat - legyen az bármennyire általános) akkor azt is hihetném, hogy a rákok, azaz mi rákok valamennyire kell, hogy hasonlítsunk egymásra. De nem. Még egy ennyire különböző bagázst mint a ráktársaim, azt hiszem soha sem láttam, pedig megdöbbentően sok rák él a közelemben, de mindenki más és más. Úgyhogy hajlok is arra, hogy ez az egész csillagjegyesdi merő egy humbug..

2012. július 18., szerda

Mindig az első lenne?

Azt mondják, hogy  mindig az első gondolat a legjobb. Minap, midőn az autómban a benzinszintmérő jelezte a tényszerű igazságot, mely szerint vagy tolom az autót vagy súlyos ezreket váltok át pár liter büdös, de rendkívül illékony anyagra, amit rég meghalt növények nedveiből párolnak - tehát valamiféle ős földpálinka, de az a lényeg, hogy felettébb drága (viszont így legalább nem olcsó!) kitaláltam, hogy tankolok. De az úton befelé elbizonytalanodtam, mert a műszer olyat mutatott, mintha a tartályban még lenne elég nyál az útra. Tulajdonképpen van még benne lé, de nem szeretek a határon autózni - többek között ezért is hagyom ki az Ipoly folyón történő haladást, részben azért mert nem vagyok vízibusz, részben pedig azért mert az ott a határ. Meggondoltam magam, hogy beérek még én ezzel a nedvvel, de a kút előtt újra revideálta az álláspontját a kocsi és megint üres tankot mutatott, így a kúthoz gördültem, de az tele volt autókkal. Mintha mindenkinek egyszerre fogyott volna ki a tankja, vagy a focimeccsek bánatát mindenki benzinbe akarná fojtani. Szóval, azzal a lendülettel húztam is onnan tovább. Szóval, azt hiszem módosítanám a régi igazságot arra, hogy mindig az a gondolat a legjobb, amit az élet később igazol..

2012. július 17., kedd

Higgs bozon

Heurékli! Megvan a Higgs bozon. Legalábbis állítólag. Ez természetesen bizonyos embereket lázba hoz, bizonyos emberek csak szimplán felkapják a fejüket, és eldünnyögik a bajszuk alatt, hogy: nahát, nahát! és lesznek olyanok akik azt jegyzik csak meg, hogy azt sem hallották, hogy elveszett. A többségnek ez a dolog kínaiul van, a Higgs bozonnál sokkal kézzelfoghatóbb a Mari bozontja, mert utóbbi legalább el- és megérthető (sőt néha meg is érinthető), szemben mindenféle hangzatos nevű bozonokkal, amik bár isteni részecskék a tudomány jeles képviselői szerint, de amiket nem hogy látni nem lehet, elképzelni is nehéz. Mindenesetre tele vannak most az újságok ezzel a fantasztikus dologgal, miközben a Föld ugyanúgy száguld az űrben a nap körül és a macskánk a hideg padlón fekszik, mit érdekli a bozon, ha tele van az etetőtál. Talán ő csinálja jól..

2012. július 16., hétfő

A vénlányság Newtoni alapja

Minden családban vannak vénlányok. Ez olyan axiómaféle. Ahol nincsenek, ott a közeli ismerősi körből meríthető a szükséges tapasztalat a vénlányok, mint jelenség kialakulására. Ebbe a kérdéskörbe tartoznak a vénsrácok/agglegények kérdéskör is, szorosan összefüggő dologról van tehát szó, noha a cím esetleg mást sugall is. Ezt a magyarázatot mindenképpen fontosnak találtam leírni, bár mit sem segít azokon a vénlányokon, akik már a címen felhúzták magukat, így hiába is írok itt bármit, kiegyenlítve a nemek közti látszólagos súlykülönbséget a magyarázkodásommal, itt ezen a ponton már a szem előtt lebegő, súlyos drapériaként csüngő és mindent elfedő köd, úgyis csak egy véleménynek ad teret, ami nagyjából akként foglalható össze: - A szemétláda! Hogy képzeli azt, hogy mindet tud? Nos, nem tudok mindent, ezt a képességet amúgy sem háramoltatnám csak úgy magamra, botor és meggondolatlan módon. Fogjuk fel tehát ezt úgy mint egy véleményt, amit egy, gondolkodó ember (Most itt nagyzolok, de jól esik!) készített a saját szórakoztatására és méltó örökül hagy az utókor számára. Szóval mi a vénlányság kialakulásának az alapvető oka? Kereshetnénk ezt az ivararányban is, de inkább a lelkekben kellene az okért vájkálni, így azt hiszem, ha egy szóval akarnám ezt kifejezni, azt jutna elsőnek az eszembe, hogy a kényelem. Ha valaki egy viszonylagosan jó helyzetben van és nincsen külső kényszerítő erő ami ezt megváltoztassa - Newtoni fizikai alapok, kérem!  - akkor úgy is marad. Minél tovább, annál jobban odapimpósodik a helyzetbe. Persze mindenki meg tudja ezt magyarázni magának olyan módon, hogy azt ő is elhiggye. Nem volt megfelelő partner, ez túl bajszos volt, annak a szeme túl barna, ez kövér volt, az meg sovány. Az igények száma végtelen, főleg ha el akarunk vetni valamit. A kapcsolatkeresés a kompromisszumkeresésről a kapcsolat elvetése pedig a kifogáskeresésről szól! Azt hiszem itt van a kutya elhantolva. Ha valaki már odapenészedett a saját kis helyzetébe és nem tud kitörni vagy nem is akar, akkor megmagyarázván ezt, a szükséges kifogásokat meg fogja találni magának, a maga számára megcáfolhatatlanul. Ezzel előállt egy igazi csapdahelyzet, amelyet Joseph Heller olyan kiválóan fogalmazott meg, hogy egyből bestsellert is írt róla. A kitörés szinte lehetetlen, mert (látszólag) elégedett emberek úgysem fognak változtatni a sorsukon, hisz előbb a gondolkodásukat kellene megváltoztatni ehhez..

2012. július 12., csütörtök

Anyák napja

Nem, nem romlott el az időérzékem. Frissen nikkeleztettem, úgyhogy ki kell tartania még egy darabig. A megfogalmazás pontatlan, mert csak egy anyanap van. Anya csak egy van - mondja a mondás, de az esetem ebből a szempontból is kivétel. Anyákkal jól el vagyok látva, úgyhogy nem szűkölködöm. Van szülőanyám, mostohaanyám és két pótanyám is. Bizonyos anyáimat bármikor lecserélném a pótanyáimra, de ez nem olyan dolog mint egy kabát, amit csak úgy lehet cserélgetni. A helyzet az, hogy szinte mindenkivel, akin keresztül megismertem a szüleit, szívesen cseréltem volna anyát - mert bár hálás vagyok neki hogy megszült és felnevelt - na jó, a szülést ő akarta nem én - de más is szül és otthagyja a kölkét ebek harmincadjára - ő meg nem tette, tehát ezért mindenképp hálát érdemel. De ez az írás most nem róla szól, hanem az egyik pótanyámról. Bár munkatársak voltunk sokáig, és kezdetben viccesen neveztük csak egymást úgy, mintha családi kapcsolat lenne köztünk, én anyaként, ő fiaként, de azért egy ilyen kapcsolatból végül csak lesz valami, még ha az elején csak poénnak tűnik az egész. Vele sokkal bensőségesebb kapcsolatba tudtam kerülni, mint a saját anyámmal. Ma is biztos lehetek abban, hogy meghallgat és nem él vissza azzal, amit hallott. Azt hinné az ember, hogy ez az alapértelmezés egy anyával szemben, de én bizton tudom, hogy nem az. Most is szeretettel gondolok rá az együtt töltött időért és sajnálom, hogy már nem dolgozunk együtt - ugyanakkor irigykedem azért, hogy ő már jól megérdemelt nyugdíjaséveit tölti, azokat az éveket amik nekem valószínű megadatni nem fognak sohasem. Kedves pótanyám, Isten éltessen sokáig erőben és békességben!

2012. július 11., szerda

Aki átaludta a karácsonyt.

Volt egyszer egy ember - idáig szokványos a történet, hisz mindnyájan emberek vagyunk, így szólhatna ez akár rólunk is. Az emberünk izgatottan várta a karácsonyt. Jó ideje már, hogy bejelölte a naptárban. Kezdetben alig pislantott rá, mert tudta, hogy messze van az ünnep, de ahogy közeledett a kis sárga folt a naptár lapjain, úgy fogta el egyre jobban valami megmagyarázhatatlan izgalom. Tudta, ismerte ezt az érzést, hiszen volt már benne része. Az ajándék kicsomagolása, a színek és illatok megmagyarázhatatlan kavalkádja, a felszabadult boldogság érzése - mind olyan dolgok, amik megismételhetetlenné és felejthetetlenné teszik ezt az ünnepet. A végén teljesen átragadt rá az izgalom. Az utolsó héten szinte naponta az eszébe jutott. Már csak hármat kell aludni, már csak kettőt - tisztára ahogy egy kisgyerek várja az ünnepet - egyre izgatottabb lett. Az utolsó napon már fejben elgondolta az egészet, hogy fogja még varázslatosabbá tenni ezt a nagyszerű ünnepet. Izgatottan feküdt ágyba, gondolta lustálkodik egy kicsit, mielőtt átadná magát a készülődés izgalmának. Ezzel hajtotta álomra a fejét. Szürke reggelre ébredt, az idő nem volt épp karácsonyi. Kitekintve az ablakon azt látta, hogy a lehullott hó olvadóban volt már. Emlékezett arra, hogy mikor álomra hajtotta a fejét, már hófelhők gyülekeztek az égen - gondolt is arra, hogy csak azért öltözik fehér lepelbe a táj, hogy még jobban kiemelje az ünnep fényét. Odakünn ónoseső esett, a fény helyett nyálka és álmos szürkeség fedte a tájat. Nem volt meg a várt karácsonyi hangulat - valami hibádzott. A szoba közepére nézett, ahol a bekészített fenyő állt, immáron jobbára tűleveleit vesztvén. Valami nem stimmelt! Gyorsan az órájára nézett, nyolc körül járhatott - nagyjából ilyenkor szokott felkelni, ha kirúg egy kicsit a hámból, de a dátum egészen furcsa volt. Január harmadika! Először nem hitt a szemének. Ez nem történhet meg, hisz előző nap még úgy volt, hogy most az Ő ünnepe jön! De a tények makacs gazemberek, valóban harmadika volt, egy szürke hétköznap a többi közül. Az ünnep visszavonhatatlanul elmúlt, ráadásul úgy, hogy nem is lehetett részese a dolognak, a következő karácsony oly messze van még, hogy be sem érdemes jelölni a naptárban. Átaludtam a karácsonyt, elveszítettem az ünnepet, amit annyira vártam! Ezek a gondolatok kergetőztek folyamatosan az agyában, miközben újra próbálta felvenni a ritmust, a normális szürke hétköznapok ritmusát. Milyen messze van még az következő karácsony!

2012. július 10., kedd

Furcsa emberek

A minap érdekes embert láttam a benzinkútnál. Meglepő módon, válság ide vagy oda - szinte az összes kútoszlop foglalt volt, így az emberünk beállt egy oszlop mögött várakozó autó mögé, noha volt szabad hely. A kutas előzékenyen intett, de ő elhárította, de látszott, hogy a felesége hatott rá, így kénytelen kelletlen átsorolt az éppen megüresedő újabb oszlop mellé. A kutasnak megköszönte a kedvességét, de úgy érezte, hogy meg kell magyaráznia azt, hogy miért nem állt közvetlenül a szabad helyre. Elmondta, hogy mindig, ha teheti, a hetes kútnál tankol, ez afféle szokás nála. A kutas kérdésére, hogy mi van ha nincs éppen hetes kút, azt mondta, hogy rendszerint itt, vagy a szemben lévő benzinkúton tankol, és mindkét helyen van hetes kút. De ha nem lenne, akkor az a lényeg, hogy a kút száma prímszám legyen. Ez alól kivétel a hármas kút, de csak azért mert a hármas szorzótáblát már gyerekkorában sem szerette. Igaz, a hetest sem, de az megmagyarázhatatlanul más. Szóval jó az egyes, a kettes, az ötös és a hetes mindenképpen. Mivel az autón a luk az egyik oldalon van, így a kettes csak végszükség esetén jó, mert emberünk nem szeret annyira tornászkodni és birkózni a csővel, mint egy óriáskígyóval. Megdöbbentő, hogy milyen emberek élnek közöttünk! De a ciki ebben az, hogy én ezt az embert egész jól ismerem. Minden reggel látom a fürdőszobatükörben..

2012. július 9., hétfő

Apró örömök

Érik apró örömök az embert. Azt hiszem az a hír, hogy reggel különösebb fájdalmak nélkül ki tudtam törölni a fenekem, sehol sem ütné át a média ingerküszöbét, sőt nálam is teljesen természetes lenne az év 365 napjában. Az ember észre sem veszi ezeket a dolgokat, amíg maguktól és teljesen természetesen mennek. Arról sem emlékezünk meg vezércikkben,  hogy döngenek a legyek, vagy felkelt a nap. A nap ugyanis fel szokott kelni, a legyek zümmögnek, az emberek meg kitörlik maguknak és közben ábrándosan gondolnak valami másra. Amíg! Amíg egyszer el nem követik azt a hibát - amit én, a hétvégén - hogy fel nem emelnek valamit, pusztán virtusból vagy szükségből úgy, ahogy annak idején tanították, hogy inkább ne! - de akkor bele sem gondol az ember. A hétvégén csatornát kellett tisztítanom és csak úgy két ujjal leemeltem a nehéz, öntöttvas fedelet a csatornaszemről. Ezzel nem is volt baj, hanem amikor a munka elvégeztével vissza akartam tenni! Mintha valami megszakadt volna bennem, nagyon rossz érzés volt. Kardokat forgattak a derekamban és majdnem elájultam a fájdalomtól. Nagy szerencse lett volna fejjel előre belezuhanni a félig nyitott aknába, de szerencsére ez kimaradt. Alig bírtam visszavánszorogni, közben kínos perceket éltem át. Ez volt még szombaton, de azóta az alkalmazott terápiának köszönhetően javul a dolog. A lókenőcs és a természet csodákra képes és újra tudok apróságoknak örülni. Hurrá!

2012. július 6., péntek

Ellenző

Lehetne az, aki nem támogat valamit. De itt inkább átvitt értelemben értve, a napellenzőről, mint autóba tehető, jobbára divatjellegű tárgyakról lesz szó. Bár ha úgy vesszük, az ember azért tesz ki ilyet a kocsijába, mert ellenzi a napot az autóban és a 657 fokos kocsibelsőt, a beszállásnál. Napellenző alkalmazásával ez az érték lényegesen lecsökkenthető, így az ajtó kinyitásánál csak 487 fokos légáram öklöz minket arcon. Az emberek viszont furcsák errefelé. Illetve mindenütt azok, de itt feltűnően.  Beállnak a parkolóba és elhelyezik a kultikus tárgyat az ablakba pont úgy, hogy a kelő nap ne tudja érni az autó belsejét. Szemmel láthatólag senki nem gondol arra (na jó, kevesen) hogy fél ötkor, amikor befejezi a munkát, a nap pont az ellenkező irányból fog sütni, teljesen feleslegessé téve a szélvédőre tett fóliát, hisz teli pofával a hátsó ablakon vigyorog befelé. Ennek ellenére az emberek ugyanoda helyezik fel az eszközt minden nap. Nem tudom mi a terv, talán abban bíznak, hogy a nap meggondolja magát és egyszer mégis keleten nyugszik le?

2012. július 5., csütörtök

Lószámlálás

Olvasom a hírt, hogy sürgős lószámlálásra kérte az illetékes minisztérium az iskolákat és kórházakat. Erről jutott eszembe a vicc, amit a gyerek mesélt (Az utóbbi időben kezd javulni viccek terén - már van nekem új is benne!)  Szóval: -  Mi a különbség a tanárok és a kentaurok között? - Hogy a  kentaurok csak félig állatok. :-)  Erről jutott eszembe az, hogy biztos előfordul az, hogy egy sulinak vagy kórháznak lova van, de gondolom nem ez a jellemző.  Elképzelem a gyerekem suliját egy lóval - egy kicsit szürreális látvány, de hát egy minisztériumi tisztségviselőnek sem kell értenie mindenhez. Például ahhoz sem, hogy hogy is néz ki egy ló, mekkora, mit eszik és hol is tartják. Kíváncsi vagyok, hogy a lófejű embereket is össze kell írni a lapra, van-e külön rubrikájuk, vagy most ők megússzák-e ezt a furcsa célú népszámlálást?

2012. július 4., szerda

Kárál

Lehet, hogy a nagy meleg miatt, de lehet, hogy ez most egy ilyen időszak - nem tudom. A nejnek folyamatosan valami baja van. De mi baja? (Baja egy város - ezt mindenki tudhatja!) Nem sikerül rájönnöm. Kárál amikor hazajövök, zsémbel este, de még lefekvésnél is valami gond gyötri, amit úgy vezet le, hogy engem oktat. Most éppen semmi sem jó neki. Hol a füvet hozom be a lakásba, hol nem vagyok jó apja a gyereknek, mert nem foglalkozom vele eleget, miközben ő vásárolni megy és akkor jön ki a boltból, amikor az eladók hazaindulnak. Én idehaza elvégzem a dolgom, főzök másnapra ebédet, meglocsolok a kertben és leülök a gép elé - és igen, valóban nem figyeltem az órára. De megkapom azt, hogy felelőtlen és beszámíthatatlan vagyok. Amikor meg arra várnék, hogy együtt örüljön velem azért, mert megtaláltam egy általam 1994-ben írt programot és (ami mégnagyobb csoda) működésre is tudtam végül bírni (ezzel ment el az idő) akkor közli, hogy nem vagyok normális, mert nem tudom, hogy mennyi is az idő, már rég aludnunk kéne. Aztán az ágyban még órákig reklámújságokat nézeget. Azt hiszem most újra a dackorszakban van az öreg kárálós..

2012. július 2., hétfő

Sütike

Gyengém az édesség. Nincs is jobb egy kis kalóriabombánál így közvetlenül étkezés után. Régebben, még nyírfa koromban, annyit ehettem, amennyi belém fért, nem rontottam vele a versenysúlyomat, úgy néztem ki mint egy agár. Most annyi változott, hogy most is annyit ehetek amennyi csak belém fér, viszont minden egyes gramm meg is fog látszani ezután. Ha az állati hasonlatoknál tartunk, az agárból öreg keresztes pókká alakultam át. A büfénkben könnyű fogyókúrát tartani, ugyanis semmi sincs, ami bűnre csábíthatna. Fél országomat egy oroszkrém tortáért! Szerencse, hogy nem vagyok király..

Gyors átalakulás avagy a csodák nem tartanak örökké..

Tegnap gyors átalakulásnak lehettem szem és fültanúja. Egy csapat, amely az előző meccsén németként játszott, de amúgy olasz volt és az akkori német csapat mondjuk a hazai csapat szerepét vette fel, most elfelejtette azt, hogy kicsoda is valójában. Az elődöntőben felvillantott csoda elmúlt és a spanyol csapat leiskolázta az elég rossz teljesítményt nyújtó talján együttest. Szegény olaszt még az ág is húzza! - a cseréket gyorsan elhasználták, majd egy szerencsétlen sérülést követően a kékben játszó csapat emberhátrányba is került. A spanyolok láthatóan visszafogták magukat és biztosra játszottak a hirtelen németté lett olaszok ellen, ugyanakkor roppant diplomatikusan nem igyekeztek a szerencsétlenkedő ellenfelet nagyon megalázni - épp csak annyira, amennyire megérdemelte. A Paella legyőzte a Pizzát 4:0-ra! Hiába, minden csoda három napig tart!

Nos, mondhatnám, hogy megmondtam - de nem mondom. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a papírforma bejött - nem a spanyol eredményre gondolok, hisz a foci annyira nem izgat, hogy adatokat jegyezzek meg a világából - mindenesetre most szakértőként felidézhetném, mint saját gondolataim, azt, amit a tegnapi közvetítésen hallottam, de az plágium lenne. Tudom, loptak már nagyobbat is ebben az országban - még erénnyé is  kovácsolhatták volna - de ezért nem leszek én köztársasági elnök, többek között. A papírforma annak szólt, hogy megmondtam, hogy akinek szurkolni kezdek, az kikap. A német-olasz kapcsán fellelkesültem az olaszok játékán és elhatároztam, hogy nekik fogok drukkolni. Erre mire kivettem a hűtőből az első sört, már 2:0-al kerültek hátrányba. A spanyolok annyira élvezetesen játszottak, hogy gondoltam kiegyenlítem az állást azzal, hogy átpártolok hozzájuk, de a sorsot nem lehet átverni egy ilyen olcsó trükkel. Átlátott a szitán, így gyorsan bebiztosította az előnyt egy sérüléssel és onnantól kezdve biztos volt az út a diadalig. Szóval, akinek drukkolok, az biztosan veszít! Kéretik ezt figyelembe venni. Ugyanitt bérszurkolást vállalok. Ajánlatokat a kiadóba várnék..