Sanyarú gyerekkor

Egyszer már mintha írtam volna erről, de nem biztosak az emlékeim, így újra papírra vetem a kakaónk történetét. Van pozitív hozadéka is a feledékenységnek, hiszen lehet, hogy az embernek csak két gondolata van, de azokat mindig újként tudja megélni és ez olyan jó érzés és mivel csak írok és sosem olvasok saját munkát, így a boldog tudat is megvan hozzá, hogy milyen marha kreatív vagyok. Ez örömmel tölt el és megszínesíti szürke és unalmas hétköznapjaimat. Szóval gyerekként untam azt, hogy a szüleim állandóan reggelire kakaót készítettek nekünk. Mindig ugyanaz a reggeli ital, ugyanabban a csészében - kakaó. Mondhattam volna, hogy legalább ennyi biztos pont mindig volt az életemben - egy teáskanál kakaópor, két teáskanál cukor és meleg tej. Persze, az álszentek mondhatják azt, hogy bezzeg Etiópiában éheznek én meg itt rinyálok a kakaóm miatt, de még egyszer sem hallottam olyasmiről, hogy ha valaki Európában lemondott valamiről az automatikusan jóllakatott volna mást Etiópiában vagy Afrika más szerencsétlen szegletében. Szóval saját 'nyomorúságosnak' hitt gyermekkorom emléke okán csinálok az utódnak reggelente változatos reggelit. Persze gondolom ő ezt egészen máshogy fogja fel, lehet, hogy azt mondja magában, a fater minden nap mást állít elő, pedig én csak egy jó kis kakaóra vágyom! De akkor azt hiszem így járt. Gondoltam rá, hogy meginterjúvolom őt ezügyben, el is kezdtem, de még nem jutottam a végére..