Van valami varázsa a koncertfelvételek hallgatásának is. Olyan, mintha ott ülnék a teremben, hallgatva a terem akusztikája által módosított hangot, ami mégsem olyan steril, mint egy stúdiófelvétel. Szóval olyan élő. Bár megváltozott egy kicsit a közönséghez való hozzáállásom is. Azt a sok parasztot például, akik végigpofázták Mozart Requiem-jének nyitótételét, mert láthatólag előbb kezdődött el a koncert, mint ahogy a mondandójuk végére értek volna, már az első taktusoknál le kellett volna csapkodni egy szövetbe tekert bunkóval (bunkót a bunkónak! - hogy ne rongáljuk a felvétel tisztaságát) pusztán az emberi szeretet és megértés jegyében. Így viszont kell keresnem egy olyan koncertet, ahol a hallgatóság nem ugat bele a zenébe. Ej, a kiskésit neki!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése