Szőr

De nem abban az értelemben, ahogy a tisztelettudó fiú szólította meg az alaszkai szánkókereskedőt, mely szerint is: - Szőr, van faszán? Hanem a köznapilag. Ez úgy jutott az eszembe, hogy épp sóskát főztem másnapi ebéd gyanánt. Eddig mindig jól filézett sóskákkal hozott össze a sors, de a mostani egyszerűen kriminális volt, pedig mindig ugyanezt a márkát veszem. Tele volt a sóska a leveleit merevítő apró szőrrel vagy szálkával - mit tudom én? Aztán eszembe jutott az, hogy ha habverővel kevergetem, akkor talán feltekeredik rá és ki tudom szedni a szuszpenzióból. És így is lett! Tisztára mint a disznóölés, amikor a vért kell hasonlóan kevergetni, hogy a fibrinszálak kicsapódjanak az ember kezén. Csak itt nem visít semmi, legfeljebb én, ha mégis kézzel próbálnám meg a habverő helyett a forrásban lévő anyagot kavarni. Hétköznapi sóska ölés. A konyhámban, itt és most. Ezt is megéltem. Hurrá!