2012. március 31., szombat

A hit

Dévényi Tibor (író, nem a három kívánságos bácsi) óta tudhatjuk, hogy a hit képes hegyeket is elmozdítani - ha legalább a fele tolja és egy irányba. Én is hittem, miközben villanyt szereltem. Hittem, hogy a drót, amit éppen fogok a nulla. Igaz, erről előbb meg is győződtem egy fázisceruzával, de a hit úgy jó, ha az ember függetlenül ettől meg tud róla győződni valahogy máshogy is. Szóval tényleg nem a fázis volt - erre elvágtam. Nos, akkorát szikrázott, hogy majdnem leestem a létráról ijedtemben. Mert ugye, ha valami még nem fázis - azaz, ha megfogom nem folyik át rajtam áram, attól még a vezetékben folyhat úgy, hogy a vezeték és a föld közti ellenállás - ezen esetben nulla. A bolond áram épp errefelé folyt és nem tetszett neki, hogy a szó legszorosabb értelmében elmetszettem az útját. Ebből az következik, hogy a villanyszereléshez nem elég a hit, néha gondolkodni sem ártana..

2012. március 30., péntek

Háklis

Az ember maximalistává lesz azáltal, ha jobbat kap mint amilyenhez szokva volt. Ez onnan jutott eszembe, hogy régen mindenféle füleseken hallgattam zenét és a zene kötött le elsősorban és nem a részletek. Most azonban, hogy kiküszöböltem a technikából eredő zavaró hatásokat, már olyan dolgokat is meghallok, amik eddig rejtve maradtak előttem. Hirtelen zavarni kezdett a koncertfelvételen hallható közönségzaj - a Mozart Requiem lemezemen a nyitótétel alatt a közönség folyamatosan duruzsol, illetve a Carmina Burana lemezem időnként megreccsen. Mióta tudom ezt, azóta két új lemezre vágyom. Lehetőleg közönségmentes koncertfelvételekre.

2012. március 29., csütörtök

Meghalt Fodor Sándor

Gondolom vannak olyanok akiknek e név nem mond semmit, de azért a gyerekes szülőknek ismerősen csenghet Fodor Sándor neve. Ha az írói, műfordítói tevékenységéről megfeledkezünk, a gyermekirodalomban maradandót és örök értéket alkotott. Megteremtette Csipike törpét és az ő lakóhelyét az erdőt és a patakot, a többi kedves állattal egyetemben, Nyúllal, Madárral, de ott voltak Sünék, Vadmalac (akinek megvolt a magához való esze), lódarázs a gonosz ostoba és gyönyörű manólány, Tipetupa. Emléke a művében és bennünk is tovább fog élni. Nyugodjék békében!

Az emberek hülyék

Megdöbbentő, de így van. Mással ugyanis nem tudom magyarázni azt a viselkedést, hogy a kormányunk folyamatosan újabb és újabb elvonásokat vezet be, fondorlatosabbnál fondorlatosabb sarcokkal terhel, miközben magát és csatlósait jobbnál jobb pozíciókba juttat, milliárdnyi közpénzt titkos zsebekbe ürít - és közben nemhogy csökkenne a népszerűsége, hanem folyamatosan nő. Sorra nyerik az időközi választásokat, minden pozíciót, amit nem tudnak elfoglalni azt ellehetetlenítik vagy megszüntetik. Barátok részére törvényi kivételeket gyártanak, rombolják az ingatag lábakon álló demokráciánkat. És a nép, az istenadta nép ehhez tapsol és ujjong. Az emberek vagy hülyék vagy szeretik, ha hülyének nézik őket. Mi más lehetne a magyarázat?

2012. március 28., szerda

Mit érdemel?

Mit érdemel az a facebook ismerős, aki mindenféle adathalász játékokat telepít a profiljába, amik aztán telespammelik más üzenőfalát hülyeségekkel? Szóltam neki, hogy ne tegye, hisz üveggyöngyért cserébe odaadja a saját és ismerősei adatait. Azt mondta erre, hogy a sajátjait nem félti. Akkor kértem, hogy legalább az ismerősei kedvéért ne tegye. Erre azt válaszolta, hogy kellően idős ő ahhoz, hogy azt tehesse amit jónak lát. Tulajdonképpen igaza volt. Viszont többé már nem ismerősöm. Úgyis elég szemetet kapok kéretlenül, nekem ne küldjenek semmi hülyeséget csak azért mert valaki meg akarta tudni, hogy mit sorsol ki neki egy véletlenszám generátor egy olyan kardinális kérdésre válaszul, hogy tudd meg a saját rénszarvas nevedet. Belátom, hogy az információ hatalom, de a nagykorúságot nem csak életkorban, hanem adatkezelésben is meg kellene szereznie az embereknek. Az meg nem megy magától..

2012. március 27., kedd

Luczius

Luczius Voerus az alsógödi győző, azaz a vörös színű kandúrmacskánkról essen most szó. A szomszéd egyszerűen csak Máj-nak hívja, mert gyakran csak így mutatkozik be nekik - Máj! Luczius (alias Máj) nem éppen egy kedves macska. Időnként jön, eszik, majd elmegy. Azt mondták, hogy az ivartalanítás úgy hat a kandúrokra, hogy jóval otthonülőbbek lesznek tőle, szinte ki sem mozdulnak a lakásból. Nos valami félresikeredhetett mert ő épp csak futólag tisztel meg bennünket a legtöbb esetben. Arról szó sem lehet, hogy ölbe vegyük, azt nem tűri. Rendszerint méltatlankodik és felháborodottan távozik. Sokszor annyira felzaklatja a dolog, hogy egyből ki is menne. Számára mi azok vagyunk, akik ki tudják nyitni a macskakonzervet, nem több. A gyengédsége kimerül az ősszel az ámbitusra helyezett instant egerekkel. Ma azonban furcsa dolog történt. Ölbe vettem - mondván, hogy szolgálja meg legalább a kosztpénzt és az ölemben maradt. Dorombolt, törleszkedett és még dagasztott is. Szóltam a nejnek, hogy jöjjön, mert ilyet nem láthat sűrűn! A nej épp csak megleste, de a macska észrevette őt. Azonnal leugrott az ölemből méltatlankodva. Az még rendben, hogy néha elgyengül és hibákat követ el, de úgy látszik nem akar ehhez tanúkat..

2012. március 26., hétfő

Wilson


Megható dolog történt velem még pénteken. Egyszer csak a kollégáim töltötték meg a szobámat, szinte az össze informatikus benyomult a térbe, amit rendszeresen csak egyedül én töltök fel tartalommal - igaz, hézagosan. Most ez az űr a munkatársakkal lett tele. Rövid beszéd után - melyből megtudhattam, hogy magányom feloldására illetve hogy legyen társaságom, átnyújtottak sok szeretettel egy Wilsont. Ő az univerzális jóbarát, sosem beszél, de mindig meghallgat - szóval nagyon bölcsen viselkedik. Tom Hanks-on már segített amikor bajban volt, most ezután velem is ő osztja meg a magányt. Már nem vagyok számkivetett. Vagy pont most váltam azzá?

2012. március 23., péntek

Bűntudat

Tegnap egész nap bűntudatom volt amiatt, hogy nem írtam postot. Úgy a napi tevékenységem részévé vált, hogy hiányérzésem lett, illetve úgy éreztem magam mint egy diák, aki elsunnyogja a házi feladatát és az Damoklész kardjaként a feje felett lebeg. Témám lett volna, mert általában van ötletem, sokszor több is, de egyszerűen időm nem volt arra, hogy a sorokat képernyőre vessem. A tegnapi nap nagy része olyan improduktív munkával telt, ami szükséges ugyan, de rendkívül fárasztó és lélekölő. Azt hiszem, hogy vagy meg fogok őszülni teljesen pár év alatt, vagy a guta üt meg. Szép kis kilátások, de legalább úgy tűnik, mintha lenne választásom..

2012. március 21., szerda

Szőr

De nem abban az értelemben, ahogy a tisztelettudó fiú szólította meg az alaszkai szánkókereskedőt, mely szerint is: - Szőr, van faszán? Hanem a köznapilag. Ez úgy jutott az eszembe, hogy épp sóskát főztem másnapi ebéd gyanánt. Eddig mindig jól filézett sóskákkal hozott össze a sors, de a mostani egyszerűen kriminális volt, pedig mindig ugyanezt a márkát veszem. Tele volt a sóska a leveleit merevítő apró szőrrel vagy szálkával - mit tudom én? Aztán eszembe jutott az, hogy ha habverővel kevergetem, akkor talán feltekeredik rá és ki tudom szedni a szuszpenzióból. És így is lett! Tisztára mint a disznóölés, amikor a vért kell hasonlóan kevergetni, hogy a fibrinszálak kicsapódjanak az ember kezén. Csak itt nem visít semmi, legfeljebb én, ha mégis kézzel próbálnám meg a habverő helyett a forrásban lévő anyagot kavarni. Hétköznapi sóska ölés. A konyhámban, itt és most. Ezt is megéltem. Hurrá!

2012. március 20., kedd

Halálvirág

Ma volt alkalmam egy nagyobb sétát tenni a kedvenc városomban, ahol fiatalként nagyon sokat mászkáltam. Kisvárosban kétféle módon lehet közlekedni eredményesen, biciklivel vagy gyalog. Ez nagyjából most is igaz és akkor sem, de most sem féltem egy kis gyaloglástól. Elcsodálkoztam, hogy mennyire megváltozott minden. A lépcső, ahol annyit jártam le és egy elhanyagoltságában is szép temető mellett futott le, az egyik oldalon családi házak kertjébe lehetett belátni. Ahogy a suliba majd később a vonathoz is mentem láthattam, ahogy érnek a gyümölcsök, tavasszal az eper, ősszel a szőlő. Most a temető oldalán vaskerítés, a másik oldalon betonfal van, a temető helyett pedig egy üres, füves tér. Az útba eső tereken eddig kölkök rúgták a bőrt (Szinte minden helyen volt efféle focipálya) most virágágyás, benne rózsatövekkel. Látszik, hogy öregszik a lakóközösség, aki eddig focizott, most rózsát nevel. A rózsa igazi halálvirág lett. Egy terület haldoklik ott, ahol a játszóterek helyett rózsaágyások teremnek..

2012. március 19., hétfő

Csehül állva

Az elmúlt pár napot volt szerencsém Csehország fővárosában, Prágában tölteni. Szeretek oda járni, de nem elsősorban a számos és számtalan jóízű serital miatt, hanem csak úgy is. Van egy fajta európai hangulata annak a városnak, amit szívesen éreznék idehaza is, de ezért mostanság hatszáz kilométert autózni kell. Nagyságrendekkel kevesebb szemét, kevesebb hajléktalan, jó és szép tömegközlekedés, nyugodt miliő, kedves kocsmák és rengeteg turista. Annyi, hogy erre bőven lehet megélhetést is alapozni. Ahogy azt teszik is úton és útfélen. Gazdagság van, szép új autók mindenütt és valljuk be, fizetős látnivalók. Amiket eddig ingyen csodálhattunk, már azért is pénzt kérnek - igaz, egy nyugati pénztárcához mérten szerényebb összeget, de jelenleg az összes környező volt szocialista társország valutájának az értéke többszöröse a forintunknak, úgyhogy a mi pénztárcánk szerint meglehetőset. Valljuk be, csehül állunk. De sajnos nem úgy és a jelenlegi helyzetet szemlélve jövőre még többet kell autóznunk majd, hogy utolérjük őket. Persze, ha lesz még pénzünk benzinre..

2012. március 14., szerda

Előítélet

Mindenki előítéletes valamilyen formában. Én is. Ma éppen a kórházi labor felé hajtottam reggel, amikor megjelent mögöttem egy fehér nagymotoros srác. Két oka is volt annak, hogy egyből rosszra gondoljak - részben nagyteljesítményű motorral volt, részben Kosd irányából érkezett. (Nagyanyám szerint Kosdról még a disznó se jó!) Rögtön elképzeltem, hogy mit fog itt nekem bravúroskodni, hogy megelőzzön, már készültem arra, hogy hogy meneküljek ha úgy gondolná, hogy velem vettet véget az eddigi életének, vagy esetleg ezzel a szembejövőt tiszteli meg. De nem történt semmi. Követési távolságot tartott, normálisan vezetett, sőt még indexelt is, amikor elkanyarodott. Egy jópont Kosdnak. A motorosokkal szembeni előítéleteim továbbra is változatlanok.

2012. március 13., kedd

Pillecukor

Mint minden édességet - persze a karamellizált hal kivételével - szeretem. Nem tehetek róla, de a hal minden formája hiányzik a gasztronómiai szótáramból, de itt most nem is erről volt szó. Szóval a pillecukor. Már gyermekként faltuk, mert jópofa, olyan mintha édes szivacsot rágna az ember és biztosan másban is feltámadt már a vágy arra, hogy különféle ehetőnek nem nevezhető dolgokat megkóstoljon gyermekkorában, hátha mégis téved a hallgatag többség és mégiscsak jó az a bizonyos dolog. Mint például a szappan, a fogkrém és a szivacs. Nos, ezek mind ehetetlenek - ez már legalább egy emberöltőnyi tapasztalat - de a pillecukor tulajdonképpen jó. Eddig azt képzeltem, amerikai filmeket nézve, hogy a tábortűznél való, ottani cserkészek által folytatott gyakorlat, mellyel a cukrot nyársra húzva pirítják - Isten ellen való vétek és csak agyahagyott amerikai népszokás. Mígnem a gyermekem révén - aki nyitottabb az efféle anomáliák befogadására, meg nem kóstolhattam. Amiről eddig azt hittem, hogy az ördögtől való az mára az istenek eledele lett. A pillecukor a tűz fölött megdagad, a külső része karamellizálódik és kemény de édes, roppanós kérget alkot, miközben a belseje elfolyósodik - szóval mennyei csemege lesz az egyszerű kis szivacsból. Ráadásul, most míg tart a fűtési szezon, a cserépkályhában lévő parázs remek hangulatot teremt egy kis tábortűzi csemegézéshez. Mindenkinek ajánlom, lehet, hogy ők is pillecukor pártiak lesznek. Engem már meggyőzött..

2012. március 12., hétfő

Füligszaros

A Gyaloggalopp egy jelenete jutott az eszembe hétvégén, amikor két vályogvető ember beszélget, miközben néznek a (majdnem) lovon távozó Arthur király után. Az egyik megkérdezi, hogy: - Hát ez ki volt? Mire a másik: - Valami királyféle. - Honnan tudod? - Mert nem olyan füligszaros mint mi. Az ügy apropóját az szolgáltatta, hogy beállt az áruház parkolójába valami nagyon drága, de nagyon ótvarra sározott autó a tulajdonosával, egy szemmel láthatóan jómódú világfival. Hogy megváltozott a világ! Régebben a rangot, a pompát a tisztaság jelentette, az egyszerű embert onnan lehetett a tehetőstől megkülönböztetni, hogy a szegény ember azzal a kocsival ment a vásárba amivel előtte ganét vitte földre, az úr pedig tiszta hintón érkezett. Ma fordítva van. Az egyszerű érkezik tiszta autóval, a gazdag meg tüntet azzal, hogy bezzeg neki módjában áll akár fülig is összeszarozva járni kelni a világban, Isten szabad ege alatt. Vagy a fene se tudja miért..

2012. március 9., péntek

Jácint az oka!

Azt hiszem megvan a tettes! Jácint az. Tudtam, hogy valami nincs rendben, mert érzem a fejemen, hogy hátul az agyamba apró horgok vannak beleakasztva, a horgokban sárga selyemzsinór, amit apró, de határozott kezek húznak mindig feszesre. A torkom is kapar. Eleddig nem tudtam mi a bajom, de elég volt egy szippantás a folyosó levegőjéből, és kiderült, hogy mi is itt a bibi. Tegnap nőnap volt és a cégvezetés ajándéka a hölgyeknek az, hogy jácintbombát dobtak az épületre. Mindenhol ez az orrfacsaróan erőszakos illat! Annyira illatos, hogy szinte büdös.Én meg allergiás vagyok rá. Most várhatom, míg felfordul az összes a gondozás hiányától. Remélem egy hétvége elég lesz hozzá..

2012. március 8., csütörtök

Jókai Mór - Kőszívű ember fiai

Annak idején, még nyírfa koromban nekem is kötelező volt elolvasni Jókai Mór - Kőszívű ember fiai című művét. Bár gyerekkoromban is sokat olvastam és faltam az irodalmat, vért izzadtam míg átrágtam magam a művön. Jókai megmaradt a szememben valami ádáz és kellemetlen írónak, aki érthetetlen dolgokat vetett papírra. Szóval nem volt szép emlékem róla. Aztán talán tavaly sikerült eljutni az író nyaralójába Balatonfüredre, ahol ezek a művek születtek. A hely és az alkotó szelleme megérintett és akkor határoztam el azt, hogy el fogom olvasni még egyszer a kőszívűt. Apropót az is adott hozzá, hogy a gyereknek is most kell - lévén már hetedikes és ő is, hozzám hasonlóan nagyon szenved rajta. Nos, nagyon kellemesen csalódtam! A mű szép és heroikus, nekem nagyon tetszett. Felírtam a listámra azon könyvek mellé, amit szándékszom vinni magammal a lakatlan szigetemre. Jókaihoz azt hiszem érni kell. Nem szabad fiatal gyerekekkel megutáltatni az olvasást rögtön az általános iskolában. Olyasmit kellene kötelező irodalomnak adni, ami róluk szól, az ő nyelvükön íródott. Jókai zseniális, de nem gyerekeknek való. Én már tudom ezt..

2012. március 7., szerda

Kétféle kedvesség

Jut is eszembe. Felmerült bennem egy kósza gondolat arról, hogy fajtám hím egyedei (majdnem azt írtam, hogy hímtagjai, de valószínű, nem tévedtem volna nagyot.) miért szeretnek olyan nőket akik nem elég, hogy nem szépek (A vak oroszlán se enné meg őket) de még csak nem is kedvesek? Mert aki a környezetében élőkkel nem kedves, arról el lehet azt hinni, hogy szerető anya és kedves, gondűző feleség? Létezhet személyre szabott kedvesség, amiből mindenkinek annyi jár amennyit megérdemel? A kedves emberek, akiket eddig alkalmam volt megismerni, nem tettek különbséget aközött, hogy kire pazarolják ezt a jó tulajdonságukat. Lehet, hogy nekik sok van, azért szórják mindenfelé és a többiek nem is undokok, csak spórolnak?

2012. március 6., kedd

Magányos magány

Már a második napomat töltöm így egyedül. Na jó, tulajdonképpen csak az első teljes nap lesz, tegnap még a régi helyen kezdtem, de már itt zártam le a napot. Ha arról kérdezne valaki, hogy ez az állapot most jó-e nekem vagy sem, egyre inkább afelé hajlanék, hogy nem. Eddig is volt olyan helyzet, hogy inkább magányra vágytam, de olyankor feltettem a fülhallgatóm, betettem egy jó zenét és már dolgozhattam a saját magam teremtette áhítatban. Most azonban nincs a környékemen senki. Az ajtót csukva kell tartani, mert nagy az átmenő forgalom, ez méginkább erősíti az 'ülök a dobozban' érzést. Az eddigi társas magányomat elvették tőlem és magányos magányt kaptam helyette. A magány adott csak a választás lehetőségét vették el tőlem. Azt hiszem így jártam, most próbálom felfogni ezt úgy, mintha kihívás lenne..

2012. március 5., hétfő

Költözés napja

Ma költözködök. Új szobát kaptam - de még magam sem tudom, hogy ez jutalom-e vagy büntetés. Mindenesetre érdekes gondolatokat kelt bennem ez az egész. Amikor ki lettem akólbólítva onnan, ahol majdnem több mint tíz esztendeig békében ülhettem - szóval már akkor sem tudtam azt, hogy ez épp előnyt vagy hátrányt fog jelenteni. Most, hogy még megmagyarázni sem sikerült magamnak a történések mozgatórugóját, még inkább tanácstalan vagyok. Mindenesetre ma új fejezet kezdődik a cégen belüli életemben, de még nem látom, hogy a végkifejlete szerint dráma-e vagy komédia?

2012. március 2., péntek

Moziban

Tegnap újra moziban voltunk. Az utódok című filmet néztük meg, ami az előzetes beharangozómhoz képest mégsem volt annyira szörnyű. Az elején még átkoztam magam, hogy elfelejtettem zsilettpengét vinni magammal a filmre, hogy felvághassam az ereim a kényes részeknél, de utólag kiderült az, hogy kár lett volna. Volt pár megható része - persze az egész film alaphangja megható volt, de abból is kiemelkedő részeire gondolok, illetve voltak humormorzsák is és bár az egyik főszereplő a végén meghalt, alapjában véve happy-end lett a vége. Megmenekült az érintetlen természet és a gyerekek is visszataláltak a még élő szülőhöz. Aki ennyi után még mindig kíváncsi a filmre, az nézze meg. Az, amiért végül írni akartam az volt, hogy nem igazán értem a moziüzemi vállalatok hozzáállását a filmiparhoz. Amikor a jegyet vettem, azt mondta a pénztáros, hogy hátra középre tud adni jegyet. Ettől azt hittem, hogy telt házas előadás lesz, ehhez való képest összesen ha tízen lehettünk egy kétszáz fős teremben. Pár nyugdíjas mámi szipogott még közvetlenül a fejünk felett. Nem értem, hogy miért éri meg 1540 forintért adni a jegyet, ha 10 ember így 15400 forint hasznot hoz, szemben azzal, ha 500 forint lenne a jegy és tele lenne a terem, akkor 100000 forint lenne a haszon. Minden költség ugyanannyi, hisz a filmet le kell vetíteni, jegyszedő, takarító kell és a mozigépész jelenléte is szükségszerű. A fene se érti ezt..

2012. március 1., csütörtök

Öregedés

Megöregedni nem jó dolog, de egy szükséges rossz. Most, hogy tapasztalom magamon a korral járó egyre több kellemetlen tünetet, bebizonyosodott számomra is egyértelműen, hogy nem tartozom a halhatatlanok klánjába. Már csak azért is, mert nem bukkant eddig fel nálam egy kecskeszakállas skót nemes bazi nagy karddal a kezében - illetve senki sem kívánja levágni a fejem csak úgy, úri passzióból - szóval ez a vonat is elment nélkülem. Arra jöttem rá, hogy az öregedés folyamata arra jó, a mindenféle nyavalyával együtt, hogy mire elérkezik az elkerülhetetlen vég, az embernek már elmenjen a kedve az élettől. Ötletes kis biztosíték a természet részéről..