2012. február 29., szerda

Tanács ára

Olvasom a napilapokban, hogy egy kormányhoz hű kutatóintézet borsos támogatást kapott azért, hogy tanácsot adhasson a kormánynak. Furcsa dolgok ezek. A politikában felértékelődtek a jó ötletek díjai, a mindenkori kormány szívesen veszi és gazdagon jutalmazza mindazokat akiktől jó gondolatokat kap. Vannak persze mások is, akik ingyen is adnák ezeket, de azoké még így sem kell és tulajdonképpen örülhetnek annak, hogy nem tiporják el őket vasalt bakanccsal, ha sokat okoskodnak. Úgy látszik ez egy ilyen világ, itt csak a megfelelő emberek lehetnek csak okosok, azok viszont jó pénzért..

2012. február 28., kedd

Mici

Nem célom a közönségemen filozofálgatni és nem is sértésnek szántam ezt a kis írást, de felmerült bennem egy gondolat. Egy kedves kommentelőtől - Micitől megkaptam a korlátait feszegető csendes őrült jelzőt és nem tudom, hogy ennek most örüljek-e vagy sem. A kérdés fel lett téve, de válasz nem érkezett rá. Mert ugye minden az őrült megítélésén múlik, hogy Albert Einstein-i értelemben őrült vagy pedig egy egyszerű, utcai dühöngőként aposztrofál engem. Próbáltam utánajárni Micinek, de csak azt láttam, hogy most februárban regisztrált, de semmi többet. Aztán eszembe jutott az, hogy a macskámat is pont Micinek hívják és mostanában mintha furcsábban nézne rám. Gyanús ez a sok egybeesés! Ma reggel, miközben a helyen ültem, ahová a király is gyalog jár, felmászott a hátamon és beült a nyakamba. Eddig ilyet sosem tett. Bár eddig nem láttam erre utaló jeleket, de ki tudja mit csinál azután miután kitesszük a házból? Lehet, hogy a blogomra kommentel?

2012. február 27., hétfő

Macska

Lustaság és lustaság között is van különbség. Rám is szokták azt mondani, hogy lusta vagyok de az én lustaságom alkotó lustaság, valami jó szokott származni abból, ha valamit nem akarok úgy megcsinálni. Rendszerint akkor szoktam kitalálni valami egyszerűbb módot. Ámde a macskánk lustasága önmagáért van. Már második alkalommal fordul elő az, hogy hiába hívom, nem fárad le az ebédlőbe a vacsoráját elfogyasztandó. Ha azonban ölben levisszük és a tányérja elé helyezzük, hajlandó a körünkben fogyasztani a táplálékát. Ez azt hiszem egyelőre felülmúlhatatlan..

2012. február 24., péntek

Szent Hubertus étterem

A tegnapi napon családilag torkoskodtunk. A közelünkben lévő Szent Hubertus étteremre esett a választás, ami Göd egyik frekventált helyén, a Nemeskéri kúria területén található. Az épület a Nemeskéri család hagyatéka, pompás ősfás környezetben terül el, de mivel mi este érkeztünk, ebből szinte alig láttunk valamit. A bejáratot is kihívás volt megtalálni, elsőre majdnem a konyhába mentem be. Mentségemre legyen szólva, hogy az épületnek azon a részén, ahol a bejárat van, még nem jártam. A gyerekek nyári táboroztatására a park felőli részt használják. A helység hangulatos, már aki szereti a halott állatok testrészeivel gazdagon díszített falakat. Az asztalon jácint illatozott olyan erősen, hogy előbb arrébb, majd végül teljesen száműznöm kellett a növényt a közelemből. Az este kettős élményekkel gazdagított. Egy szereptévesztésben lévő pincérember és egy kedvesebb, alárendeltséget mutató duci hölgy volt a kiszolgáló személyzet. A pincér hol kimért és távolságtartó, hol bratyizós és huncutan cinkos volt, apámat még kedvesen meg is lapogatta. Nos, egy pincértől nem ezt várnám el. Mivel vadászétterem a hely, így több vadételt vártam, az étlapon négy árva fogás szerepelt a vadételként, meglehetősen felülárazott kategóriában. Az adag ízletes volt, de meglehetősen kevéske. Úgy sem laktam igazán jól, hogy levest is ettem. Az ár annak fényében megfelelő volt, hogy torkos csütörtök lévén minden féláron került számlázásra, de ha teljes összeget fizettem volna, elégedetlen lennék. A hely így hétköznap meglehetősen jó helykihasználtsággal működött, ha ez az akciónak köszönhető csak, akkor el kellene gondolkodniuk az árképzésen.

2012. február 23., csütörtök

Csalódás

Az élet nem habostorta! - ezt már Virág elvtárs is megmondta, és milyen igaza volt. Az élet csupa csalódás, hol azért mert kiderül az, hogy átvernek így vagy úgy. Az ember elhisz valamit és aztán kiderül, hogy az egész csak egy játék, esetleg egyéni érdekek mentén formálódnak a kapcsolatok. Valaki azt mondta, hogy az egésznek én vagyok az oka, mert ezek a problémák belőlem fakadnak. Nos, valószínű, hogy így van, de ez engem továbbra sem nyugtat meg..

2012. február 22., szerda

A lista

Volt az a régi alapvicc, hogy a medve jár az erdőn egy listával. Találkozik a farkassal, kérdi az tőle, hogy mi van a kezében. Egy lista. - feleli a medve. Milyen lista? - kérdi a farkas. - Lista azokról, akiket meg kell hogy öljek, és te is rajta vagy! Szó szót követett, és a medve kivégezte az ordast. Találkozott ezután a rókával, aki hasonlóképp járt. Eztán találkozott a nyúllal. Ő is kérdezte: - Milyen lista van a kezedben, te medve? - Egy halállista, és te is rajta vagy! - feleli a bundás. - Nem lehetne lehúzni engem arról a listáról? - kérdi a nyúl. - Dehogynem - feleli a medve és egy laza mozdulattal kihúzza a nyúl nevét a papírról. Nekem is van egy ilyen listám. Azzal a különbséggel, hogy a lista üres volt és most nevek vannak rajta. Rá lehet kerülni, de csak akarni kell - és azt kell mondanom, sokan akarják is. Szóval, tettel, bárhogy. Viszont lehúzni valakit onnan - lehetetlen. Ebből is látszik, hogy nem vagyok medve.

2012. február 21., kedd

Mindennek oka van

Mindennek oka van - időnként hajlamos vagyok ezt elfelejteni, pedig nyilvánvaló. A dolgok ritkán történnek csak úgy, minden előjel vagy esemény nélkül, így utólag világossá válhat a kép, ami akkor még hatalmas rejtélynek tűnt. A világ egyszerű dolgok láncolatából áll, ha valaki feltűnik vagy eltűnik, annak oka van. Ha nem tudom az okot, az csak engem óv a felismeréstől, hogy megint pofára lettem ejtve - de mivel a világ eredendően gonosz, így az ilyen titkok nem maradnak sokáig rejtve és egyértelmű lesz az engem illető helyzet. Nem mondom, hogy ettől kellene boldogabbnak éreznem magam, de ez van.

Mellékhatás

Gyógyszereket szedek, immáron egyre többet, mindenféle régi és felfedezett új nyavalyámmal összefüggésben. Az orvos azzal vigasztal, hogy ez csak rosszabb lesz, mert ahogy öregszik az ember, úgy jönnek elő a különféle problémák. Tehát az, hogy egyre több pirulát kell nap mint nap bevennem, szinte szükségszerű. De ahogy nincsen rózsa tövis nélkül, úgy a gyógyszereknek is előfordulnak mellékhatásai. Némelyiket észre sem veszem, némelyik elég rendesen kiütött, azokat szerencsére már nem szedem. De az új bogyón amit most kezdtem el szedni, a mellékhatásokat olvasva komoly aggodalomba estem. Az egyik mellékhatás a szexuális hiperaktivitás. Ez gáz, hisz van, hogy a normális aktivitásom is soknak bizonyul, erre rátesznek több lapáttal. El sem tudom képzelni, hogy mit is jelenthetne ez a dolog a gyakorlatban. Azt hiszem itt az idő, hogy aggódni kezdjek..

2012. február 20., hétfő

Büdös, szívtelen kutya

Ez lennék én. Mármint a gyerek szerint. A büdöst még értem, hisz leizzadtam a szekrény véglegesítése körüli munkálatokban, de a szívtelen kutya rosszul esik. Mindezt persze azért kaptam, mert ragaszkodok ahhoz, hogy a büntetésül kapott feladatát megcsinálja. Ráadásul egy részét a nagyképűsködéséért magának szerezte, mert azt mondta, hogy én is írjak fogalmazást és ő majd a kétszeresét írja annak amit én alkotok. Gondolom az járhatott a fejében, hogy írok majd pár mondatot amit könnyen felül tud majd múlni. Nem tudatosult benne még az, hogy én szeretek írni és időnként a gyomorrontáshoz hasonló gondolatrontást kapok, ami szinte tetszőlegesen hosszú írásokra ösztönöz engem. Nem akartam nagyon kiszúrni a gyermekkel, ezért nem írtam meg a Csendes Don-t három kötetben, csak egy A4-es oldalt írtam, géppel. Most izzadhat - bár szerintem az előnyére fog válni - igaz, ezt most még nem tudja. Ezért vagyok én jelenleg szív nélkül élő házőrző, de vállalom..

2012. február 19., vasárnap

Ellustultam

Azt hiszem el vagyok kényelmesedve. Ha valami megzavarja a napirendem, máris borul minden, így a reggeli postolás is. Ez történt velem pénteken is. Azt tudtam, hogy egy megbeszélésre vagyok hivatalos, de azt még nem szoktam meg, hogy sosem tudhatom meg idejében, hogy mikor is lesz, hanem egyszer csak hírnök jő és azt mondja, hogy most. A legjobb esetben. A legrosszabban nem kijelentő móddal kezd, hanem kérdő illetve leb.szó móddal, hogy miért nem vagyok már ott, hisz tudhattam. Ilyenkor már-már magyarázkodásnak hat az, ha megkérdezem, hogy mégis honnan kellett volna tudnom, amikor senki sem szólt? Azt hiszem találó a kiírás az ajtómon (Nem hiába én írtam oda!), If vára. El vagyok zárva az információktól. Azt hiszem kell szereznem egy kanalat és kezdhetek ásni..

2012. február 16., csütörtök

Meg lehet élni!

Valakinek el kell döntenie a vitát, így azt gondolom, hogy nekem kell felvállalnom ezt a feladatot. Igazat kell adjak a kormány képviselőinek, valóban meg lehet élni 47.000 forintból. Egy apró feltétele van ugyan, amit elfelejtettek közölni, de végül is nem is annyira lényeges, hogy mindezt az összeget a rezsin kívül gondolták. A gyerekem például meg tudna élni ebből a pénzből, sőt még félre is rakná a legnagyobb részét - persze csak addig, amíg velünk lakik és nincs gondja a járulékos költségekre. Szóval szerintem ők is így gondolták, csak megint az az aljas média kiforgatta a szavaikat. Csak így történhetett! Az nem lehet, hogy gerinctelen, valóságtól elrugaszkodott, állami pénzből fizetett élősködők lennének, hisz mi választottuk őket.

2012. február 15., szerda

Anyák napja

Ugyan nem ma van ez a jeles esemény, de ha az anyám jut éppen az eszembe, akkor ez egy olyan anya nap, illetve ez a nap az anyák napja. Mivel más anyukája is az eszembe jut. Persze nem azért mert rosszat akarnék neki vagy a gyermekének, hanem csak úgy összehasonlítási alapként. Mindez azért mert megfogalmazódott bennem az, miért is nem mondok el bizonyos dolgokat az anyámnak. Például az egészségi állapottal kapcsolatban - kutatásokat végeztem anyaügyben és számomra az derült ki, hogy a számomra normálisnak nevezhető szülői viselkedés alapja az, hogy a szülő fogékony gyermeke nyavalyáira, azaz meghallgatja és bátorítja magzatát, erőt ad neki és vigasztalja. Ezzel szemben az én anyám közli velem azt, hogy ez mind semmi, neki sokkal súlyosabb tünetei vannak mint nekem és kívánja azt a kínt nekem, hogy megtapasztalhassam a szenvedéseit. Nekem eszembe sem jutna még gondolat szintjén sem az, hogy a gyerekemnek szenvedést kívánjak még abban az esetben sem, ha magam éppen szenvedek valamitől. Ilyen viselkedést amúgy mástól még nem is láttam vagy tapasztaltam. Nem vagyunk egyformák, de az biztos, hogy nem szeretnék ilyen szülő lenni..

2012. február 14., kedd

Vége a világnak!

Ezúton szeretném bejelenteni azt, hogy az általunk ismert világnak tegnap este hét óra felé hirtelen vége szakadt! Ugyan a Földünk nem tűnt el ebben a pillanatban egy mindent bekebelező fekete lyuk mélyén, de valami más kezdődött az eddigiek helyett, szinte azonnal és ugyanott. Erre megingathatatlan bizonyítékom van. Tegnap az Ikeában jártunk és épp a parkolóba álltam be, amikor a nej azt mondta, hogy gondoljuk még meg azt a szekrény dolgot, és várjunk vele. Azt hiszem ez volt az, amikor vége lett mindennek, mintha láttam is volna azt a villanást a szemem sarkából, ami ilyenkor biztos jele a pusztulásnak. Úgy hagytuk el az áruházat, hogy nem vettünk semmit, sőt még a kocsiból sem szálltunk ki. Ez azelőtt elképzelhetetlen lett volna. Bár, ha belegondolok, az is lehet, hogy egy párhuzamos dimenzióba kerültem csak át, de nagy dolgokat várok kezdődni mostanság..

2012. február 13., hétfő

Egy tál süti

Egy tál süti kívánatos dolog lehet. Persze mindannak, aki szereti az édességeket. Aki nem, az képzeljen el valamit, amit úgy szeret, ahogy én a süteményt - igaz, ehhez ismernie kellene engem, de valószínűtlen, hogy az ilyen képességeknek birtokába lehessen, hisz épp erről próbálok most írni. Szóval mindenki (az előbb tárgyalt kivételektől eltekintve) szereti a sütit, és ezért bizonyos áldozatra is hajlandó. A legtöbben elveszik az édességet, ha megkínálják őket vele - főleg ha ez a csemege szimbolikus és jelen helyzetben a másik ember megismerésének hajlandóságát jelenti. Bevallom kényelmes dolog az embernek válogatni az elé dugott sok tálca közül - azt hiszem ez is az oka annak, hogy az én sütimre senki sem kíváncsi. Az, hogy bármennyire is jó, de be van zárva egy ajtó mögé és még a kulcsot is meg kell keresni hozzá, elérhetetlenné teszi. Nem mintha ez én bánnám - de tulajdonképpen azért bánom is. De mivel az emberek ilyenek, én meg másmilyen vagyok, azt hiszem megint így jártam..

2012. február 12., vasárnap

Névnapra

Szép idézetet kaptam az egyik legkedvesebb embertől, akit ismerek:

"Azért találták fel, - emeljünk kalapot! -
Régi bölcs atyáink hajdan a névnapot:
Másképp a szeretet közülünk kihalna;
Másképp a halandó, nem lévén alkalma,
Sohasem óhajtná embertársa javát, -
És akkor az élet nem érne egy kovát."

Arany János


A névnappal kapcsolatban jutott eszembe pár gondolat. Idén ügyeltem arra, hogy ezen a napon magányomban lehessek. Azt hiszem ez egyfajta dili a részemről, de ha el tudom fogadni más ember rossz szokásait, akkor hadd fogadtassanak el az én hibáim is hasonlóképp. Nem szeretem az őszinteség hiányát, ha valaki azért köszönt fel valakit, mert éppen ott van, amikor azt más köszönti éppen. Akinek az eszébe jutok az megtalál, akinek meg nem, annak kár felhívni a figyelmét, így legalább kiderülhet a számomra is az igazság. Tulajdonképpen azt kell, hogy mondjam, a dolog működött. Sok ember keresett meg - ennek örültem, de volt akit vártam volna, de mégsem jött - ez a szomorúság. De ez nem veszi kedvemet attól, hogy én ne köszöntsem őket, hisz a számunkra fontos embereknek korántsem biztos az, hogy mi is fontosak vagyunk. Sőt, ezt egyre jobban úgy látom, szükségszerű, hogy ez így legyen.

2012. február 11., szombat

Fogalmazás

Minden Afrikában kezdődött. A szavannán vagy az őserdő mélyén mocorogni kezdett az élet. A fene sem tudja már, hogy hol, de ott kezdődött. A nap sejtelmes ragyogással borította be a füves pusztát, a harmatcseppek milliárdjai végiggördültek a poros leveleken, hogy megpihenjenek a hajlatokban, vagy lecseppenjenek az örökké szomjas talajra esetleg egy mohó hangya hörpintse fel őket a reggeli ébresztőitala gyanánt. A nap lustán végighaladt az égen, Héliosz szekere lassan de biztosan szelte át a látóhatárt. Alant a természet lassan pezsgett mint egy pohár pezsgőben a buborékok. A nappali állatok műszakot kezdtek, a növényevők a reggeli saláta után, a ragadozók a reggelinek számító növényevők után néztek. Sokaknál ez egész napos elfoglaltság lett, összecsúsztak az étkezések és az alkalmak. Feleslegessé vált megkülönböztetni, elnevezni a táplálkozási lehetőséget és alkalmakat, ha valaki evett és közben nem ették meg, akkor ez egy jó nap volt. Amikor a napszekér eltűnt a látóhatárt szegélyező bokrok mögött, az eddig népek nyugovóra tértek, hogy átadhassák a helyüket az éjszakai műszaknak. Különös zajok verték fel a csendet, aki aludni szeretett volna, rosszallóan csóválhatta a fejét – Ezek nem elég, hogy nem alszanak, de még ordítanak is mint egy vadszamár! Persze a vadszamaraknak is megvolt a saját bajuk, a mindennapos táplálkozás és annak elkerülése, hogy egyszer főfogásként végezzék valaki asztalán – a párválasztás, majd az utódok felnevelése igazán embert (vadszamarat) próbáló feladat úgy, hogy idős korunk támaszát hozzuk létre, ne pedig valami különleges és zsenge előételt valamely arra érdemes ragadozó étlapján. Nem mintha problémájuk lett volna a húsevők étkezési szokásaival – mert ugye azoknak is korogni kezd a bendő és az étkezés egyre jobban betölti a gondolatokat és ahogy a fűcsomó sem tiltakozhat a lelegelés ellen, így azért is kár reménykedni, hogy a tigris átszokik majd a zellerre, esetleg mostantól konzerv kutyatápot eszik majd ragadozás helyett. Annál is inkább, mert még történetünkben nem kerül elő az ember, a dobozos kutyatáp előállítója és terjesztője. Ugyan ott settenkedik már a papír alján és istenuccse egyszercsak a fekete fehér sorok barázdái közé veti magát, de még nem jött el az ideje, hisz derék szamaraink uralják még az irkát. Szóval, hogy egyik szómat a másikba ne öltsem, szamáréknál is fontos a nevelés. A kisszamarakból csak úgy válhat életrevaló felnőtt jószág, ha szófogadóan hallgat, lát és tanul. A lét nem irodalmi mű, ahol egy szamár jól ellehet, akárcsak a Micimackó Fülese, akinek az összes gondja kimerült abban, hogy épp melyik bogáncsost legelje le miközben Tigris azt próbálta kitalálni, hogy ők – azaz a tigrisek mit is szeretnek valójában. Nos, az megtudhattuk, hogy mit nem szeretnek a tigrisek, hisz nem ettek se bogáncsot se pedig mézet – de titokban persze sejtjük, hogy a tigrisek szívesen esznek Fülest vagy Malackát, ugyanakkor nem lehet elvárni egy gyermekkönyvtől, hogy a főszereplői a mű végét megelőző katarzis helyett egymást falják fel jóízűen és a lehetőség szerint angolos hidegvérrel. Ahogy a fűcsomót is eléri a végzete, de a remény mindig ott lóg a levegőben, hogy esetleg a mohó szamár figyelmét elvonja egy ropogós zellerszár vagy más kedélyes zöldségféle, ahogy a szamarak sem mindig végzik a tányéron. Illetve nem mindig ugyanazok a szamarak és nem mindig ugyanazon a tányéron. Szóval láthatjuk, hogy a nevelés, az életre felkészítés szükségszerű és jelen van akár az ember akár a csökönyös patásjószágok körében. Ha tehát egy szülő arra próbálná rávenni serdülését épp csak elkezdő utódját, hogy hagyjon rendet maga után az ebédlőasztalon illetve a konyhapulton, akkor ebben csak az evolúciós késztetés megnyilvánulását láthatjuk, amely az egyszerű, utódjaikról gondoskodni kívánó egysejtűektől a vadszamarakon keresztül a természet koronájának magát tartó emberig terjed. Ahogy a kisebb emlősök is eltakarítják a piszkukat maguk után, hogy ne vezessék a nyomukra a kíváncsi, de mindemellett meglehetősen vérszomjas nagyvadakat, úgy szükséges az, hogy a konyhaasztal se maradjon roskadásig telve az étkezésünk maradékától. Mert ahogy minden megtörténhet (csak a valószínűsége nem pont ugyanakkora) így az is előfordulhat, hogy egy mára már kihalt, ámde megfelelően rosszkedvű esetleg a többmillió éves koplalástól igencsak jó étvágyú tyranosaurus rex (más néven zsarnokgyík), vagy esetleg egy csapat gyorslábú velociraptor materializálódik a konyhánkban, akik ha meglátják a piszkos edényt, könnyen szagot foghatnak és akkor el van rontva a nap további része. De ha mégsem történne meg a legrosszabb, (illetve egy hollywoodi forgatókönyv írónak a legjobb, hisz egy ilyen alkalom súlyos dollárezreket jelenthet a filmpiacon, ha megfelelően értékesítik az ötletet és a megfilmesítés jogát.) akkor is ha már a betoppanó szüleink által érzett megkönnyebbülés sem számít, a bennünk felülkerekedő jóllakottság érzést elnyomó egyéni tisztaságvágynak akkor is teret kell juttatnunk. Hisz jó dolog az üres konyhapult és nem is az ördögtől való gondolat a jóra, a teljességre való törekvés sem.

2012. február 10., péntek

Szárazság

A levegő szárazsága kritikus méreteket ölt idebenn. Gondolom ennek nem használ a kinti extrém hideg időjárás sem, egész egyszerűen a párologtatással sem tudjuk érdemben megemelni a lakás levegőjének relatív páratartalmát. Ha a nej mos, akkor ideig óráig megemelkedik a kívánt érték, de a 44 százalékot akkor sem értük el, és 60 lenne a terv. Azt találtam ki, hogy amikor nincs mosás, akkor régi takarót öblítek ki és azt terítem a fregolira, de a gond az, hogy túl gyorsan megszárad ebben a száraz levegőben. Tegnap este nyolckor terítettem ki és éjfél előtt már szinte száraz volt. Reggelre a páratartalom 35%-ra esett vissza, úgyhogy most már két takaró pihen a szárítón..

2012. február 9., csütörtök

A hering

A hering egy halféle állat. Élőhelye és jellemző előfordulási területe az élelmiszeráruházak polcain, megjelenése szerint lehet dobozos, olajos vagy paradicsomos, füstölt vagy sózott. Utóbbi esetben a só, mint tartósítószer szerepel a heringen, mert a hering gondos állat - szeret magára vigyázni. A só amúgy káros anyag, nagy tömegben akár halált is okozhat. Voltak emberek akiket sószállító kamion gázolt halálra, esetleg leeső nagy sótömb sújtott agyon - szóval látszik - érdemes vigyázni vele. Szerencsére a sót betiltották a köznapi életben, hisz ha krumplira teszik rá akkor chipsadó jár érte, ha a járdára szórod rá, akkor meg akár százezer forintos büntetést is kaphatsz érte természetkárosítás címén. Ez jó is így, hiszen mi, környezettudatos emberek vigyázunk a világunkra, hisz ezt az unokáinktól kaptuk kölcsön. Na igen. Ugyanakkor a közútkezelőt ez az egész alapvetően annyira nem érdekli, hogy vastagon szórja a sót a közutakra, mert ezek az utak nem ezen a földön vannak, valami furcsa területenkívüliséget élveznek. Amikor az egyszeri házmestert szénné büntetik természetkárosítás címén a belvárosban ott, ahol még a cikkben említett füstölt hering is szénmonoxid mérgezésben pusztul el, ott a közutak ura tonnaszámra szórja a sót mindenfelé. Ez onnan jutott eszembe, hogy a gyárilag bordómetál autóm szürke színt öltött. Megkóstoltam, színtiszta só volt. Úgy döntöttem, most nem is megyek vele Norvégiába, mert a halászok kifogják nagy hálóval és én meg kereshetem valamelyik áruház polcán. Ráadásul ezt még sózni sem fog kelleni..

2012. február 8., szerda

Reggeli hidegzuhany

Azt hittem, hogy a múltkorjában azért maradtak ki az országépítő nemes reggeli gondolataim mert a nulladik óra miatt az amúgy általánossá vált reggeli zuhanyozásomat estére toltam át, de a mai nap alaposan rácáfolt az elméletemre. Csak álltam a csap alatt, folyt rám a jó meleg víz, és ahelyett, hogy jöttek volna a gondolatok csőstül, mindenféle földhözragadt dolog jutott csak eszembe. Olyasmik, amiket már régóta tudok, hogy jé, mekkora nagy belem van, illetve ha ez így megy tovább, a gyerek elkésik a suliból. Azt hiszem a nagy gondolatok ideje lejárt..

2012. február 7., kedd

Hülyének nézve

Azt hiszem hülyének vagyok nézve. Rossz érzés az, ha erre az ember magától jön rá, de mivel ez szinte lényem része is lehetne, lassan akár hozzá is szokhatnék. Azt hiszem minden abból ered, hogy jobbat gondolok az emberekről, mint amilyenek azok valójából. Ha az lenne a hozzáállásom, hogy mindenki gazember, akkor mennyi kellemes csalódás érne nap mint nap, amikor valakiről kiderülne, hogy mégsem az! Ha mégis bebizonyosodik, hogy a másik mégis az, akkor tetszeleghetnék a végtelen bölcsesség szerepével, hogy ugye én megmondtam! Egy baj van ezzel - nekem ez nem tetszik. Kár, pedig mennyivel egyszerűbb lenne az életem!

2012. február 6., hétfő

Számvetés

Ma a zuhany alatt eszembe jutott az életem. Azt hiszem úgy, hogy a számba is került az arcmosáshoz használt vízből és megállapítottam, hogy milyen édes - tehát valóban illik rá az édesvíz kifejezés. Ezzel kapcsolatban az is az eszembe villant, hogy tulajdonképpen szerencsés vagyok, mert ami vizet magamra folyatok reggelente, abból a világ egyes helyein egyben ennyit sosem szoktak látni - és ők is élnek valahogy. Alkalmasint akár boldogan is - bár nehéz elképzelni a létemet reggeli zuhanyozás nélkül. Sőt, ha továbbgondolom a dolgot, a jövőbeli életemet is elég nehéz. Egyetlen olyan programozó rendszergazdát sem ismerek, aki nyugdíjba ment. Nem azért, mert a programozók, akár a mosónők, korán halnak, de ez is benne lehet a pakliban. Szerencsére a családom tagjai elég hosszú ideig szoktak élni - de mi lesz, ha pont én leszek a kivétel? Tulajdonképpen a halál gondolata elég sokszor az eszembe jut, de valahogy még nem igazán vágyom rá. Szívesebben képzelem el magam élőként mint halottként - igaz, hogy utóbbiban jóval kevesebb a felelősség és elég nyugodt állapotnak tűnik. De ahogy végigtekintek magamon, látva az öregedés elsődleges jeleit és a mostanság előbukkanó új nyavalyáimat, néha kétségek gyötörnek. Vajon mit fog hozni a jövő? Ez a kérdés egész szakmákat tart el, és fog eltartani a jövőben is, miért pont én tudjak rá válaszolni magamnak?

2012. február 5., vasárnap

Hahó

Már második napja esik a hó. Megdöbbentő, hogy a természet két napig ugyanazt képes csinálni. Ami egyfelől jó, másfelől viszont ha az általa felállított trendet követné, akkor most húsz foknak kellene lennie és vadul olvadna. Meglepő, hogy a helyére kerül minden, hiszen épp arról beszéltek, hogy mekkora kártevődúlás lesz majd tavasszal, mert nem volt igazán hideg tél - erre tessék. Itt a hideg, és végül hó is esik, bár szó ami szó, kicsit el van késve. De ami késik az nem múlik - ha már a közhelyeknél tartunk..

2012. február 3., péntek

Kiszáradva

Viszketek mint egy disznó, az egész testem minden pontja állandó izgalomban van. Ideig óráig megnyugtatja a testápoló, a vakargatás csak átmeneti enyhet nyújt, de utána általában rosszabb lesz. Megszületett a diagnózis, idebenn túl alacsony a levegő páratartalma. Ebben lehet valami, mert a műszer a nappaliba 40%-ot mér, ami valóban kevésnek tűnik. Így most légnedvesítési projectet indítottunk. Jó lenne feltornászni a relatív páratartalmat legalább 60% köré, az nagyban javítaná a hőérzetünket is. A közelmúltban azt olvastam, hogy a 20 fok, de 60%-os páratartalom mellett, 22-nek érződik. Szóval most mindenhova vizeket helyeztünk el, feláldoztam a sütőtepsit is a célra, ezt a kályha tetejére tettem fel. Nagy reményeket fűzök a tervhez, bár egyelőre a tények mást mutatnak. A páratartalom 40%-ról 37-re változott tegnap este óta. A fene se érti ezt..

2012. február 2., csütörtök

Felhasználók



(via yousaytoo, lolmaze)

A felhasználók borzalmasak! Az a folyamat, amit ép ésszel egy pillanat alatt át tudsz látni és olyan egyszerű mint a faék, kártyavárként omlik össze egy felhasználó keze alatt. Ilyen nálunk a jelszócsere. Felugrik egy ablak, hogy lejárt a jelszavad, változtassad meg, beírod kétszer az újat és a rendszer végigzongorázik helyetted mindent. Tényleg ennél egyszerűbb már nem is lehetne. De nem. Vannak emberek, akiknek ez végzetesen bonyolult és a ténykedésüknek az lesz az eredménye, hogy dolgozhatsz másfél órát míg kigubancolod a katyvaszt, amit összegányoltak neked, miközben éreztetik veled azt, hogy mekkora nagy hülye is vagy te valójában, hiszen: a.) Minek ez az egész jelszósdi, mert csak őt hátráltatja a munkájában illetve b.) Az ő szomszédja, aki az általános iskola negyedik osztályába jár, már rég készen lenne az egésszel. Amúgy amikor megkérdezed, hogy mégis mit csinált jelszócsere helyett, akkor azt válaszolja, hogy mindent úgy tett, ahogy az kellett. Amikor megkérdezed, hogy olvasta-e az első felugró ablakot, ahol be kellett volna állítani az új jelszót és megnyomni az 'oké' gombot, azt válaszolja, hogy azt az ablakot ő olvasás nélkül lecsukta, mert nem gondolta volna, hogy baj. Ekkor te felveszed a vasárnapi arcod és elmagyarázod, hogy ez ne tegye, megmutatod neki, hogy milyen egyszerű az egész folyamat, ha előbb olvas, gondolkodik és cselekszik, ezt látszólag belátja, majd megígéri, hogy eztán majd így lesz, azután következő hónapban újra csörög a telefon, hogy baj van a jelszóval! A kérdésre, hogy mi van a felugró kis ablakkal, jön a válasz: - Azt lecsuktam, baj?

2012. február 1., szerda

Politikus facebook

Annak idején határozottan emlékszem arra, hogy nem választottam nyelvet a facebookhoz. Az egyik pillanatról a másikra magyar lett, mindenféle kérdés, ajánlás vagy javaslat nélkül. Csak úgy, ukk, mukk, fuck. A magyar ember megszokta már, hogy a fontosabb dolgokban a feje fölött döntenek és a dolgokba nincsen túl sok beleszólása, más sokkal jobban tudja azt, hogy mi is jó nekem, mint többnyire magam. Vagy megszokom vagy megszököm. Ma viszont az oldal nyelve hirtelen angolra váltott. Ezt nem igazán tudom mire vélni, hisz megint nem kérték ki a véleményem, de a trend pont szembe megy az eddig megszokottal. Nem tudok másra gondolni csak arra, hogy ez egy politikai üzenet lesz. Európa így adja tudomásunkra, hogy elege van a magyarokból. Tulajdonképpen érthető..

Hideg van

Hideg van. A reggeli órák blogtermését nézegetve ez a gondolat másnak is az eszébe jutott, így a témaválasztással nem vagyok egyedül. Ilyenkor szokott eszembe jutni az a vicc, amikor egy amerikai kutató felhívja oroszországi barátját, mert azt hallotta, hogy ott dermesztő a hideg. A barátja veszi fel a telefont, aki erről mit sem tud. Az amerikai barát mondja, hogy aggódik, mert azt mondták be a rádióban, hogy mínusz hatvan fok van ott. A barát azt válaszolja, hogy az lehetetlen, mert most nézte meg a hőmérőt és csak mínusz tizennyolcat mutat. Az amerikai azért tovább kétkedik: - De azt hallottam, hogy az utcán már nem működnek a gépek és az emberek állva fagynak meg! Mire a barátja: - Ja, hogy az utcán. Ott lehet.. Szóval minden relatív. Mi ezt a hőmérsékletet úgy éljük meg mint az időszak legzordabb telét és válságintézkedéseket hozunk, ugyanakkor volt híradás valami eszkimókörnyékről, hogy az évszázad legmelegebb tele köszöntött rájuk, mert csak -15 fok a hőmérséklet - közben itt még nincs is annyi és az eszkimók ugyanolyan emberek mint mi. Mégis mennyit tesz a megszokás!