2012. január 19., csütörtök

Folyadékbevitel

Azt mondják egy egészséges embernek, ha azt is szeretné, hogy ez az állapot fennmaradjon, naponta két liter folyadékot meg kell innia. Azt hiszem ennek a feltételnek megfelelek, ettől már akár lehetnék egészséges is. De mint mindennek, így ennek a tevékenységnek is vannak mellékhatásai. Annak idején, még nyírfa koromban (Ahogy Soós tanár úr említette volt) még barátnőm volt, bejártuk egész szinte Pestet. Ennek hatására szinte fejből tudtam a város összes nyilvános wc-jét. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer én kerülök hasonló helyzetbe. Jutott ez eszembe tegnap a váci Tesco előtt, ahová vásárolni járok, ha a gyermeket áztatni viszem. A nej azt mondta, vesz nekem egy mobilklotyót, de kérdem én, minek, ha ott van egy egész áruház?

Nincsenek megjegyzések: