2012. január 12., csütörtök

Bizonytalan vagyok

Vagy mégsem? Bár rengeteg munkám van a munkahelyemen, mégsem érzem azt, hogy fontos lennék vagy legalábbis érdekelne valakit az, hogy mit is teszek, illetve mennyire is fontos mindez a cég érdekében. Sőt, úgy tűnik, hogy ezzel nem igazán vannak tisztában olyanok, akiken dolgok múlhatnak. Napi kapcsolatokból látom azt, hogy míg akik munkáját közvetlenül segíteném, azok ragaszkodnak, de akiknek döntést kellene hozniuk, azok mint mellékes, elhanyagolható körülményként tekintenek rám. Lehet, hogy ez eddig is így volt, de most kezd egyre inkább feltűnni. Lehet, hogy a Leszarom tabletta amit eddig szedtem, már nem annyira hatásos. Emelnem kellene az adagot?

Nincsenek megjegyzések: