2011. szeptember 27., kedd

Ischler

A desszert.eu szerint: Csokoládéval bevont, ribizlilekvárral töltött két lapos, omlós tésztakorong. I. Ferenc József császár kedves süteménye volt, melyet pihenéskor, Bad Ischl-ben készítettek először számára, és amelyet mindig szívesen fogyasztott. A manapság kapható ischlerek számtalan alakban, ízben és méretben léteznek. Párszáz méterre innen például van szinte kocsikerék méretben is, egészen jó áron. Illetve van a büfénkben is, kisebb, de ehetetlen kiadásban. Mint a leírás is írja, ez egy végtelenül egyszerű sütemény, tehát az ember gondolhatná azt, hogy ebből következően szinte lehetetlen elrontani. Nem tudom, hogy honnan szerzi be a büfénk a süteményeit, de nekik sikerült a lehetetlen is, éppen ezért fel kell vésnem ezt a nevet azok közé, amiket véletlenül sem szabad itt megvásárolni. A probléma csak az, hogy vészesen fogy azon termékek köre, amit még érdemes. Azt hiszem kénytelen leszek megtudni a cukrászda nevét ahol ezt a sok szemetet gyártják, nehogy véletlenül betérjek oda egyszer. Csak pusztán önvédelemből..

Nincsenek megjegyzések: