2011. augusztus 31., szerda

Otthon nem

'Tetszenek' azok az emberek akik viselkedését meghatározza az, hogy hol vannak éppen. Nem akarok külön kiemelni nációt - na jó, ilyenek például a németek - akai odahaza tökéletes mintapolgárként viselkednek, de ahogy átlépik a határt, kitör belőlük az állat. Ez onnan jutott az eszembe, hogy ma előzött meg Göd belterületén, a falu főutcáján üvöltő motorral egy Porsche típusú, német rendszámú autó rettenetes sebességgel. Gondolom odahaza ő is betartja az ötvenet, itt viszont nekünk tart be. Szó se róla, szép kocsi volt és igazán impozáns látványt nyújtott, de aki esetleg kitéved elé, annak menten vége. Amúgy meg nem az a baj, hogy otthon nem teszi és itt nálunk megteheti, hanem az, hogy mi hagyjuk neki..

2011. augusztus 30., kedd

Az ország tortája

Elolvastam az 'Ország tortájáról' szóló írást a Malackarajon és úgy gondoltam, hogy ez az a dolog, amit nem fogok megkóstolni soha. Kicsit ellenérzésem van azokkal a dolgokkal szemben, amik - készüljenek bármiből vagy bárhogy - egy országot illetve annak lakosságát vannak hivatva szolgálni, jelképezni. Ide értem az elveket is. Minden ilyen dologhoz legalább ragaszkodni kell, vagy legalábbis úgy csinálni, ideológiailag azonosulni - ha úgy jobban tetszik. Nehéz olyan dolgokkal ezt megtenni, amihez nem is kérik ki a véleményünket. Nem arról van szó, hogy minden süteményről népszavazást kellene tartani, de azért mégis - ha valamit becsavarunk nemzetiszínű lobogóba és himnuszt éneklünk felette, esetleg Várhegyi Asztrik megáldja - attól még az nem lesz országszimbólum. Van számos olyan sütemény, ami hosszú évek alatt lett magyarrá, mint például a Dobostorta vagy a bejgli és nem a Magyar Közlönyben lett annak nyilvánítva - na jó, ez utóbbi talán itt sem történt meg, de ezt bizton nem állíthatom, mert nem járatom a közlönyt. De furcsa dolog történt - tegnap elém került a sütemény. A nagynéném kapta, de nem falta be - ő nem szereti amúgy sem az édességet - illetve korlátozásokkal (például azzal, hogy muszáj jónak lennie. A Daubner cukrászdából érkező dolgokkal nincsenek averziói, illetve azokkal sem amit ő készít.) és a bevallása szerint megkóstolta, de kidobta volna. Meg kell vallanom, a kíváncsiság vezérelte a villámat. Nos, korántsem volt annyira borzalmas, mint amire vártam. Nem a Zila-féle kiszerelés volt, itt a krém két tortalap közé volt betöltve és talán ettől sem volt annyira gejl. Egészen ehető volt - igaz, két hete nem ettem rendes házisütit, így hasonló állapotban vagyok ezügyben, mint az éhező hajótörött, amikor ledobnak hozzá egy Tesco gazdaságos rúd párizsit. Abban az állapotban még a cukrozott vajaskenyér is mennyei. Szóval meg lehetett enni, nem volt búvársütemény - azaz, nem akart feljönni. Pénzt ugyan nem adnék ki érte, de meg lehetett enni. Azért külföldiek előtt nem kellene túlságosan reklámozni, hogy ez lenne Magyarország, mert a végén nem jönnek ide többet, de elfér a széles süteményes palettánkon. Legfeljebb, ha más is van, majd legfeljebb nem azt választjuk..

2011. augusztus 29., hétfő

Tanulmány: A történet

A gyermekem időnként csúnyán beszél. A hír nem meglepő, hisz a pubertás korba lépett és ilyenkor mindenki nagyobbnak kíván látszani mint ami, ráadásul olyan társaságba is jár (vízilabda edzés) ahol nagyobb kölkekkel van együtt akinél ez egyfajta értékmérő. Tudom, hogy nem változtathatom meg teljesen, ezért arra kértem, hogy ezt előttünk szorítsa minimálisra - tanuljon meg disztingválni. Utóbbi az, ami nem megy és amiért harcot folytatok. Kezd kialakulni bennem, hogy vannak olyan emberek akiknek a szép szó nem használ, mert amíg nem durvulsz, addig azt hiszik, hogy nem mondod komolyan, csak hülyéskedsz. Nem szeretném hinni, hogy a gyerekem is ezek közé tartozik, azt pedig, hogy lépten nyomon brutalizáljam - szóval ehhez a megoldáshoz kevésbé van kedvem. Persze, ha kell, akkor majd összeszorítom a fogam és teszem, de addig - ha van más megoldás mindenre nyitott vagyok. Most például az esszé, mint megoldás került a képbe. Megmondtam, hogy a következő esetnél egy oldal esszé lesz. Lett. Aztán ezt felalkudta másfél oldalra, de becsületére legyen mondva, leírta. Tegnap pedig elég volt megemlítenem, hogy a következő esszé alkuját másfél oldalról kezdjük el, máris normalizálódott a helyzet. Más ilyen helyzetben kékre, zöldre verné de lehet, hogy én íróvá fogom erőszakolni a fiam?

2011. augusztus 26., péntek

Tanulmány

Miért ne beszéljünk csúnyán ok nélkül?

Akad olyan eset, hogy az ember szép szó helyett a rosszabb változatot mondja ki. Lehetséges, hogy ez vagy a környezet szóhasználata vagy egyszerűen feledékenység miatt is bekövetkezhet. A fejlődő gyerekek számára néha egyszerűbb csúnyán, mint szépen és választékosan beszélni. A gondos, gyermeke érdekeit néző szülő először szól, figyelmeztet, majd büntet. A hatás általában elmaradhatatlan. Szerény véleményem szerint ez hatékonyabb módszer mint a fizikai erőszak mely általában kisebb-nagyobb fájdalmat okoz a támadott felületen. Továbbá haragot kelthet a fiúban/lányban. Ha ez megtörténik (jogtalanul) szidhatja az adott szülőt. Ha a szülők meghallják a szidást további verés és/vagy büntetés sorozatok várhatók. Tehát javaslatom kortársaimnak, hogy a kedves, esetleg szigorú szüleiknek egyetlen szavuk se lehessen a viselkedésükre. Tehát legyetek: kedvesek, szófogadóak, alázatosak, hálásak, stb. Összefoglalva ha békességben akartok élni a szüleitekkel meg kell becsülni a döntéseiket és el kell fogadni azokat mert a legjobbat akarják nektek. A legfontosabb pedig a választékos beszéd megtanulása. Mielőtt kiejtesz egy szót, gondold át mit kívánsz mondani és milyen hangnemben. Ha ezzel megvagy, csak azután mondd..

2011. augusztus 25., csütörtök

Büntetés

Nagy dilemma - mivel büntessük a gyereket? Noha alapvetően jutalmazni kell és dicsérni, de néha elkerülhetetlen, hogy ne kelljen megdorgálni a szemtelen utódot pusztán csak azért sem, mert vannak olyan helyzetek amikor egy gyerek nem csinálhatja azt, amit ő akar. Belátom, hogy itt egy érdekellentét feszül - szoktam is mondani a gyermeknek, hogy akkor leszel felnőtt, ha félre tudod tenni a rövidtávú előnyök hajhászását és tudsz távlatokban gondolkodni. Ha beoltatod magad, mert bár utálod a tűszúrást, tudod, hogy ezzel nagyobb kellemetlenséget hárítasz el a fejed felől, vagy nem kérsz fagylaltot, mert tudod, hogy az árt a bélésednek az aktuális egészségi állapotodban. Szóval a kölök nem csinálhat azt, amit akar - és amíg ezt nem tudja, terelgetni kell. Mivel büntessük? Van akinek azt mondod -HÚ! - és hetekre megáll a fejlődésben, van aki fel sem veszi a kiabálást és egyéb büntetéseket. Annak idején a szüleim mindenféle bűnömért tévétilalmat vagy barátmegvonást alkalmaztak, és ez többnyire hatott (a műszaki érzékem fejlődésére is, mert mikrofonrendszert építettünk ki a tv mögé, hogy az ágyból legalább a hangot halljuk.) de még most is élénken emlékszem minderre. A gyerekem viszont csak megvonja a vállát és azt mondja, hogy jó. Azt hinném, hogy mivel él és hal a gépezésért, ezzel sakkban lehet tartani, de ugyanolyan könnyedséggel mond le erről az élvezetről is, mint a tévéről és bármiről. Egyenesen lehetetlen fizikai erőszak nélkül büntetni, mert nem érdekli a dolog. Most mit tegyek? Verjem?

2011. augusztus 24., szerda

Ma

Ma van a napja annak, hogy 12 évvel ezelőtt, hajnali 4 óra felé meghalt az öcsém. Azt hittem, hogy ezt egyszer el lehet felejteni vagy napirendre lehet térni felette azzal, hogy az Úr magához szólította, de engem az azóta sem nyugtatott meg. De ez nem változtat meg semmit..

2011. augusztus 23., kedd

Jézus eljött?

A bazilikánál botrány történt az ünnepen. Egy ember megafonnal ordibált, hogy ő Jézus és eljött az ő országa. A rendőrök elvitték és nyilván egy vizsgálat megállapítja majd, hogy nem ő Jézus. Ezen elkezdtem egy kicsit gondolkozni. Először is, hogy mi jelenleg az a vizsgálat amiből el lehet dönteni azt valakiről, hogy ő Jézus-e vagy sem? Visszagondolva mindarra amit az Újszövetségből megtudhattunk, az igazi Jézus is hasonlóképp kezdte. Volt egy gyermekkori 'botlása', de a fiatalkora mindenféle esemény nélkül zajlott le. Csak egy fiú volt, aki majd apja asztalos/ács üzletének örököse lesz egyszer. Aztán egyszer kiderült, hogy mégis ő az Isten fia. Legalábbis így utólag. Akkor szintén nem akartak hinni neki, az akkori karhatalom ugyanúgy elvitte - igaz nem ordibált megafonnal, akkor még az elektromosság nem volt hasznos dolog - majd a kor orvosi megoldásait alkalmazták rajta - megpróbálták kiverni a gondolatot a fejéből, majd biztos ami biztos keresztre is feszítették. A mi mai Jézusunkra biztosan nem vár ez a sors, így nem derülhet ki, hogy vajon ugyanúgy feltámad-e harmadnapra. Jézus kilétének megállapítása az állami egyház hatáskörébe tartozó dolog és tartok tőle, hogy ma sem hinnének egy ács gyermekének és azt hiszem a csodák is hidegen hagynák. Egy szanatóriumban leszedálva élhetné az életét, esélye sem lenne, hogy meghaljon az emberek bűneiért. Egyszerű őrültként kezelnék, miközben arannyal bőven meghintett vallásának papjai buzgón imádkoznának Istenhez a fiú újbóli eljövetelét várva. Jó, talán ez az ember mégsem volt Jézus. De belegondolva, mi van, ha tényleg mégis ő az?

2011. augusztus 22., hétfő

Gyógyultan

Immáron, a mai nappal végre megkaptuk a hivatalos papírt arról, hogy utódunk keze meggyógyult. További kezelés vagy kontroll nem szükséges - gyógyultan távoztunk. Ehhez persze ki kellett várni a kórházban az elefánt életkorát. Sikerült odaérnünk nyitásra, és mivel az eddigi kontrollok gördülékenyen zajlottak, így volt okunk a reménykedésre. Tudom, hogy itt, ahogyan máshol is, nem az érkezés sorrendje a döntő, de már olyanok is rég végeztek, akik fél órával utánunk estek be a rendelőbe, mire minket is behívtak. Pár kedves szó, egy kis kézropogtatás után kinyomtatták a papírunk és távozhattunk. Bár azt mondtuk, hogy viszontlátásra, de remélem sosem kell többet találkoznunk egymással..

2011. augusztus 19., péntek

Örök témák

Örök téma - nálam a barátság. Volt egy igaz barátom, legalábbis én igaznak hittem. Persze láthattam volna előre, hogy az ő indíttatása az érdek, de az ember pont azt nem szokta látni ami közvetlenül az orra előtt van. A szüleim tanácsát dacból utasítottam el - roszzul látják csak a dolgot - hiszen én mindent meg tudtam magyarázni a magam hamis és elfogult módján. A nagyanyám azt mondta, hogy 'ne barátkozz vele, mert ő proli!' . Persze a nagyanyámnak mindenki proli volt - a nagyanyák egész másmilyen döntési szempontokkal rendelkeznek, mint a gyerekek. Most én próbálom orientálni a saját gyerekemet, hogy kikkel barátkozzon - szintén a saját tapasztalataim alapján, ahogy valószínűleg a szüleim és a nagyszüleim is tehették, de ugyanúgy nem megy nekem sem. Azt hiszem sok gond megoldódhatna a világban, ha a tapasztalatot nem kellene mindenkinek újra és újra megszereznie, illetve mire megszerzi addigra éppen nem megy vele semmire..

2011. augusztus 18., csütörtök

Kreatív táblaművészet

Umag (Horvátország) belvárosában találtam ezt:




Szerénység

Amikor valaki jön hozzánk, a fiam körbevezeti őt a lakáson, és sorra megmutatja a különféle kézművesszakkörökön készített és a lakásban kiállított tárgyait. (Akkor is, ha az érintett ezeket már korábban látta.) Ez hozzátartozik a műsorhoz és különben is, szép és ötletes dolgokat csinált a hosszú évek során. Ilyenkor elmaradhatatlan a gratuláció, a tegnapi vendégünk, amikor meglátta az utolsó szobrot, egy hatalmas , színes csempelapokkal borított éticsigát, megjegyezte: Zsombi, ez nagyon szép! Igazán ügyes vagy! Mire a gyerek: - Tudom! Azt hiszem a szerénységét nem tőlem örökölte..

2011. augusztus 17., szerda

Félpanzió

Számos internetes fórumon néztem utána annak, hogy mit is jelent a 'félpanziós ellátás'. Azt hiszem a világ eléggé egyoldalúan tájékozott, hisz mindenhol, még az iskolákban is azt tanítják, hogy az kétszeri étkezést jelent, általában reggelit és vacsorát. De úgy látszik a valóság téved és erre meg is van a bizonyítékom. Helyet foglaltunk egy közeli alkalomra egy panzióban Pécs mellett, Orfűn, akol a ház szolgáltatásai közé tartozik a félpanziós ellátás. A fogadós szerint ez csak vacsorát jelent, a reggeliért még pluszt kell fizetni. Az érvek nem hatottak - ugyanis a világ elmaradottabb fele hisz abban, hogy a félpanzió reggeli és a vacsora - de itt megtudhatjuk, hogy a félpanzió maga a vacsora és a csak vacsora kifejezés nem értelmezhető. Hiába, mindig van mit tanulni, állandóan fogékonynak kell lenni az újra..

2011. augusztus 16., kedd

Csigák az autópályánál

Két csiga áll az autópálya szélén. Az egyik megkérdi: Átmegyünk? A másik azt válaszolja: Ááá, hagyd! Oda születni kell! Valahogy én is ezt érzem amikor arra a törekvésemre gondolok, hogy őszinte és igaz barátot találjak magamnak. Olyat, akivel mindent korlátozás nélkül megbeszélhetek és nem árul el vagy nem szúr hátba ha éppen az érdeke úgy kívánja meg és nem lép le szó vagy magyarázat nélkül. Azt hiszem a felszínes kapcsolatok időszakát éljük, a legfontosabb dolog az emberek egymással való kapcsolatában az, hogy milyen az időjárás, mit csináltak a hétvégén és bár senkit nem érdekel, de hogy érzi magát a másik. Ha ennél többet akarna valaki beszélni, mindenfelé csak végeláthatatlan autópálya fogadja, hosszan és sűrűn elzúgó nehéz kamionokkal. Azt hiszem én inkább visszacsúszom a csigaházamba..

2011. augusztus 15., hétfő

Falak

Különfélék vagyunk mi mind, illetve ahogy Mérő László is megállapította, mindenki másképp egyforma. Vannak ilyen emberek és vannak olyanok is. Különbözőségünk időnként vonzóvá tesz a másik számára, időnként elutasítást szül. Vannak olyan emberek akik kínosan ügyelnek arra, hogy ha valaki ad valamit, rájuk ugyanakkora rész juthasson mint másra. Ugyanakkor ezek az emberek, ha adni kell, inkább a háttérbe húzódnak szerényen azzal, hogy cselekedje ezt inkább más. A kölcsönösség pedig ebben a kapcsolatban is fontos, mindig adni kell hozzá, hogy mi is kaphassunk. Persze lehet egy életen keresztül a sértettséget választani, ha éppen arra van az illetőnek igénye, de akár be is lehetne látni azt, hogy a társas kapcsolatban nem az a prioritás, hogy én jól járjak, hanem az, hogy mindenki elégedett lehessen. Mert ha nem, előbb utóbb falakba fog ütközni az, aki csak kapni szeret és tudvalevő, hogy egy falat felépíteni sokkal egyszerűbb és gyorsabb, mint ugyanazt lebontani..

2011. augusztus 13., szombat

Csomagtartó

Univerzális csomagtartó biciklire. A legjobb találmány, amire ember gondolhat - lelki szemeim előtt megjelenik a tökéletes csomagtartó, amit pár mozdulattal a kerékpár hátuljára varázsolhatok, ráadásul mivel univerzális, így küzdenem sem kell vele annyit - ehhez képest a való világ egészen mást mutat. Univerzális - tehát igazából egyik bicajra sem lehet feltenni. Azóta több típust is megnéztem, de amit láttam, egyiknek sem volt olyan rögzítőhelye, ahová nyugodt szívvel rögzíthettem volna. Utólag kellett még egy U alakú pánt, néhány csavar, a bicajba fel kellett bővíteni két lukat és menetet is kellett bele fúrni, mert másképp nem tudtam volna a tartószerkezetet rögzíteni. Ráadásul a tartószerkezet furatát is fel kellett bővítenem. Szerencse, hogy a szomszéd újra segített, mert nélküle nem lehetne megoldani semmit - lévén, ilyenkor jövök rá arra, hogy a szerszámaim csak szerszámnak látszó tárgyak, munkavégzésre távolról sem alkalmasak..

2011. augusztus 12., péntek

Lezárom

Mindig foglalkoztatott az, hogyan védhetném meg a telefonra rögzített adataimat. A telefon manapság általános kommunikációs eszközként működik, nem csak puszta számokat tartunk rajta, hanem az életünk egy szelete is ott található, így felmerülhet a kérdés, hogy óvjuk ezt meg minél jobban. A gyártók egyelőre nem igazán foglalkoznak a problémával - gondolom boldogabb helyeken a telefon ha elvész és nem törik össze egy lehulló zongora alatt, akkor van esélye visszakerülni a tulajdonosához. Nálunk azonban más a helyzet, itt néha kifejezetten értékesítési célból is lopnak telefont, illetve a 'becsületes' megtaláló sem adja le, inkább eladja a talált készüléket.  A sim kártyát rendszerint kiveszik és el is dobják, mert  használhatatlan - ezt tiltják le a legelőbb, ráadásul  nyomra is vezetheti a keresőt, ha a bekapcsolt eszközben marad. Viszont a telefonon tárolt adatok továbbra is a készülékben maradnak egy új kártyával is, így tálcán kínáljuk magunkat és ismerőseinket másnak. Azt hiszem a legegyszerűbben úgy védekezhetünk, ha használjuk a telefonunk biztonsági megoldását. Az enyémben be lehet állítani egy négyjegyű kódot és a telefon automatikus lezárását. Ezt az időt én 5 percre lőttem be, így nem teszi túl kényelmetlenné a használatot. A bejövő hívásokat továbbra is tudom fogadni a lezárt telefonnal, de hívást kezdeményezni, vagy bármit művelni csak a kód beírása után tudok. Ráadásul ezt a kódot bekapcsolás után is kéri, nem lehet megkerülni még a sim cseréjével sem. A készüléken persze lehet gyári beállítások visszaállítását kezdeményezni - ez törölni fogja a kódot is, de egyúttal az adatokat is. Azt hiszem ennél egyszerűbb mód nincs az adataink védelmére - hacsak az nem, hogy nem hagyjuk el a telefonunkat.

2011. augusztus 11., csütörtök

A diadal!

A magyar focicsapat nemzetközi sikert ért el! Megvertük az izlandi válogatottat. Azét a szigetét, akik úgy tudtak bekerülni a hírvilágba, hogy a kimondhatatlan nevű vulkánjuk tartósan keresztbe tett az európai légiközlekedésnek. Ráadásul - gondolom - a csapattagok nagy része nem is profi futballista, napközben a halfeldolgozóban tevékenykedik, esetleg a halakat fogdossa. Ez most egy olyan eredmény, amire figyel a világ, hisz azon csapat örökösei, akik annak idején elverték Angliát 6-3-ra. Most legyőzik a félállású halászokat - és erre büszkének kellene lennünk. Persze,  mindig jobb, mintha őket se tudnánk megverni..

Mezít-Láb

Szeretek mezítláb mászkálni. A lehető legjobb közlekedési módszer, egyetlen hátránya a koszos talp - ugyanis ezt nem lehet levetni akkor, ha az ember bemegy a házba, vagy éppen ágyba kíván feküdni egy áthajtott munkanap után. Miután már Douglas Adams felvetette a világ két legzseniálisabb találmányának az ötletét (A kikapcsoló gombot gyerekekhez és a szuperlegyet, ami megtalálja a résnyire nyitott ablakon a külvilágba vezető utat.) én csak a lábmosó ötletével tudnám a civilizációnk haladását a fejlődés rögös útján egyengetni. Az ötletem egy berendezés, amibe bedugva a lábunkat, tisztán és szárazan húzzuk ki onnan. Forgó kefécskék megmosnák és aztán a ráfújt levegő megszárítaná a lábunkat, pont mint egy autómosóban. Wax helyett meg be lehetne kenni bőrpuhítóval a sarkat. Azt hiszem lassan írni fogok a Nobel bizottságnak..

2011. augusztus 10., szerda

Lelkiismereti kérdés

Azt hiszem lerágott csont ez is, számtalanszor írtam róla és talán még fogok is. ugyanerről - talán más szavakkal - de lehet, hogy pont ugyanígy. Ez én nem tudhatom. Belőlem rendszeresen előtörnek ezek a gondolatok, azzal kapcsolatban, hogy magamat veszem alapul ahhoz, hogy mástól milyen viselkedést várnék el. Hogy bennem feltámad a lelkiismereti nyomás, ha úgy érzem valakit elhanyagoltam és vélhetően arra vár, hogy keressem. Az érzés erős, mert szeretek mindenkivel jóba lenni, viszont egyáltalán nem kölcsönös. Amin én sokszor órákat agyalok, azt más elintézi egy legyintéssel vagy annyival sem - egész egyszerűen nem jut az eszébe. Azt a lapot már ellapozta és abban a könyvben csak előrefelé lehet olvasni. Én meg szeretek időnként visszaugrani, hátha kihagytam belőle valamit. És rendszerint rájövök arra, hogy valóban.

Csak szar

Arra gondoltam, hogy időszerű lenne lefelé is mozdulni az altest irányába, ezért gondoltam írok egy ilyet is. Rendszerint rám szokott hárulni a telken az eldugult csatorna kitakarítása, és ilyenkor az ember közelebb kerül bizonyos dolgokhoz, mint az amúgy a hétköznapi életben előfordul. Míg nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mit és hogyan eszünk, a keletkező outputtal igyekszünk a lehető legkisebb felületen érintkezni. Ez egyfajta társadalmi prüdéria vagy talán tabu? Ki tudja? De ahogy enni is kell, úgy ürítkezni is, és egy kiadós csatornatisztítás megváltoztat egynéhány gondolatot. A csendesen - de valljuk be meglehetősen furcsa szaghatások közepette hömpölygő szarfolyam a többségünkben meglehetősen negatív gondolatokat vált ki - a gyerekem sem lóg ki a sorból, ott szörnyülködött a szomszéddal együtt és egymást túllicitálva ájuldoztak az időnként felcsapó penetrát szagolván. Pedig nincsen abban semmi rossz, hisz belőlünk jött ki az egész, pár órája vagy napja még a vasárnapi díszebéd volt. Most pedig olyan szépen és méltóságteljesen görög előre, hogy eltűnjön előlünk a sötétben.

2011. augusztus 9., kedd

Gazdaságpolitika

A büfénkben ilyen is van! Sajátos, akár csak a Matolcsy-féle, ugyanis azt sem tanítják a tankönyvekben, vagy ha tanítják, akkor nem így, esetleg a rossz példák között említik - de nyilván ők tudják rosszul, mert egyszer még a csodájára fognak járni. Biztos. Szóval nálunk úgy működnek a dolgok, hogy nem azokat a termékeket veszi a büfés, amik amúgy fogynának, hanem olyanokat is, amik meg nem. Nem arról van szó, hogy újakkal próbálkozik, hanem arról, hogy a jól fogyó ishler mellé, cipőtalp állagú tiroli rétest is vesz, ami 'hetekig' érintetlen marad a frigóban. Aztán később már nem rendel islert, mert a tiroli nem fogyott még el. Aztán ott van a töküres hűtő a bánatos rétesekkel. A másik ügy a somlóik ügye. Egy tálka most lett 400 ft. Ez, hogy sok-e vagy kevés, nem tudom, de tekintve, hogy az Isten háta mögött vagyunk és gyalog más alternatíva nincs, így akár jó árnak is lehetne mondani. Amikor vettem, de nem volt a büfésnek tejszínhabja, olcsóbban kaptam meg. Viszont, amikor volt hab, de én nem kértem habot, akkor meg teljes áron. Én a két helyzet között nem láttam túlságosan nagy különbséget, de hát én közgazdaságilag korlátolt vagyok. De vizsgálódom serényen..

Lejárati idők

A lejárat fontos dolog, nem szabad viccelni vele! Ami például a csokoládé és édességipart illeti, a termékeiknek kétféle lejárati ideje is van. Az első a csomagoláson feltüntetett lejárati idő - ez mutatja azt az időpontot, ami után a terméket nem szabad kereskedelmi forgalomba hozni. Ez nem azt jelenti, hogy a lejárat után egy nappal már nem lehet megenni az édességet, hanem üzletben nem szabad eladni. A másik - a fontosabb - dátum az elméleti lejárati idő, ami szerint a dolgot az elképzelt időben, azonnal meg kell enni, hiszen lejárt. Az elméleti lejárati idő ezért szinte a legtöbb alkalommal megelőzi a feltüntetett lejáratot. És ez így is van jól..

2011. augusztus 8., hétfő

Menteni, menteni, menteni!

Olvastam az indexen egy cikket. Van venne egy sommás megállapítás: 'Az ssd nekem kicsi és drága. A 256 gigabájtos verziókon még mindig nem férne el a 330 gigabájtnyi adatom, törölgetni 2011-ben nem vagyok hajlandó, ráadásul 125 ezer forintot egy adattároló nekem nem ér.' Nagyjából jellemző a magyar számítástechnikai hozzáálláshoz ez a mondat. Mi a túrónak kell egy embernek manapság 256 GB tárolóhely, sőt 330 GB? Mi az, amit ekkora helyen nem lehet tárolni, sőt törölgetni sem lehet belőle? A jellemző felfogás szerint az adat csak akkor válik értékké, ha elveszik - ezért szoktam mindenkinek azt mondani, hogy csak azt tartsa a gépén, amit nem félt. Egy merevlemezes egység az egyik legmegbízhatatlanabb eszköz, rosszabb esetben van benne egy (vagy több) olyan mágneses lemez ami percenként annyit pördül mint az otthoni gyorscsiszoló vágókorongja, és ezek felett egy légpárnán száguldozik oda és vissza egy (több) apró mágnesfej. Belátható, hogy egy ilyen érzékeny és nagybonyolultságú rendszerben bármikor bekövetkezhet bármi, amitől a rendszerünk elérhetetlenné válik. Minden adatunkat el kell menteni, a gépen csak a pótolható dolgokat tartsunk! Manapság amikor 4.4 GB kapacitás kb 60 forintért beszerezhető - vétek a fontos dolgokat, képeket nap mint nap kitenni a pusztulás veszélyének. Sőt, a fontosabb adatokat érdemes több példányban kiírni, és hogy tovább fokozzuk az adataink biztonságát, a másod (vagy harmadpéldányt) egy eltérő földrajzi helyen tároljuk! Ha fontosak a dolgaink, vigyázzunk rájuk megfelelően!

--
Pápai Balázs - Rendszergazda, projectmanager, programfejlesztö Tel: +36/27/537-286 Mobil: +36/20/458-6979 Fax: +36/27/537-137

Infláció 2.

Mit lehet tenni, ha az ember azt érzi, a barátai cserben hagyták? Mit érdemes ilyenkor tenni, mi az a határ amíg el lehet/kell menni, hogy a kapcsolatok fennmaradhassanak? Nem tudom, ki mennyit áldoz erre a saját idejéből - én azt érzem, hogy szinte semmit. Az általános vélekedés ilyenkor az, hogy én elfoglalt vagyok, más meg marhára ráér, keressen ő, ha akar valamit. Eddig én voltam az, aki keresett, de mára eljutottam abba az állapotba, hogy nem keresek, inkább megülök én is abban a helyzetben ahogy más - hisz én is baromira nem érek rá, hisz csinálnom kell a valamit, a semmit és a bármit, más meg majd keres ha akar. És ha nem, akkor azt hiszem így jártunk..

Infláció

Az ismerőseim szép lassan eltűntek. Ahogy a gazdaságban értékelődik le a pénz, úgy lesz egyre kevesebb azon emberekből, akik még szóba állnak velem. Ezt nem tudom mi okozza, a nyári pangás, a szabadságolások vagy az általános érdektelenség, esetleg az, hogy minek beszélni,  ha sokkal egyszerűbb elolvasni azt, hogy miről is írok éppen. A blog feleslegessé teszi az emberi kapcsolatot - azt hiszem számíthattam erre - ahogy az ember is tudhatja azt, ha jégre megy, előbb vagy utóbb el is fog esni, de mit tegyen, ha szeret korcsolyázni? Pedig, mint tudjuk, az elesés lehet hogy fájni fog..

2011. augusztus 5., péntek

Egyedül jár

Ha a gyerek az örömön kívül gond is és a gond nem jár egyedül - akkor a logika szabályai szerint feltételezhetjük, hogy a gyerek sem jár egyedül. Ezt jó dolog tudni egy a kölökért aggódó szülőnek, ha arra gondol, hogy az utódnak egyedül kellett elmennie abba a táborba, ahova azért tesszük, hogy vigyázzanak rá és ne kelljen este a számítógép mellől előhúznunk véreres szemekkel, amikor a munkából hazaérünk. Aggódtam érte, mert társaságban, ha van aki gondolkodjon és figyeljen helyette, akkor erről a két dologról hajlamos elegánsan megfelejtkezni és egy könyvvel a kezében, méla arccal hajlamos besétálni egy árokba, nekimenni egy eléugró villanyoszlopnak vagy fának. De  dicséretére legyen , hogy megoldotta a feladatot. Az én fiam!
 

2011. augusztus 4., csütörtök

Kritikus hangok

A közelmúltban kritikus hangok jutottak vissza hozzám az egyik olvasótól. Azt mondta, hogy időnként annyira felbosszantja magát az írásaimon, azon, hogy szerinte mindent jobban tudok mindenkinél és ezt le is írom, hogy fel tudna robbanni ilyenkor. Őszintén meglepett a dolog, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen reakciókat váltok ki bárkiből is azzal, amit a saját szórakozástatásomra leírok. De ha úgy vesszük, akkor akár a hiúságomat is legyezgethetem azzal, hogy érzelmeket váltok ki valakiből - igaz, hogy ezek jelenleg olyanok, hogy az illető meg tudna fojtani egy kanál vízben, de akkor is! Ebből ki lehet indulni, ez egy eredmény! Igaz, még dolgozni kell rajta, de kezdetnek nem rossz..

2011. augusztus 3., szerda

Darage

Nem igazán szeretem a darazsat. Gátlástalan rabló, aki visszaél a testi adottságaival. A méh többnyire meggondolja kit és miért szúr meg, mert szó szerint az életéről van szó, amit feláldoz ha kell, de csak úgy bele a világba, hűbele Bálint módjára sosem hadonászik a karddal. Nem úgy a rokon, aki tudja, hogy minden korlátozás nélkül használhatja a fegyverét. Általában ezért használja is. Tegnap szerencsére kivételt tett mégis. Ahogy hazafelé autóztam, bevágódott a kocsi ablakán, előbb a fejemnek pattant, majd beesett a lábaim közé. Kicsit ideges lettem ettől - gondolom ő is, de úgy látszik mindegyikünk a saját bajával volt elfoglalva, így nem volt ideje a másikkal foglalkozni. Engem a gyors és biztonságos megállás foglalkoztatott, ő nem tudom mit csinált odabenn, csak arra gondoltam, hogy mit nem lenne jó, ha tenne. Szerencsére sikerült megállni és kilebegni az autóból, mire a darázs is megkönnyebbülten elszállt. Azt hiszem mindkettőnket megviselhette a trauma..

2011. augusztus 2., kedd

Horvátország

Mindennek vége szakad egyszer, semmi sem tart örökké. Tegnap került sor arra, hogy lezárjuk a 2011-es üdülési évünket a horvátországi nyaralással, mostantól fogva egy évig csak a munka, a kemény munka jön. Persze biztosan lesznek rövidebb intermezzók, de hosszabb vakációra már nem készülök. Ha a mai napot kibírom, akkor nem lesz semmi gond a többivel..