2011. május 31., kedd

Drótfosztás

Eddig nem akartam elkiabálni, de végre úgy néz ki, hogy dróttalanították a gyereket. Egy rövid, de akkor hosszúnak tűnő - várakozás után levették a gipszet, megröntgenezték és kiszerelték az utód mellső lábából a tűződrótot így, ha már mozgatni is fogja tudni a teljesen lemerevedett kezét, teljesértékű gyermekünk lesz újra nemsokára. A jövő héten még varratszedés lesz és kész. Mindezt egész a következő kartörésig. (Jut eszembe, annak idején szinte irigykedtem az akkori iskolatársaimra akiknek már el volt törve valamije. Szar dolog a kretének klubjába tartozni főleg úgy, hogy töröttek voltak többen és ők alkották a klub normális oldalát, én meg pironkodhattam, hogy még egy kis ficamra se tellett. Utólag belegondolva, szülői szemmel - hát, a francba sem kívánom. :-))

2011. május 30., hétfő

Gyereknap a Skanzenben

Tegnap a gyereknapot a szentendrei Skanzenben töltöttük. Rég voltunk már arra, de amikor ott jártunk, mindig meleg volt és tömeg. Azt hiszem tudunk jókor menni. Hiába gondolja az ember azt ilyenkor, hogy majd valami egyedit talál ki, ugyanúgy tagja a globális népléleknek, így minden 'egyéni' gondolata ezrekben születik meg hasonlóképp. Szolid gyereknapi programnak szántuk - azzal a kis mellékzöngével, hogy az utódot úgy kellett szinte fegyverrel belekényszeríteni, mert szívesebben maradt volna odahaza, lévén előző nap este érkezett haza az osztálykirándulásáról. A parkoló természetesen tele volt, egészen hátul kaptunk csak helyet egy murvás placcon. Persze mindenki elöl kezdi, a nej is kapacitált, hogy igen, ott ő látott parkolóhelyet, de én meg azt láttam, hogy akik elindultak arra, már jönnek is visszafelé, így minden tiltakozás ellenére egyből hátulra mentem. A Skanzen teljesen megújult. A bejárat teljesen európai lett, egy állomásépületben csúcsosodott ki, remekül ötvözve a krómot és üveget egy századeleji vasútállomás épületével. Természetesen csak egy pénztár működött, ahol éppen problémásék akartak kismillió jegyet venni üdülési csekkre, így majdnem kivártuk az elefánt életkorát. A belépő, szerény számítás szerint 4khuf-ba került volna, de kaptunk valami nehezen értelmezhető kedvezményt a gyerek felére - szerencsére azt a felet nem kellett kint hagyni. Ha ott voltunk, kellett vonatjegyet is venni, ötszáz per kopoltyú, ezért annyiszor vonatozhattunk, ahányszor akartunk. Mondjuk a vonat eléggé korhű volt, korhűen szemléltette azt, milyen lehetett egy vicinális a piacnapon, mindenütt emberek lógtak rajta. A terület egy része le volt zárva filmforgatás miatt, de mozgást nem láttunk - biztosan alvós jeleneteket forgathattak akkor. Épültek új részek is, egész szépen sikerültek. Ha ott voltunk, kajálni is kellett. Az étel jó volt, de a jelek szerint aranyból készült, többet fizettünk érte mint egy belvárosi étteremben, de ki tudja azt mondani a gyereknek, hogy nincs kaja, ha azt mondja, hogy éhes? Legközelebb idejében veszek fel személyi kölcsönt, ha tudom, hogy ilyen helyre megyünk..

2011. május 27., péntek

Sosem értettem

Sosem értettem - című rovatom következik. Szóval sosem értettem meg azokat az embereket akik az áruházak parkolóiba orral befelé állnak meg az autóikkal. Tulajdonképp szinte mindegy mit csinálunk, hisz egy beállás és egy kiállás lesz a mérleg és ha orral állunk be, akkor tolatva kell kimennünk, ha tolatva állunk be, orral kifelé tudunk kihajtani a helyünkről. Ugyanakkor a második esetben (Hacsak nem vagyunk annyira szerencsések, hogy az autónk mögött gyalogjárda húzódik, vagy míg bent vagyunk, sebtében építenek egyet mögénk) sokkal nehezebb a vásárolt holmit a csomagtartóba lapátolni. Részben be kell ügyeskedni a batárt a parkoló kocsik mellett a virágágyásba, vagy ha nem esünk a környezet- és embertársaink autójának a károsításába mint bűnbe, akkor is kerülgethetjük a kocsink hátsóját. Szóval bonyolultnak hangzik mindez, egy olyan aprócska előnyért cserébe, hogy ne kelljen tolatni, ha végeztünk a vásárlással. Vagy csak szokás szerint megint én nem értek valamit és az igazi előnyök rejtve maradnak előttem. Utóbbi esetben azt hiszem hülyén fogok meghalni..

2011. május 26., csütörtök

Helyzet

Egy mai helyzetről jutott eszembe az, amit még a nagyanyám mesélt a nagyapámról. Sajnos őt még annyira sem volt alkalmam megismerni, mint a nagyanyámat, de jó fej ember lehetett. Gerince volt, az elveiért vállalta a meghurcolást is, volt minisztériumi dolgozó, bíró, ügyvéd és rendőrkapitány is, de dolgozott Vác legrosszabb hírű kocsmájában (A lordok házában) is, mint pénztáros, mert a múltja miatt más állást nem kaphatott. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a városban a felbőszült tömeg ne lámpavasra aggatott emberek látványával nyugtassa meg magát. Az urak, akik voltak szívesek ezáltal megmenekülni, úgy hálálták ezt meg, hogy megóvandó a népharagtól internálták egy időre. Felajánlották neki azt, ha spicli lesz, visszakapja a régi állását és kedvezményeit, de ő elutasította ezt - ekkor lett kasszás a kocsmában, mert sehova máshova nem mehetett. De ennek ellenére nem veszítette el a humorát. Egy alkalommal, amikor vendégek voltak náluk, a nagyanyám, szükségét érezve a mellékesbe vonult. A vendégek távozni akartak és el szerettek volna köszönni a ház úrnőjétől, de nem találták. Nagyapám tűvé tette a házat, nyomában a vendégekkel, hogy hol lehet a nagyanyám és a wc-ben ülve talált rá. - Ó, hát itt van - tárta szélesre az ajtót és a vendégek egyenként az ülő nagyanyámhoz járultak üdvözlésre. Hogy a nagyapám utána mit kapott a nagyanyámtól, azt el lehet képzelni. Sajnos akkoriban még nem volt videó, pedig szívesen megnéztem volna..

2011. május 25., szerda

Nyugdíjas zavar

Azt hiszem zavart érzek az erőben. A kormányunk azt kommunikálja a korengedményes nyugdíjakkal kapcsolatban, hogy az ország nem tud eltartani ennyi fiatal nyugdíjast ezért majd jól visszaterelik ezeket az embereket a munkaerőpiacra, hogy hátha nem élik meg az újbóli nyugdíjkorhatárt ha addig halálra dolgozzák magukat. Ez rendben is van addig, míg az ember el nem kezd gondolkodni - tudom, hogy a hibát itt követtem el, hisz aki hithű és ragaszkodik a párt iránymutatásához, annak ez tilos - szerencse, hogy sosem voltam egyetlen párt tagja vagy támogatója sem, legalábbis annyira nem, hogy ezért a szabad gondolkodás jogáról lemondtam volna. Szóval, van egy nyugdíjas tűzoltónk, akinek a nyugdíját az állam fizeti. Attól a zavaró kis ténytől tekintsünk most el, hogy annak idején amikor őt alkalmazták, köttetett egy szerződés, amit az egyik fél ugye teljesített, és amikor a másiknak kellene, akkor a másik most beinteni készül - de hát ez a kormányok, főleg ezé a kormányé, lehetősége, hogy utólag változtassanak meg valamit, ami a teljesítőt rosszul érinti. Tudom, forradalom, kétharmad meg felhatalmazás. Szóval itt a nyugdíjas tűzoltó, akinek nem tudjuk kifizetni a nyugdíját mert üres a kassza - csináljunk belőle aktív tűzoltót! Remek ötlet! De az aktív tűzoltó fizetése honnan lesz? Ki fogja azt odaadni neki? Ráadásul, ha azt vesszük, hogy a nyugdíjak rendre alacsonyabbak mint a fizetések, akkor még több pénzt kéne adni neki fizetésként, mint most nyugdíjat kap. Tehát, ha eddig nem volt pénzünk arra, hogy kifizessünk X összeget nyugdíjra, vajon miből fogjuk állni a X * Y (Ahol Y egy egynél nagyobb szám!) összeget? Rövid fejszámolással belátható, hogy az egész úgy hülyeség ahogy van. A megoldás nem old meg semmit, többe fog kerülni a látszatmunka mint a jelenlegi nyugellátás, és csak társadalmi feszültséget generál. Nem lett volna egyszerűbb (és talán gazdaságosabb?) a meglévő rendszert kifuttatni, de az új állományt már új feltételekkel felvenni, ahogy ezt amúgy a kapitalizmusban a gonosz tőkések csinálják? Vagy a kormány ragaszkodik a pofonosdoboz fedelének feszegetéséhez?

2011. május 24., kedd

Osztálytalálkozó

Szombaton tort ültünk, annak a torát, hogy 25 éve érettségiztem le és szakadt meg az addig folytatott kellemes, olykor küzdelmes négy esztendő, amit az életem egyik legjobb, legmeghatározóbb szakaszának tudok be. Azt kell mondanom, hogy a szervezés kimagasló volt, mégis csekély érdeklődés kísérte, amit igazán nem értek. Bár a kemény mag rendszeresen szokott évente is találkozni, de ez egy olyan szép kerek szám volt, amire azok is eljöhettek volna, akik nem járnak el minden évben az összejövetelekre. Ez valamilyen szinten csalódás, mert azt hiszem mindenki magából indul ki - én is - és tudom azt, hogy mennyire vártam már ezt a találkozást. Nehéz így megérteni vagy elfogadni másnak abbéli véleményét, hogy ez lényegtelen és nem szükséges része az életének. Megérteni nem, de elfogadni azt tudnám, ha ezek az emberek szólnának, megtisztelnének azzal, hogy elmondják ezt - figyelj, nem érdekel vagy nem érek rá - de semmi nem marad, csak a süket csend. Utálom, ha nekem kell kitalálnom bármit is, amit másnak nem tartana semmiből sem kimondani. Ebben is..

2011. május 23., hétfő

Puki, a sors és a mindenható

Tegnap az egyik macskánk egy játékkal jött haza. A szórakozásának a tárgya egy feketerigó kölyök (A gyerek Puki névre keresztelte meg) volt, akit sikeresen elvettünk tőle és próbáltuk - az internetes szakirodalmat is segítségül hívni - életben tartani. Ez több kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel ment. A madár vérzett és félre tartotta a fejét. Mivel az etetése nem igazán sikerült, a jószág jobbára csak ivott és aludt. Estefelé kedvező jelek kezdtek mutatkozni a sorsában, már nem feküdt, hanem állva aludt és a fejét sem tartotta félre. Egy macskahordozóba tettük (A szakirodalom azt javasolja, hogy pont a macskák ellen egy kalitkába kell tenni, mert úgy a szülei a rácson keresztül etetni fogják) de, mivel utólag úgy tűnik, hibásan csuktuk be a rögtönzött kalit ajtaját, ezért éjszaka a macskák újra kiszedték és eljátszottak vele. Ezt már nem bírta ki, bár reggel még mutatott némi életjelet, mire munkába indultunk, kiszenvedett. Eddig a dolog tényszerű része. A legtöbb ember ilyenkor - személyes bosszúvágyától fűtve kiirtaná a macskát, vagy üvöltözne vele, esetleg meg is rugdosná - bosszúból. A macska meg nézne bután, hisz többezer éves programot hajt végre ilyenkor. Ez a program benne van a macskában és biztosítja azt, hogy egyedül is életben maradhasson, macskatál és fincsi előre csomagolt tasakos eledelek nélkül is. Mi emberek meg elvárnánk tőle a lehetetlent, azt, hogy egy többezer éves tudást a mi kedvünkért dobjon sutba. Ez egy olyan dolog, amit még kinevelni sem lehet belőle, mintha valaki azt kérné tőlünk, hogy mostantól négy lábon járjunk, mert ő úgy szeretné. Hajlamosak vagyunk ilyenkor Istent játszani és az igazság pajzsát a kezünkben tartva törvényt ülni az oktalan állatok felett. Ők persze nem tehetnek róla - leginkább a csillagok állása és a szerencsétlen véletlenek sorozata vezetett egy halott rigókölyökhöz a szemetesben. Amikor elitéljük a cirmost amiatt, hogy azt tette ami bele van kódolva, nagyvonalúan elfelejtkezünk arról, hogy mi nap mint nap mit cselekszünk. Persze a mi tetteinket meg tudjuk magyarázni valami felsőbbrendű céllal, de ha úgy vesszük, mi sokkal durvább dolgokat teszünk a saját céljaink eléréséhez. Permetezünk, gyomirtózunk - ezzel mindenféle apró állatot irtunk ki gondolkodás nélkül, cserebogárlárvák életét szakítjuk meg, egész hangyakolóniákat pusztítunk ki, levéltetvek tucatjait mészároljuk le pusztán csak azért, mert rosszkor vannak rossz helyen. A legjobb esetben csak elkergetjük, de akár meg is öljük a vakondot csupán csak azért, mert a mi kertünkben vannak a környék leggusztusosabb csimaszai. Magunkra, ha velünk történik valami kedvezőtlen - a lelkiismeretünk megnyugtatása érdekében ráhúzzuk azt, hogy ennek így kellett lennie, hiszen ott van a nagybetűs SORS, ami helyettünk felelős mindenért, de talán ez a rigó esetén is igaz. Már persze, ha tényleg létezik ez a fogalom a gyakorlatban. Ha igen, akkor ennek a madárnak most meg kellett halnia. Mi a sorsa ellen dolgoztunk, de az figyelmeztetett a macska képében, hogy ez így nem lesz jó! A rigó talán előző életében elkövetett valamit. Talán cár volt, talán egy oligarcha, de az is lehet, hogy sajtot lopott a konyhából - mindenesetre a sorja az ujjászületés kellett, hogy legyen. Rigóélete véget ért, hogy valami más kezdődhessen. A macska csak végrehajtó volt, csak parancsra tette azt amit tett. Persze, ha valóban ez történt és ez nem egy olyan n.-ik dolog, ami a szerény agyamban fel sem merülhetett. Ki tudhatja ezek után ezt biztosan?

2011. május 20., péntek

Akku

Végre megjött a tartalék akkumulátorom a telefonomhoz és a hozzá szánt töltő is - nagyjából pont akkorra, amikorra számomra is kiderült az, hogy igazából nincs is különösen szükségem rá. Szerencsére valami egészen nevetséges összegbe került, főleg annak a fényében, hogy ezt Kínában elkészítették, hajóra rakták, idehozták és még a magyar posta is lefölözte a hasznát azzal, hogy kikézbesítették ide a kezeim közé. Nekem egy lépést sem kellett megtennem egy olyan termékért ami a világ másik feléről származik és annyiba kerül, amiért más egy lépést sem tenne idehaza. Furcsa dolog ez a globalizmus. Ezek után csak az a kérdésem maradt, hogy miből él meg az a szok kici kínai?

2011. május 19., csütörtök

Egyen legyet!

Tegnap egy újabb metaigazsággal gyarapítottam bölcsességem tárházát. Fűnyírás közben igen nehéz volt távol tartani a fejem körül köröző, apró legyek garmadáját. Nem tudom mitől jönnek, de úgy tűnik mintha rosszallanák azt, hogy a füvet vágom és ezért büntetésből megpróbálnak ellepni és legyűrni. Eddig, próbáltam a fülemen keresztül lélegezni, hogy ne szálljanak bele a számba és az orromba az apró kis dögök, és amelyiknek sikerült a manőver, azt igyekeztem valahogy kiszerelni a szervezetemből, felesleges energiákat kötve le ezzel. Aztán eszembe jutott az, hogy vajon mit is tehetne Bear Grylls ebben a helyzetben és rájöttem, hogy mindenkinek sokkal egyszerűbb az, ha nem küzdök az elkerülhetetlen ellen, hanem csak nyelek egy nagyot. Az ember sosem tudhatja, hogy mitől hízik..

2011. május 18., szerda

Talált telefon

Valahogy szóba került a mai nap. Egyszer találtunk egy telefont és teljesen természetesnek vettük azt, hogy visszaadjuk a gazdájának. Ilyenkor keres az ember a címjegyzékben valami árulkodót, Aput, Anyut vagy tesókat, akik el tudnak vezetni a gazdához. Még újévkor történt, hogy rátaláltunk az elveszett készülékre, és a tulajdonosa annyira örült, hogy egy üveg pezsgőt is kaptunk ajándékba tőle. Nem akartuk elfogadni, mert épp elég volt látni mennyire örül, illetve belegondolni abba, hogy mi is kerülhetünk hasonló helyzetbe. A kollégám is mondta, hogy ő is talált már kétszer telefont. Említette, hogy kereshetett volna rokonokat a címjegyzékben, de ő ehelyett inkább mind a két esetben eladta a telefont, mondván miért veszítette el a gazdája, jobban kellett volna vigyáznia rá. Ezen teljesen megdöbbentem, nem gondoltam volna ilyen hozzáállásra. Azt hiszem megint tanultam valamit. Ha mást nem, egy kis emberismeretet..

2011. május 17., kedd

Anyám

Anyám nem egy könnyű eset. Nem igyekszik, hogy beleférjen a hagyományos anyaképbe, sőt néha az az érzésem, hogy ennek direkt ellenére dolgozik. Bár segíteni is szokott, megbízni nem lehet benne mert a legváratlanabb helyzetekben és indokokkal tudja lemondani az önkéntesen elvállalt szolgálatot - elég kellemetlen helyzetbe hozva minket ezzel. Ma sem jött el ahogy megígérte, ma éppen azt mondta, hogy rosszul érzi magát. Ennek némileg ellentmond az, hogy helyette a kertben füvet nyírt - de ezt neki kell tudni. Viszont igyekszik ezek után - mármint, hogy lemondta a feladatot két órával az esemény előtt - úgy beállítani, mintha az egész a mi hibánk lenne és mi kényszerítenénk őt arra, hogy másképp ne is dönthessen. Ki a fene érti azt, hogy ez miért is jó így?

2011. május 16., hétfő

Autószerelős

Ma a szokásos háziasszonykodós programom helyett kénytelen voltam autószerelőset is játszani, ezért megint nem úgy alakult a napom ahogy szerettem volna. A munkából el szerettem volna menni vásárolni, mert egynémely világítótestekből hiány mutatkozott, de haza kellett sietnem, mert anyám szólt, hogy nézzem meg az autóját. Rendszerint jóval előbb lelép, nem szoktunk találkozni, csak eljön a gyerekért és hazaviszi, hogy ne kelljen neki a gipszelt kezén kívük a dögnehéz táskáját is hazavonszolnia. Az autó megvizsgálásánál kiderült, hogy egy vízcső (a hőtőbe menő) eltört és a rendszer csak nyomokban tartalmaz csak vizet. A szomszéddal sebtiben összehívott konzílium sem vezetett eredményre, így hazavittem anyámat és nála kutattam cső után. Gumi nem volt, de sikerült lelni egy használaton kívüli porszívócsövet, ami toldásnak pont jó lett, így sikerült megszerelni a hűtőt. Feltöltöttem vízzel, szépen üzemel és melegszik is a cső. A kipufogóból pára jön - aggódom, hogy esetleg hengerfejes lett a jószág, de a szomszédom bizakodóbb volt - majd meglátjuk. Gyorsan befejeztem még az anyám által félbehagyott sárgaborsó főzeléket és feltettem egy pörköltnek valót is. Holnap konferenciára megyek - ez hiányzik a hátam közepére és egy púp. Legalább adnak kaját, de meg fogok szenvedni érte, az biztos..

2011. május 15., vasárnap

Felelős

Felelősnek érzem magam az időjárás ilyeténképpeni alakulásában, noha tudom, hogy nem én voltan az egyedüli oka annak, hogy újra nyakunkon a rossz idő. Már régóta terveztem, de most tudtam megvalósítani azt, hogy klímát szereltetek az autómba, mert ez az egy luxus hiányzott már csak belőle, mióta a tekerhető kormánykereket és a nyitható ajtókat még a gyárban beépítették. Mióta benne van a hűtés, azóta látványosan még egyszer sem kellett használnom. Pedig kipróbálnám már élesben..

2011. május 13., péntek

Nyári üzemmód

Egyre inkább érik bennem az elhatározás, hogy nyári üzemmódra fogok váltani és míg le nem hullanak a fákról a levelek, búcsút mondok a szakállamnak. Bár roppant kényelmes dolog reggelente nem borotválkozni, de kezd egyre melegebb lenni. Egy ismerősöm szavai jutnak eszembe magyarázatként, amikor a rendőr megállította, mert bukósisak nélkül motorozott és kérdőre vonta, hogy miért tesz ilyet? A válasz az volt, nehogy már a fejem ne barnuljon le!

2011. május 11., szerda

Következmények

Már a görögök megállapították, hogy ingyenebéd nincsen. Bizonyos cselekvéseknek vagy történéseknek következményei vannak, illetve lesznek. Így annak is, hogy a gyermek beleejtette a telefonját a klóba. Valamiért majdnem összetelefonálta magát és ez lett belőle. A készülék eléggé menthetetlen állapotba került, szerencse a szerencsétlenségben, hogy csak vizes lett, és más nem került rá, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy bemondja az unalmast. Természetesen nem voltunk odahaza, hogy az elsődleges kárelhárítást megejthessük, az akkut is csak hosszas próbálkozás után sikerült csak az utódnak leműtenie, addigra a mobil már  semmilyen életjelet nem mutatott. Szétszedtem este, és a legapróbb kis ficakban is vizet találtam, úgyhogy isteni csoda lesz, ha életre kel. A gyermek viszont már kezdte pedzegetni azt, hogy vajon mikor is lesz neki új telefonja? A dolgok sajnos nem ennyire egyszerűek és itt jönnek a képbe a következmények. A  kezdeti játékszabályaink szerint egy garnitúra  bármi  térítésmentesen  jár neki, sőt pótoljuk  a természetes kopást is, de ez a mostani esemény ebbe nem számít bele, úgyhogy a  pénztárcájába kell nyúlnia ehhez, sőt, csak hogy erősítsük a szívtelen szülők gyermekekben létrejövő képét, csak valamely eredménnyel lehet kiérdemelni a vásárlást. Úgyhogy most töprengési fázisban vagyunk, de talán megéri, mert csak így tanulhatja meg azt, hogy minden cselekedetének következménye lesz, olykor húsba- olykor meg pénztárcába vágó módon..

2011. május 10., kedd

Update

Ma végre láttam a furcsa szomszéd még furcsább feleségét, így elhárult a sanda gyanú, hogy kannibál lenne és már rég megette élete párját. Mivel a nő élőnek és elevennek tűnt, így ha kannibálok is, nem egymást eszik. Ezen még gondolkodnom kell, hogy ez jó-e nekünk vagy sem..

2011. május 9., hétfő

Hiányzik!

Magamat vizsgálva időnként furcsa dolgokat veszek észre. Azt hiszem kedvelem az állandóságot. Ha megismerek valakit vagy valamit, ha már nincs, hiányozni fog, legyen az bárki vagy bármi. Ezt éreztem akkor is, amikor mesterek dolgoztak nálunk és mikor végre elmentek, hiányozni kezdtek, hogy nem kell őket többé már sosem kerülgetni. Hiányzott a reggeli bácsi is, hogy nem kocog a botjával mikor arra mentem, pedig nem is ismerem ki lehet ő. Azt hiszem ez nem túl jó tulajdonság, hisz minden és mindenki folyamatosan változik. Emberek kerülnek ki az életemből és nem keseregni kellene miattuk, hanem ahogy ők csinálják - csak egyszerűen vállat vonni és továbblépni. De nekem ezt még gyakorolnom kell. Úgy érzem, hogy a lényem egy része marad ott és kevesebb leszek minden egyes elvesztéssel. De ha ez másnak így jó, azt hiszem nekem is ezt kell majd tennem.

A bácsi

Minden nap, mikor iskolába viszem az utódot, szoktam őt látni. Az úton, ahová befordulok, hogy a zsúfolt kereszteződést elkerüljem, mindig ott láttam őt. Nehezen jár bár a lábán sportcipő feszül. Háromlábú botját lassan de biztosan teszi maga elé, szinte gépiesen. Elsétál az utca végéig majd megfordul és visszafelé is ugyanazt az utat futja be. Nap mint nap, ha esik és ha süt a nap. Ma reggel azonban nem volt sehol. Az utcakép része lett azóta, hogy arra járok, most azonban a hiánya szinte ordítóvá vált. Valami nem volt ott, üres lett az utca. Remélem nem történt semmi baja!

2011. május 8., vasárnap

Zseniális érzék

Vannak tehetséges emberek! Ki miben, van aki zenében, van aki ügyesen bánik az ecsettel, vagy azzal, ami nyomot hagy a papíron vagy nyomot hagy az emberek lelkében. Azt hiszem én is tehetséges vagyok. Persze ezt a fajta adottságot nem tudom használni más emberek boldogítására, sőt ez a fajta tehetség nem is arra való, hogy más embernek örömet okozzak vele. Illetve abban az esetben, ha a másik kárörvendő akkor igen. De azért azt remélem, hogy a nyomorúságom másokat nem hangol jobb kedvre, bár ha igen, azzal úgy sem tudok mit kezdeni. Azt hiszem az én adottságom az, hogy meg tudom találni azokat az embereket akik úgy tudnak tőlem kapni, hogy közben ne adjanak semmit. Valamiért azok után szaladok, akik ki akarnak használni - mindenféle ellentételezés nélkül. Mivel ez a dolog rendszerint csak utólag derül ki, de akkor viszont nagyon jó aránnyal, nem is tudok tenni ellene semmit. Csak a jegyzőkönyv kedvéért jegyeztem ezt most meg és akkor is csak halkan..

2011. május 6., péntek

Két év

Két év nem nagy idő. Legalábbis bizonyos esetekben, bizonyosakban meg hatalmas. A macskáink esetében mindenképpen becsülendő, lévén az előző csapat nem élte meg az egy évet sem. Az egyiket ellopták, a másik magát lopta el - azaz egyszer elfelejtett hazajönni vagy éppen objektív módon akadályoztatva volt ebben - ez sosem fog kiderülni. De a mostani de-generáció immár a harmadik életévébe lépett pont a tegnapi nappal. Szolid kis ünnepség keretében elénekeltük nekik a boldog születésnapot slágerét, de nem igazán hatotta meg őket. Az ajándékba kapott méregdrága macskaeledelt viszont befalták. Szerencsére nem minden nap van születésnapjuk, így anyagilag legalább jól kijövünk..

Megkaptam

Azt hiszem megkaptam a kritikák kritikáját. Az emberek azért menekülnek a társaságomból mert én olyan vagyok amilyen. Mindez azért van, mert én csak a nekem szimpatikus emberekkel beszélgetek, a nem szimpatikusokhoz nem szólok egy szót sem. Furcsa, de eddig azt hittem, hogy ez a természetes más számára is, pedig ezek szerint nem. Ha  többet beszélnék azokkal akiket nem szeretek, akkor sokkal szélesebb társaságot  mondhatnék magaménak, igaz, hogy akkor viszont olyan emberekkel  lennék körülvéve, akiket nem szenvedhetek. Nem is tudom mi a jobb, egy üres szobában egyedül ülni, vagy olyanok között, akiket nem szeretek. Szép kis dilemma..

2011. május 5., csütörtök

Ma

Ma nem volt idő arra, hogy a gondolataimon merengjek, pedig több ötletem lenne. A gombról szeretnék egyszer írni - ez nem egy sima gomb, ez a GOMB!, de félek a témától, illetve attól, hogy valaki félreérti és járhatok magyarázkodni a pszichiátriára miatta. Bár, lassan kezdem megszokni azt, hogy a blogom miatt magyarázkodjak mindenkinek. Előbb vadidegeneknek, majd kollégáknak, a nejnek vagy legutóbb a rokonoknak is. Ebből született a 'majd leírom' című írásom is, de ezzel már megint sikerült elkalandoznom a fősodortól. Gondoltam, hogy fel lehetne megint eleveníteni a hármas elméletem, de erről már többször is írtam, de egyszer sem jelöltek miatta Nobel díjra, illetve a scientológusok se kiáltottak ki ellenségnek, úgyhogy az ötletet elvetettem. A délelőttöm elment a gyerek kezének a gipszeltetésével. Szerencsére úgy néz ki eddig, hogy minden rendben. Kiharcoltam egy félidei kontrollt is, így ha megint elmozdulna a rögzítés, legalább ki fog derülni hamarabb - bár nem tudom mit fogunk tenni. Kénytelenek lennénk ragasztószalaggal beletapasztani az ágyába - bár ezt lehet, hogy az orvosok is meg fogják tenni helyettünk..

2011. május 4., szerda

Szimpátia

Gondolkodóba estem. Ez némileg jobb, mint árokba esni és sokkal jobb mint teherbe - ugyanis azt hiszem ezzel egy csapásra olyan médiaérdeklődés kereszttüzébe kerülnék amire jelen pillanatban semmi szükségem nincs. Szóval, azt hiszem baj van az emberismeretemmel. A számomra első látásra szimpatikusnak talált emberek  99 százalékának minimum közömbös, de inkább utálat tárgya vagyok, én meg nem tudom azt, hogy ez az emberismeretem hiánya, vagy sorsszerűen erre vagyok kódolva, hogy olyan emberek társaságát keressem, akik jellemzően úgy szemlélnek mint varjú a rohadt tököt. Mivel nem hiszek a sorsban és az eleve elrendelésben, így valószínű, hogy inkább az előbbi lehet az igaz. Ezen esetben megoldást jelentene az unszimpatikusokkal való próbálkozás, de lehet, hogy hiába, hiszen a sors nem attól van vagy nincs, hogy hiszünk-e benne vagy sem. Ha mégis létezik ez a fogalom, tartok tőle, hogy át fog látni a szitán..

2011. május 3., kedd

Sok ismerős

Valakitől megkaptam, hogy sok ismerősöm van bizonyos közösségi oldalakon. Azt hiszem minden viszonylagos, hisz nem tartom magam egy ismeretség-vadásznak, inkább  a minőségre mennék mint a mennyiségre. Az, hogy  az ember neve mellett egy nagy szám áll, egy idő után elveszíti a jelentőségét - a szememben nem jelent semmit, ha mégis akkor inkább komolytalanná teszi az embert, mint piedesztálra emelné.  Bár tudom, hogy rajtam kívül mindenki zseni, de akkor sem gondolom, hogy többszáz embert lehet normálisan 'ismerni'. (Ide kapcsolódik az a mellékszál amiről már korábban írtam, hogy lehet-e ismerősnek tekinteni azt, akinek kéthetenként egyszer azt mondod, hogy Szia!) Bizonyosfajta,  az oldalakon játszható játékok megkövetelik a gazdag ismerősi kör fenntartását, de ők nem tekinthetők közel álló embereknek, hiszen a bugyuta játékon kívül más kapcsolatom nincsen velük. Azt hiszem ők nem is igénylik ezt és azt hiszem ezek után  én se nagyon. Kevés azon emberek száma, akikkel értelmes és nem két üzenet után kifulladó beszélgetést tudhat folytatni az ember, sajnos nagyon kevés. Azt hiszem ilyen világban élünk..

2011. május 2., hétfő

Furcsa szomszéd

Új szomszédom van. Illetve nem is annyira új, hisz még ősszel költözött mellén, amikor is megvette a házat attól az embertől aki a mi házunkat is építette, és bravúros húzással megvásárolta a volt háza melletti üres telket és oda tette át a székhelyét. (A költözés egyszerű volt a részéről, csak át kellett cuccolni a kerítésen.) Most végleg kiköltözött az életünkből - ami nem is baj, lévén, hogy utána kellett egy csomó mindent megjavítani, amit ő annak idején hanyagságból vagy hozzá nem értésből rosszul kivitelezett. Most itt van a helyén egy fiatal pár egy babával. Még ketten költöztek be - egy srác és egy nő nagy pocakkal, de azóta nem láttuk a nőt. Hihetetlen, hogy valaki beköltözik egy házba és a saját udvarára sem teszi ki a lábát sohasem. Az ember időnként kijön egy gyerekkocsival és elviszi a babát sétálni, de az asszonyka akkor sem mutatkozik. A gyerek él, mert a hangját hallani, de a nőnek nyoma sincsen. Lehet, hogy kannibál és megette az asszonyt valamelyik ünnep alkalmából? Pedig olyan rendes srácnak látszik amúgy..