2011. január 28., péntek

Kis autó

Régen az vett kis autót, aki nem tehette meg azt, hogy normális méretű kocsiba ruházzon be, viszont valamennyire mobil szeretett volna lenni. Széles néprétegek számára lett lehetőség a gépjárművásárlásra, még ha olyan lenézett típusokból választhattak is, mint a 500-as Fiat, a Bogárhátú és a többi. Mára úgy látszik a gazdagok megirigyelték a szegények lehetőségeit, mert újra van 500-as Fiat és a társai, csak éppen már nem a szegényeknek készül, hanem azoknak a tehetőseknek, akik azt szeretnék sugallni a külvilágnak, hogy - nézd, nekem annyi a pénzem, hogy nyomoroghatok luxuskörülmények között is, aranyáron! Kíváncsi vagyok mikor jelenik meg az első több tízmilliós Trabant, Wartburg, esetleg Polski. Mert, ahogy látom,  igény az lenne rá..

Nincsenek megjegyzések: