2010. szeptember 22., szerda

Ha én kormány lennék..

Ha én kormány lennék egy olyan országban mint amilyen ez itt, és ugyanígy tele lennék a maga hibájából eladósodott állampolgárral, akkor én frappáns módon menteném meg őket. Alapítanék mondjuk egy Nemzeti Eszközkezelő Intézetet, akik felvásárolnák a bajbajutottak ingatlanjait átvállalva azok hiteleit, ezzel húzva ki őket a csávából. Persze, ha feltűnően szép vagy jó állapotú lenne a ház vagy a lakás, akkor nem maradna benne a lakó albérlőként, hanem egy kisebb lakásban folytathatná tovább az életét. A szép lakást meg tovább lehetne passzolni áron alul valakinek, aki ebből jól járhat. Mivel az Eszközkezelőt úgy alapítanám meg, hogy ne legyen kötelező elszámolnia a tulajdonképpeni közpénzzel, egész jó kis mellékest lehetne beszedni mindenkitől, ráadásul a saját klientúrám is jól járhatna annak az ürügyén, hogy éppen szerencsétlen földönfutókat mentek - akiket a bank döntött romba, nem pedig én. Mivel ez egy jószolgálati küldetés, persze állami támogatást is kaphatna. Persze ez csak egy fiktív államban működhetne, egy ilyen helyen, ahol a 2/3 vigyáz mindenre, természetesen elő sem fordulhat.

Nincsenek megjegyzések: