2010. június 11., péntek

Rossz hangulat

Azt hiszem semmi nem lett jobb, csak rossz, vagy éppen stagnál. A látványos javulás ami a lelkiállapotomban történt mára megállt és meredek zuhanásba csapott át. Ennek azt hiszem több oka is van, némely hiányok okozhatják talán, amik pótlásáról én nem tehetek, de nekem kell elszenvednem ezeket. Jó lenne egy kicsit mást csinálni, mint azt amit viszont kell, illetve kellene. Azt hiszem megpróbálhatnám, hogy milyen elképzelhetetlenül gazdagnak lenni - erre éppen elég lenne a lottó ötös nyereménye. A jelenlegi 2700 millió forint számomra túl van azon a pénzmennyiségen, amit ép ésszel el lehetne költeni - de kísérletként azért szívesen megpróbálnám - hátha.

Nincsenek megjegyzések: