Az eső vigasztalhatatlanul esik, a felhők a jóindulatú bégetés helyett folyamatosan sírnak, megállíthatatlanul hullajtva a könnyeiket. A lábam fázik, ezen a napon már főnököm is van, szemben az elmúlt napok léha csapodárságával. Nem csoda, hogy az életkedvem egy pudvás retek szintjén van. Pedig még igazából el sem kezdődött a nap. Mi lesz itt később?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése