2010. január 18., hétfő

Logikus lenne?

Nekem igen, bár nem mindenkinek jár ugyanarra a srófra az agya. Nem vagyok közgazdász, de arra gondoltam, ha egy pozitív jelenséget gazdaságilag próbálunk megerősíteni, akkor jól járunk. De úgy látszik ez nem minden körülmények között igaz. A gödi újságban olvastam, hogy az önkormányzat döntött a szemétfuvardíj kérdésében. Felmerült, hogy aki szelektíven gyűjti a szemetet, az igényelhessen kisebb kukát. De ezt a javaslatot a döntnökök elvetették azzal az indokkal, hogy ha tovább csökkentenék azok költségét akik kevesebb szemetet termelnek, akkor a TESZ még gazdaságtalanabbul működne, hiszen a szemét lerakási díja közel a kétszeresére nőtt. Józan paraszti ésszel azt gondolnám, hogyha növeljük a hajlandóságot arra, hogy az emberek tudatosabban fogyasszanak és a szemetük kisebb részét dobják csak végleg ki, akkor mivel csökken a lerakandó szemét mennyisége, a TESZ és a város is jól fog járni. De nem, ebből is látszik, hogy nem vagyunk egyformák. Talán nem is baj ezek után..

Nincsenek megjegyzések: