2009. szeptember 30., szerda

A légy

Légy - apró fekete röpködő izé. Roppant idegesítő - amennyiben idegesítő minden olyan dolog ami az ember környezetében nem az ő hasznára cselekszik. Már kora gyermekkorunkban megtanuljuk, hogy ütni kell ahol érjük, mert mindent összemászkál és fertőzéseket terjeszt. Van egy legyünk. Ez nem olyan nagy újság, hisz ez egy olyan dolog, ami mindenkinek lehet - önmagában még nem elég a világhírhez. Ez azonban egy furcsa légy. Ez egy misszionárius, vagy vallási vezető esetleg filozófus - ki tudja? Honnan tudom mindezt? A légy ugyanis az ablakon ül, meghatározott pozícióban immáron három napja. Hogy vallási vezető vagy filozófus az már biztos, hisz a vak is láthatja, hogy a megvilágosodást keresi. Úgy tűnik, hogy végre a legyeknél is elindult valami, én meg pont most fújjam le őt chemotox-szal?

2009. szeptember 29., kedd

Tudom

A valószínűség tengerében evezgetünk nap mint nap. Időnként furcsa játékokat űz velünk az élet. Dolgok történnek velünk, időnként furcsábbak mint másokkal, időnként teljesen hétköznapi események, már a fejünket sem fordítjuk feléjük. Elég jó eséllyel becsülhetünk meg különféle események bekövetkeztét, de van, hogy tévedünk és ilyenkor alaposan meg vagyunk lepődve. Azt, hogy tegnap este a munkából hazatérek, egész nagy összegbe lefogadtam volna, és ez akkor így is történt. De a legutóbbi kerékpározásom alkalmából amikor az utca egyetlen gesztenyefája alatt haladtam el egy érett termés pont a fejem tetejére esett rá. Ugye kerékpárral haladtam, nem is voltam lassú, ráadásul egyetlen ilyen fa volt az utcában, nem gondoltam abba bele egy percig sem, hogy pont engem tisztel meg ezzel az ajándékkal. Viszont most már legalább tudom, hogy milyen jó az, ha van az emberen sisak.

2009. szeptember 28., hétfő

Majd megszokom

Az utóbbi idők eseményei miatt abbahagytam az ebédelést. Az mégsem járja, hogy úgy dobom ki a hozott ebédet ahogy kaptam, mert össze van szorulva a gyomrom. Így ezen a héten már nem is rendeltem kaját. A délelőtti két kávé és két tea elegendőnek bizonyul, odahaza meg bőségesebben meg tudok vacsorázni. Ennek elégnek kell lennie, és mondhatom rá azt, hogy fogyózom. Bár biztosan nem fogok úgy járni mint a viccbéli ló, amelyik pont akkor döglött éhen, amikor már majdnem megszokta az éhezést. Még jelentős tartalékaim vannak, van miből..

Tudja

Tegnap az egészséges élet jegyében kerékpározni mentem a családdal. A kerékpárút egy úttal közös szakaszán, ahol a sebességet szoktuk volt élvezni egy kanyar és egy lejtő által, kellemetlen meglepetésben volt részem. Az úton egy autó parkolt, szép nagy fekete vas, és ez még mind nem elég, még az ajtajai is nyitva voltak, egy izmos gyalogosnyira szűkítve a rendelkezésre álló teret. A kocsi mellett egy szőke fehérnép beszélgetett. Mikor abbéli örömömben, hogy nem szálltam teljes sebességgel bele a nyitott ajtóiba és sikerült megzaboláznom az alattam vágtató drótszamarat, kedvesen, egyáltalán nem bántó módon azt mondtam a hölgynek, hogy - Elnézést, de egy kicsit rossz helyen parkol! Erre azt mondta, hogy tudja, és arrébb is fog majd állni, de most éppen beszélget. Hmm. Tudja, de leszarja! Ez is egy hozzáállás..

2009. szeptember 25., péntek

Büntetés

Minden cselekedet elnyeri végső jutalmát vagy büntetését. Azt hittem eddig, hogy amit teszek jól csinálom, de másoknak erről más volt a véleménye. A főnökkel sose vitatkozz! - bölcs tanácsnak tűnik, és így gyakorlatilag elfogadtam a rám kirótt penitenciát, ami írásbeli figyelmeztetésből és megfelelő egyéb anyagi szankciókból áll. Tegnap magához hívott az igazgató és a főnökömmel együtt a fejemre olvasta a hibáimat, védekezésre lehetőséget nem hagyva egymást licitálva túl. Ennél csak rosszabbul tudtam volna kijönni az egészből, az ítélet már előre el volt készítve, már csak át kellett vennem. Azt hiszem így jártam.

2009. szeptember 24., csütörtök

Tele van

Tele van a hócipőm a munkámmal. Furcsa kettősség, mert a feladatok egyenként izgalmasak, de folyamatosan elönt a munka és persze mindenért én vagyok a hibás. A legutóbbi szereplésem, amit a vezetőség értékelt, alaposan elrontotta a szájízemet. Tegnap megírtam egy szép nagy levelet arról ami történt, de válaszra sem méltattak. Ez azért rosszul esett, mert annyit legalább elvártam volna, hogy valaki mond valamit. Vagy annyit, hogy: Bú! De még erre sem méltattak. Viszont ma már arra jöttem be, hogy
nincsen kész az a rendszer amire ők már számítottak, de határidőt nem mondtak rá, hogy mikorra kell. Ebből is csak annyi jön le azon a szinten, hogy megint nem csináltam meg azt, amit kellett volna.

2009. szeptember 21., hétfő

Szakáll, vagy nem?

Most éppen jelenleg nem, bár egyre jobban közelít a tél amikor minden kis melegség aranyat ér. Többen furcsállották már az új viseletem, voltak akik újra be is mutatkoztak nekem emiatt. Furcsa, hogy hányan kötnek valamit egy ilyen felületes dologhoz, mint egy pamacs szőr a megfelelő helyen és alatta már nem nézik az embert. 'Ő egy szakállas, szemüveges fószer - de hopp, ezen itt nincs szakáll - hiszen akkor nem ismerem!' Sok ember mondta, hogy jól állt az állszőr (Ebben a korban ajándék az, ha valami jól áll!) de van aki azt mondja, hogy csupaszon vagyok jobb, mert így nem vagyok saját nagyapám. Az állás döntetlen, de vettem a nyár elején egy flakon borotvahabot és mivel még van benne, kidobni nem akarom, így marad még a csigalét. Ebből is látszik, hogy félig sváb vagyok..

2009. szeptember 20., vasárnap

Hosszú hét

Szakítva az eddig megszokott hagyományokkal és igazolván az elméletet, miszerint az hétvége nem csupa felhőtlen kikapcsolódás, móka és kacagás ezt a két napot, akár csak az azt megelőzőeket, a munkahelyemen töltöttem. Sőt, nem csak ott voltam, de dolgoztam is azon, hogy a többiek hétfőn ne vegyenek észre semmit sem abból, hogy ott voltam. Hálás dolog az informatikus élete, ehhez mérten kellően meg is 'becsüli' a csendes többség. Jó kis hét volt, szerencsére vége és már az új itt kopogtat az ajtóban..

2009. szeptember 19., szombat

Ing

Két napig konferencián voltam így némileg urasabban érezhettem magam. Sajnos a cselédség nem írt helyettem blogot, így ebben az ügyben még meg kell találnom a megfelelő pótlást, ha teljes értékű szolgáltatást szeretnék igénybe venni a jövőben. Étterembe ettünk, ahol az italfogyasztást hozzáírják a számlához. Igen európai szokás, tetszik, hogy nem kell az ebédlőasztalnál a mocskos anyagiakkal foglalkozni, az evés élvezetének és az utána következő emésztés gyönyöreinek adhatjuk át magunkat. Ám az utolsó nap amikor a rendeléskor jeleztük, hogy majd készpénzzel fizetnék, az ebéd közben jelent meg a pincér a számlával, noha még épp étkeztünk. Neveletlen dolog úgy kérni a fizetséget egy jónevű szálloda éttermében, hogy nem a vendég indítja el a tranzakciót, azt hiszem. Két üdítő árát igazán kinézhették volna belőlem, hisz erre a két napra szakítottam a rendszergazda egyenruha viselésével, inget vettem fel illendő kiegészítőkkel. Vagy más Siófokon az úriemberek is megindultak a lejtőn?

2009. szeptember 18., péntek

Az út

Út - filozofikus utazás, de nem az El Camino-i értelemben. Csak prózai, egyszerű utazás, olybá is mondhatnám - közlekedés, a végcél elérése mindenféle fondorlat nélkül a maga nemes egyszerűségével. A kulcs az információ! Ha azt mondják valahol, hogy az út, amin haladsz torlódik A és B pont között te nyugodtan nekivághatsz akkor, ha utad C-ből B-be vezet - hiszen azt hihetnéd, hogy ezzel megoldottad a problémát ezzel ez másvalaki gondjává lépett elő. De nem Magyarországon. Ugyanis itt a dugó már D-után megkezdődött. Mivel nem szeretek csak azért szabálytalankodni, mert az hiszem, hogy az én ügyem fontosabb mint másé és ezért jogom van a sajátomon kívül más életét is kockáztatni, Így vártam. Az út, ami alapvetően kényelmes tempóban 10 perc, ma tovább tartott mint egy óra, ami önmagában véve szép teljesítmény. Persze, mint kiderült, nem a hirdetett szakasz, hanem a B és C közti részen volt a torlódás, de ne vessük meg érte azokat akiknek a tájékoztatás a feladatuk, sosem voltak jó földrajzból. Ezért nem probléma az sem, ha valaki összekeveri Dunakeszit Budakeszivel. A legtöbb embernek semmit sem mond, aki meg oda tart az majd úgyis meg fogja látni. Na én most megláttam..

2009. szeptember 16., szerda

Habostorta

Az élet nem feltétlenül habostorta, ahogy ezt annak idején Pelikán József is megállapíthatta. Sokszor van úgy, hogy nem tehetjük azt amit szeretnénk, kényszerek hatnak ránk és ami más számára remek programnak tűnnének, nekünk kínszenvedés. Nem tudom ki szeret szakmai konferenciákra járni, vagy ki az aki nem - mindenesetre én szívesen megyek olyan helyre ahol tanulni lehet, ahol új ötleteket kapok, vagy hasonszőrű emberekkel találkozhatom. A holnapi két napos agytágítás egészen biztosan nem ilyen lesz. Az eddigi legunalmasabbnak tartott előadásomon, amin részt sikerült vennem, a magammal vitt koffeintablettát kávéval vettem be és azt hittem, hogy ez űberelhetetlen. Félek tőle, hogy most valamit még ezen kívül is ki kell találnom. Mindenesetre koffeintablettát biztosan vinni fogok.

Fogorvosnál

Furcsamód a fogorvosi váró az a hely ahol a legtöbb magvas gondolatom papírra vettetik. Talán a hely szelleme teszi, talán az, hogy itt a gondolkozáson kívül egyebet tenni nem lehet, de azt se hagyjuk ki a lehetséges variáció közül, hogy a hely kisugárzása, a falakban és a berendezési tárgyakban rejlő ódon varázslat az ami az ihletet meghozza. Mondhatnám úgy is, hogy ezért ha másért nem is, érdemes odajárni. Mondhatnám, de mivel nem vagyok mazochista és azon felül Krőzus sem. Nem gondoltam volna, hogy a fogaim karbantartásán illetve karbantartatásán kívül még ennyi alkalommal teszem tiszteletem a rendelőben. Da ahogy öregszem úgy jövök rá arra, hogy milyen rengeteg dolog van még égen és földöm amiről halvány lila segédfogalmam sincsen, így szinte biztos, hogy hülyén fogok meghalni, ha egyszer eljön az az idő is. De bármennyire ihlethozó is az a hely, azért nem költöznék oda semmi pénzért sem.

2009. szeptember 15., kedd

Keith Floyd

Rá jár a rúd a tévészereplőkre. Most olvastam, hogy az egyik kedvenc tévés szakácsom, a mindig jókedélyű, rendszeresen borozó és remek ételeket főzőcskéző szakácsa sincs többé. Sajnálom őt, nyugodjék békében!

A válság

Tegnap a válság újabb látható jelével sikerült találkoznom jártomban keltemben. A sok egészséges ebéd és vacsora után megkívántam egy kis ipari szemetet így egy gyorsétterembe tértem be a fogorvos után. Ha szemét és szemét között kell választani, akkor ez a hulladék minősítettebb formája, mindig jobban szerettem mint a Meki egyenhamburgerét ami legkevésbé hasonlít a róla készült marketingfényképre. A beltartalma is csak egy bánatos, leginkább piskótára hajazó löttyedt zsemléből, valami piros ragadós trutyiból, nyomokban hagymából a húsból és pár mikroszkóp tárgylemezre előkészített uborkaszeletből áll. Utóbbi zöldségre jellemző, hogy a fény felé tartva azt nem töri meg, nem jelent akadályt a szerkezete a fény számára, akadálytalanul átjut rajta. Az általam választott 'étel' viszont eddig tartalmazott a zöldségekből normális mennyiségű és minőségű darabkákat. Rendes paradicsom szeletek, saláta, uborka és hagyma is volt benne. Az ember ugye azért vesz hamburgert, mert ha árban nem is, de térben és időben állandó anyagot kap a pénzéért. De úgy látszik a válság keze a hamburgeriparba is betette a lábát, ezt állapítottam meg miután szétcsomagoltam a vacsorámat rejtő papírhalmot. A korábbi gazdag kiszerelésnek nyoma sem volt, a szendvics két fele elrejtette a beltartalmat, ami ugyan fajtagazdagságra megvolt, de tömegre már kevésbé. Noha volt benne hagyma, paradicsom és uborka is, a salátát már csak nyomokban rejtette és az egészet úgy konstruálták, hogy ügyesen titkolja a tartalmat ahelyett, hogy a világba kürtölné a hamburger hatalmát. Nem tudom, hogy a céges szabvány változott-e meg, vagy a helyi büfében éheztetik a szendvicscsomagolót aki így pótolja az elkobzott kalóriákat, nem tudom. De most egy darabig maradok az ebédlőasztal mellett, megvárom míg elmúlik a válság..

2009. szeptember 14., hétfő

A púp

Egyszer volt egy púpos ember. Amikor a temetőben járt, találkozott a zöld manóval. Kérdezte tőle, hogy ki ő, és mi az a hátán. A púpos felelte, hogy ő a púpos, és az a púpja. A manó megkérdezte, hogy nem adná-e neki azt a púpot. A púpos örömmel adta, és egészségesként távozott. Ennek nagyon megörült és rögtön elújságolta ezt a barátjának a sántának. Másnap a sánta is gondolta, tesz egy próbát. Ő is találkozott a manóval, aki szintén megkérdezte, hogy ki ő. Erre azt felelte, hogy ő a sánta. És mondjad - kérdezte a manó - Van neked púpod? - Hát az nincs felelte az ember - akkor itt van egy, tessék. - Valahogy én is így jártam a hétvégén. Szombaton görkorcsolyázás ürügyén szereztem néhány kisebb sérülést az aszfalttal történt találkozás emlékére, pedig vagy épp ezért, viseltem mindenféle védőfelszerelést. Amikor azt hittem, hogy a dolgok már ennél rosszabbak nem lehetnek, akkor mégis megteszik. A tegnapi kirándulás alkalmával sikerült egy hegyről kicsit legurulnom, lecsúsznom, így beszereztem a korábbi sérüléseim nagytestvérét a bal oldalamon végig. Nem tudom mi ez a bal preferencia, de jellemzően ezt az oldalamat szoktam az utóbbi időben összetörni, úgy látszik..

2009. szeptember 11., péntek

50% gyümölcs

Egy szörpösüveg felirataként láttam meg és azonnal szöget ütött a fejembe a gondolat, vajon mit is jelenthet. Egy békésebb és őszintébb világban talán a gyümölcstartalomra utalhatna, de a mai valóban senki sem akarja értékes növények nedvét közvetlenül emberi fogyasztásra pazarolni ami aztán így a nagy fehér porcelánistennek bemutatott áldozatként végzi. Manapság ezeket a folyadékokat mindenféle mesterséges anyagokból, színezékekből, ízesítőkből és egyéb kőolajszármazékokból kotyvasztják, az igazi gyümölcsök értékes levét kozmetikai szerekbe és mosogatószerekbe teszik ahelyett, hogy buta állampolgárok torkán borítanák le. Az ember, mint köztes állomás ki lett hagyva a körforgásból, az anyag rögtön a lefolyóba kerülhet - minek is az a felesleges kitérő? Mit jelenthet ezek után a felirat, hogy 50% gyümölcs? Valószínű, hogy van benne gyümölcs, vagy nincs - erre pont ugyanakkora az esély. Mi is az igazság mindebben? Azt mindenkinek magának kell eldöntenie..

2009. szeptember 10., csütörtök

Talány

Mindig is érdekelt, hogy vajon milyen ízű lehet az a konzerv, amit naponta kibontok a macskáknak. Láthatólag nagy élvezettel eszik, nagyon jól is néz ki, tele hússal és étvágygerjesztő zöldségekkel, de még sosem vitt rá a lélek, hogy megkóstoljam. Azt hiszem ez így is fog maradni, de mint gondolat érdekel, hogy milyen íze lehet vajon?

Kétség

A blogomat lassan átkeresztelhetem Sparhelt álom blogjává, annyit írok mostanság az álmaimról. Akinek az élete nem bővelkedik izgalmakban, az legalább az alvással töltött időt élje úgy meg. A régi időkkel szemben viszont a legújabban kellemetlen dolgokat sikerül megálmodnom. A mai élményem is ilyen volt. Kiderült számomra, hogy a fiam nem is az én gyerekem, és titokban találkozgat az igazi apjával. Nem tudom, hogy milyen lelki gondok vezetnek ahhoz, hogy az ember ilyesmire gondoljon ahelyett, hogy áthancúrozná a hajnalig tartó időt jó képességű szirénekkel, de jó lenne tudni. Ebből a gondolatból nehéz volt kiszabadulni, a szokásos technikák sem váltak be, így hiába fordultam a másik oldalamra, nem változott semmi, a kétség maradt. Szerencsére az óra megszabadított ettől a gondtól. Azt hiszem sosem örültem még ennyire az óracsörgésnek..

2009. szeptember 9., szerda

Jó hírünk

Hallottam egy hírt a rádióban. Ausztria fővárosa bővíti a kölcsönözhető kerékpárok és kerékpárállomások számát, hogy magasabb szintre emelhesse a városi bicajozás szintjét. Nagy reményekkel tekintenek a fejlesztés elé és fantáziát látnak ebben a munkában. Lényegesen több, turisták által kölcsönözhető drótszamár áll majd a látogatók rendelkezésére amellyel szinte az egész város megtekinthető lesz. Ha a Kelet-Európából érkezők el nem lopják a járműveket, a korábbi tapasztalatok alapján. Ha a negatív reklám is reklám, akkor ennek örülnünk kellene, nekem mégis ég le a pofámról a bőr, pedig eddig még sohasem loptam biciklit és a hátralévő életemben nem is kívánok változtatni ezen a gyakorlaton. 'Jó' hír, hogy a sógoraink gondolnak ránk is időnként. Sajnos minden okuk meg is van rá..

2009. szeptember 8., kedd

Rossz érzések

Ma álmomban általános iskolai osztálytalálkozón voltam. Első alkalom volt, ugyanis az életben még senki sem érzett erre igazán nagy késztetést, hogy újra összejöjjön azokkal az emberekkel akikkel együtt nőtt fel, egy iskolapadot koptatott nyolc éven keresztül. Biztos ilyen is van, mint ahogy olyan is akik évente tartanak ilyen alkalmat mert annyira szerették egymást. A mi társaságunk nem volt túl erős érzelmekben. Sosem tartottam túl jó emléknek ezt az időt és ebben nagy része volt az osztályfőnökömnek aki ahelyett, hogy összekovácsolt volna bennünket, a széthúzás és a gyűlölködés magjait plántálta belénk. Ez a vetemény szárba szökkent és bőséges termést is hozott, így tulajdonképp a végén mindenki örült annak, hogy vége lett az iskolának és mehetett mindenki a dolgára. Az álmomban egy asztalhoz ültünk, de alig ismertem meg a 'kollégákat' annyira mások lettek. Azt hiszem, az életben ez méginkább így lenne..

2009. szeptember 7., hétfő

Nyuszi és a fűnyíró

Van egy vicc a rókáról és a nyusziról. A róka, amikor látta, hogy a kertjében már nagy a dudva, elhatározta, hogy lenyírja, de fűnyírója nem lévén elindult a nyuszihoz kölcsön kérni az övét. Az úton, míg a házhoz nem ért, ambivalens gondolatok gyötörték, mert bár a nyúl kedves és jószívű állat hírében állt, de mi van, ha most mégsem akarja odaadni azt a bizonyos, hőn áhított szerszámot. Végül teljesen belelovallta magát abba a helyzetbe, hogy a nyúl most szőrösszívű lesz, így amikor a barátja kopogás után ajtót nyitott és a jövetele célja felől érdeklődött, a róka csak annyit mondott: Tudod mit Nyuszi? Baszd meg a fűnyíródat! Ezt hiszem a hétvégén én is róka lettem egy kicsit. Egy gondolaton rágódtam este, először mindenféle kellemetességek jutottak az eszembe, de aztán sorban jöttek a kétségek, kicsitől az egyre nagyobbig. Mire az ajtó előtt álltam és bekopogtam volna már csak a gorombaság jutott az eszembe. Majdnem róka lettem, de nem vagyok rá büszke egy cseppet sem. Persze lehet, hogy mindettől függetlenül az a mihaszna nyúl most nem adta volna ide azt a nyírót.

2009. szeptember 4., péntek

Beszóltak

Divat lett a beszólás. Ha valakinek nem tetszik valami, akkor a másik nem kifejti a véleményét, nem kér, hanem beszól valami durvát lehetőleg úgy, hogy ne vitaként hasson, csak távozóban, az ember hátának címezve. Ma reggel rögtön így kezdődött a nap, hogy megkaptam az adagomat gorombaságból. A macska volt a tettes. Miután megreggelizett (Reggeli előtt szokatlanul kedvesek ám!) helyet foglalt az étkezőben az én székemen (Nyilván ő azt gondolja, hogy az az ő széke) és mikor leültem mellé, akkor leugrott, és gyanúsan 'Anyád'-ra emlékeztető nyávogással sértődötten távozott. Még szerencse, hogy a macskák beszélni nem tudnak, ha már beszólni képesek.

2009. szeptember 3., csütörtök

Minden csoda

Minden csoda három napig tart. Nem mondom, időnként tarthatnának tovább is a meglepetések, de az élet nem a vágyaink szerint működik, hanem úgy hogy ezekre inkább rácáfolhasson, sem mint megerősíthesse azokat. Hiába, az élet nem csak kegyetlen, de néha kifejezetten rosszindulatú is tud lenni.

A fő baj

A fő baj a fájás. Mármint a főfájás. Az agyam helyén jelenleg nagymennyiségű üvegcserép található és nagy vasalt csizmák masíroznak rajta keresztül és kasul. Az allopátia megoldásaihoz folyamodtam, de egyelőre kevés sikerrel. Ki a fejemből a csizmákkal, vagy legalább vegyenek fel papucsot!

Gyenge legény

Furcsák egy kicsit az iskolaorvosok. Az utódomat is megvizsgálta egy, ahogy tanévkezdéskor az összes lurkót átvizsgálják, kötelességszerűen. Ez nem is lenne baj, sőt tulajdonképp jó dolognak is nevezhetném, ha nem azt mondta volna, hogy a gyermek vészesen gyenge, és ezért gyógytornára kellene járnia. Ez megrendítette bennem az orvostudományba vetett, eddig sem túl sziklaszilárd hitet. A gyermek ugyanis legalább hét éve úszik, ebből négy évet legalább a BVSC úszószakosztályában, hetente háromszor. Azért ennek valahol látszania kellene egy orvos számára. Illetve nem tudom, hogy mi az elvárás? Hogy kellene kinéznie, egy növésben lévő 11 éves gyermeknek? Úgy mint egy díjbirkózó? Nem mondom, hogy vagont rakni elküldeném, de szerintem jó fizikai állapotban van. Az orvosnak azt tudnám tanácsolni, hogy sose igyon alkoholt gyógyszerre..

2009. szeptember 2., szerda

Vita?

Vita vagy kötözködés? Mindenki aki ismer tudhatja, hogy szeretek vitatkozni, szeretem ha az emberek meggyőznek észérvekkel az igazukról, ha tudnak valami mellett vagy akár ellene is logikusan érvelni. De ha valaki, akit amúgy értelmes embernek gondolnék, csak eszetlenül össze-vissza vagdalkozva kötözködik, azt ki nem állhatom.

Buli van

Igazgatósági beszámoló lesz a cégünknél ezért ki lettünk ebrudalva a büféből és a konyhánkból is. A hűtőt sem használhatjuk, oda kerülnek ugyanis az étkek, amit majd az urak magukba fognak tömni, és a folyosó egy részét is társalgóvá, dohányzóhellyé nyilvánították, felfüggesztve a nemdohányzók védelméről született szabályozást egy napra. Nem mintha számítana a dolog, de tulajdonképpen még örülhetünk, hogy az ajtót használhatjuk és nem az ablakon kell bemásznunk az irodába. Tiszta öröm az élet.

Első nap

Tegnapra kívánkozott volna ez az írás, de ma kapott helyet. Ezen a ponton kell megemlékezni azokról, akiknek tegnap kezdődött az iskola. Három hónap gondtalan semmittevés után tegnap ültek vissza az iskolapadba azok a lurkók akik egyelőre csak tanulják mindazt amiből én és sokan mások élni kénytelenek. Visszagondolva a számtalan tanévkezdésemre mindig várakozással teli utálkozással vártam ezt a napot. Talán iskolába járni szerettem, de tanulni azt nem, és valljuk be ez a tevékenység mára egyre inkább az utóbbiról szól. Teljesítményelvű világunkban már csak az eredmény számít és gyerekeinkből is tanulógépeket nevelünk. De mit tehetnénk mást, ha ez az elvárás, ezen kívül nem élhet meg másból? Egy kommunát kellene alapítani, egyre inkább ezt érzem..

2009. szeptember 1., kedd

Penetra de frász

Az élet nagy kérdései rengeteg lexikont képesek megtölteni és folyamatosan növekvő dagályt képeznek itt a földön. A jövendő új generációi egyre csak hozzátesznek ehhez a növekvő áradathoz, és oly kevésre születik megnyugtató válasz, hogy az szinte csak csepp a tengerben. Egy új talány ebbe a sorba: Mi az ami büdösebb és gyomorforgatóbb tud lenni a legbüdösebb férfivécénél? Természetesen a női toalett. A talány itt kezdődik hiszen a teremtés koronái látszólag mindig hadilábon álltak a higiéniával. Számtalan vicc és kabarétréfa szereplője a le nem hajtott vécédeszka, számtalan nő említi ezt meg mint válóokot a bíróságon. A férfi csörtető dúvad, elefánt a porcelánboltban, akiben nincs érzék az olyan finomságokhoz mint a pipereszappan, az illatos törölköző, vagy a vécékefe. Hogy lehet az, hogy minden nő olyan nagy súlyt fektet az otthona legkisebb helységének a tisztaságába, ugyanakkor a közösségi helynél nincs a földön gusztustalanabb? Ez az élet nagy talánya, de lehet, hogy a hiúság csak a hímek előtt kapcsol be, azonos neműek esetén pedig ebben is ugyanolyanok vagyunk?