2009. augusztus 7., péntek

Agresszió

Mit lehet tenni az agresszió ellen? Magamnak is csak homályos sejtéseim vannak a tárgykörben, de a héten gondba kerültem az utóddal kapcsolatban. A táborba, ahova az elméjét pallérozandó utaltuk be a Bakony mélységeibe, ahol jól kellene éreznie magát, és szivacsként kellene magába szívnia az angol nyelvet, pokollá teszi az életét két kis köcsög. Mondanám, hogy gyerekek, de azt hiszem, nem érdemelnek meg jobbat. A tábor amúgy jó ötlet, jobbára angolul tanulni vágyó külföldi gyerekekkel van pár magyar kölök összezárva, ahol a természet lágy dala szól, két kis pöcs ahelyett, hogy az elméjüket használná, ennek a teljes hiányáról tesz nap mint nap tanúságot. Már a kezdeti időkben kinézték a gyerekemet, irritálja őket a szabályszeretete, és ha úgy vesszük maga kereste magának a baj, amikor szólt, hogy nem kéne a kis holland lurkót ocsmány magyar káromkodásokra tanítani és közben videóra venni az egészet. Sajnos a tábor vezetői sem magyarok és nem értik a verbális inzultust, a fizikai erőszakot meg olyankor intézik, amikor nincs felnőtt a közelben. Mivel erősebbek, (legalább 3 évvel idősebbek) és többen is vannak, így az utód szabad préda. A többiek boldogan elhúzódnak, lévén nem őket verik, a felnőttek meg nem tudják őt megvédeni, hisz nincs velük a nap 24 órájában. Olyan 'Legyek ura' hangulata van az egésznek. Azt sem mondhatom a fiamnak, hogy üssön vissza, mert szemmel láthatólag ez a terv, mert ez után lehet majd őt gátlástalanul összeverni, hiszen ő támadott. A tűrésnek is van határa, mi meg messze vagyunk, ráadásul nem foghatjuk a kezét egész életében, helyette oldva meg a problémáit. Tanácstalan vagyok..

2 megjegyzés:

Netta írta...

Hát ebből sok jó nyári élmény nem lesz. De hát nem is értem minek kellett neki beszólni. Legközelebb jobb nyaraló helyet válassz, például ahol legalább értik ha mondanak valamit.

Sparhelt írta...

A legjobb hely a nyelvtanulásra az, ahol korlátozva van a magyar nyelvhasználat. Sajnos nem eléggé, mert most is a hasonló anyanyelvű gyerekekkel volt a gond.